Bár Hollywood rendszeresen nyúl vissza a múltba, hogy aztán remake-ekkel gyalázzon meg vagy éppen emeljen fel egyes legendákat, akadnak azért horrorsorozatok, amelyek egyelőre pihenhetnek. Összegyűjtöttünk ötöt!
Az álomgyárban több tucatnyi horrorikont termeltek ki az elmúlt évtizedek során, ezekhez pedig rendre hozzányúlnak, ha épp nincs ötletük. Örökségfolytatásokról szóló cikkünkben többek között a Halloween és a Sikoly is szóba kerülnek, ezek is olyan, mára már szériává vált filmek, amelyeket időnként elő-előrántanak a síron túlról, hogy megpróbálják megismertetni őket új közönséggel, emellett pedig esetleg becsábítsák azokat is a filmszínházakba, akik imádják Michael Myerst és ikonikus maszkját és beleborzonganak, ha beleszól a telefonba egy eltorzított hang. Most azonban csavarunk egyet a történeten és előveszünk öt olyan horrorszériát, amit valamiért egyelőre (?) nem támasztottak fel az elmúlásból.
A Nightmare on Elm Street (Rémálom az Elm utcában)
Első megjelenés: 1984.
Utolsó felbukkanás: 2010.
Kevés akkora horrorikon van, mint Freddy Krueger. A rémálmokon keresztül tinédzsereket terrorizáló rém, amelyet a fantasztikus Robert Englund keltett életre egyetlen egy filmet leszámítva mindig, még egy különleges hangulatú crossover filmben is felbukkant, ahol listánk egy másik rémével vívott meg, és úgy tűnt, képtelen meghalni. Mármint nem fizikálisan (bár több filmben is „most már tényleg” legyűrik), hanem Hollywoodban: az eredeti széria a már említett Wes Craven rendezésében indult útjára és záródott is le, e két mű közé azonban öt, megkérdőjelezhető minőségű folytatás is beékelődött. Craven milliók számára hozta el az álmoktól való rettegést, ízléses, szinte végig visszafogott, de ahol kell, ott expliciten brutális rendezése 1984-ben már-már olyan klasszikusok között emlegethető, mint akár Hitchcock Psychója. Utolsó visszatérése pedig megágyazott annak a metahorror műfajnak, amelyet a Sikolyokkal járatott a csúcsra a direktor. Ezek után valahol már meglepő, hogy összesen egyszer próbáltak meg hozzányúlni a „modernebb” Hollywoodban, a 2010-es remake azonban olyannyira tragikusan borzalmasan rossz és ízléstelen film lett, hogy hiába lett a franchise harmadik legtöbb pénzt hozó alkotása, azóta sem piszkálta bottal sem senki. Szentségtörésnek tűnik, de talán 14 év elteltével lehet, hogy bele lehetne vágni újra a dologba, csak nem feltétlenül kellene újraértelmezni a történetet és humanizálni a humanizálhatatlant, esetünkben Freddy-t, mert ebbe a folytatások bicskája is beletört.
Friday the 13th (Péntek 13.)
Első megjelenés: 1980.
Utolsó film: 2009.
Jason, a megállíthatatlan hokimaszkos rém legalább akkora ikonja a horroriparnak, mint Freddy, pedig, ha lehet, még szarabb folytatásokat kapott, mint a rémálomhős, sőt, a végén már az űrben is mészárolni próbált. A renoméján, akár csak a már említett Freddy-én valahol a 2003-as Freddy vs. Jason javított valamicskét, amiben, mit ad ég, a két szörnyeteg csapott össze kőkeményen, a saját stílusát megtartva. Végül az eredeti első felvonásból is készült egy remake 2009-ben. Most mondanánk, hogy „és jött a gyalázat”, de igen meglepő módon a többek között Michael Bay produceri felügyelete alatt elkészült mű nem lett annyira szörnyű, de legalábbis nem tett semmiféle gyalázatot az alapművön, ebben pedig előrébb jár a Rémálom-széria újragondolásánál. Anyagilag ez is igen sikeres volt a maga nemében, 19 milliós büdzsére majdnem 100 milliós bevételt hozott, de végül itt is leálltak a „kreatívok” egy esetleges folytatás előtt. Valami mozgolódás ennél a szériánál azért van: 2022 októberében bejelentettek egy afféle prequel-sorozatot Crystal Lake címmel, ekkor még lehetett örülni, mert a Hannibal-szérián is dolgozó Bryan Fuller lett volna a showrunner. Idén azonban kiderült, hogy a függetlenfilmes A24 stúdió kirúgta, helyére még nem tudni, ki kerül, és hogy mikor lesz bármi is a dologból, mert „teljesen újragondolják az egész koncepciót”. Filmek terén is gondolkodnak egy rebooton vagy remake-en, de ebből a jogtulajdonosok szerint „évekig nem lesz semmi”.
Psycho
Első megjelenés: 1960.
Utolsó felbukkanás: 1998.
Hogy a Psycho horrornak számít-e, azon lehetne vitatkozni, de Hitchcock rendezése kétségtelenül a „slasher” műfaj alapja, ami a laikus nézők számára talán meglepő módon összesen négy folytatást élt meg, ráadásul nem is akárhogyan. A Psychónál talán csak a Halloween volt még kuszább, már ami az új epizódokat illeti: a második és harmadik rész követi az elsőt, a Bates Motel címre keresztelt 1987-es sequel ignorálja az első kettőt, a negyedik meg a Bates Motelt és az elődök néhány fordulatát. Világos, mint a vakablak, ugye? (Ennél jóval komplikáltabb a már említett Halloween, amelynek az időrendje konkrétan már-már egy komplex elméleti fizikai feladvány is lehetne). Ettől függetlenül Norman Bates maga is horrorikonná lett, Anthony Perkins pedig 1992-es haláláig nagyjából kizárólag a sorozatból volt ismert a nagyközönség számára. Remake ebből is született, de a lehető legbizarrabb formában: 1998-ban egy meglepően erős gárdával (Viggo Mortensen, Vince Vaugn, Julianne Moore, William H. Macy) szinte képkockáról képkockára újraforgatták az eredeti filmet, a kultikussá vált jelenetek szinte mindegyike felbukkant benne, maximum a brutalitás lett explicitebb. Mondanunk sem kell, hogy ez kétszeresen is ostoba ötlet volt. Alapvetően egy legendás filmről volt szó, a remake pedig ehhez szinte semmit sem adott hozzá, így a történetvezetése is maradt a hatvanas években, vagyis két szék közül sikerült a padlóra ülnie. 70 millió dollárból forgatták le és sikerült összesen 37 milliót termelnie, így, ellentétben akár Freddy-vel vagy Jasonnal, még pénzt sem tudtak kiszedni a projektből. Talán valamiféle megváltás lehet, hogy az A&E tévécsatorna 2013-tól 2017-ig végül 5 évados kvázi előzménysorozatot készített a Psycho alapján Bates Motel címmel, ami kellően sikeres lett, de valószínűleg egy jó darabig Norman Bates sem támad fel a mozivásznakon.
Silence of the Lambs (A bárányok hallgatnak)
Első megjelenés: 1991. (illetve Manhunter címmel 1986.)
Utolsó felbukkanás: 2007.
Ha már Psycho, A bárányok hallgatnakot tartják minden idők első, Oscar-díjas horrorjának, így természetesen neki, illetve főszereplőjének, Hannibal Lecternek is illik szerepelnie egy ilyen listán. Ahogy a Psychónál, úgy ennél a sorozatnál is akad egy csavar: Thomas Harris első regényét, A vörös sárkányt ugyanis már 1986-ban megfilmesítették egyszer Az embervadász címmel. Ebben pedig már nyomokban felbukkant Hannibal, ugyanakkor még nem Lecterként, hanem Lecktorként, de a karakter tulajdonképpen azonos volt, még ha a színész nem is: ebben Brian Cox öltötte magára az emberevő kannibál figuráját, míg az eredeti filmsorozatban egybeforrott Anthony Hopkins lenyűgöző alakításával. A bárányok hallgatnak után közel 10 évet kellett várnunk a folytatásra, ez volt a 2001-es Hannibal, majd jött is villámgyorsan a folytatás-előzmény, A vörös sárkány 2002-ben, végül Lecter is megkapta a maga humanizálós előzményét Hannibal ébredése címmel 2007-ben. Fogalmazzunk úgy, hogy míg mind A vörös sárkánynak, mind annak a folytatásaként érkező A bárányok hallgatnak megvolt a maga létjogosultsága, a közönség nyomására megírt Hannibal és pláne a Hannibal ébredése sok szempontból tök felesleges filmek voltak, utóbbi pedig természetesen megpróbálta megmagyarázni és elmesélni, mitől lett olyan figura Hannibal, amilyen, nem csoda, hogy sikerült megbuknia a kasszáknál. (Aki esetleg úgy gondolná, hogy a könyvváltozat jobb, nyugodjon meg, nem, nem az). Az ördögi, emberevő kannibál ettől függetlenül igazi horrorikon, így szinte meglepő, hogy nem próbálták meg úgy istenigazán újragondolni a vásznon. Más kérdés, hogy tévében igen, ez pedig nem is igazán sült el rosszul, a 2013-tól 2015-ig futó Hannibal-sorozatban Mads Mikkelsen vette át a figurát, és sikerült tökéletesen hoznia a regényekben leírt Lectert, ezzel eltávolodva a sokkal érzelmesebb, emberibb Hopkinstól. Ebben azonban a jogok kuszasága miatt nem szerepelhetett Clarice Starling figurája, de semmi gond, ő is kapott egy „fél” szezonnyi esélyt egy másik csatornán: a szimplán csak Clarice címen futó semmilyenség érdektelenségbe és ezáltal elkaszálásba is fulladt.
[REC]
Első megjelenés: 2007.
Utolsó film: 2014.
A [REC] sok szempontból kilóg a felsorolásunkból, ha másért nem, hát azért, mert nem is Hollywoodban készült, mégis egy kvázi kultikus horrorszériáról van szó, amelynek ráadásul nincs is megnevezhető főgonosza (bár van egy visszatérő szereplő, aki az amúgy is mindenből kilógó harmadik etapot leszámítva jelen van). A kézikamerás horrorok egyik koronázatlan királya, és annak közvetlen, alig két évvel később érkező folytatása igazi, zsigeri félelemérzetet kínált az embernek, tette mindezt úgy, hogy alapvetően egy tök egyszerű zombiapokalipszis-történetet mesélt el, csak sokkal „testközelebbről”. Ráadásul az egészre amúgy spanyol módra – ha már spanyol filmekről van szó – egy kis keresztény mitológiát is ráöntött. Itt tulajdonképpen el is lehetett volna engedni az egészet, de sajnos nem tették: jött egy már-már Evil Dead-szériát idézően morbid, csak kevésbé humoros [REC 3]Genesis címmel 2012-ben, majd az alapokhoz úgy-ahogy visszatérő, elvileg végső epizód 2014-ben. Az alkotók, többek között Paco Plaza esküsznek rá, hogy ők többé nem fognak visszatérni ebbe az univerzumba, aztán hogy ezt meddig tudják tartani, az más kérdés. Ugyanakkor lehet, hogy a [REC]-et lehetne folytatni, mert a mitológiája a maga módján érdekes és különleges, hangulata pedig tökéletesen tudja ötvözni a hollywoodi tucathorrort és a sokkal európaibb, földhözragadtabb megvalósítást. Érdekesség, hogy a filmből készült hollywoodi remake Quarantine címmel 2008-ban debütált és gyakorlatilag pár fontos momentumot leszámítva egy az egyben az eredeti mozin alapult, és az is kapott egy folytatást, ami viszont már figyelmen kívül hagyta a spanyol verziót. Bármelyik amcsi változatot is vesszük figyelembe, mindkettő erőtlen semmiség volt az eredetiekhez képest, ezeket remélhetőleg nem is fogják folytatni.
