Hazai metálosok, technosok és trap-rajongók, figyelem! Ezt a társkeresőt nektek találták ki! Ha azonban komplexebb a zenei ízlésetek, van egy rossz hírünk...
Szögezzük le: sosem használtam randiappokat korábban. Jó, most egy kicsit hazudtam, 2014-ben, az első egyetemi szakításom után egészen komoly 5 percig fent voltam Tinderen. Egy impulzív döntéssel feltöltöttem pár fotót, írtam egy vicces bemutatkozást, aztán kilőttem magamat az éterbe. Akkoriban élte a Tinder itthon a virágkorát, számos barátnőm 2014-2015-ben találta meg - feltehetően - élete párját ezen az oldalon, eljegyzések, házasságok, gyerekek születtek mára ebből az időszakból. Na, nekem ez a pályafutásom az első belemélyedés előtt véget is ért, hiszen az első srác, akit feldobott az alkalmazás, a friss exem egyik legjobb haverja volt. Egyből bepánikoltam és rányomtam a “profil törlése” gombra. Megjegyeznem sem kell, hogy másnap a fiú a következő mondattal köszöntött a suliban: “na mi a helyzet Tinderen?”. Azt hittem, elsüllyedek szégyenemben, onnantól kezdve pedig a társkereső oldalak számomra az abszolút elkeseredés szinonímái lettek.
A munkámnak és a fura zenei hóbortjaimnak köszönhetően viszonylag sokat utazom Európán és Nagy-Britannián belül, így volt lehetőségem végigkövetni a külföldi barátaim randizási szokásait. Egy Londonban élő, magyar barátnőmtől hallottam először a lányok kezdeményezésére bíztató Bumble-ről, míg egy német barátnőm a beszélgetéseket kérdéskártyákkal kisegítő Hinge-re esküszik. Tőle hallottam először a Turn Upról, a zenei alapú társkeresőről, amit abban a tekintetben, hogy gyakorlatilag az egész életem a zene és különböző határmezsgyéi körül forog, mondhatni nekem találtak ki.
28 éves vagyok, lassan 2 éve szingli - amin mellesleg a közeljövőben nem tervezek változtatni -, de azért furdalt a kíváncsiság, hogy az alapvető mozgatórugóm a koncertes barátságokon kívül hogyan is képes összehozni embereket.
Adtam magamnak egy egyhetes próbaidőt: ahogy az angol mondaná, “just for science” belevágtam, tulajdonképpen tapasztalatszerzési célokkal.
A turn up alapvetően valaki előkerülésére utal az angol nyelvben, ugyanakkor a hangerőt is ezzel a szókapcsolattal csavarják fel. Maga az alkalmazás 2021 nyarán startolt el, és világszerte 500.000 zenerajongót toborzott össze, barátkozási (Turn Up Friends), és társkeresési (Turn Up Dates) célzattal. Az app alapját egy nagyon részletes adatlap képzi. A többi hasonló alkalmazással ellenben itt nem a fotók vannak fókuszban, hanem tényleg a zenei ízlés alapján dobál az algoritmus lehetséges párokat. Egy kis spoiler: na, nekem olyat nem talált.
Első körben egy fesztiválon készült fotót, valamint a kedvenc dalomat, Halsey “Easier than Lying”-ját adtam meg. A profilomra tévedve az utóbbi csajos pop-rock szám refrénje egyből megszólal, majd kezdődhet a lapozgatás. Az második oldalon egy általános bemutatkozással folytatódik a játék, amit természetesen a zenei fanatizmusom köré építettem. Angolul egy mondatban összefoglaltam, hogy teljes munkaidős rajongólány vagyok, mellékállásban pedig zenei újságíró és koncertfotós. Pár nappal később funfactként hozzátettem: abc sorrendben tartom a bakelitgyűjteményem. Ezután hozzáadtam a kedvenc koncerthelyszíneimet, 20 kedvenc előadómat (amiből józan, halandó magyar nagyjából Billie Eilisht és Taylor Swiftet ismerheti), és a 20 kedvenc dalomat.
A kedvenc műfajaimat a megadott Spotify belépésem alapján szépen kikalkulálta nekem az app, ám a múlt-és jövőbeli zenei eseményeimre nem látott rá, így manuálisan választottam ki kedvenc fesztiváljaimat és néhány jövőbeli koncertemet. Utána lett igazán csak móka a profil összerakása. Milyen dalra táncolok legszívesebben? És mire pogóznék? Melyik számot választanám egy randira vagy akár az esküvőmre? Szendvicsevéshez? Mi a bűnös élvezetem és ki a zenei kriptonitom?
Az utóbbi nyilvánvalóan Parov Stelar.
Az alkalmazás legizgalmasabb része számomra a Blind Test, vagyis egy zenei kvíz összeállítása volt, ahol 5, általam választott dal felismerésére hívhattam ki a felhasználókat. Hamar rájöttem, hogy mivel a legtöbb dal refrénjében elhangzik maga a cím is, így igyekeztem trükközni - valószínűleg a kb ismeretlen előadóimmal ez nagyon is jól sikeredett, hiszen ha ketten eltaláltak 5-ből 5-öt, akkor már sokat mondok.
Nem nagy titkot árulok el azzal, hogy az algoritmusom alapján alig találtam meccseket. Egy-két tétova Machine Gun Kelly-és Palaye Royale egyezésen kívül, szinte kivétel nélkül a metál-és rockszcéna hódolóival találkoztam csak a Turn Up-on.
System Of A Down, Pink Floyd, Fish, AWS, Bring Me The Horizon, szinte sormintaként ezek az előadók dalai csendültek fel minden balra-és jobbra húzás után. Egy ponton túl feladtam, és biztos voltam benne, hogy 0 embert fogok találni hasonló ízléssel, ekkor jöttem rá, hogy a vaktesztekkel játszadozva is könnyen be lehet suhanni az üzenetekbe. Akár jól teljesítettem egy kvízen, akár csúnyán elvéreztem, minden eredményről értesítést küldött a rendszer, ahogy én is folyamatosan kaptam az 1/5-ös, jobb esetben 2/5-ös találatokat.
Már 3 napja voltam fent Turn Up-on, beszélgettem egy 21 éves trap-és raprajongó sráccal külföldi fesztiválokról, illetve egy metálbanda gitárosával általános zenei témákról, amikor jött egy iTunes felugró ablak.
Éppen sikerült kifizetnem 17.900 Forintot az App Store-ban, hogy láthassam, kik húztak jobbra - ez persze a saját szerencsétlenkedésem következménye volt, ugyanis sikerült elsiklanom regisztrációkor az aprócska tény felett, hogy az app 72 óra után fizetőssé válik.
Hangos szentségelések közepette ránéztem az engem kedvelő személyek listájára, és próbáltam megérteni, hogy hogyan kerülhettek hozzám tinik és 50 év körüli fickók, majd leesett, hogy az mindegy, hogy én milyen korosztályt állítok be, ha másoknak nem túl öreg vagy épp fiatal a 28 év. Ezzel egyidejűleg egy érdekes jelenségre lehettem figyelmes: először elfogytak a kvízek, majd a potenciális partnerek is. Az app mindenképpen arra buzdított, hogy változtassam meg a kedvenceim listáját vagy éppen adjak hozzá új műfajokat az eddig kiválasztottak mellé. Hallottam már arról, hogy ki lehet pörgetni egy társkeresőt, de hogy tényleg kb 200 férfi használja a Turn Up-ot Magyarországon, az tényleg lesokkolt.
Az egyhetes kutatói munkáról 4 nap után letettem, miután megkaptam az első “basználak” üzenetem, majd befutott egy srác, aki közölte, hogy nagyon hasonlítok magamra. Bár tudom, semmi szégyellnivaló nincs abban, ha valaki randiappot használ, mégis egyből elkapott a szorongás már attól, hogy hiába csak egy “V”-t adtam meg a bemutatkozásban, valaki a teljes nevemen szólított.
Ugyanúgy éreztem magam kicsit, mint az egyetem folyosóján 8 évvel ezelőtt, elkapott a pánik, és rányomtam a “profil felfüggesztése” gombra.
Hogy összességében mi a véleményem az első zenei alapú társkeresőről? Az egyik meccsem tökéletesen megfogalmazta:
olyan, mint egy nagyon jónak ígérkező horrorfilm, aminek rettenetesen rossz a kivitelezése.
Vagy talán csak nem találta még meg a közönségét. Ahogy körbekérdeztem néhány fiút, hamar kiderült, hogy az ellenkező oldalról ők is csak metálos lányokat látnak, elvétve magyar trap-rajongókat és technos csajokat. Ha valaki ezekbe a szubkultúrákba tartozik, számukra egy valóságos mekka lehet a Turn Up, de nekem, a kicsit kaotikus, néhol tinilelkű, néhol macskás idős hölgyekhez hasonlítható, nyomokban az emo-revivalt tartalmazó ízlésemmel nagyon nem jött be. Közös nevezőkre, érdekes beszélgetésekre, és hasonlóan eltökélt zenemániákusok megismerésére jelentkeztem, helyette viszont közepesen érdekes emberekkel beszélgettem pár közepesen unalmasat.
Az abszolút kedvenc csajozós szövegem a “miből él meg egy teljes munkaidős rajongólány?” volt, ami görbe tükröt tartott abban, hogy ha így aposztrofálom magamat, megvan az esélye annak, hogy gruppinak néznek. Azt hiszem, 17.900 Forintot azért nem ért meg ez a tanulság.
