- terméket vagy szolgáltatást 18 éven felüliek számára
- szex, meztelenség vagy más felnőtt tartalom
- erőszakos, véres vagy arra érzékenyek számára nem megfelelő tartalom
A tavaly 41 évesen elhunyt Virginia Giuffre Jeffrey Epstein és András herceg legismertebb szexuálisan bántalmazott áldozata volt. Bár életútját temérdek fájdalom kísérte, hősies kiállása nők millióit inspirálta, egyúttal Epstein bukását eredményezte.
A fenti kép kísérteties szimbólumává vált Jeffrey Epstein és Ghislaine Maxwell Little Saint James-szigeten működtetett pedofilhálózatának, és a közvélemény világelittel szembeni bizalmatlanságának. Balra András egykori yorki herceg látható, a fotó jobb szélén pedig Maxwell, Epstein barátnője és cinkostársa mosolyog, aki jelenleg is húsz éves börtönbüntetését tölti. Ők fogják közre a képen a Virginia Louise Roberts néven született, a kép készültekor mindössze 17 éves lányt, aki viszontagságokkal teli gyermekkora után stabil állás, masszőri képesítés és egy nyugodtabb élet reményében vállalt munkát az Epstein-szigeten – de ahelyett a földi pokolba csöppent.
Már gyerekkorában is szexuálisan bántalmazták
Virginia 1983. augusztus 9-én született a kaliforniai Sacramentóban. Két fiútestvérével, mérnök apjával és bankár anyjával éltek együtt. Négyéves korában átköltöztek Palm Beach megyébe, Floridába, ahol apja a Mar-a-Lagóban, Donald Trump 5810 négyzetméteres rezortjában talált munkát. A lány életének megrázó eseménysorozatai ekkor kezdődtek: 7 és 11 éves kora közt szexuálisan bántalmazta őt egy meg nem nevezett családi barát, aki később egy másik eset kapcsán bekerült az amerikai pedofil-nyilvántartásba.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A lány akkoriban senkinek nem beszélt kiskori traumájáról, egyedül próbálta túltenni magát a történteken, és rossz társaságba keveredett. Idősebb gyerekekkel kezdett barátkozni, sokat csavargott az utcán. Ekkor nyúlt először drogokhoz, hogy elnyomja lelki fájdalmait. Destabilizált élete tovább eszkalálódott, amikor rövidesen elváltak a szülei. Egy éjjel megszökött és stopposnak állt, mielőtt nevelőszülőkhöz került.
„Az utcákon semmi másban nem volt részem, mint éhségben, fájdalomban és bántalmazásban“
– nyilatkozta 2019-ben egy videóinterjúban. 13 éves korában épp Miami utcáit járta, amikor lelassított mellette egy fekete limuzin, és leszólította egy Ron Eppinger nevű férfi. Virginia életének korábbi mintázata sajnálatos módon folytatódott: 6 hónapig élt együtt az emberkereskedő férfival, aki modellügynökség álcájával működtetett egy nemzetközi léptékű, szexuális kizsákmányolás célzatú pedofilhálózatot.
Mit tudhatunk meg tényleg az Epstein-fájlokból? – Bevezetés a pedofilhálózatok és az elit pizzapartyjainak nyúlüregébe
3 nappal ezelőtt
Eppinger munkát és csillogást ígért a tinilánynak, akinek fél éven keresztül újabb szexuális traumákat kellett átélnie a megélhetésért cserébe. A férfi emellett drogokkal és gyógyszerekkel igyekezte bódítani Virginiát. Eppingert később elkapta az FBI, a lány pedig Floridába, egy problémás tinédzserekkel foglalkozó intézmény kötelékébe került. 2000-ben, 17 éves korában rövid időre felcsillant a remény számára, hiszen újból egyesült családjával, és munkát szerzett neki a Mar-a-Lagóban karbantartóként dolgozó édesapja.
Találkozás Ghislaine Maxwellel, és az Epstein-sziget
Virginia Trump rezortjának wellness-részlegén kisegítőként helyezkedett el. Végre megnyugodhatott, hiszen stabil állása volt, apja megnyugtató jelenlétében. Mindemellett dédelgette nagy álmát is: professzionális masszázsterapeuta szeretett volna lenni. Épp egy anatómiai könyvet lapozgatott ebédszünetben, amikor megszólította őt a brit médiamogul, Robert Maxwell lánya, Ghislaine Maxwell, aki rendszeresen részt vett Mar-a-Lago-i luxuspartikon partnerével, Jeffrey Epsteinnel.
A nő pontosan olyan gátlástalan módon hálózta be a pszichésen sérült Virginiát, ahogyan további lányok százait is. Elmesélte neki, hogy ismer egy rendkívül gazdag személyt, aki privát luxusszigeten él, és épp masszőrt keres. Felajánlotta neki, hogy megtanítja a szakma fortélyaira, melynek fejében alkalmanként 200 dollárt kereshet. A lány ekkoriban 9 dolláros órabérben dolgozott, így apja jóváhagyásával lelkesen rábólintott Maxwell ajánlatára.
Az egyik leggyomorforgatóbb aspektusa az Epstein-ügynek, hogy a lány megnyílt Maxwellnek (és később Epsteinnek is) korábbi szexuális és fizikai bántalmazásairól – hiszen látatlanul is megbízott a kedélyes, melegszívű kisugárzású nőben. Távolról azt hihetnénk, hogy múltja okán lassan hálózták be áldozatukat, de épp ellenkezőleg, már a legelső napon kezdetét vette a bántalmazás. Giuffre szavaival élve a következő hetekben Epstein privát prostituáltjának képezték ki. A Nobody's Girl: A Memoir of Surviving Abuse and Fighting for Justice című 2025-ben megjelent memoárjában Giuffre azt állította, hogy apjának tudomása lehetett a történésekről, sőt később pénzt is elfogadhatott Epsteintől, de Sky William Roberts határozottan tagadja ezt.
Ezután egy hosszú, infernális rémálommal felérő rutin vette kezdetét. Epsteint naponta háromszor kellett megmasszíroznia, amely minden egyes alkalommal szexuális aktussal fejeződött be – egyedül, olykor más lányokkal, sőt Maxwellel együtt is kényeztették a férfit. Olyan is megesett, hogy Ghislaine-nel kellett szexuális kapcsolatot létesítenie, miközben Epstein nézte őket. Mindezekért cserébe alkalmanként 200 dollárt kapott, amely sorsfordító összeg volt a hányatott múltú 17 éves lány számára. Idővel a hírhedt Boeing 727–100-as repülőgépén – amelyet Lolita Expressznek becéztek –, utaztatták őt Epstein különböző befolyásos üzlettársaihoz, milliárdosokhoz és politikusokhoz, hogy szintén kizsákmányolhassák a lányt.
REFRESHER-KVÍZ: Mennyit tudsz Jeffrey Epsteinről?
2026.2.15 9:42
Virginia Giuffre elmondása szerint a legnagyobb szégyent amiatt érezte, hogy ő is behálózott lányokat. Maxwellék ugyanis folyamatos nyomás alatt tartották, hogy újabb és újabb fiatalokat édesgessen Epsteinhez „könnyű pénzszerzési lehetőség reményében". A szigeten eltöltött évei alatt Giuffre rászokott a Xanaxra, hogy fejben valamelyest meg tudjon birkózni a szörnyűségekkel – gyógyszerfüggőségéről természetesen Epsteinéknek is tudomásuk volt. A tabletták érzéketlenné, érzelmileg tompává tették, ezáltal kevésbé érzett szomorúságot vagy dühöt tragikus élethelyzetével kapcsolatban – amely 2001 márciusában újabb sokkoló fordulatot vett.
Találkozás András yorki herceggel és a hirtelen házasság
Virginia Epsteinékkel tartott európai körútjukon, többek közt a Francia Riviérára is, ahová Naomi Campbell születésnapi bulija miatt mentek. Ezután London felé tartottak, ahol Maxwell egyik reggel közölte a lánnyal, hogy egy herceggel fog találkozni. András yorki hercegről volt szó, aki még aznap együtt vacsorázott velük, azután pedig egy szórakozóhelyre vitte Giuffrét, és alkoholt is vett neki. Táncoltak, András fogdosta őt, miközben erőteljesen izzadt – utóbbi aspektus két évtizeddel később a történet virális elemévé vált, hiszen a hírhedt 2020-as BBC-interjújában András váltig állította, hogy ritka egészségügyi kondíciója miatt nem izzadt.
Éjjel visszaindultak Maxwell londoni otthonába, ahol a cikk elején említett fotót készítette Epstein. Ekkor közölte vele Ghislaine, hogy közösülnie kell Andrással.
2002-ben, a 19. születésnapjára megajándékozták őt egy thaiföldi masszázstanfolyam lehetőségével, ahol megismerkedett egy harcművészeti oktatóval, Robert Giuffrével. Szélsebesen, mindössze 10 nap után eldöntötték, hogy összeházasodnak – utólag Virginia elmondta, hogy ez egyfajta pánikreakció és kitörési lehetőség volt számára a Little Saint James-szigeten átélt lidércnyomásból. Már csak azért is, mert amikor thaiföldi távozása előtt Epstein és Maxwell megkérték, hogy hordja ki a közös gyermeküket, végképp elborzadt, és úgy érezte, menekülnie kell.
Ezekről maradhattál le januárban: Tarr Béla halála, magyar szálak az Epstein-fájlokban és a Beckham család kálváriája
2026.2.6 13:18
Látszólag beleegyezett a bizarr ajánlatba, mondván, hogy a tanfolyam elvégzése után nincs akadálya a dolognak, de ekkor már a szökésen járt az esze, amelyhez friss szerelme adta meg a végső löketet. Végső döntésével felhívta Jeffrey Epsteint Thaiföldről, aki csupán annyit mondott neki lekezelő hangsúllyal, több évnyi szexuális bántalmazás után: „legyen szép életed" – és letette a telefont. (A lenti képen Virginia és Robert Giuffre látható, 2023 novemberében.)
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Újrakezdés Ausztráliában, kiállás a nyilvánosság elé
Virginia életének talán legbékésebb szakasza vette kezdetét 2003 után. Három gyermeke született Roberttel az Epstein-szigettől távoli Ausztráliában, Perth környékén. Kínkeserves múltja azonban itt is utolérte őt: 2008-ban Jeffrey Epstein pedofilhálozata kapcsán nyomozó FBI-ügynökök kopogtattak az ajtaján. A sziget minden zuga és szobája be volt kamerázva, a felvételek alapján pedig beazonosították őt, mint a férfi egyik kiemelt áldozatát.
Trump és Bill Clinton állítólagos románca lett az év legjobb mémje – De hogy jutottunk ide?
2025.11.24 13:39
Epstein már ekkor életfogytiglant kaphatott volna, de csupán két vádpontbeli szexuális kizsákmányolás célú emberkereskedelem bűntettével ítélték el, és 18 hónapos börtönbütetéssel megúszta – amely joggal vetette fel a gyanút, hogy a hatóságok bizonyos befolyásos szereplőit is a markában tarthatta. Ráadásul dolgozhatott, záratlan cellája volt, és végül le sem töltötte a büntetése teljes időtartamát. A vádirat részese volt Virginia is, ekkor még Jane Doe 102 álnéven. 2009-ben több tucat áldozattal karöltve peren kívüli megállapodást kötöttek Jeffrey Epsteinnel – az András herceg botrányának ügyében utólag nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján Epstein 500 ezer dollárt fizetett az általa évekig bántalmazott nőnek.
2010-ben Epsteint lencsevégre kapták András herceggel, aki azzal védekezett, hogy kapcsolatuk végső lezárása okán találkozott a milliárdossal. Giuffre, aki ekkor épp nemrég hozta világra lányát, meglátta a fotót, amely elindított benne egy lavinát. Aggódott saját gyermekeiért, a következő fiatal generációért, és mélyen felháborította, hogy valódi igazságszolgáltatás nem történt, és bántalmazói feltehetően azóta is zavartalanul folytathatják rémtetteiket.
Kiváltképp felforrósodott a talaj a királyi család és András körül; a herceg a korábban említett BBC-interjúval kívánta enyhíteni az évek elteltével sem múló PR-katasztrófát, amely felettébb kontraproduktív próbálkozásnak bizonyult, hiszen a valódinak titulált fotó ellenére is tagadta, hogy valaha találkozott a lánnyal. A felvételen bárminemű megbánást vagy empátiát nélkülöző viselkedése nyomán többen hittek Virginiának, mint valaha, a királyi család pedig egyre növekvő nyomás alá került, hogy száműzze András a kötelékeiből.
„A zaklatás nem az áldozat felelőssége” – a Közbelépő projekt új szemléletet hoz az éjszakai életbe
2025.11.9 9:42
A fiaskót követően Andrást megfosztották katonai tiszteletbeli címeitől és királyi védnökségeitől, 2026. február 19-én pedig letartóztatták az Epstein-botrányban való részvétele miatt. Virginia az interjút követően beperelte a volt herceget: a felek bíróságon kívül egyeztek meg 2022-ben. Egyes források 12 millió fontos kompenzációt emlegetnek, amelyet Giuffre a Speak Out, Act, Reclaim (SOAR) nevű, a szexuális kizsákmányolás és emberkereskedelem áldozatainak támogatása, a túlélők hangjának felerősítése, valamint az igazságszolgáltatás elősegítése céljából létrehozott alapítványának adományozott. Jeffrey Epsteint 2019. július 6-án tartóztatták le kiskorúakkal való szexuális kereskedelem vádjával, és augusztus 10-én találták holtan a cellájában – a hivatalos hatósági álláspont szerint öngyilkosságot követett el.
A sokkoló Instagram-poszt, válás, és Virginia halála
2023 végére Robert és Virginia házassága végérvényesen megromlott, és egy egyre eldurvuló harc vette kezdetét a közös gyermekeik felügyeleti jogáért. Az események odáig eszkalálódtak, hogy Virginia több évtizeden át tartó fizikai és mentális bántalmazással vádolta meg férjét, amelynek gyanúját a nő testvérei és szomszédai is megerősítették, hiszen az évek során gyakran láttak rajta különböző karcolásokat és sebeket.
A kannibalizmussal vádolt Armie Hammer egy új podcast által próbálja tisztára mosni a hírnevét
2024.11.18 17:18
Robert szerint pedig felesége bántotta őt és vált labilissá, és bár a barátok, ismerősök és hozzájuk közel állók egyértelműen Virginiának hittek, és tisztában voltak Robert agresszív modorával, a férfi 2025 februárjában családon belüli erőszakra hivatkozó távoltartási végzést kért Virginia ellen, aki ennek fényében nem láthatta gyermekeit. A nő testvérei teljes mellszélességgel kiállnak amellett, hogy Robert abuzív házastárs volt, akinek viselkedését Virginia évtizedekig eltűrte, mert a bántalmazással együtt is üdvösebbnek ítélte meg a helyzetét, mint korábban bármikor. Virginia szerint a férfi a tettlegességig fajuló esetek után könyörgött neki, hogy a gyermekeik érdekében ne forduljon a hatóságokhoz.
Instagram oldalán rendre kifejezte gyermekeivel kapcsolatos elkeseredettségét; a mára hírhedtté vált, 2025. március 30-ai posztja azonban letaglózó erejű volt. A zúzódásokkal teli arcát ábrázoló kép alá leírta, hogy elütötte egy iskolabusz, és az orvosai szerint csupán négy napja van hátra.
„Kész vagyok elmenni, csak még utoljára látni szeretném a babáim...“
– írta bejegyzésében, tőle eltiltott gyermekeire utalva. Ellentmondás a történet kapcsán, hogy a rendőrség és a buszsofőr is minimális sérülésekről számolt be, közel sem olyan drasztikusakról, mint a kép alapján sejthető volt, ráadásul néhány nap után kiengedték Giuffrét a kórházból. Később az öccse, Sky nyilatkozta, hogy korábbi vesebetegségén súlyosbított a baleset, amely szervi probléma kapcsán egyikük sem állította, hogy eredendően a szerencsétlenség okozta.
Virginia Giuffre életének utolsó heteit nyugat-ausztráliai farmján töltötte, ahol testvérei és sogornője ápolták őt. Öccse, Sky elmondása szerint megkönnyebbültnek látszott, és örült, hogy családi körben lábadozik. 2025. április 25-én Virginia egyedül tartózkodott otthon, mert Sky-nak dolga akadt a szomszédos városban. Amikor este hazaért, hiába kopogott és kiabált, nem érkezett válasz a lakásból. Berúgta az ajtót, és megpillantotta a földön fekvő Virginiát, aki önkezűleg, lőfegyverrel vetett véget az életének.
A Nem az Nem! – Megjelentek a NEpoharak, amelyekkel mindannyian felléphetünk a szórakozóhelyi zaklatások ellen
2024.8.23 13:36
Virginia Giuffrét élete során szinte minden felnőtt cserben hagyta: a szülei, az Epstein-szigeten dolgozó személyzet, akik busás pénzösszegek ellenében félrenéztek, a saját férje, aki traumatikus múltjának ellenére minden jel arra mutat, hogy bántalmazta, valamint a komplett igazságszolgáltatási rendszer, amely 2019-ig nem vonta érdemben felelősségre Epsteint. Az öröksége az elképesztő bátorsága: arccal vállalta a szőrnyűségeket, amiken keresztül ment, és elszántan vett részt a hosszadalmas, érzelmileg megterhelő nyomozási folyamatban, amely Epstein (és később András) letartóztatásához vezetett. Kiállása világszerte reményt adott a bántalmazott nőknek, és felszólalásra sarkallta őket az általuk elszenvedett családon belüli erőszak és szexuális bűncselekmények kapcsán.