A Melange című független magyar rövidfilm egy középkorú színész belső küzdelmét mutatja be.
Králl Kevin a legjobb rendezésért járó díjat vehette át az Athéni Nemzetközi Művészeti Filmfesztiválon Melange című filmjéért. A díj különlegessége, hogy minden fontosabb alkotói kategóriában 12 nyertest hirdetnek ki egy éven belül a több száz jelölt közül. Így Králl bekerült az év 12 legjobb rendezője közé – derül ki az alkotás sajtóközleményéből.
A díjazott film egy 29 perces kamaradráma, amelyben egy középkorú színész élete legnagyobb szakmai sikerének éjszakáján kénytelen szembenézni saját múltjával, apjával való megromlott kapcsolatával, és azzal a felismeréssel, hogy ő maga is továbbviszi ugyanazokat a mintákat, amelyektől szabadulni akart. A film főszerepeit Rajkai Zoltán és Tóth Károly játsszák, továbbá fontos szerepben látható még Spilák Klára is.
A független rövidfilm producere Vasas Petra, operatőre Tóth Zoltán, vágója Mucsi Ricsi, zeneszerzője Hegedűs Dániel. A szlovák közreműködéssel készült alkotás koproducere Forgács Attila, executive producerei Kaszás Attila és Hoffmann Ferenc.
Nemes Jeles László Árvája a szépiára festett, 20. századi magyar balsors – Kritika
2025.10.22 10:53
A Melange különlegessége, hogy intézményi támogatás nélkül, teljesen független módon, közösségi finanszírozásból készült, majd 2024 és 2025 során az egyik legtöbbet emlegetett magyar rövidfilmmé vált. A filmet egyedüli magyar rövidfilmként válogatták be a horvátországi Vukovar Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjába, bemutatták a Miskolci CineFesten, a Magyar Mozgókép Fesztiválon, a Bujtor István Filmfesztiválon, a 69. Országos Függetlenfilm Fesztiválon, valamint több hazai seregszemlén. A tavalyi Malter Filmfesztiválon 5 díjjal jutalmazták és az év egyik legjobb magyar rövidfilmjeként nevezték meg.
A film a fesztiválszereplések mellett alkalmi vetítéseken és közönségtalálkozókon látható. Aktuális állomásairól a film Facebook-oldalán lehet olvasni.