A középpályás Kecskemétről megy az élvonalbeli spanyol klubba.
Nikitscher Tamás a Real Valladolidban folytatja pályafutását – derül ki az MTI híréből.
A 25 éves, hatszoros válogatott középpályás leigazolását szerdán jelentette be az észak-spanyol klub, amely a közösségi oldalán üdvözölte új igazolását.
A játékos a Kecskeméttől szerződött a La Ligában jelenleg utolsó helyezett csapathoz, mellyel három és fél évre szóló szerződést írt alá. „Szavakkal nem lehet leírni, hogy ez mit jelent nekem, biztosan kell még idő, mire tudatosul bennem” – nyilatkozott a kecskemétiek honlapján a futballista.
Elképesztően hálás és boldog vagyok, hogy megvalósulhatott ez a dolog. Az egyik szemem sír, a másik nevet, mert Kecskemét a második otthonom lett, melyet most elhagyok. Nem is könnyű helyzetben ráadásul, ami miatt különösen fáj a szívem. Ugyanakkor egy olyan lehetőséget kínált nekem az élet most, amit ha nem próbálok meg, biztosan ott motoszkált volna mindig a fejemben.
Hozzátette, hálával tartozik, mert szinte mindent Kecskeméten ért el, itt lett NB I-es labdarúgó, majd válogatott, és amikor sérült volt, akkor is mindenben támogatták és segítették, hogy erősebben térjen vissza.
„Nagyon remélem, hogy a klubnál mindenki egy kicsit a saját sikerének érzi a klubváltásomat, mert ez így van. Szeretném kiemelni tulajdonos urat, aki nélkül ez a váltás nem jöhetett volna létre, neki köszönhetően most vihetem tovább a KTE jó hírét Spanyolországba is. Nem szeretném kihagyni a szurkolókat sem. Kecskeméten napi szinten jöttek oda hozzám, sokat beszélgettünk, így elképesztően közel állnak a szívemhez. Remélem, hogy a távozásom miatt nem marad bennük rossz érzés, mert nagyon hálás vagyok azért a támogatásért, amit akár én, akár a csapat kapott tőlük folyamatosan. Csak a legjobbakat kívánom nekik és a klubnak, összefogva biztos vagyok benne, hogy elérhető a cél. Nem lesz könnyű a tavaszi szezon, de hiszek benne, hogy a KTE a következő idényben is az NB I-ben szerepel majd” – mondta.
A labdarúgó leigazolása már hetek óta napirenden volt, de a Valladolidnak a pénzügyi egyensúly fenntartása érdekében előbb el kellett adnia egy játékost, hogy a La Ligánál regisztrálhassa a magyar futballistát. Nikitscher 2010 óta az első magyar labdarúgó, aki az NB I-ből szerződött a spanyol La Ligába.