A rendszer alapjai nem fognak megváltozni a májusi hatalomátvétellel. A magyar néplélekre ennél sokkal hosszabb, tudatos formálódás vár, amíg levetkőzi az évek alatt rögzült, és olykor megmásíthatatlannak tetsző, morális reflexeket.
Április 12-én este egy eldugott, második kerületi lakásban készülődtünk a barátaimmal, hogy belemerüljünk az éjszakába. Zene helyett végül valami sorozatot akartunk elindítani a háttérben. A jól bevált Szex és New York most nem illett a hangulathoz, így egy hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtük újranézni A besúgót (2022), hogy gyorsabban teljen az idő.
Aznap este közelebb éreztük magunkat az Eddát SOKOL rádióról hallgató, válltöméses zakót hordó, Traubiszódát ivó, rendszert váltani akaró szüleinkhez, mint korábban bármikor. Nem volt más a néplélek mélysége a rendszerbontó nagykoncert alatt, mint Nagy Imre újratemetésének napján. Ugyanazért voltunk a Hősök terén, csak most én álltam a lovasszobor lábánál, nem a szüleim.
De ha ugyanazt akartuk mindvégig, hol ment félre ez az egész?
A rendszer ott van minden rezdülésünkben és reflexünkben. Ahogy a színházi előadások végén ütemesen tapsolunk, amit sokak szerint a Rákosi-korból hozunk. Vagy ahogy összerezzenünk külföldön a magyar szótól, mert félünk, mit gondolnak rólunk. Az összes elnyomó korszak, ami felmenőinktől csorog le generációkon keresztül. Minden nemzedék azt hiszi, hogy megtörte az ördögi kört, miközben valójában csak új ruhát ad a meztelen királyra. Ahogy a magánéletben is: lázadunk a szüleink ellen, majd negyvenévesen rájövünk, hogy a párunk, akit választottunk, kísértetiesen emlékeztet valamelyikükre.
Idealizáltunk egy nagy magyar szenvedéstörténetet, de lássuk be: a letargiából még soha nem származott semmi jó. Vajon mi van az önsajnálat és a politikai passzivitás túloldalán? Talán ott vár ránk az a valódi rendszerváltás, egy újfajta magyarságtudat.
Hogyan változzunk meg? Akarnunk kell
Talán nincs még egy nép, amely ennyit foglalkozna a saját lelkének analizálásával, mint mi. És ez nem feltétlenül baj, sőt, ez tök szuper. Mi tényleg változtatni akarunk. Egy ország, amely akár tízmillió forradalmár hazája is lehet, lebeg a mellkasunkban az elfojtott energia, a düh és az akarat, amit évszázadok elnyomása se tudott csitítani. Minden rendszerben ott vannak az eszközök annak legyőzésére, bennünk pedig a tennivágyás. Talán nem letargiában nyomorgott a magyar néplélek. Lehet, hogy csak csendben rápihent a változásra. Remélem. Mert most nagyobb szükség lesz erre az energiára, mint valaha.
Ferrari, Porsche, Maserati: ilyen autókkal nyomult a NER krémje az elmúlt 16 évben
tegnap 10:26 -kor
Ahogy április 12-ről 13-ra forduló este megmutatta a magyar társadalom: ugyanúgy bennünk van a szüleink bőrkabátos forradalmi hangulata, a nagyszüleink és dédszüleink ’56-os hazaszeretete. Ugyanúgy elénekeljük Krúbi dalait, mint a Kossuth-indulót. Ugyanúgy felvesszük a dohos farmerdzsekit és üvegből isszuk a bort a rakparton, szidva a rendszert, amit a szüleink építettek fel.
Attól tartok, a hatalom jogi értelemben vett leváltása volt a könnyebb rész. Most egy olyan rendszert kell alapjaiban kijavítanunk, amelyet valójában soha nem láttunk olajozottan működni. Az ország mélyen polarizált, és egy megtört nemzet addig aligha fejleszthető, amíg nem lépünk túl a „mi és ők” logikáján.
Folyamatosan feltesszük a kérdést: Magyarország Kelet vagy Nyugat?
Talán egyik sem, és éppen ez az erősségünk. Ha képesek vagyunk mindkét oldalról azt megtartani, ami előrevisz: nyugatról a polgárosodás vágyát és a kritikus gondolkodást, keletről a teherbírást és a történelmi tapasztalatot. A valódi jólét nem az, amikor időben bejutunk az orvoshoz, hanem amikor ez már nem számít különös győzelemnek. Furcsa belegondolni, hogy a lányom történelemkönyvét most írjuk, de benne van a lehetőség: az ő generációja már ne sikerként élje meg a tiszta szivacsot, hanem természetes alapvetésként.
És fontos tisztázni valamit. Egy rendszer nem attól lesz leváltva, hogy Tóth Gabi elveszíti a minisztériumi állását, mert a munkáltatója, Kocsis Máté elveszíti a sajátját, vagy mert az övé, Orbán Viktor szintén. Nem attól, hogy leépítik a Megafont, vagy hogy Hajdú Péter a Bálna ajtajában jelzi, hogy végig független volt.
Az 1989-es rendszerváltás vagy 1956 szellemiségéhez áll közelebb a Tisza elsöprő választási győzelme?
3 nappal ezelőtt
És attól sem, hogy új kormány alakul. A valódi változás ott kezdődik, ahol kollektíven újraírjuk az internalizált paternalizmus iránti vágyunkat. Azt a mélyen rögzült reflexet, hogy mindig valaki más oldja meg helyettünk.
Vártuk a messiást. De mi van, ha már megváltódtunk?
És ami igazán érdekes kérdés: mi történik az újjászületés után?
