Huszonöt éve mutatták be a Rekviem egy álomért című filmet, ami jó kultfilmhez méltóan a mai napig ugyanolyan megosztó és felkavaró, mint megjelenésekor. Ehhez viszont kellett, hogy az öncélú drogos tripen túl mélyebb mondanivalója is legyen.
A Rekviem egy álomért bekap, megrág, majd kiköp, még úgy is, hogy 25 évvel ezelőtt jelent meg, és ez idő alatt sokat változott a világ. Darren Arronofsky rendező második filmje már bemutatásakor megosztotta a nézőket és a kritikusokat, és ez a mai napig nem változott. Zsigeri, nyers, őszinte, és úgy mutatja be a drogfüggőséget, ahogy arra egy másik film sem volt képes se előtte, se utána.
„Harry bezárta az anyját a szekrénybe” – ez az első sora Hubert Selby Jr. 1978-as regényének, amely a 2000-ben bemutatott Rekviem egy álomért című film alapjául szolgált. A film ötlete akkor született meg, amikor Eric Watson producer 1998-ban észrevette Selby regényének egy példányát Aronofsky – akinek ebben az évben jelent meg nagy sikerű első filmje, a Pi – könyvespolcán.
„Darren elmondta, hogy félúton abba kellett hagynia az olvasást – túl sötét és könyörtelen volt, és ez felkeltette az érdeklődésemet” – nyilatkozta Watson a BBC-nek. „Megkérdeztem tőle, hogy kölcsönkérhetem-e, hogy elolvassam. Teljesen tönkretette a nyaralásomat. Amikor visszatértem, azt mondtam Darrennek: Ez az – ezt a filmet meg kell csinálnunk. Így hát ezer dollárért opciós jogot szereztünk a regényre, és ahelyett, hogy megvártuk volna, hogy Selby megtalálja a padlásán elveszett forgatókönyvet, Darren maga írt egyet.”
Aronofsky és Watson elküldte a kész forgatókönyvet az összes nagy stúdiónak, választ azonban senkitől sem kaptak. Végül sikerült előteremteniük a filmhez szükséges összeget (4,5 millió dollárból forgott a produkció), de itt újabb akadályba ütköztek. Tobey Maguire, Adrien Brody, Joaquin Phoenix, Giovanni Ribisi is szóba jöttek Harry szerepére, de senki sem merte elvállalni, mert túl rizikós volt.
A drogokról tisztán: 15 elgondolkodtató dokumentumfilmes alkotás a kábítószerek világáról
2025.11.12 14:54
Miután összeállt Jared Leto, Jennifer Connelly, Marlon Wayans és Ellen Burstyn négyese, a színészek mindent megtettek, hogy a lehető leghitelesebb alakítást nyújtsák. Leto 11 kilót fogyott, és hajléktalan heroinfüggőkkel lógott együtt New York East Village negyedében. Wayans februárban Brooklynban, Brighton Beach fagyos utcáin barangolt póló nélkül. Amikor a forgatás megkezdődött, Burstyn úgy szimulálta karaktere egészségtelen fogyását, hogy a kezdeti jelenetekhez egy 18 kilós zsírruhát vett fel, majd lecserélte egy 9 kilósra, végül két hét szünetet tartott, és 4,5 kilót fogyott szigorú káposztaleves-diétával.
2000 májusában mutatták be a filmet a cannes-i filmfesztiválon, ahol az éjféli vetítésen 3000 néző lelkes ovációval fogadta azt. Hubert Selby Jr. író arcán könnyek csordultak végig. A kritikusok lelkesedése azonban nem tartott sokáig. A Torontói Filmfesztiválon a közönség egy része hányt a filmtől. A korhatáros film végül mindössze 7,5 millió dollárt hozott a mozipénztáraknál, és számos kritikus ócsárolta az alkotást.
Ha nem is a moziban, de a Rekviem egy álomért mégis hamar kultfilmmé vált.
Amerikai álom intravénásan
Selby a film bemutatója előtt új előszót írt a regényéhez, amelyben ez áll: „Nyilvánvalóan úgy vélem, hogy az amerikai álom hajszolása nemcsak hiábavaló, hanem önpusztító is, mert végső soron mindent és mindenkit tönkretesz, aki benne érintett.”
A film négy sorsot mutat be, amelyek ugyanannak az erőnek a befolyása alá kerültek: a drog egyszerre szolgált fájdalomcsillapítóként és az elérhetetlennek tűnő boldogsághoz vezető híd illúziójaként. A négy életút egymástól eltérő végzetben csúcsosodik, azonban ezek között egyik sem zárul happy enddel. Nincs feloldás, nincs pozitív üzenet vagy remény, csak a kínzó elektrosokk-terápiás kezelések, az üszkösödő kar amputálása, besorozás egy rasszista őr által felügyelt börtönmunkásbandába és a megalázó szexmunka.
A készítők a drogfüggőséget és a drogozás élményét nemcsak ábrázolni akarták, hanem a nézőket is be akarták rántani az eseményekbe, amit a vizuális megoldások révén érték el. SnorriCamet használtak, azaz a színészek testére erősített kamerákat, ezáltal testközelből élhette át a néző is a történéseket. Ezt egészítette ki Aronofsky osztott képernyőkkel, gyorsításokkal és lassításokkal, fehérre váltásokkal, kameraspirálokkal, halszemlencsékkel, extrém hosszú felvételekkel, pixelekkel és a színészek szürrealista elrendezésével – olyan eszközökkel, amelyekkel a drogok által kiváltott érzékszervi torzulásokat utánozta. A szédítő tempó azt is kifejezésre juttatta, hogy milyen gyorsan dolgoznak a drogok, majd milyen gyorsan múlik el mámorító hatásuk. A túltelített ingerek révén a néző már nem józan, kívülálló szemlélője az eseményeknek, hanem maga is a függőség rabja, és fel kell tennie magának a kérdést: én minek a függője vagyok, mivel tompítom a mindennapok fájdalmát?
Mindezek a bűvészmutatványok azonban kevesek lennének önmagukban egy olyan filmhez, amelyen még napokkal később is rágódik a néző. A színészek legkisebb porcikájukig az általuk alakított karakterré formálódtak. Szégyen, megalázottság, kilátástalanság és az eufória, az érzelmeik szinte tapinthatóak, ahogy a kamera centikre az arcuktól veszi őket. Különösen a Sara Goldfarbot alakító Ellen Burstyn játéka fenomenális.
A Rekviem egy álomért nem technikai megoldásai miatt osztotta meg a közvéleményt. A film a szerhasználat kíméletlenül sivár portréja, amely komoly vitákat indított el a függőség mibenlétéről és a függők szabad akaratáról. A filmben a klasszikus spirált láthatjuk, vagyis, hogy a függők, ha egyszer rászoktak a szerre, nem tudnak tőle szabadulni, és kérlelhetetlenül haladnak a szörnyű végkifejlet felé. Sok szakértő méltatta a filmet, mennyire pontosan mutatja be ezt a mélybe ívelő utat, míg mások szerint egyáltalán nem reális az ennyire drámai végkifejlet.
Watson korábban így reagált azokra a kritikákra, hogy mennyire pontosan ábrázolja a film a függőséget. „Hubert Selby nagyon aktív volt az AA-ban és az NA-ban (az Anonim Alkoholisták és az Anonim Drogfüggők), de a filmünknek soha nem az volt a célja, hogy dokumentumfilmként vagy a gyógyuláshoz vezető útról szóló brossúraként működjön” – mondta. „Nem, ez nem realista. Szürreális.”
Akkor mégis mi volt a céljuk? Persze mindig a befogadón múlik, hogy ő milyen üzenetet olvas ki egy műalkotásból, jelen esetben egy filmből. A Rekviem egy álomért lényegét a négy, látszólag különböző sorstörténetet keretbe helyező motivációt vizsgálva lehet megragadni. A motiváció, hogy boldogok, hogy sikeresek legyenek. Hogy elérjék a hőn áhított és sokat emlegetett amerikai álmot, amihez senki sem ad útbaigazítást. Mindenki a maga módján, a maga eszközeivel igyekszik boldogulni, ebben a történetben végül eredménytelenül. Éles figyelmeztetésként szolgál a féktelen akarás veszélyeiről és arról, hogy az egyén meddig képes elmenni, hogy kielégítse megszállottságát. A vágyódás és a kudarc intim portréja a Rekviem egy álomért, amiben ott van az ember gyarlósága és az élet értelmetlensége.
