Jericole Hellems botránya a tengerentúlra is eljutott. Shaquille O'Neal csinált is belőle egy humoros kontentet a saját felületére.
Nem kisebb legendához, mint Shaquille O'Nealhez is eljutott egy magyarországi kosárlabda-botrány, ami október végén robbant ki, miután a Zalakerámia ZTE KK légiósa, Jericole Hellems egy vesztes mérkőzést követően megütött egy szurkolót.
A Blikk vette észre, hogy a Kobe Bryanttel legendás párost alkotó egykori Lakers-játékos saját hangalámondással űzött viccet az esetből.
O'Neal visszavonulása óta A listás közszereplőnek számít, filmekben és sorozatokban is szerepelt. A több mint 35 millió követővel rendelkező Instagram-oldalára feltöltött videóban azzal poénkodik, hogy mit művelne szíve szerint azokkal, akik a büntetődobásai (free throws) miatt zrikázzák. Karrierje során ugyanis ez volt a legnagyobb gyengesége: mindössze 52,7 százalékát dobta be a jutalomdobásainak.
A Kaposvár elleni hazai vereséget követően verekedő Hellems szerződését egyébként azonnal az eset után felbontotta a zalaegerszegi kosaras klub. Az amerikai játékost még a rendőrség is előállította, miután garázdaság miatt tettek ellene feljelentést.