A Grammy-jelölt énekesnő a Universal új zenés filmjében tűnik fel, amely az Alice Csodaországban világából inspirálódik.
Sabrina Carpenter ismét mozivászonra kerül, miután a popsztár kapta a főszerepet a Universal Pictures készülő zenés filmjében, amelyet Lewis Carroll angol író klasszikusa, az Alice Csodaországban inspirált – írja a Variety. A filmet Lorene Scafaria, A Wall Street pillangói rendezője írja és rendezi.
Carpenter nemcsak főszereplője, hanem producere is lesz az egyelőre cím nélküli projektnek, amelyet a Universalhoz tartozó Marc Platt Productions égisze alatt gyártanak. A hír alig egy héttel azután érkezett, hogy az énekesnőt hat Grammy-díjra, többek között a legjobb albumért járó arany gramofonra jelölték hetedik stúdióalbumáért, a Man’s Best Friendért. Bár Carpenter korábban is szerepelt filmekben – többek között a Netflix A magas lány című filmjeiben –, az elmúlt években elsősorban zenei karrierjére koncentrált. A most bejelentett musical lesz az első nagy filmes szerepe a 2024-es Short n’ Sweet album sikere után, amin Espresso című gigaslágere is hallható.
A rendező, Lorene Scafaria legutóbb az HBO I Love L.A. című sorozatán dolgozott, korábban pedig epizódokat készített a Utódláshoz is. Következő projektje az A24 Jonty című thrillere lesz Jesse Plemons (Bugonia) és Cole Escola (Wild Nights with Emily) főszereplésével.
Playback Péntek: Sabrina Carpenter, The Beaches és Blood Orange a hét lemezei közt
2025.8.29 14:31
Kis érdekesség, hogy a Netflix korábban már leszerződött az énekesnő produkciós cégével, az At Last Productionsszel egy Alice Csodaországban musicalre, de az a projekt végül nem valósult meg.