Negyvenedik születésnapját ünnepli az egyik legközkedveltebb filmtörténeti klasszikus, a Vissza a jövőbe. Összefoglaljuk a legendás státuszának okait, illetve kitérünk kevesbé ismert érdekességekre is.
Amikor a konszenzusos „tökéletes filmekre” terelődik a szó, garantáltan felmerül Robert Zemeckis 1985-ös mozgóképes alkotása, a Vissza a jövőbe, amely generációkon átívelő, a Jurassic Park-, az Indiana Jones- és a Star Wars-filmekhez hasonlítható filmtörténeti mérföldkő.
A zsenialitása több aspektusból tevődik össze. Az első film forgatókönyve hibátlan – még úgy is, hogy a Universal 44 alkalommal utasította el Bob Gale és a rendező szkriptjét, mielőtt zöld utat kapott. Az úgynevezett high-concept comedy szíven találta a nézőket, ugyanis a játékos, laza, könnyen befogadható mivoltát magasröptű sci-fi-elemekkel, egyedi atmoszférával és a zsánerben ritkán látott, egyedi karakterekkel ötvözte.
Ideje felfrissíteni az emlékezetünket, a film szinopszisa a következő volt: a kissé bogaras feltaláló, Dr. Emmett Brown (Christopher Lloyd) egy használt DeLoreanból időgépet eszkábált, amivel Marty McFly (Michael J. Fox), egy 17 éves, gimis srác visszautazik az időben 30 évet. Ahhoz, hogy visszajuthasson 1985-be, fel kell kutatnia a doki fiatalkori, 1955-ös énjét, hogy a segítségét kérje. Eközben Marty véletlenül belebotlik az ekkor még tini szüleibe, és csúnyán belerondít a téridő-kontinuumba, ugyanis az anyukája, Lorraine (Lea Thompson) vele esik szerelembe, édesapja, George (Crispin Glover) helyett. Amennyiben Marty nem hozza helyre záros határidőn belül a dolgokat, akkor a testvéreivel együtt megszűnnek létezni, hiszen az új, félresiklott idősíkon sosem jönnek a világra.
Ahová mi megyünk, ott nincs szükség utakra
Az oda-visszázásokkal teli, pörgős dialógok tele vannak legendás egysorosokkal, mémelhető pillanatokkal, és nem utolsósorban örök érvényű, briliáns szereplőkkel. A flúgos zseni, Brown doki és a leleményes, hebrencs Marty McFly kontrasztos párosának popkulturális hatása Darth Vader és Luke Skywalker duójához mérhető. A Vissza a jövőbe valójában sci-fi-komédiába csomagolt, felnövéstörténettel megspékelt tündérmese, amely a jó és a rossz csatározásáról, őszinte barátságról és szerelemről, illetve a morálisan helyes ösvény megtalálásáról szól.
A filmtechnikára jelentős hangsúlyt fektettek az alkotók: bámulatos a tudományos kütyük, például a méltán híres fluxuskondenzátor sajátos külleme, részletgazdagsága. Emellett eszünkbe juthat az ikonikus nyitány az órákkal és az erősítővel, a DeLorean minuciózus kialakítása, Michael J. Fox lehengerlő, autentikus gitárjátéka vagy az óratornyos befejezés aprólékossága. Az emlékezetes gimmickekről is érdemes szót ejteni: ilyen az említett fluxuskondenzátor, az elérni kívánt 88 mérföld/órás sebesség, illetve a második részben a légdeszka, az önbefűzős cipő és az önszárító mellény – utóbbiak szabadalmaztatását egyébként azóta is tűkön ülve várjuk.
A sminkről se feledkezzünk meg, Lea Thompsont például órákon át cicomázták egyes felvételek előtt. A forgatókönyv hitelessége merőben támaszkodott a smink minőségére, ami az 1985-ös mércéhez mérve forradalmira sikeredett, de mai szemmel is bőségesen megállja a helyét.
A filmzenét nem véletlenül jelölték Oscar-díjra, ki ne emlékezne az első percekben felcsendülő Huey Lewis and the New-slágerre, a The Power of Love-ra? Megágyaz a film energikus tempójának, miközben a kimondott szavak nélküli expozícióval rengeteget megtudunk a kocsi csomagtartójára csimpaszkodó, hiperlazán deszkázó Martyról. Alan Silvestri világklasszis zenetémái beégtek az agyunkba, és legalább olyan fontosak a Vissza a jövőbe szempontjából, mint John Williams soundtrackje a Star Wars-filmekben.
Lelassít az iram, amikor épp szükség van rá, de megállíthatatlanul, jelenetről jelenetre gördíti előre a sztorit, felesleges pillanatok nélkül. A színészek eggyé váltak, összefonódtak karaktereikkel, amelyek bár archetipikusak olykor, de a végletekig szerethetők. Legyen szó a kezdetben gyámoltalan George-ról, az eleinte szedett-vedett Martyról, a hősszerelmes Lorraine-ról, a rendíthetetlen, imádni való Brown dokiról, vagy a burleszkszerű antagonistáról, Biffről: a Vissza a jövőbe a kollektív néplélek szerves része, amely egyaránt megszólít kicsiket, nagyokat, fiatalokat és időseket.
A filmtörténelmi újracasting
Ha Michael J. Fox, akkor Marty, ha Marty, akkor Michael J. Fox – ez egyébként a filmben szereplő valamennyi színészre igaz, a saját megformált figurájával kapcsolatban. Azt viszont talán csak a fekete öves cinefilek tudják, hogy eleinte nem vele vágtak neki a felvételeknek. Bár ő volt a stúdió első számú választottja a szerepre, a Családi kötelékek című tévésorozat miatt nem volt elérhető.
A főszerepet a Maszk sikerének okán a feltörekvő fiatal színész, Eric Stoltz kapta. A források eltérőek a tekintetben, hogy Stoltz pontosan mennyi ideig tartózkodott a díszletek közt, jellemzően 5-7 hetet emlegetnek. Egyes stábtagok szerint a film 30-40% százalékát leforgatták vele: a vendéglős jeleneteket Biff-fel és George-dzsal, az 1955-ös Hill Valley-szekvenciákat, illetve jó néhány momentumot a dokival és Lorraine-nel. Alább csekkolhatod Eric Stoltz összes, képi vagy videós formában fennmaradt jelenetét.
Tehetséges színész volt, azonban Zemeckis úgy érezte, túlságosan intenzív és drámai a játéka, amely tónusok nem passzoltak a filmjéhez. A srác ráadásul a method acting elkötelezett híve volt, tehát forgatáson kívül is karakterben maradt, ami feszültséget és kellemetlen pillanatokat okozott Zemeckis és a stáb számára is. Stoltz egyébként feltűnik a végső vágatban: a film kétharmadánál, amikor Marty megüti Biffet, valójában nem Michael J. Fox, hanem Stoltz karját láthatjuk. Az 1955-ös Hill Valley-jelenetsor néhány totáljában is szinte észrevehetetlenül, de Stoltz szerepel. Egy régi interjújában mesél a színész az esetről, amelyben beismeri, hogy nem tetszett a direktornak az alakítása.
A nehézségek sora itt még nem ért véget
A híresen öntörvényű Crispin Gloverrel is meggyűlt a baja a rendezőnek. A színész nem volt elégedett a fináléval, a filmvégi „jutalomnak” véleménye szerint George és Lorraine szerelmének kellett volna lennie, nem pedig a közös meggazdagodásuknak. Fizetés- és szerződésbeli aggályai is adódtak, amik később jogi útra terelődtek, így nem tért vissza a folyatások alkalmával. A későbbi epizódokban a Crispin Gloverre hajazó Jeffrey Weissman vette át a stafétát, jó adagnyi prosztetika háttérszelével – Glover perelt is személyiségi jogokra hivatkozva. Az ügyet bíróságon kívül rendezték, de tekinthetjük úgy, hogy megnyerte – a hollywoodi stúdiók azóta sem alkalmaznak hasonló trükköt egy-egy színész pótlására.
Már az is csodával volt határos, hogy egyáltalán belevághatott a forgatásba Zemeckis és csapata, hiszen ahogy említettük, 44 alkalommal utasították el a forgatókönyvet. Az Universalnak vajmi kevés hite volt az első blikkre bizarrnak és kuszának tűnő időutazós történetben. Stúdiós sci-fihez képest szerény, 19 millió dolláros büdzsét kaptak, így kreatív megoldásokhoz kellett folyamodniuk. Az óratornyos befejezés például rengeteg előkészületet igényelt, makettek és praktikus effektek tömkelegét vetették be a siker érdekében. Az utómunka is pokolian nehéz feladatnak bizonyult Zemeckisék számára, ugyanis épp tökéletes arányban kellett lavírozniuk a humor-, az akció- és a sci-fi-elemek közt. Szerencsénkre hiba nélkül abszolválták a feladatot.
Claudia Wells, az eredeti Jennifer sem tért vissza a sequelekre, családi okok miatt, ugyanis súlyos beteg lett az édesanyja. Bő húsz évre felhagyott a színészkedéssel, 2008 óta kisebb szerepekben tért vissza, játszott például A mentalista című sorozatban is. Wells helyét Elisabeth Shue vette át.
A Vissza a jövőbe-filmek szívcsakrája, a DeLorean kiemelt fejfájást okozott a stábtagoknak. Három autót használtak a felvételek során.
- Hero, vagyis hősi autó: a felpimpelt verzió, közeli felvételekhez.
- Stunt, vagyis „mutatványos” autó: az akciójelenetekhez.
- Könnyű vázas autó: a speciális effektekhez, például a repüléshez használt váz.
- Ráadás autó: tágasabb utasterű, megépített belső, amit az autón belüli snittek során alkalmaztak.
John DeLorean, amerikai mérnök, a DeLorean Motor Company alapítója személyesen köszönte meg levélben az alkotóknak, hogy halhatatlanná tették az autóját. Az eredeti DeLorean DMC-12-est azonban nem száguldozásra tervezték, és erőteljesen küszködött a stuntok közben. Gyakran lefulladt, ami késésekhez vezetett, ráadásul a rozsdamentes acélt nehéz volt normálisan megvilágítani. Michael J. Fox egyenesen rémálomnak nevezte a ki-beszállást az autóba.
Az időgép introdukciója, a felszálló fehér füst kíséretében mindenesetre epikus volt.
Mindezek ellenére...
Négy évtizeddel később, azóta is töretlen a Vissza a jövőbe popkulturális relevanciája, utóhatása. A legékesebb példája ennek a Rick és Morty, amit Zemeckis filmje inspirált, de számtalan mozgóképes alkotás tisztelgett az évtizedek során omázs formájában Brown doki és Marty eternális története előtt.
Valósággal felrobbantotta az internetet, amikor Jimmy Kimmelnél vendégeskedett Michael J. Fox és Christopher Lloyd 2015-ben, amely év a filmben a hipermodern, futurisztikus jövőt testesítette meg. A két ikon vicces és megható szkeccset vitt színpadra, élő közönség előtt.
2015. október 21-én a Vissza a jövőbe-fanatikusok Amerika- és világszerte különböző eseményeket, ünnepléseket és összejöveteleket tartottak, ugyanis ezen a napon csöppent a jövőbe Marty a második részben. 1989-ben és 1990-ben érkeztek a folytatások, amelyek bár kritikailag nem arattak osztatlan sikert, utólag nézve nehéz haragudni egyes gyermeteg aspektusaikra – hasonló a helyzet, mint a Jedi visszatér esetében. Ez a trilógia úgy jó, ahogy van, és úgy szeretjük, amilyen.
A gigászi rajongók számára javalsolt az Expedition: Back to the Future című minisorozat, amelyben Christopher Lloyd a legendás DeLorean-t kutatja, hogy elszállíthassák Michael J. Fox alapítványának tulajdonába. Fox 29 éves kora óta szenved Parkinson-kórban, alapítványának célja, hogy felgyorsítsa a kór kezelésére és gyógyítására irányuló kutatásokat, illetve javítson a betegek életminőségén.
Végezetül, mi a helyzet a folytatásokkal a sequelek, requelek, rebootok, remake-ek aranykorában? A filmhármas teljes körű jogai a forgatókönyvíróknál, Robert Zemeckisnél és Bob Gale-nél nyugszanak, az alkotók pedig egy elhíresült 2015-ös interjúban kijelentették: amíg ők élnek, nem lesz se remake, se folytatás. Ehhez csak annyit tudunk hozzáfűzni: éljenek sokáig, lehetőleg örökké!
