A Sydney Sweeney főszereplésével készült „Christy” nagyon fontos és felkavaró történetet dolgoz fel, de olyan, mintha két külön filmet akartak volna egybecsavarozni, és nem a jó értelemben. Kritika.
Senkinek nem kívánom azt az érzést, amikor beül egy sajtóvetítésre, és a film felénél már tudja, mi lesz a címe és kicsengése annak, amit írni fog róla. Majd egyszer csak, mintha egy új rendező átvette volna a stafétát, egy teljesen más filmet kezd nézni, ami annyira súlyos és letaglózó, hogy onnantól a szerző már nem gondolkodhat szellemes piszkálódásban és cinikus lesajnálásban (amúgy se kéne, de hát tudjuk, milyen ez), és az elé a kihívás elé van állítva, hogy döntse el, mitől vonatkoztat el: a középszerű filmnyelvtől vagy a felzaklató, nyers emberi drámától.
A David Michôd által rendezett Christy egy olyan tragikus, mellbevágó, valahol mégis felemelő és inspiráló sztorit ad az alkotók kezébe, aminek óriási relevanciája van, és nagyon fontos elmesélni. Magyarországról nézve különösen, főleg ezekben a hetekben.
A Sydney Sweeney által alakított Christy egy generációs tehetség, akit tinédzser évei végén fedeznek fel, akkor, mikor már jó ideje tisztában van azzal, hogy a nőkhöz vonzódik, és titkolt kapcsolatban él egyik kortársával. Egy kisebb rangú promoter mutatja be az edzőjének, Jim Martinnak, aki először nem akarja edzeni, de felismerve a tehetségét, meglátja benne a siker lehetőségét. Hiába van tisztában a fiatal lány szexuális hovatartozásával, a férfi belemanipulálja abba, hogy legyen a felesége, és a bokszoló vele viszi végig pályafutása legfényesebb éveit. Azonban, ahogy Christy idősödik, és már nem tud versenyt tartani az ökölvívás fiatal elitjével, megsokszorozódnak a súlyos bántalmazások a férje részéről, és mindez egy megrendítő tetőponthoz vezet: Martin megpróbálja megölni a feleségét, aki csak csodával határos módon éli túl a gyilkossági kísérletet.
Az első fele: középszerű sportfilm
Kicsit olyan a Christy, mintha a készítők azzal a feltétellel kapták volna meg a megfilmesítés jogait, hogy mielőtt bemutatják, micsoda tragédiákat élt meg a főhős, ki kell fejteniük azt is, milyen keményen dolgozó, tehetséges sportoló is volt, milyen magasra jutott, és mennyire meghatározó volt az ökölvívás történetében. Ami mind igaz, és egyáltalán nem elhanyagolandó, csak az a kellemetlen, hogy olyan, mintha az alkotókat ez nem érdekelte volna annyira, hogy ne egy ChatGPT-szagú első egy órát szenteljenek a sportdrámának eredeti ötletek nélkül.
Ami pozitívan kiemelkedik az első szakaszból, az a meccsjelenetek megvalósítása. Ezek képileg és sounddesign szempontjából is kifinomultak, szinte minden ütést a saját arcán vagy gyomrában érez a néző.
Júniusi divat-összefoglalónk: aranyszobrok, posztmodern sellők és usankás fesztiválszettek taroltak
2025.7.6 9:46
Sydney Sweeney is pöpecül árnyékolgat, korrekt a játéka, de az az ember érzése, hogy nem sokat melóztak azon a rendezővel, hogy igazán komplex legyen a szexualitását titkoló, agresszív déli lány karakterében. A mozi második felében már jóval többet tud mutatni áldozatként, igaz, ez talán közelebb is áll ahhoz, amit már láttunk tőle az Eufóriában. Vannak persze izgalmas mozzanatok: amikor virágos ruhában a levegőbe ütögetve próbálja eladni magát egy promoternek, vagy amikor próbálnak belőle republikánus nőikont csinálni, ő pedig a kognitív disszonanciát elnyomva még valamennyire élvezi is ezt. Ezek emlékezetes pillanatok.
Ha valakit igazán pozitívan ki kell emelni a színészek közül, az a Különválásból is ismerhető Merritt Wever. A legnagyobb hatást talán ő képes kelteni a vásznon a gyűlölködő, szélsőségesen konzervatív anya szerepében, akire Christy sosem számíthatott.
A Ben Foster által alakított manipulátort talán még nehezebb hova tenni. A játéka végig fura, de nehéz megmondani, hogy jó vagy rossz értelemben. Ami viszont kifejezetten kellemetlen, az a TikTok-videók felszínességével megalkotott viselkedésmintázat. Mintha megnéztek volna egy „5 jel, hogy valaki pszichopata” című short videót, és stilizálás nélkül beépítették volna a legklasszikusabb mondatokat, amiket egy manipulátor mondana. Felszínes módszerekkel igyekeznek előkészíteni a lehető legborzalmasabb történéseket, és emiatt teljesen váratlanul éri az embert az, ami később történik. Talán épp ez volt a cél, de egy filmnél a cél (a hatás) nem szentesítheti az eszközt (a hatásvadászatot). Mindkettőt ki kell találni, hogy működjön.
Súlyosra vált
Majd, ahogy a siker hosszú éveken tartó rózsaszín köde (ami valószínűleg már korábban sem volt olyan rózsaszín, ahogyan itt ábrázolják) leszáll, és a cselekmény felkavaró irányt vesz, mintha a film is kezdene felnőni a történethez. Nehéz megmondani, hogy ebben tényleges érdemei vannak-e magának az alkotásnak, vagy csak egyszerűen az, ami Christy Martinnal történt, annyira tragikus, annyira megrázó, és (szörnyű ezt leírni) annyira aktuális a mai napig, hogy igazából már az önmagában odaszegezi a nézőt a vászon elé.
Az biztos, hogy innentől a feszültség már nem apad, minden valahogy hitelesebbé válik, és tényleg arra tudok visszautalni, amit már írtam: olyan, mint ha az alkotók csak ezt a részét csinálták volna szívesen. Mindent sokkal kendőzetlenebbül kezdenek el megmutatni. Amíg a film elején az az érzésünk, mintha az összes létező kompromisszumot meg akarták volna hozni a készítők ahhoz, hogy minél többen beüljenek a Christyre, addig a második órában mintha teljesen felülírták volna elképzelésüket azért, hogy megmutathassák, milyen körülményei lehetnek egy súlyosan bántalmazó házasságnak, milyen elképesztő rettegéssel jár együtt, ha eldöntöd, hogy ki akarsz lépni belőle, és milyen embertelen tragédiába képes torkolni az egész. És ez nem egy ritka történet.
Ilyen szempontból biztosan fontos, hogy elkészült a film, és még oly sok minden más miatt is, hisz ez tényleg az egyik legizgalmasabb és legtanulságosabb karriertörténet a sportvilág elmúlt évtizedeiből. A film ugyanakkor nem rendelkezik olyan művészi eszköztárakkal, hogy saját lábán megállná a helyét. Az elképzelés, hogy egybeolvasztunk egy sportolói felnövéstörténetet, illetve egy komoly üzenettel bíró bűnűgyi drámát, akár még érdekes és eredeti is lehetett volna, de nem sikerült megfelelő arányérzékkel és elég képi vagy dramaturgiai ötlettel megvalósítani. Így tehát a Christy összehasonlíthatatlanul többet köszönhet Christy Martinnak, mint amennyit egy sportoló köszönhet majd ennek a filmnek.
