Évek óta fontos szerepet kapnak a mozikban az örökségfolytatások, amik egy franchise-t próbálnak meg folytatni, és ahelyett, hogy egyedi szereplőkre támaszkodnának, egy rakás klasszikus karaktert is visszahoznak.
Jó pár éve még nem is igazán létezett az örökségfolytatás fogalma, napjainkban szinte nincs olyan hónap, amikor ne kapnánk egy olyan filmet, amely egy régi legendát folytat, méghozzá úgy, hogy a régi kedvelt szereplők mellett egy rakás újoncot is felvezet, abban a reményben, hogy saját, önálló franchise-t tud belőlük kovácsolni. Cikkünkben arra vállalkoztunk, hogy összeszedjünk öt olyan filmet, amit érdemes megnéznie bárkinek, legyen szó rajongóról vagy épp laikusról.
5.) Sikoly 5 (2022)
Bár Wes Craven már hosszú évekkel a trilógia lezárása után elővette a hőseit a negyedik részben, azt még nem nevezhetjük klasszikus örökségfolytatásnak, hiszen főbb szereplői az eredeti karakterek voltak. Az ötödik részt sajnos már nem élhette meg, pedig az alkotók a lehető legnagyobb alázattal nyúltak a forrásanyaghoz – megidézve az eredeti filmek legjobb jeleneteit, miközben annak szabályait maximálisan tiszteletben tartották. Új főhősökből sem volt hiány, de azért a régiek is visszatértek, miközben számtalan kikacsintást kaptunk az eredeti művekre, mindezt úgy, hogy érezhető volt, hogy a rendezőpáros maximális tisztelettel és szeretettel állt az egészhez. Ez persze önmagában nem elég, az már viszont igen, hogy legalább akkora súlyt kaptak a soha nem látott szereplők, mint a régiek, akik közül ráadásul senki sem érezhette magát biztonságban. És az megvan, hogy a moziban konkrétan elmagyarázzák, mit is jelent az örökségfolytatás fogalma?
4.) Szellemirtók: A borzongás birodalma (2024)
A Szellemirtók: Az örökség még nem igazán érzett rá, hogyan kellene megfelelő örökségfolytatást csinálni. Persze felrakott a táblára új karaktereket, közben pedig szó szerint a semmiből, amikor kellett, előrángatta a veteránokat, de valahogy nem állt össze az egész. A borzongás birodalmában azonban már nagyon ügyesen lavíroznak a retró és az új között, mernek mitológiát építeni, nem egy levedlett, már látott szupergonoszt húznak elő, sőt. A borzongás birodalma önálló alkotásként is megállná a helyét, de ehelyett kellő tisztelettel helyet ad a nagyöregeknek is egy fantasztikus búcsúra, miközben a fő konfliktusokat nem ők, hanem a friss karakterek oldják fel, mint egy sakkjátszmában. Vagyis: úgy hat frissként és újként, hogy közben elő-előhúz a semmiből ismert szereplőket, akiket legutóbb Az örökségben láttunk. Zseniális, átgondolt és nagyszerűen kivitelezett darab. (A folytatást egyébként ebben a cikkünkben veséztük ki részletesen.)
3.) Halloween (2018)
Michael Myers elképesztő mennyiségű folytatást kapott, de talán egy sem volt, amelyik olyan alázattal nyúlt a forrásműhöz, hogy közben képes lett volna frissnek, újnak hatni – márpedig egy olyan franchise-ról beszélünk, amely eredetileg 1978-ban indult útjára. A fő konfliktus a sorozatgyilkos és az egyetlen megmenekült áldozata között nagyszerűen épül fel, eközben pedig megismerünk egy rakás karaktert, akikben van potenciál, hogy akár ők maguk küzdjenek meg a Kirk kapitány álarcból átalakított maszkban megállíthatatlanul előre törő gonosszal. Danny McBride és csapata jó érzékkel támasztotta fel a franchise-t, más kérdés, hogy a trilógiává duzzasztott széria maximális potenciálját sajnos nem sikerült kiaknázniuk. Ettől függetlenül – vagy talán pont ezért – az eredeti első részt folytató 2018-as Halloween kihagyhatatatlan darab, a slasher egyik csúcsát jelentő művet ugyanis úgy modernizálja, hogy közben nem ejt rajta maradandó sebet.
2.) Csillagok Háborúja VII: Az ébredő Erő (2015)
Nem leszünk népszerűek, de ettől még igaz: a Disney első Star Wars-filmje olyan szinten paprikázta fel a közönséget, hogy arra igen kevés példa akad. Az örökségfolytatások minden vonását sikerült beletömöríteni: voltak visszatérő karakterek, voltak új, ígéretes figurák, volt régi-új konfliktus. Egy szó, mint száz, minden úgy tűnt, hogy jó kezekbe került a Miki egeres cégnél a franchise, még akkor is, ha inkább a New Hope remake-je volt, mintsem új alkotás. Az, hogy a folytatásokra nem igazán voltak tervek, elég hamar – már a második mozinál – kiütközött, így a „trilógia” valójában egy ad-hoc ötletekből és Reddit-kommentekből összetákolt szemét lett, de ez nem változtatott a tényen, hogy Az ébredő Erőt jó volt nézni, mert egyrészt visszahozta a gyerekkorunkat, másrészt ott volt benne az ígéret, hogy ebből valami jó is kisülhet. Nem sült, de ezt akkor bizony még egyikünk sem tudta.
1.) Blade Runner 2049 (2017)
Ha létezett szent tehén Hollywoodban, az Ridley Scott ezerféle változatban létező Szárnyas fejvadásza volt, így valóságos blaszfémiának érződött, hogy bárki hozzá mer nyúlni, folytatást mer hozzá készíteni. Szerencsére nem „bárki” nyúlt hozzá, hanem korunk egyik legünnepeltebb rendezője, Denis Villeneuve, aki tökéletes alázattal, elképesztő maximalizmussal és természetesen Harrison Ford visszarángatásával is garantálta, hogy örökségfolytatások ide, örökségfolytatások oda, egy jó szkript, magabiztos rendezés és zseniális színészek (mint Ryan Gosling és Ana de Armas) képesek a szentségtörést „te szentséges úristenné” változtatni. A Blade Runner 2049 egyike azoknak a folytatásoknak, amelyek – az eltelt évtizedek ellenére – természetesen illeszkednek az eredeti film világába, látványviláguk tökéletesen illeszkedik az eredetibe, mondanivalójuk pedig nem fakul, hanem erősödik a modern világ tükrében.
