ma 2025.10.22 11:47
Olvasási idő 0:52
Maier Péter

Fel akart gyújtani egy csótányt, halált okozó tűzeset lett belőle

TÁRSADALOM DÉL-KOREA TŰZESET

Egy huszonéves lány a közösségi médiában elterjedt módszert alkalmazta. Az áldozat az egyik szomszédja, aki menekülni próbált.

Elfogatóparancsot adott ki a dél-koreai rendőrség egy nő ellen, aki improvizálva, házi lángszóróval próbált megölni egy csótányt, és felgyújtotta a lakását – írja a helyi médiára hivatkozva a BBC.

A nő egyik szomszédja meghalt, miután az ablakon keresztül próbált menekülni, de a földre zuhant.

A huszonéves nő a rendőrségnek elmondta, hogy öngyújtóval és gyúlékony spray-vel próbálta meggyújtani a csótányt, hozzátéve, hogy ezt a módszert már korábban is alkalmazta. Hétfőn azonban kigyulladtak a lakásában lévő tárgyak.

Osan város rendőrsége szerint a nőt véletlen tűzokozással és gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolhatják.

A csótányok „házi készítésű lángszóróval” vagy hegesztőpisztollyal való elpusztítása a közösségi médiában terjedt el. 2018-ban egy ausztrál férfi gyújtotta fel a konyháját, mert hasonló módszerrel próbált csótányt irtani.

Az osani tűzvészben elhunyt nő egy harmincas éveiben járó kínai állampolgár, férjével és két hónapos csecsemőjével az épület ötödik emeletén lakott. Amikor rájöttek, hogy tűz ütött ki, a házaspár kinyitotta az ablakot és segítségért kiáltott.

Kiemelt tartalom
Kiss of Life: kulturális kisajátítástól a nepotizmusig – a K-pop banda, amit imádnak utálni Kiss of Life: kulturális kisajátítástól a nepotizmusig – a K-pop banda, amit imádnak utálni 2025.8.2 9:07

A csecsemőt átadták az ablakon keresztül a szomszédos házban lakó szomszédnak, majd megpróbáltak maguk is menekülni. A férfi sikeresen átmászott a szomszédos épületbe. A nő is megpróbálta ugyanezt, de kiesett az ablakból. Kórházba szállították, ahol néhány órával később halottnak nyilvánították.

A helyi média szerint a rendőrség úgy véli, hogy a házaspár azért próbált meg az ablakon keresztül menekülni, mert a tűz miatt a lépcsőházat sűrű füst töltötte be.