2024.8.10 10:09
Olvasási idő 5:35
Nóra Szász

Akit kiskorú elleni nemi erőszak miatt ítélnek el, ne szerepeljen olimpián: a Steven van de Velde-botrány

SPORT 2024-ES PÁRIZSI OLIMPIA OLIMPIA OLIMPIAI JÁTÉKOK SZEXUÁLIS ERŐSZAK SZEXUÁLIS ZAKLATÁS

Iman Helifet egy olyan dologért megkérdőjelezték meg, amiről nem tehet, ezzel szemben egy holland strandröplabdázó, aki szándékosan szexuális erőszakot követett el egy 12 éves lány ellen, nem keltett Magyarországon hullámokat. Hogy is van ez?

Egy héttel ezelőtt a magyar közvélemény egy jelentős része azon forrongott, hogy egy férfias külsejű nő ne versenyezzen női mezőnyben, miközben az a tény, hogy egy 12 éves kislány megerőszakolása miatt elítélt strandröplabdázó is ott lesz az olimpián, egyáltalán nem borzolta fel a kedélyeket Magyarországon. Az országban, ahol néhány hónappal ezelőtt még egy köztársasági elnök és egy igazságügyi miniszter fejébe került, hogy kegyelmet kapott egy olyan személy, aki bántalmazott gyerekeket próbált hamis tanúzásra rávenni. Persze érthető, a strandröplabdában nem vagyunk érintettek. 

A 2024-es párizsi olimpiát számos botrány övezi. A Szajna vízminősége, az anti-szex kartonágyak (amiknek egyáltalán nem célja a szex megakadályozása, sőt, akár több ember is ugrálhat rajtuk, például a versenyek utáni ünneplésképpen), a sportolók számára elégtelen mennyiségű étel... De talán egyik ügy sem váltott ki akkora felháborodást, mint az algériai boxolónő, Imane Helif szereplése a női 66 kg-os súlycsoportban. A világ szeme akkor szegeződött a sportolóra, amikor olasz ellenfele, Angela Carini 46 másodperccel a kezdés után, egyetlen ütés hatására feladta a küzdelmet. Az eset világméretű gendervitát váltott ki, voltak, akik a woke-ság mindenen átgázoló előretörését látták benne, és még a transzneműséget is belekeverték az ügybe, a témáról itt írtunk részletesen. Minket, magyarokat különösen közelről érintett a dolog, hiszen sportolónkkal, Hámori Lucával került össze a ringben. Napokra a 10 millió endokrinológus országa lettünk, kromoszómák és tesztoszteroszint ömlött ránk mindenhonnan, boldog-boldogtalan elmondta a véleményét az ügyben.

Steven van de Velde, az olimpikon, aki megerőszakolt egy kislányt
Forrás Elsa/Getty Images

Mindezt látva egy kérdés azért ott motoszkálhatott abban, aki követte az olimpiával kapcsolatos híreket az elmúlt hetekben: az ellen miért nem tiltakozott ilyen vehemenciával a magyar közvélemény, hogy egy 12 éves kislány megerőszakolása miatt elítélt holland strandröplabdázó is részt vesz az olimpián? Az eset nem évtizedekkel ezelőtt történt, és nem gyanúról vagy vádakról van szó csupán. A férfit 2016-ban az angol bíróság ítélte el, és börtönben is ült tettéért. Talán, ha a férfi strandröplabda döntőbe jutásunk múlt volna rajta, akkor más szemüvegen keresztül nézné a magyar közvélemény a történteket.

A bűn, amire nincs bocsánat

Steven van de Velde 2011-ben megnyerte a 20 év alattiak holland nemzeti strandröplabda bajnokságát, társával, Michiel van Dorstennel képviselte Hollandiát a 2015-ös Európai Játékokon. Partnerével, Dirk Boehléval a 2018-as FIVB Beach Volleyball World Tour Blooming Beach Aalsmeer versenyen harmadik helyezést ért el.

Kiemelt tartalom
Mi is az a Gender Studies, amivel a kormány évek óta riogatja a magyar társadalmat? – Interjú Steve On Gender Studies kutatóval Mi is az a Gender Studies, amivel a kormány évek óta riogatja a magyar társadalmat? – Interjú Steve On Gender Studies kutatóval 2024.8.25 11:05

2024 júniusában van de Velde kvalifikálta magát a holland olimpiai strandröplabda csapatba. Mindezt úgy, hogy 2014-ben, 19 évesen Hollandiából az angliai Milton Keynes-be utazott, hogy találkozzon egy, a Facebookon keresztül megismert 12 éves kislánnyal, akinek aztán alkoholt adott, majd megerőszakolta a Furtzon Lake mellett. A lány szülei úgy tudták, gyermekük egy barátját látogatja meg, miközben van de Veldével volt. A holland megpróbált egy hotelben szállást szerezni éjszakára, de nem sikerült, így egy lépcső alatt aludtak, a következő napon pedig még két alkalommal megerőszakolta kiskorú áldozatát.

Van de Velde ezután visszatért Hollandiába, áldozatát pedig elküldte egy klinikára fogamzásgátlóért. A kislány életkora miatt a szakemberek megkongatták a vészharangot, és értesítették a szülőket. Van de Veldét 2016 januárjában adták ki az Egyesült Királyságnak, ahol letartóztatták. Az áldozatot szörnyű bűntudat gyötörte a történtek miatt, önbántalmazó magatartást tanúsított, és egyszer túl is adagolta magát. 2016 márciusában van de Velde az Aylesbury Crown Court előtt bűnösnek vallotta magát háromrendbeli kiskorú ellen elkövetett nemi erőszak vádjában, egészen pontosan „13 év alatti gyermek megerőszakolásában”. A bíró van de Veldet négy év börtönbüntetésre ítélte, és felvette az Egyesült Királyság szexuális bűnözői nyilvántartásába, ahol a neve a mai napig megtalálható. Az ítélethirdetés során a bíró azt mondta:

„Az országa képviseletére vonatkozó reményei [mint olimpiai sportoló] most már egy összetört álomként hevernek”, és hozzátette, „ő [van de Velde] elvesztett egy kimagasló sportkarriert, mivel nemi erőszaktevőnek bélyegezték. Egyértelmű, hogy ez a karrierje végét jelenti.” Mekkorát tévedett!

Miután büntetéséből 12 hónapot leült egy angol börtönben, egy Hollandia és az Egyesült Királyság közötti szerződés értelmében van de Veldét hazájába szállították, hogy ott folytassa büntetésének letöltését. A büntetést ekkor a holland joghoz igazították, és a nemi erőszak vádját felváltotta az ontucht („társadalmi-etikai normákat sértő szexuális cselekmények”) vádja. Miután az eredeti négyéves büntetéséből letöltött 13 hónapot (az utolsót Hollandiában), szabadlábra helyezték.

Hogy lehet ez?

2024. július 1-ig a holland jog csak akkor ismerte el a nemi erőszakot, ha kényszerítés is történt, függetlenül attól, hogy egy kiskorúról volt szó, aki se fizikailag nem volt érett a szexuális tevékenységekhez, se mentálisan nem tudta felmérni döntései következményét.

Kiemelt tartalom
A Nem az Nem! – Megjelentek a NEpoharak, amelyekkel mindannyian felléphetünk a szórakozóhelyi zaklatások ellen A Nem az Nem! – Megjelentek a NEpoharak, amelyekkel mindannyian felléphetünk a szórakozóhelyi zaklatások ellen 2024.8.23 13:36

2017-es szabadulása után van de Velde arról panaszkodott, hogy mennyi „ostobaságot” hordott össze a média a bűncselekményről, és kikérte magának, hogy pedofil lenne, bár nem fejtette ki bővebben ennek okait. Ugyanakkor azt is kijelentette, hogy még nem olvasta az általa kritizált tudósításokat. A megbánás hiánya és az önsajnálat sütött akkori nyilatkozataiból.

Hogy indulhat egy pedofil erőszaktevő az olimpián? a Steven Van de Velde ügy
Matthew Immers és Van de Velde a 2024-es párizsi olimpián. Forrás Andre Weening/BSR Agency/Getty Images

Mégis ott lehetett az olimpián

Miután többen is felháborodásukat fejezték ki a sportoló beválogatása miatt a holland olimpiai küldöttségbe, egy Hollandiában élő brit férfi e-mailt írt a Holland Olimpiai Bizottságnak, amiben „a holland válogatott szégyenfoltjának" nevezte van de Velde szerepeltetését a csapatban. A szervezet magas rangú tisztviselője válaszában ezt írta: „Steven NEM pedofil... tényleg azt gondolja, hogy a holland bizottság olyasvalakit küldene Párizsba, aki valóban kockázatot jelent? Nem, ő nem jelent kockázatot.” A játékokat megelőzően egyébként egy több mint 125 ezer ember által aláírt petícióval követelték a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól, hogy tiltsa el a sportolót a versenyzéstől, mindhiába.

Nemcsak, hogy részt vehetett az olimpián (már kiestek), de még különleges bánásmódban is részesült: nem az olimpiai faluban van a szállása a többi atléta között, nem kell interjúkat adnia a mérkőzések után, és állítólag titkos utakon jött és ment a mérkőzéseire, hogy még véletlenül se találkozzon senkivel. A pályán aztán már nem volt hova bújni, és a beszámolók szerint a közönség hangos fujolással fogadta a sportolót.

Kiemelt tartalom
Mindenki kiborult Imane Helif sikerén, pedig a férfias jegyekkel bíró női sportolók nem a modern, „beteg világ“ hozományai Mindenki kiborult Imane Helif sikerén, pedig a férfias jegyekkel bíró női sportolók nem a modern, „beteg világ“ hozományai 2024.8.11 9:46

A felháborodás kapcsán a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közölte, hogy az egyes nemzetek olimpiai bizottságainak hatáskörébe tartozik, kit indítanak az ötkarikás játékokon. Mark Adams, a NOB szóvivője azt nyilatkozta:

„Azt hiszem, nem lenne helyes komfortosnak és örömtelinek nevezni a helyzetet.” Hozzátette: „Nem akarom semmiképpen sem mentegetni, de ez az eset, azt hiszem 10 évvel ezelőtt történt, és úgy gondolom, hogy általános szabályként meg kell engednünk a rehabilitáció lehetőségét.” A Holland Olimpiai Bizottság biztosította a nyilvánosságot, hogy megelőző lépéseket tettek a többi sportoló biztonsága érdekében, és van de Velde mindenben együttműködő volt. A bizottság szerint:

Van de Velde következetesen transzparens volt az üggyel kapcsolatban, amit élete legnagyobb baklövéseként emleget. Mélységesen sajnálja tetteinek az érintettekre gyakorolt hatását. Nyíltan beszélt arról a személyes átalakulásról, amelyen ennek hatására keresztülment.

Emellett a röplabda-szövetség van de Veldet „példaértékű sportolónak és embernek” nevezte.

Steven van de Velde, az olimpikon, aki megerőszakolt egy kisgyereket
Boldogan él, amíg meg nem hal? Forrás Elsa/Getty Images

Boldogan él, míg meg nem hal?

Van de Velde azóta meg is házasodott, felesége a német strandröplabdázó Kim Brehens, aki korábban rendőrnek készült. Gyermekük is született.

A napokban pedig kiderült, hogy egy másik, gyermek ellen elkövetett nemi erőszak miatt elítélt személy is ott van az olimpián. A 65 éves ausztrál Brett Sutton – a második helyezést elért svájci triatlonista Julie Derront edzője –, szexuálisan zaklatott egy 13 éves lányt, akit az 1980-as évek végén edzett. 1999-ben Sutton bűnösnek vallotta magát öt rendbeli szexuális visszaélésben, és három év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Az ítélet után több ausztrál szövetség is eltiltotta az edzősködéstől, és 2021-ben Amerikában is ugyanez a sors várt rá triatlonban. Később azonban Svájcba költözött, ahol vígan folytatta tevékenységét, jelenleg 780 eurós havidíjat kér a szolgáltatásaiért. Az olimpiára Kína akkreditálta edzőként, de a megelőző három olimpián a svájci csapat színeiben vett részt. Érdekes, hogy csak most tűnt fel az olimpiai bizottságnak a dolog...

Kiemelt tartalom
Meztelen versenyzők, spontán csatlakozó maratonisták és szokatlan versenyszámok – A legőrültebb események az olimpiák történetéből Meztelen versenyzők, spontán csatlakozó maratonisták és szokatlan versenyszámok – A legőrültebb események az olimpiák történetéből 2024.8.9 13:05

A büntetés a civilizált társadalom válasza a szabályokat megszegőkre, aminek a morális értékítéleten és az elkövető bűnhődésén túl az is célja, hogy miután az illető lerótta büntetését, egy magatartáskorrekció valósuljon meg, aminek révén képes lesz visszailleszkedni a társadalomba és annak hasznos tagjává válni. Van de Velde támogatói azzal érvelnek, hogy mindössze néhány év volt közöttük a körkülönbség a bűncselekmény történtekor, és egy brit műsorvezető az esetet „nagyon helytelen románcnak” nevezte. Mindezekkel együtt azonban meg kell vizsgálni, hogy milyen üzenete van annak, hogy egy ilyen súlyos bűncselekmény után, lényegében mintha mi sem történt volna, az elkövető folytatja az életét, és a foglalkozása legrangosabb eseményén is ott lehet? Milyen üzenete van ennek az áldozatok felé, akik biztosan nem a megszokott kerékvágásban folytatják tovább a mindennapjaikat?

„Ez az ügy túlmutat az egyénen, és sokkal inkább az olimpia globális megítéléséről, valamint arról szól, hogy milyen társadalomban akarunk élni” – írta a petíció szerzője, Lauren Muir. Az tehát nem egyedülálló magyar példa, hogy egy gyerekbántalmazó kegyelmet kap, az erőszaktevőket van, hogy máshol is védi a rendszer. 

Kövessétek a REFRESHER-t, iratkozzatok fel közösségi csatornáinkra is, hogy ne maradjatok le a folyamatosan frissülő tartalmainkról: @refresherhu néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on, Spotify-on és a Facebookon is!