Filozófusok és pszichoanalitikusok munkáin keresztül vizsgáljuk a kérdést: mit jelent a szeretet, mit jelent a „rossz ember“, és összeilleszthető-e a kettő?
A szerelem (és a szeretet) az adásról szól, nem a kapásról. Aktív, és nem passzív tevékenység – írtuk éppen egy éve, Valentin-napkor az igaz szerelemről és szeretetről szóló cikkünkben. Mivel a szeretet lényegében munka, ezért olyanokat ajándékozunk meg vele, akikkel osztozunk bizonyos értékekben és ambíciókban. Éppen ezért sokszor képtelenek vagyunk felfogni, hogy egy-egy ember, akit kedvelünk, hogyan képes olyan embert szeretni, aki a mi morális értékrendünk szerint rossz ember. De mit jelent az egyáltalán, hogy valaki rossz ember? Valóban összekapcsolódik a szeretet a moralitással? Vagy esetleg lehet egy embert szeretni az erkölcsi értékeitől függetlenül? Pszichoanalitikus, illetve filozófiai munkákon keresztül vizsgáljuk a kérdést.
Szegény toxik gyerekeink
Ahhoz, hogy megértsük, felnőtt emberként miért tudunk kötődni valakihez, nyilván nem mehetünk el a gyerekkor mint egyik meghatározó tényező mellett. Jody Messler Davies pszichoanalitikus szerint azok a gyerekek, akik abuzív családban nőttek fel, két valóságot kellett megismerjenek. Az egyik a szüleik toxikus realitása, amiben ők értéktelenek, a másik pedig az, ahogy saját magukat látják. Ahhoz ugyanakkor, hogy szeretve érezzék magukat, alkalmazkodniuk kellett a szüleik torz világképéhez, ami értelemszerűen felnőve is meghatározza emberi kapcsolataikat, és egy állandó paradoxonban tartja őket, hiszen tudják, hogy a toxikus viselkedés rossz, de ha annak az ellenkezőjével fordulnak hozzájuk, szégyent éreznek.
Mesterséges intelligencia vs. pszichológus: lehet-e a ChatGPT terápiás eszköz?
2025.2.9 10:09
Davies szerint az ilyen páciensek rendkívül visszautasítóan reagálnak arra, ha empátiát és kedvességet mutatnak feléjük (konkrétan megalázva érzik magukat tőle), ellenben, ha a másik emberben is megtalálni vélik a gonoszt, az üdítő számukra, mert – mivel mélyen elcseszettnek gondolják magukat – ettől kevésbé érzik magukat magányosnak.
Egy szerelmi kapcsolat vagy egy barátság akár arra is késztethet minket, hogy olyan dolgokat tegyünk vagy olyan tettekhez „asszisztáljunk”, amiket egyébként nem tennénk meg. Megőrizzük a szeretteink titkait, akkor is, ha rossz tettekről szólnak, hiszen nem akarjuk, hogy a világ rossz emberként nézzen rájuk.
Képzeld el, hogy valaki az irántad tanúsított érzékenységét erkölcsi megfontolásoknak rendeli alá, és azokon keresztül szűri. Az ilyen ember túl hidegnek, rugalmatlannak, túl jóságosnak tűnik ahhoz, hogy igazán jó barátod legyen, és éppen a jósága áll az igaz barátság útjába. Ahhoz, hogy megfelelő melegséget és fogékonyságot tanúsítson, ami a jó barátságot jellemzi, félre kellene tennie az erkölcsi szűrőjét, ha a barátjáról van szó
– fogalmaz Alexis Elder filozófus Why Bad People Can't be Good Friends című művében.
Nem kell egy toxikus szörnyetegnek lennünk, a „közös rossz” akkor is hozzájárulhat ahhoz, hogy valakivel szorossá váljon a kapcsolatunk. Elég azokra a szituációkra gondolni, amikor közösen kinevettek egy idegent, esetleg van egy ember, akin együtt krindzseltek. Ezek nem feltétlen „szép” dolgok, de a legtöbb – talán az összes – szoros emberi kapcsolatban előjönnek, mint közös élmény, egyben összetartó erő.
when you:
— sertified bitch (@sertifiedbaddie) April 27, 2024
*hate on someone
*make fun of a stranger
*tear them down
what are you really accomplishing?
you're making your friends laugh, and that's the best feeling in the world🙂↕️
Habár nem fekete-fehér, de mégis kijelenthető: nem azért szeretünk valakit, mert morálisan feddhetetlennek találjuk. De akkor az ezt jelenti, hogy legyen egy ember bármennyire rossz, akkor is „oké” őt szeretni?
Ha a szeretetre mentális jelenségként gondolunk, akkor végül is bárkit megajándékozhatunk vele
A szeretetet egyes filozófusok mentális állapotként, míg mások aktív tevékenységként írják le. Utóbbira még visszatérünk, előbbi esetében pedig két embert, David J. Vellemant és Kieran Setiyát érdemes kiemelni, akik munkáikban arról írnak, hogy a szeretet egy másik ember értékeinek az elismerése, és szerintük mindenkinek vannak értékei, tehát ebből kifolyólag teljesen racionális az, ha mindenkit szeretünk. Ehhez Immanuel Kant munkássága biztosítja az alapot, aki szerint autonóm lényünkből kifolyólag eleve vannak értékeink. A német filozófus úgy gondolta, az a helyes, ha a másik ember értékei felé tisztelettel állunk, ami azt jelenti, hogy tartózkodunk attól, hogy az útjukban legyünk, és csak „hagyjuk őket élni”. Ez a gondolat az, amit Velleman továbbvisz, és azt mondja, ha szeretünk valakit, akkor nemcsak tiszteljük az általa képviselt értékeket (ahogy idegenek esetében), hanem az is motivál minket, hogy az ő értékeikben osztozzunk azért, hogy ők jól érezzék magukat. Velleman számára tehát a szeretteink iránt érzett szeretet olyan, mint az idegenekkel szembeni, kanti tisztelet, csak extrákkal.
Setiya ennél egyszerűbben gondolkodik: szerinte már az eleve értéke valakinek, hogy ember. Az pedig, hogy szeretünk valakit, szimplán azt jelenti, hogy értékeljük emberi mivoltát. Habár az érték fogalmáról Velleman és Setiya máshogy gondolkodnak, abban egyetértenek, hogy minden embernek vannak értékei, tehát arra a kérdésre, hogy „okés-e szeretni a rossz embereket?”, mindkettejük egyértelmű válasza az, hogy igen.
Mivel az említett gondolkodók a szeretetet mentális jelenségként, és nem aktív tevékenységként fogják fel, ezért elhatárolják a szeretet érzését a tettektől. Típuspéldája ennek az, amikor a sorozatgyilkosok szülei szólalnak meg, és mondják el, hogy elutasítják a gyermekük tetteit, de ugyanúgy szeretik őt. Amikor Jeffrey Dahmer meghalt a börtönben, a szülei összetörtek és gyászoltak, ami teljesen racionális, hiszen szerették a fiukat. De ez nem jelenti, hogy ne kellene hozzájárulniuk a felelősségre vonásához, vagy az igazságszolgáltatáshoz az áldozatok számára, pusztán azt, hogy ha a szeretetet mentális jelenségként fogjuk fel, akkor a megélését nem kötjük a másik ember jóindulatához vagy tetteihez.
Ha a szeretetet aktív tevékenységként fogjuk fel, akkor már összetettebb a dolog
Jogosan háborodsz fel olvasva az előző bekezdést, hiszen az említett gondolkodók munkái mentén csak úgy dobálózunk a 'szeretet' kifejezéssel, mintha nem lenne mögötte rengeteg felelősség, mélység és odaadás. Elképesztően visszás és színtisztán teoretikus dolog azt mondani, hogy szerethetünk egy sorozatgyilkost, vagy azt, hogy képesek vagyunk mindenkit szeretni a világon.
Tényleg megváltozik a személyiségünk, amikor nem magyarul szólalunk meg? A tudomány szerint a válasz egyértelmű
2025.1.31 13:16
Arról nem is beszélve, hogy társadalmi szempontból a szeretet és szerelem „csak egy érzésként” való felfogására privilégiumként is tekinthetünk. Nem teheti meg mindenki. The Luxury of Loving Bad Men – It’s not afforded to everyone című cikkében egy Oriana Schwindt nevű szerző arról ír, hogy a férfiaknak sokkal egyszerűbb szeretettel fordulni azok irányába, akik rossz dolgokat tettek, mert az esetek jelentős többségében nem férfiak sérülnek ezektől a tettektől.
Ebben a világban nőként nemcsak ragadozókkal kell szembenézned, hanem azokkal a férfiakkal is, akik hűségesek maradnak a ragadozókhoz. Ezek a férfiak nem azok, akik sarokba szorítanak, csúfolnak vagy visszaélnek a pozíciójukkal. Ők azok, akik miután kiderül, hogy egy hozzájuk közel álló ember valami rosszat tett, azt mondják: »Nem helyeslem, amit tett, de szeretem a tagot«
– fogalmaz a szerző, és valljuk be, a jelenség nem ismeretlen egyikünk számára sem.
Bell HooksAll About Love című művére cikkünk fő forrása, Olisunvia videóesszéista úgy hivatkozik, mint a férfiak kedvenc „jaj ne, elejtettem a kedvenc feminista filozófiai könyvemet”-műve. Hooks egyik fő szószólója annak, hogy a szeretetre ne mentális állapotként tekintsünk, hanem aktív tevékenységként.
„Gyerekként tanultunk a szeretetről, ami mindig és kizárólag a jó érzésről szólt. Aztán korai kamaszkorban, amikor megkorbácsoltak minket, és azt mondták, hogy ezeket a büntetéseket »a saját érdekünkben« kapjuk vagy »azért csinálom ezeket, mert szeretlek«, a testvéreim és én összezavarodtunk. Hogy lehet a kemény büntetés a szeretet gesztusa? Ahogy a gyerekek szokták, úgy tettünk, mintha elfogadnánk a felnőtt logikát, de a szívünk mélyén tudtuk, hogy ez nem helyes. Bár sok gyerek nő fel olyan családban, ahol valamilyen szintű törődést kapnak, a szeretet nem biztos, hogy tartósan jelen van, sőt” – fogalmaz a feminista filozófus magasabb sztenderdek elé állítva a szeretet fogalmát. Számára az ugyanis nem egyenlő a törődéssel vagy jó érzésekkel. Nem szerethetsz valakit, ha nem viselkedsz vele megfelelő módon. Nyilván nem lehet hibátlanul csinálni, de ha általánosságban egy emberi kapcsolatban inkább a bántás van jelen, azt nem hívhatod szeretetnek.
De akkor ez alapján mi a válasz arra a kérdésre, hogy lehet-e szeretni a rossz embereket? Egyrészt nem, mert kölcsönösen aktív tevékenység, tehát, ha a másik fél erkölcstelenül viselkedik velünk, akkor nem nevezhetjük szeretetnek az egészet. Más megközelítésből lehet az a válasz, hogy igen, szerethetsz egy rossz embert, hiszen te megadhatod neki azt, ami kimeríti a szeretet (filozófiai) fogalmát, de legyél tisztában azzal, hogy ő nem szeret viszont. Ugyanis a szeretet ezen értelmezése szerint csak az szeret, aki (jót) ad.
Mégis mi a francot jelent az, hogy „rossz ember”?
A filozófia rengeteget segít az embernek, hogy megtalálja a létezésben való örömöt, a helyes utat vagy az értelmét Az Egésznek. Ugyanakkor gyakran olyan, mintha egy burokban nevelkedett embert venne alapul, és hajlamos kihagyni belőle azokat a tényezőket, amik meghatározzák az egyén erkölcsi profilját. Ilyenek például a traumák vagy a különböző mentális betegségek, amiket ha nem veszünk figyelembe, könnyen rossz embernek tűnhet valaki, de ha hozzáadjuk a képlethez, máris nehezebb ilyen típusú ítéletet mondani felette.
Nem téli picsogás, hanem mentális betegség: beszéljünk a szezonális depresszióról az év legszomorúbb napján
2025.1.20 11:48
A döntéseinket, tetteinket, vagy mondjuk úgy, az akaratunkat rengeteg minden befolyásolja a személyes történetünktől, traumáinktól kezdve az időjárásig. Tökéletesen jóakaratú embert pedig nem fogunk találni soha, és ha úgy döntünk, hogy mi csak a jó embereket akarjuk szeretni, akkor ne általános szűrőkön keresztül értékeljük a másikat. Az olyan tartalmak például, mint az „5 red flag randizáskor, ami MINDEN ESETBEN rosszat jelent” (és igen, mi is írtunk ilyet) rettentő károsak lehetnek, mert általános sztenderdeket próbálnak eladni az emberek milyenségéről, ami alapjaiban egy tévedés.
Most jön a beismerés: nem fogunk egyértelmű választ adni arra a kérdésre sem, hogy mit jelent az, hogy „rossz ember”. Ha egyszer úgy fogunk csinálni, mintha tudnánk erre a kérdésre a választ, akkor kérlek, soha többé ne olvassátok a cikkeinket. Persze, van egyértelmű rossz: a bántalmazó vagy gyilkos embert kérdés nélkül felcímkézhetjük rosszként, ugyanakkor óriási a szürkezóna, és minden ember egyéni értékítéletére van bízva, hogy egy-egy egyént hova sorol, de fontos, hogy előtte megismerjük és mérlegeljük annak az embernek a történetét, traumáit, állapotát. Inkább arra hagyatkozzunk, mint konyhapszichologizáló TikTok-videókra, amiben elmondják, szerintük mik azok a red flagek, amik általánosak, és minden ember esetében annak számítanak.
„Az érintettek szabadsága eldönteni, hogy állapot, zavar, vagy szupererő” – A neurodivergencia identitásképző szerepe
2024.12.7 9:56
Olyan világban élünk, amiben az emberek úgy dobálóznak a pszichológiai szakkifejezésekkel, mint gumilabdákkal szokás a tornateremben, ez pedig óriási kavart okoz: egyrészt olyan embereket kategorizál be valamilyennek, akikre tudományos értelemben nem is igaz az adott jelző, míg azokat, akik tényleg valamilyen mentális betegségben szenvednek, szanaszét stigmatizál.
Az semmiképpen nem jó irány, ha a mentális problémákkal küzdő emberekre azt mondjuk, hogy őket nem lehet vagy nem szabad szeretni. Persze, a borderline-os emberek tudnak rossz embernek tűnni, sőt, gyakran tűnnek toxikusnak vagy abuzívnak, ugyanakkor annyira széthasználtuk ezeket a kifejezéseket, hogy az emberek elkezdték károsnak tekinteni azt, ha egy ember szeretetből segít a másiknak, és nem vágja el vele a kapcsolatot, pusztán azért, mert a másiknak „rossz” viselkedésmintái vannak.
Ahogy az várható volt tehát, körberágtuk a témát rengeteg oldalról azért, hogy aztán gyakorlatilag egy mondattal össze tudjuk foglalni az egészet:
Mindenkinek a saját meggyőződésén múlik, kit tart „rossz embernek”, ahogy az is, hogy képes-e szeretni valakit, aki rossz.
A kérdést pedig nem lehet csak filozófiai értelemben, egyéni, társadalmi vagy pszichológiai aspektustól elzárva vizsgálni. A legfontosabb, hogy felismerjük, nekünk mi a jó, kapunk-e annyit egy emberi kapcsolattól, hogy segítséget nyújtsunk a másik problémáira, és a legideálisabb eset az, ha ennek a felismerésében segítséget kapunk egy szakembertől, amit egy ideális világban mindenki megtehetne magának. Ki tudja, lehet, abban az utópisztikus univerzumban fel sem merülne a kérdés, hogy mihez kezdjünk az úgynevezett „rossz emberekkel”.
(A cikk elsődleges forrása oliSUNvia it's okay to love bad people. című videóesszéje volt.)
