Páratlan karrierút újabb fejezete: Nikitscher Tamás a La Ligába szerződött. Portrénk a Real Valladoid és a magyar válogatott középpályásáról.
Sorra jönnek a nagy egyéni sztorik a magyar foci világából. Nikitscher Tamásé a következő, aki nem elit klubhoz igazolt ugyan, mégis talán a legnagyobb ugrást vitte véghez az elmúlt pár évben. Az ő Real Valladolidhoz szerződése nemcsak a „minden lehetséges” szimbóluma, de a hazai futballszisztéma ordító hibáira is rávilágít. Nikitscher sikere ismét egy olyan helyzetet szül, amiben a magyar labdarúgás vezető fejei egyik szemükkel nevethetnek, másikkal viszont sírhatnak, mert ez megint nem a sportág látszatfejlesztéseit igazolja vissza.
Dobronhegytől Makón át a La Ligáig
„Egy egyszerű falusi gyerek vagyok” – mondja magáról az MLSZ YouTube-csatornájának adott interjújában Nikitscher Tamás, aki Zalaegerszegen született, majd a jelenleg nagyjából 150 főt számláló zalai faluban, Dobronhegyen nőtt fel, és az attól 5 kilométerre fekvő Teskánd községben járt általános iskolába.
Az MLSZ adatbankja szerint néhány héttel a tizedik születésnapja előtt csatlakozott a Zalaegerszeg akadémiájához, ahonnan 2013-ban egyéves kitérőt tett a Szombathelyi Haladáshoz, majd visszatért a ZTE kötelékébe. 16 évesen Debrecenbe szerződött, ahol a tartalékcsapatban játszott, illetve kölcsönadták a helyi egyetemi klubnak, a DEAC-nak.
Miután nem tudta beverekedni magát a Debrecen felnőtt csapatába, a harmadosztályú Makó csapatához igazolt. Fél évet töltött a csongrádi városban, amelynek klubja a távozása után lépett vissza az NB III-tól, mert a megnövekedett energiaárak miatt az önkormányzat bezárta a sportközpont jelentős részét.
Makóról a másodosztályú pécsi klubhoz, a PMFC-hez szerződött, ahol felfigyelt rá a magyar klubfutball rokonszenves fekete lova, a Kecskemét. 2023 januárjában igazolt a lilákhoz, ahol a szezon második felében tagja volt a bajnokságban bravúrosan második helyet elérő csapatnak. A 2023-24-es szezonban aztán a hatodik helyen végeztek, míg idén január végén az utolsó, 12. helyen állnak. A klub a kieséstől való félelmében megvált Szabó István vezetőedzőtől, a helyére Gera Zoltán érkezett, akinek egyelőre nem sikerült felzárkóznia a csapattal a bennmaradó helyeken lévő klubok mellé. Nikitscher egy aktuálisan nehéz helyzetben lévő klubtól távozik, ugyanakkor a Kecskemét már csak az ő karrierjének alakulása miatt is az egyik legintelligensebben működő klub a magyar élvonalban.
A radar alatti tehetségek képzőhelye
Hogy Nikitscher szárnyalását megértsük, mindenképpen beszélnünk kell a Kecskeméti TE csapatáról, ami jelenlegi NB I-es pozíciójától eltekintve a magyar klubfoci üde színfoltja. A középpályáshoz hasonlóan rengeteg olyan tehetséget találnak meg, akik a futball-tápláléklánc legalján vannak, és valamilyen oknál fogva nem tudják megmutatni a tehetségüket.
Kecskeméten évekkel ezelőtt, Szabó István vezérletével olyan munka indult el, ami páratlan idehaza. Egy kis költségvetésű klub elkezdett a semmiből olyan tehetségeket kitermelni, mint az azóta Angliában játszó Szűcs Kornél, a válogatottban is bemutatkozó Szuhodovszki Soma vagy a Svájcot megjárt Szalai Gábor. A dél-alföldi klub a második legtöbb játékost adta nemzeti 11-nek az élvonalat brutálisan ledomináló Fradi után.
Az újra meg újra megcsillanó, radar alatti tehetségek nem véletlenül jönnek innen. Szabó István egészen máshogy közelítette-közelíti meg a focit, mint a hazai edzők nagy része (a módszereiről 2023-ban részletes interjút adott a 24.hu-nak). Ő és a stábja szakmaisággal kompenzálták azt, hogy a klub nem tartozik a hazai rendszer kegyeltjei közé. Az állami pénzpumpa nélkül értek el óriási sikereket, aminek köszönhetően ma arról beszélhetünk, hogy újra van magyar játékos a spanyol első osztályban.
Nikitscher újabb példája annak, hogy a magyar futball hírnevét öregbítő játékosok zömét nem az óriási pénzekből felhúzott akadémiákon képezték. Ahogy Kele János sportújságíró gyűjtése is mutatja, Szoboszlai, Kerkez vagy Willi Orbán hasonlóképp úgy lettek a jelenlegi magyar generációt meghatározó játékosok, hogy az akadémiai rendszeren kívül képezték őket. A kivételek (Schäfer András, Balogh Botond) inkább csak a szabályt erősítik. Nikitscher bravúrjának ugyanannyira örülhet a magyar futball rendszerét meghatározó elit, mint amennyire szívhatja a fogát miatta, mert elhanyagolható érdeme van abban, hogy az elmúlt évtizedek legminőségibb játékosmerítése áll a válogatott szövetségi kapitányának rendelkezésére.
Neki nem közhely az alázat
Némi kitérő után beszéljünk ismét a főhősről. A 25 éves középpályás szinte minden nyilatkozatában kiemeli, hogy ugyan nem érkezik anyagilag tehetős családból, de szeretetteljes környezetben nőtt fel, ahol mindig támogatták, és mindig arra ösztönözték, hogy a fejét lehajtva melózzon a lehető legkeményebben.
„Szerintem az egyik legfontosabb dolog a labdarúgásban az alázat. Nagyon sokan klisének tartják vagy berögzült szövegnek, de ez a legfontosabb”
– fogalmaz Nikitscher, aki valóban kiemelkedően erős jellemnek mutatkozik a pályán és azon kívül is, ez segíthette abban, hogy bármilyen mélyre kerül, nagyon rövid idő alatt újra meg tudta mászni a különböző lépcsőfokokat. Így történhetett meg az, hogy három év alatt Makótól Valladolidig vitte.
Spanyolországban ugyanakkor nem lesz egyszerű dolga, és nem kizárólag amiatt, mert egy iskolakülönbségekkel erősebb bajnokságban kell majd megállnia a helyét. A Real Valladolid – aminek egyébként a brazil Ronaldo a többségi tulajdonosa – a bajnokság utolsó helyén áll, és elég messze van a jelenleg bennmaradó helyeken lévő csapatoktól.
Ettől függetlenül mind a játékos, mind a magyar válogatott számára kiemelkedően fontos mérföldkő ez, hiszen a La Ligában fog játszani, amit jelenleg Európa második legerősebb bajnokságaként tartanak számon, és úgy jöhet majd haza a nemzeti csapatba, hogy van egy újabb középpályásunk, aki elit ellenfelekkel szemben edződik. Mindezt úgy, hogy messze nem lineárisan vezetett az útja oda, ahol most van. Ugyanakkor a jó karrierdöntések, a magyar mezőnyből kilógóan magas színvonalú kecskeméti játékosfejlesztés és (ami a legfontosabb) egy küzdeni képes, intelligens, alázatos ember munkájának gyümölcse jelzi: a magyar játékosok nem születnek tehetségtelennek, valahol máshol romlanak el a dolgok.