A Jared Leto-arcú mesterséges intelligencia megérkezett, és dolgokat érez.
Október 9-én premierezik a magyar mozikban a Tron: Ares, a Tron-sorozat harmadik felvonása. A főszerepben Jared Leto, Greta Lee és egyenrangú félként a CGI, illetve a Nine Inch Nails által jegyzett filmzene.
Az első Tron-film 1982-ben jelent meg, és az első egész estés alkotás volt, ahol fontos szerepet kapott a számítógéppel rajzolt környezet, azaz a CGI. Bár a film elég rosszul öregedett, a története káoszos, és a speciális effektek kifejezetten gagyin hatnak napjainkban, ez nem állította meg a rajongók egy szűk csoportját, hogy kultstátuszba emeljék az alkotást. Ezután mégis 28 évet kellett várni, hogy a Disney újra elővegye a kibertérben egymással harcoló embereket és programokat, a folytatás filmzenéjét pedig korunk leghíresebb „robotjai” készítették.
Igazából a 2010-es Tron: Örökség egyetlen mai napig is érezhető lenyomata pont a zenéje, ami szerintem sokat elmond magáról a filmről. A soundtracket ugyanis a francia Daft Punk neve fémjelezi, akik nem túl nagy diszkográfiájában érdekes kitekintés az egyetlen filmzene, amit valaha csináltak. A lemez azóta több bővített kiadást, és egy teljes remix-albumot is kapott, rajta Aviciivel, Mobyval és Paul Oakenfolddal. A film bár nem hozott rossz számokat, nem lett különösen sikeres, úgyhogy a folytatása ezúttal 15 évig lógott a levegőben, egészen mostanáig.
A Tron: Ares története szerint a sorozatban már korábban megismert Encom és Dillinger vállalatok még mindig a techipar fontos szereplői és egymás fő vetélytársai. Míg az Encom leginkább videójáték-fejlesztéssel foglalkozik, addig a Dillinger a hadiipar felé kacsintgat, és egy új 3D nyomtatós technológiának köszönhetően bármilyen fegyvert létre tudnak hozni, azonban ezek csak szűk fél óráig működnek, utána elporladnak. Ekkor Julian Dillinger (Evan Peters) megtudja, hogy az Encom vezetője, Eve Kim (Greta Lee) megtalálta az úgynevezett állandósító kódot, amivel a semmiből készített fegyverek és más kreálmányok sem esnek szét röpke fél óra után, és úgy dönt, mindenáron megszerzi tőle azt. A feladatot az Ares (Jared Leto) nevű védelmi programra bízza, akit a saját informatikai rendszeréből (a rácsról) hív életre, Ares azonban viszonylag gyorsan elkezd emberi érzelmeket produkálni, és úgy dönt, inkább Kim mellett fog harcolni.
Kezdjük a jóval: ez a film kifejezetten látványos. Nem is tudom, mikor volt utoljára 3D-szemüveg a fejemen (nagyjából meg is feledkeztem erről a formátumról), ráadásul IMAX-ban is láttam, tényleg elég komoly moziélmény még úgy is, hogy a szemüveg csak akkor működik jól, ha vízszintesen tartom a fejemet.
Az akciójelenetek a felcsapó vízcseppekkel, a szétrobbanó építményekkel tényleg nagyon izgalmasak voltak, a mostanra a Tron-sorozat védjegyévé váló neonlemezes, illetve motoros csaták pedig remekül voltak koreografálva.
Emellett talán érthető, hogy az előző kettő Tron-filmhez hasonlóan ezúttal sem a történet vagy a színészi játék van a központban. Greta Lee és Evan Peters játéka ettől még rendben van, de nem sok teret hagytak nekik, hogy kibontsák az egyébként sem bonyolult karaktereiket. Ezzel szemben Jared Letónak lett volna esélye arra, hogy megdolgozza az együttérző, etikus mesterséges intelligencia szerepét, kis mélységet vigyen bele, de sajnos a karaktere viszonylag gyorsan vált gonoszból jófiúvá, így hiába várjuk a fokozatos karakterfejlődést. Jared Leto egyébként a film producereként is dolgozott, és bizonyos hírek szerint a szerepre készülve bensőséges kapcsolatot alakított ki a ChatGPT-vel, miután hónapokig udvarolt neki.
Szintén akadályozta, hogy igazán beleéljem magam a sztoriba, hogy két tech-óriás csatározása nagyon kevéssé mozgat meg, főleg abban az esetben, ha az egyik sablonosan nagyon gonosz, egy romlott motivációjú főnökkel, míg a másik oldalt egy hibátlan, angyali tech-CEO az ellenfél. Nyilván nem feladata a filmnek kritikát mondania a korunkat leuraló gigavállalatokról, de számomra még így is túlságosan le volt egyszerűsítve a film mondanivalója.
Végeredményben ez a film is, ahogy a 15 évvel ezelőtti Tron: Örökség is, akkor működik a legjobban, amikor egy látványos akciójelenet mögött döng a kibertér inspirálta filmzene, és itt nagyjából el is fogy a maradandó élmények listája. Bár a film az utolsó stáblista közbeni jelenettel nyitva hagyja az ajtót egy esetleges folytatásnak, bőven benne van, hogy a franchise egy újabb évtizedes álomra szenderül.
