Az indoklás szerint nem működött jól a karaktere, mégsem illik a sorozatba.
Helena Bonham Cartert kirakták A Fehér Lótusz szereplőgárdájából, alig néhány nappal a forgatás kezdete után — írja a Variety.
Az HBO múlt héten jelentette be, hogy elstartoltak a forgatási munkálatok. A Variety által idézett közlemény szerint a személyi változás oka, hogy a színésznő számára megírt karakter nem működött jól, ezért a szerepet teljesen átvariálják, és új színészt keresnek Bonham Carter helyére. A stúdió hangsúlyozta: sajnálják, hogy nem valósul meg az együttműködés, és remélik, hogy a jövőben egy másik projektben még dolgozhatnak együtt a színésznővel.
Bonham Cartert még januárban jelentették be a negyedik évad egyik nagy dobásaként, aki korábban már sokat bizonyított: ötször jelölték Emmy-díjra többek között A korona című sorozatban nyújtott alakításáért, és Oscar-jelöléseket is bezsebelt A király beszéde és A galamb szárnyai című alkotásokért.
A francia Riviérán tér vissza a sorozat
A negyedik évad szereplőgárdájának tagjai között szerepel Vincent Cassel, Steve Coogan, Caleb Jonte Edwards, Dylan Ennis, Corentin Fila, Ari Graynor, Marissa Long, Alexander Ludwig, Chris Messina, AJ Michalka, Kumail Nanjiani és Nadia Tereszkiewicz, emellett feltűnik a képernyőn Chloe Bennet, Sandra Bernhard, Heather Graham, Max Greenfield, Frida Gustavsson, Charlie Hall, Jarrad Paul, Rosie Perez, Ben Schnetzer és Laura Smet is. A sorozat alkotója, Mike White a forgatókönyvíró, rendező és vezető producer, David Bernad és Mark Kamine szintén vezető produceri feladatokat látnak el.
Ezek a sorozatok és filmek jönnek áprilisban a Netflixre, az HBO Maxra, a Sky Showtime-ra és a Disney+-ra
2026.4.1 9:44
A 2021-ben indult, Emmy-díjas antológiasorozat eddig Hawaiion, Olaszországban és legutóbb Thaiföldön játszódott. Az új évad helyszíne Franciaország, részben Párizs, de főleg a francia Riviéra lesz, a történet a cannes-i filmfesztivál ideje alatt követi nyomon egy csapat szállodai vendég és alkalmazott néhány, várhatóan eseménydús napját.