Huszonöt éve mutatták be a Rekviem egy álomért című filmet, ami jó kultfilmhez méltóan a mai napig ugyanolyan megosztó és felkavaró, mint megjelenésekor. Ehhez viszont kellett, hogy az öncélú drogos trippen túl mélyebb mondanivalója is legyen.
A Rekviem egy álomért bekap, megrág, majd kiköp, még úgy is, hogy 25 évvel ezelőtt jelent meg, és ezidő alatt sokat változott a világ. Darren Arronofsky rendező második filmje már bemutatásakor megosztotta a nézőket és a kritikusokat, és ez a mai napig nem változott. Zsigeri, nyers, őszinte, és úgy mutatja be a drogfüggőséget, ahogy arra egy másik film sem volt képes se előtte, se utána.
„Harry bezárta az anyját a szekrénybe” – ez az első sora Hubert Selby Jr. 1978-as regényének, amely a 2000-ben bemutatott Rekviem egy álomért című film alapjául szolgált. A film ötlete akkor született meg, amikor Eric Watson producer 1998-ban észrevette Selby regényének egy példányát Aronofsky – akinek ebben az évben jelent meg nagy sikerű első filmje, a Pi - könyvespolcán.
„Darren elmondta, hogy félúton abba kellett hagynia az olvasást - túl sötét és könyörtelen volt, és ez felkeltette az érdeklődésemet” – nyilatkozta Watson a BBC-nek. „Megkérdeztem tőle, hogy kölcsönkérhetem-e, hogy elolvassam. Teljesen tönkretette a nyaralásomat. Amikor visszatértem, azt mondtam Darrennek: Ez az - ezt a filmet meg kell csinálnunk. Így hát ezer dollárért opciós jogot szereztünk a regényre, és ahelyett, hogy megvártuk volna, hogy Selby megtalálja a padlásán elveszett forgatókönyvet, Darren maga írt egyet.”
Aronofsky és Watson elküldte a kész forgatókönyvet az összes nagy stúdiónak, választ azonban senkitől sem kaptak. Végül sikerült előteremteniük a filmhez szükséges összeget (4,5 millió dollárból forgott a produkció), de itt újabb akadályba ütköztek. Tobey Maguire, Adrien Brody, Joaquin Phoenix, Giovanni Ribisi is szóba jöttek Harry szerepére, de senki sem merte elvállalni, mert túl rizikós volt.
Miután összeállt Jared Leto, Jennifer Connelly, Marlon Wayans és Ellen Burstyn négyese, a színészek mindent megtettek, hogy a lehető leghitelesebb alakítást nyújtsák. Leto 11 kilót fogyott, és hajléktalan heroinfüggőkkel lógott együtt New York East Village negyedében. Wayans februárban Brooklynban, Brighton Beach fagyos utcáin barangolt póló nélkül. Amikor a forgatás megkezdődött, Burstyn úgy szimulálta karaktere egészségtelen fogyását, hogy a kezdeti jelenetekhez egy 18 kilós zsírruhát vett fel, majd lecserélte egy 9 kilósra, végül két hét szünetet tartott, és 4,5 kilót fogyott szigorú káposztaleves-diétával.
2000 májusában mutatták be a filmet a cannes-i filmfesztiválon, ahol az éjféli vetítésen 3000 néző lelkes ovációval fogadta azt. Hubert Selby Jr. író arcán könnyek csordultak végig. A kritikusok lelkesedése azonban nem tartott sokáig. A Torontói Filmfesztiválon a közönség egy része hányt a filmtől. A korhatáros film végül mindössze 7,5 millió dollárt hozott a mozipénztáraknál, és számos kritikus ócsárolta az alkotást.
Ha nem is a moziban, de a Rekviem egy álomért mégis hamar kultfilmmé vált.
Amerikai álom intravénásan
Selby a film bemutatója előtt új előszót írt a regényéhez, amelyben ez áll: „Nyilvánvalóan úgy vélem, hogy az amerikai álom hajszolása nemcsak hiábavaló, hanem önpusztító is, mert végső soron mindent és mindenkit tönkretesz, aki benne érintett.”
A film négy sorsot mutat be, amelyek ugyanannak az erőnek a befolyása alá kerültek: a drog egyszerre szolgált fájdalomcsillapítóként és az elérhetetlennek tűnő boldogsághoz vezető híd illúziójaként. A négy életút egymástól eltérő végzetben csúcsosodik, azonban ezek között egyik sem zárul happy enddel. Nincs feloldás, nincs pozitív üzenet vagy remény, csak a kínzó elektrosokk-terápiás kezelések, az üszkösödő kar amputálása, besorozás egy rasszista őr által felügyelt börtönmunkás-bandába és a megalázó szexmunka.
A készítők a drogfüggőséget és a drogozás élményét nemcsak ábrázolni akarták, hanem a nézőket is be akarták rántani az eseményekbe, amit a vizuális megoldások révén érték el. SnorriCamet használtak, azaz a színészek testére erősített kamerákat, ezáltal testközelből élhette át a néző is a történéseket. Ezt egészítette ki Aronofsky osztott képernyőkkel, gyorsításokkal és lassításokkal, fehérre váltásokkal, kameraspirálokkal, halszemlencsékkel, extrém hosszú felvételekkel, pixelekkel és a színészek szürrealista elrendezésével - olyan eszközökkel, amelyekkel a drogok által kiváltott érzékszervi torzulásokat utánozta. A szédítő tempó azt is kifejezésre juttatta, hogy milyen gyorsan dolgoznak a drogok, majd milyen gyorsan múlik el mámorító hatásuk. A túltelített ingerek révén a néző már nem józan, kívülálló szemlélője az eseményeknek, hanem maga is a függőség rabja, és fel kell tennie magának a kérdést: én minek a függője vagyok, mivel tompítom a mindennapok fájdalmát?
Mindezek a bűvészmutatványok azonban kevesek lennének önmagukban egy olyan filmhez, amelyen még napokkal később is rágódik a néző. A színészek legkisebb porcikájukig az általuk alakított karakterré formálódtak. Szégyen, megalázottság, kilátástalanság és az eufória, az érzelmeik szinte tapinthatóak, ahogy a kamera centikre az arcuktól veszi őket. Különösen a Sara Goldfarbot alakító Ellen Burstyn játéka fenomenális.
A Rekviem egy álomért nem technikai megoldásai miatt osztotta meg a közvéleményt. A film a szerhasználat kíméletlenül sivár portréja, amely komoly vitákat indított el a függőség mibenlétéről és a függők szabad akaratáról. A filmben a klasszikus spirált láthatjuk, vagyis, hogy a függők, ha egyszer rászoktak a szerre, nem tudnak tőle szabadulni, és kérlelhetetlenül haladnak a szörnyű végkifejlet felé. Sok szakértő méltatta a filmet, mennyire pontosan mutatja be ezt a mélybe ívelő utat, míg mások szerint egyáltalán nem reális az ennyire drámai végkifejlet.
Watson korábban így reagált azokra a kritikákra, hogy mennyire pontosan ábrázolja a film a függőséget. „Hubert Selby nagyon aktív volt az AA-ban és az NA-ban (az Anonim Alkoholisták és az Anonim Drogfüggők), de a filmünknek soha nem az volt a célja, hogy dokumentumfilmként vagy a gyógyuláshoz vezető útról szóló brossúraként működjön” – mondta. „Nem, ez nem realista. Szürreális.”
Akkor mégis mi volt a céljuk? Persze mindig a befogadón múlik, hogy ő milyen üzenetet olvas ki egy műalkotásból, jelen esetben egy filmből. A Rekviem egy álomért lényegét a négy, látszólag különböző sorstörténetet keretbe helyező motivációt vizsgálva lehet megragadni. A motiváció, hogy boldogok, hogy sikeresek legyenek. Hogy elérjék a hőn áhított és sokat emlegetett amerikai álmot, amihez senki sem ad útbaigazítást. Mindenki a maga módján, a maga eszközeivel igyekszik boldogulni, ebben a történetben végül eredménytelenül. Éles figyelmeztetésként szolgál a féktelen akarás veszélyeiről és arról, hogy az egyén meddig képes elmenni, hogy kielégítse megszállottságát. A vágyódás és a kudarc intim portréja a Rekviem egy álomért, amiben ott van az ember gyarlósága és az élet értelmetlensége.
