Megérkezett a hazai mozik kínálatába a 2002-es animációs közönségkedvenc, a Lilo & Stitch – A csillagkutya élőszereplős remake-je. Vajon felér a modern Disney-klasszikus színvonalához? Kritikánk következik.
Az ezredforduló környékén, a Disney második reneszánszában csak úgy dübörgött az animációs mesefilmes szcéna. A Pixarral karöltve számos eredeti, instant örökzöld klasszikussá vált projekttel rukkoltak elő, ilyen volt például a Toy Story-sorozat, a Szörny Rt., a Némó nyomában, A Hihetetlen család, és a Lilo & Stitch – A csillagkutya is.
Utóbbi, még ha a kritikusok körében nem is aratott osztatlan sikert, a közönség szívét maradéktalanul ellopta. Az E. T., a földönkívülihez hasonló, fiatalokat, és lélekben fiatalokat megcélzó fabula a 2000-es évek elején, az első film diadalát követően franchise-zá alakult. Sorra érkeztek a folytatások: 2003-ban a Stitch – A csillagkutya legújabb kalandjai, 2003-tól 2006-ig a Lilo & Stitch, két évados tévésorozat, 2005-ben a Lilo & Stitch 2. – Csillagkutyabaj, 2006-ban pedig a Leroy & Stitch jelent meg. És ez még nem minden, 2008-ban egy kevésbé felkapott, japán animesorozat, 2017-ben pedig kínai tévészéria is készült a páros bolygóközi tripjeiről.
A legutolsó Disney-hez köthető produkció tehát a 2006-os film volt, így érkezünk el napjainkig, az élőszereplős remake-ek koráig. Idő kérdése volt csupán, hogy terítékre kerüljön Lilóék krónikája is. Aki nem ismerné az alapsztorit, íme röviden, lényegbeli spoilerek nélkül. Messzi-messzi, távoli galaxisban, egy felettébb bogaras tudós a titkos kísérletei során bizarr külsejű, de szeretetre méltó lényt teremt. A Galaktikus Szövetség leleplezi őt, a feltalálót börtönbe csukják, a nem mindennapi teremtményt száműzik.
Új életet lehelt a halál az eltemetett horrorszériába – Végső állomás: Vérvonalak kritika
2025.5.16 11:14
Stitch, aki ekkoriban még a 626-os nevet viseli, megszökik, és Hawaii egyik szigetén köt ki, elveszve, magányosan, egy idegen bolygón. Itt jön képbe a kislány, Lilo, aki nővérével együtt elveszítette szüleit, a sulijában kiközösítik, és semmi másra nem vágyik igazán, csak egy megértő barátra. Ellátogatnak egy állatmenhelyre, és kettőt találhatsz, hogy kiskutya helyett kit fogadnak örökbe.
Ha az utóbbi néhány live action feldolgozást vesszük alapul, úgy kell a Disney-nek a siker, mint egy falat kenyér. A 2023-as A kis hableány finoman szólva sem nyűgözte le a publikumot, az idei Hófehérkét pedig nemcsak a kritikusok, de a nézők döntő többsége is a földbe döngölte. A Gal Gadot-val és Rachel Zeglerrel fémjelzett film egyébként a kasszáknál sem teljesített fényesen: 204 millió dolláros bevételre tett szert a 209 millió dolláros büdzsé ellenében. A hasonszőrű readaptációk a 2019-es Oroszlánkirály óta sem állnak a helyzet magaslatán. Nézzük hát, hogyan sikerült a Disney legújabb próbálkozása.
Ez most nagyon kellett a Disney-nek és nekünk is
Dean Fleischer Camp rendezése, apró módosítások kivételével pontról pontra követi az eredeti verzió narratív struktúráját. Aranyos húzás, hogy Tia Carrere (Az elveszett ereklyék fosztogatói című retró sorozat rajongói, kezeket fel!), aki a 2002-es filmben Nani hangját kölcsönözte, az új filmben kapott egy teljesen új karaktert, a gyámügyes Mrs. Kekoát. Tutu (Amy Hill), a közösség és mindenki nagymamája is friss szereplő, életbölcsességekkel szolgáló, aggódó anyafiguraként szolgál Nani számára. A cinefilek számára érdekes lehet az is, hogy az első változat a Hawaii-szigetcsoporton belül Kaua'i szigetén játszódott, a remake viszont O'ahun.
Disneyland sötét oldala: gyilkosságok, balesetek és embertelen munkakörülmények a világ legvarázslatosabb helyén
2025.5.2 9:39
A bolygóra száguldó, a tékozló lényt elkapni kívánó űrlénypáros, Pleakley (Billy Magnussen) és Jumba Jookiba (a korábban említett, zakkant tudóst Zach Galifianakis alakítja) emberi formát öltenek, ami lehetőséget ad a fizikai humorra. Esnek-kelnek új bőrükben, megmosolyogtató pillanatokat okoznak, különösen a Másnaposok-filmekből közismert Galifianakis.
Érdemes leszögezni, hogy a core célközönség a 6-12 éves kor közti gyerekek, szóval a humor színvonala ennek tükrében vizsgálandó. És ezzel semmi baj nincs, hiszen a Lilo & Stitch igazi varázsát rétegzett története adja. A picik semmiképp, de az őket moziba elkísérő fiatal felnőttek és az idősebb szülők sem távoznak üres kézzel a moziszékből, hiszen a felszínen cuki, vicces mese gyökereiben magányról, kirekesztettségről, gyászfeldolgozásról szól.
A különc páros ránézésre a végletekig különböző, ám sorsukat tekintve egyformák: Lilo szüleinek halála és közösségbeli kirekesztettsége okán magányos, Stitch pedig szintén egyedül érzi magát egy számára idegen planétán, miközben saját identitását kutatja. Nem tartozik sehova, senkihez, ráadásul vadásznak is rá. A kék szőrgombóc megismeri újdonsült gazdija nyelvét, megtapasztalja, milyen érzés szeretni és szeretve lenni, tartozni valahová, miközben a kislány elfojtott érzelmeinek szabadjára eresztésével valamelyest feldolgozza traumáját, és pajtásra lel.
A Fehér Lótusz önmaga groteszk paródiájává vált, mi pedig nagykanállal habzsoljuk – KRITIKA
2025.4.7 14:13
Nani nehézségeivel is rezonálhat az érettebb néző, hiszen a tragédia nyomán anyai szerepbe kerül, amivel a legjobb tudása szerint igyekszik megbirkózni. A film eredményesen közvetíteni a kívánt érzelmeket: megható, és a kicsiknek ideális, szórakoztató, kalandpark jellegű atmoszférával operál.
A humorelemek kétségtelenül egyszerűek és olykor klisések, de javarészt működnek. A karakterek abszolút szerethetőek, és hűek az eredeti változatukhoz. A castingra sem lehet egy szavunk sem. Nani (Sydney Agudong) és Lilo (Maia Kealoha) telitalálat, utóbbi külön tapsot érdemel, hiszen első jelentős színészi munkájáról van szó. A CIA-ügynök, Cobra Bubbles (Courtney B. Vance) és a sármos szörfös fiú, David Kawena (Kaipo Dudoit) szereposztására sem lehet panasz. Nyomós érv a feliratos megtekintés mellett, hogy visszatért a Stitch szinkronhangját kölcsönző Chris Sanders, aki egyben a 2002-es film rendezője is volt.
A tempó miatt előzetesen aggódtam, hiszen az alapból is vékony sztorira húsz percet rápakoltak, de ezen a téren sem volt gond. Külön öröm, hogy az előd önismétlő, túltolt montázsaiból bátran lenyisszantottak, ahelyett az űrlénypáros helyzetkomikumára, illetve Nani, Lilo és Stitch triójára helyezték a hangsúlyt. A történetvezetés patent, ütemesen robog a film, így a nyúlfarknyi figyelmi idővel rendelkező, 12 év alatti TikTok-generáció sem fog unatkozni.
Black Mirror, Last of Us, A szolgálólány meséje – áprilisban a régi kedvencek várnak a Netflixen, a Maxon és a SkyShowtime-on
2025.3.30 9:35
Az animáció minősége makulátlan, egyetlen percig sem zavaró a CGI. Zökkenőmentes a számítógépes karakter, Stitch integrálása az élőszereplős világba. Sarkponti tényezőről van szó, az egész projekt megítélése múlhatott volna rajta (gondoljunk csak az új Hófehérke animációs kisembereit körülvevő mizériára), de kitűnőre vizsgáztak a filmkészítők. A Galaktikus Szövetség földönkívüli vezetőjének (Hannah Waddingham) esetében, aki szintén számítógépes effektekkel megalkotott figura, már kicsit döcögött a szitu. Különösképp a világos fényviszonyok közti, óceánparti zárójelenetben bír mű hatással a karaktere, de ez legyen a legnagyobb bajunk.
Az első filmből jól ismert Elvis Presley-slágerek is felcsendülnek, ami pozitív értelemben, jóleső szentimentalizmus kíséretében szorongatja meg a felnőtt nézők gyomrát. (Te jó ég, hogyan repült el ilyen gyorsan 23 év?!) Kellemesen ötvözi a fülbemászó helyi, népi zenéket az ütemes, lábmozgatós rock and roll-lal.
A félreértés elkerülése végett említeném meg, hogy forradalmi mozgóképes alkotásra senki ne számítson. Nem váltja meg a világot, de talán nem is dolga. Nem terheli meg a néző gyomrát aktuális, megosztó közéleti, társadalmi hot topikokkal, csupán hozza a kötelezőt, meghajtja fejét az originál verzió előtt, és sikerrel önti 2025-ös formába a jól ismert történetet.
Felnövéstörténet szteroidon: a Bird című film új rétegeket ad egy untig tolt műfajnak
2025.3.27 12:14
Megkockáztatom, hogy a 2025-ös Lilo & Stitch A dzsungel könyve után a legszerethetőbb élőszereplős Disney-remake. Hétvégi mozizáshoz több mint ideális, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A megterhelő közéleti viszonyok tükrében pláne – még akár egyedül megtekintve is felér egy relaxáló, meditációs szeánsszal. Pro tipp: várd meg a stáblistát!
