ByeAlex a Facebookon megerősítette, hogy találtak nála kábítószert, de kéri, ne aggódjanak érte. Szerinte a szerdai nap folyamán nagyjából 100 rendőrt mozgósítottak azért, hogy elkapják őt és a zenekarát.
Újabb zenészáldozatot szedett a kormány drogpolitikája és az abból induló hatósági ellenőrzések. Először a Blikk írta meg szerdán, hogy ByeAlexnél és zenekaránál bekopogtattak a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda képviselői, és kokaint találtak náluk.
A Rendészeti Államtitkárság Facebook-oldalán (aminek a profilképe és borítóképe alapján talán nem gondolnád, hogy egy hivatalos szerv felülete) még név nélkül jelentették be, hogy „önként előadott, saját fogyasztásra vásárolt kokainra“ csaptak le, és három embert előállítottak.
Elfogták az együttessel kapcsolatban álló 45 éves Sz. Zoltán budapesti lakost is, aki – vallomása szerint – saját fogyasztásra, barátainak ingyen, és értékesítésre is szerzett be kábítószert. Emellett azonosították R. Antonio 63 éves olasz állampolgárt is, akitől Sz. Zoltán vásárolta a kokaint. Mindkettőjüket kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják és őrizetbe vették, letartóztatásukat is kezdeményezték. ByeAlex és zenekarának két tagja szabadlábon védekezhetnek, kábítószer birtoklásával gyanúsítják őket.
A drogokról tisztán: 15 elgondolkodtató dokumentumfilmes alkotás a kábítószerek világáról
tegnap 14:54 -kor
A híreket szerda este a jelenleg futó Csillag Születik zsűritagja is megerősítette. „Valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot!“ – kezdi bejegyzését, amiben elmeséli, hogy reggel 6:30-kor csengetett be nála a hatóság.
„Picit morcos voltam, hogy ilyen korán jöttek, és az sem tetszett, hogy a hajam is rosszul állhatott közben, de mindenben rendelkezésükre álltam“
– írja. Szerinte nagyjából 100 rendőrt mozgósítottak a szerdai nap folyamán, hogy lecsapjanak rájuk, de nem telt rosszul neki, állítása szerint korrektek voltak vele a rendőrök. Kéri, ne aggódjanak érte rajongói, ugyanis élete legkiegyensúlyozottabb periódusát éli.
„És még valami. A dalaimban elmesélem, milyen ember vagyok. Sokan szerettek, mert tudtok velem azonosulni, tudtok együtt érezni és gondolkodni velem.
De ne kövessétek a példámat EBBEN, még akkor sem, ha – ez azért szerintem egyértelmű – nem én vagyok az Escobar semmilyen szinten; velem a rendőrség nem nagyon nyert semmit“
– írja, majd hozzáteszi, hogy hamarosan új dallal és klippel érkezik.