A "rage bait" lett az év szava 2025-ben az Oxfordi Egyetem újságja szerint.
Sorban érkeznek az év végével a különböző publikációk által megválasztott év szavai, év kifejezései. Az Oxfordi Egyetem újságjánál az aura farmolás, a biohack és a rage bait versenyzett a címért, és végül a harmadik kerekedett felül. A három kifejezést aszerint választották ki, hogy megpróbálják megmutatni, milyen diskurzusok dominálták a 2025-ös évet.
Mi az a "rage bait"?
Ismerős az, amikor látsz valamit a közösségi médiában, és rettentően felidegesít, mert valami hatalmas sületlenségről van szó? Könnyen lehet, hogy egy úgynevezett "rage bait" poszttal találkoztál, amiknek pont ez a lényege. A magyar nyelvre "düh csali"-ként fordítható kifejezés azokra az internetes tartalmakra vonatkozik, amelyeknek az egyetlen célja, hogy felhúzza az embereket, és az ebből adódó negatív érzelmeket használja ki, hiszen az algoritmus számára egy vidám vagy egy dühös komment pont ugyanakkora súllyal bír.
A többi győztes
Nem csak az Oxfordi Egyetemen kiáltották ki az év szavát, a Cambridge szótár például a "paraszociális" szót választotta, amelyet úgy definiált, mint egy személy által érzett kapcsolat önmaga és egy számára ismeretlen híres személy között. A Collins szótárnál ezzel szemben a "vibe coding" nyert, ami azt jelenti, amikor egy programozó ahelyett, hogy saját maga készítene el a programot, inkább elmeséli egy mesterséges intelligenciának, aki elkészíti helyette.