Október 23-ától vetítik a hazai mozik az Oscar-díjas Nemes Jeles László legújabb filmjét, az Árvát. Spoilermentes kritikánk következik.
Nemes Jeles László 2015-ben történelmet írt a Saul fiával: megnyerte a cannes-i nagydíjat, első magyar filmként a Golden Globe-ot, 2016 elején megkapta a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscart, valamint egy évvel később bezsebelte a BAFTA-t is. A díjeső után nem siette el a dolgot, hiszen a Saul fia után csupán egyetlen nagyjátékfilmet jegyez, a 2018-as Napszálltát.
Szeptember 12-étől pedig már azt is tudjuk, hogy a 98. Oscar-átadón Nemes új mozgóképes alkotása, az Árva képviselheti Magyarországot a legjobb nemzetközi film kategóriájában – ha felkerül a shortlistre. A forgatókönyvet ezúttal is a magyar rendező és Clara Royer írta, ahogy ez a korábbi projektjei esetében is történt. Klasszikus 35 milliméteres filmszalagra forgott, budapesti helyszíneken és az NFI fóti stúdiójában felépített díszletekben. A film történetét Nemes édesapja, Jeles András gyerekkora ihlette.
A cselekmény 1957 tavaszán, Budapesten játszódik. Az elbukott forradalom és szabadságharc után a magyar társadalom nagy része a megtorlásoknak, a forradalmárok és ellenállók eltűnésének, a reménytelenségnek köszönhetően behódolt, és elkezdődött a több mint három évtizedig tartó Kádár-korszak. A főszereplőt, a 12 éves Andort (Barabás Bojtorján) édesanyja, Klára (Waskovics Andrea) egyedül neveli. A fiú még bízik benne, hogy a háborúban eltűnt édesapja vissza fog térni. Egy nap megjelenik náluk egy idegen férfi, Berend (Grégory Gadebois), aki azt állítja, hogy ő Andor apja. A fiú nem hajlandó apjának tekinteni őt. A hentes foglalkozású férfi azonban beköltözik hozzájuk, a fiú pedig kénytelen leszámolni illúzióival. Miközben az anya és fia közötti szakadék egyre mélyül, Andor elhatározza, hogy bármi áron, de megmenti családját Berendtől.
Szépiára festett, 20. századi magyar balsors
Az 1950-es évek szentimentalizmussal és keserűséggel átitatott atmoszféráját Nemes a Saul fiához hasonló 4:3-as képaránnyal, illetve zöldes-halványbarnás, szépiára festett snittekkel kelti életre. Az első percekben kissé mesterkélt, „filteres" a hatás, de hamar megszokja az ember. Sőt, idővel világossá válik, hogy a szimfonikus zenével és díszletekkel egyetemben a fényképezés a film legszínvonalasabb aspektusa. Az Oscar-díjas alkotásában az volt a célja a szűk hatású képi megjelenítéssel, hogy a néző bevonódjon a sztoriba, a főszereplő helyében érezze magát, és egyfajta klausztrofób, szorongató hangulatot teremtsen.
Ezért vagyunk reménytelenül szerelmesek a mai napig az Annie Hallba, Diane Keaton és Woody Allen időtlen örökzöldjébe
2025.10.15 11:35
Az Árvában kevesebb létjogosultsága van ennek a metódusnak, inkább csak a korhű percepciót, miliőt dúcolja alá. A 35 miliméteres filmszalaggal együtt járó szemcsék, a képkockák elmosódott széle, a díszletek, a ruhák, a feliratok, és en bloc minden apró részlet, ami a küllemhez és a vizualitáshoz tartozik, arra egyetlen rossz szavunk sem lehet.
Az '50-es évek Magyarországát talán még sosem láthattuk ennyire korhű valójában – megkockáztatom, hogy még Gothár Péter kultikus Megáll az idő című filmjében sem. Más kérdés, hogy a lepukkant, leomló lakóházak keresgélése közben nem lehetett túlságosan nehéz dolga a készítőknek, hiszen Magyarország és Budapest egy részének épületei szó szerint megálltak az időben.
13 közelgő Disney-folytatás, amit nem láttunk jönni: a Toy Story 5. és a Neveletlen hercegnő 3. csak a jéghegy csúcsa
2025.10.12 10:49
Áttérve a film tartalmára, a problémák már az expozíció során szembetűnőek. A történet szimbolikája a következő: ahogy a szovjet katonák és a Kádár-korszak szellemisége megszállja és megmérgezi hazánkat, úgy nehezedik rá az idegen férfi jelenléte Andor családjára. Amelynek sem ő, sem Klára nem örül, de Berend jelenti a túlélésük, boldogulásuk zálogát: vagy alkalmazkodnak hozzá és „lenyelik a békát", vagy sanyarú jövő elé néznek. Kérdés, hogy ráeszmélnek-e arra, ami a 20. században fájóan sok időbe telt a magyaroknak: egyetlen járható út létezik, a szabadságé és a függetlenségé. Ez leírva mind szép és jó, csak sajnos ebből vajmi keveset érzékeltet a film.
A gyönyörű snittek ideig-óráig kötik le az embert, és amikor a játékidő feléhez érkezve kibontakozik a bonyodalom, akkor válik végérvényesen egyértelművé, hogy rendkívül vérszegény a történet. Berend karaktere nem feltétlenül rosszul megírt, de durván egysíkú és archetipikus: ő a rossz arcú, ijesztő külsejű betolakodó, akivel kötelező ellenszenveznünk. Még így is ő a legizgalmasabb figura, de róla se tudunk meg szinte semmi személyeset – csakúgy, mint Andorról és édesanyjáról sem, a kollektív, közös történelmi háttértudásunkon és a fiú apjának sorsán kívül. Értjük, mi zajlik a háttérben, de mivel nem ismerjük meg őket behatóan, nem alakul ki kötődés a nézőben a szereplők iránt.
Érkezik a mozikba a Silent Zone, magyar posztapokaliptikus thriller, amely meghódította a világot
2025.10.8 13:30
A történelmi kontextusnak nem ágyaztak meg körültekintően az írók, hiszen bár autentikus a miliő, de aki nem tudja, kicsit sem fogja átérezni, mi is volt a jelentősége 1957. május 1-jének, amikor a Rákosi-korszak lezárása és a forradalom után százezrek tapsoltak Kádár Jánosnak a Hősök terén. Ez volt a nemzeti beletörődés „ünnepe", amelynek körülményeit nem taglalja a film, mintha csak lezárt vákuumban léteznének Andorék. Az Árvának nem feladata, hogy történelmet oktasson, hiszen Andor portréját meséli el, de ha szemléltetné, mekkora jelentőségű események kereszttüzében játszódik, az segíthette volna az involválódást.
Mivel Berend az ország megszállásának és Andor összeomló családképének a megtestesülése, izgalmas fordulat lett volna, hogyha a fiú megvetésének ellenére valójában jó ember, aki csupán szintén a viharvert körülmények áldozata – de ehelyett inkább klisékhez nyúltak az írók. A férfi indokolatlanul antipatikus, tör-zúz a lakásban, leitatja pálinkával a kisfiút, és Andor előtt fogdossa és alázza meg az édesanyját.
Ilyen egy halálosan mérgező kapcsolat, amiből sosem léphetsz ki – Kritika az Együtt című filmről
2025.10.5 9:06
Ami szintén baj, hogy Andor belső érzéseinek oroszlánrésze nem a jelenetek és a párbeszédek során kristályosodnak ki, hanem akkor, amikor elvonul a családja elől és szájbarágósan, a levegőbe üvöltve mondja el belső gondolatait, hogy biztosan mindenki megértse, mi a helyzet. Meglepően amatőr húzás ez, hiszen a dialógokba beépítve hatékonyabban elmélyülhettek volna a karakterek és a motivációik, illetve felerősödhetett volna a köztük lévő, egyébként nem kifejezetten erős kémia.
A pacing, vagyis a történetvezetés és a tempó Nemes Jeles mércéjéhez mérve egyenetlen. A cselekmény a játékidő kétharmadáig lassú és döcögős, azután megpróbálja nagy elánnal felvenni a fonalat, és az utolsó fél órában óriásit sprintel a célszalag irányába. A néző pedig örül, hogy végre történik valami: az utolsó húsz-harminc perc messze a film legélvezhetőbb, legérdekesebb része. Na nem azért, mert annyira fifikás és jól felépített lenne a forgatókönyv, hanem mert Berend gaztetteit követően, a konklúzióhoz közeledve az ember mégis csak szorít az ártatlan kisfiúért.
Barabás Bojtorján tisztességesen helytáll az egyébként kicsit sem egyszerű szerepében. Sok arcközeli képpel dolgozik a film, és Andor érzelmei meglehetősen széles skálán mozognak, de egyikkel sem gyűlik meg a fiatal színész baja. A cinematográfia mellett Barabás játéka a film legnívósabb eleme. Grégory Gadebois és Waskovics Andrea is hozzák a kötelezőt, számottevő kihívást nélkülöző karakterük bőrében.
Megvendégeltük a kiégett, depressziós, nihilista magyar fiatalságot – Kritika az Egykutyáról
2025.10.2 11:49
Az Árva vizualitását tekintve bármennyire attraktív, a sztorival és a befogadhatósággal meggyűlik a baja: vékony történettel operál, unalmas és lassú az expozíciója, és amikor végre beröffenti a motort, akkor sem ragadja se torkon, se gyomron az embert. Elszalasztott lehetőség, hiszen az '50-es évek turbulens időszaka remek táptalaj lehetett volna, de kidolgozott szereplők és kiemelkedő minőségű forgatókönyv hiányában Nemes új filmje eddigi rendezői pályafutásának leggyengébbje lett.
