Önreflexív, intim indie-folk – megérkezett a Sávlekötő-döntős Géem debütáló EP-je, ami itt nálunk hallható először.
Az idei Sávlekötő Camp döntőse, Géem az év egyik nagy felfedezettje azok számára, akik szeretik az intim hangulatú indie-folk zenét. Phoebe Bridgers vagy épp Bon Iver hatása erősen érződik a Golarits Márton néven anyakönyvezett zenész dalain, amik letisztultak, mégis komplex zenei elemekből állnak össze.
Első lemeze, a Visszaszámolok nyolc számon keresztül reprezentálja azt a zaklatott és egyben beletörődő szövegvilágot és az ehhez finoman illesztett hangszerelést, ami miatt Géem előtt az internetes tehetségkutató zsűrije és közönsége is leborult. Az EP itt nálunk hallható először.
A Visszaszámolok olyan emlékekből építkezik, amik lassan fakulnak el, majd a teljes elengedés előtt még egyszer utoljára kivilágítják az ember belső világát. Géem első kislemeze egyszerre vallomás, önreflexió és belső utazás: az önállósodás, a bizonytalanság és a túlhajszolt lendület egyaránt megjelenik benne.
A lemez alapvetően indie-folk hangzásra alapoz – akusztikus hangszerek, intimebb, törékeny terek, organikus dinamika –, amit időnként elektronikus kísérletek, vocoderek és atmoszférikus sounddesign-megoldások egészítenek ki. Mindeközben minden dal ugyanabból az érzelmi irányból indul: abból, hogy milyen érzés fiatal felnőttként helyt állni, döntéseket hozni, miközben hol túl nagy, hol túl kicsi a világ.
„Amíg csinálok valamit, baj nem lehet”
– zeng a lemez egyik kulcsmondata a Csillapító című nyitószámban, Géem első magyar dalszövegében. A szám az elveszettség, az önkeresés és az imposztor szindróma éveiben született – abban az időszakban, amikor költözések, változó iskolák és változó elvárások között kellett megtalálni valami biztos pontot. A felvétel hosszú utat járt be: klubszínpadoktól jazz-zenekari átdolgozásokon át egészen addig, amíg Géem saját produceri kézben rögzítette a végső verziót.
„A lendület árnyéka” – ez a következő, Villogóra vált című számban hallható, ami a Csillapító előre menekülő energiáinak ellentéte: arról az eltökéltségről szól, ami mögött sokszor sem motiváció, sem irány nincs. A dal egy időszak rémálmait, a túlterheltséget és a „városon átvágós”, automata üzemmódú életérzést dolgozza fel. A szám akusztikus verziója a Sávlekötő Camp döntőjén született meg – a forgatás reggelén, kimerülten, mégis felszabadultan.
„Egy felnőtt mindenre csak annyit mond: tovább”
– szól a Játszótér, ami a fáradtság, a szakítás utáni tompa érzékelés és az újratanulás dala. A budapesti zaj, a metrók, a gyerekzsivaj és a lelassult belső világ egyszerre jelenik meg benne. A szám kulcsmondata egyszerre kritika és vigasztalás: hogy fájdalom nélkül nincs ember, és ezzel valójában mindannyian közösek vagyunk.
„Megakad, de nem javítom meg” – hangzik el az egyik legegyszerűbb hangszerelésű számban, az Akad a váltóm címűben, a veszprémi és budapesti életszakaszok közötti különbségről szól. Az otthon hagyott bicikli recsegő váltója egyszerre válik a megrekedés és a továbblépés szimbólumává. A dal úgy maradt puritán – csak zongora és ének –, hogy semmi se tereli el a figyelmet arról, amit mondani szeretne.
„Nincs annyi külső nyomás, mint amennyit érzek”
– ez szintén egy kulcsmondat a szerző önreflexiója szempontjából. A lemez második felétől az akusztikus világ elkezd kitágulni: így jutunk el az Összeolvadok vocoder-hangzásához és elektronikus kísérletezéséhez. A dal a lendület és a feladatok végtelen listája mögött húzódó félelemről beszél, arról, milyen nehéz valóban saját indíttatásból cselekedni. A szám második fele egy gondolatkísérlet: mi történne, ha minden nap ugyanolyan lenne – és mennyit ér valójában egyetlen nap.
A Visszaszámolok egy önreflexív, érzékeny, mégis ambiciózus bemutatkozás, ami egyszerre szól kimerültségről, lendületről, fejlődésről és az emlékek furcsa természetéről. Egy olyan lemez, amin minden dal máshonnan jön, mégis ugyanoda tart: ahhoz a ponthoz, ahol az ember végre megengedheti magának, hogy megálljon, visszanézzen – és aztán még egyszer előre lépjen.
