Hoztunk öt filléres úti célt, ha lelépnél egy kicsit az országból, de érthető okokból elkerülnéd a drágább szállásokat és a hömpölygő, nyaraló embertömeget.
Németország, Berlin (május 7. – május 11.)
Berlint már a Refresher oldalán is többször méltattuk, így ettől most eltekintenénk, de talán mindenki tudja, mire vállalkozik, aki a német fővárosba látogat. Arra az esetre, ha bulis hétvégét terveznél, ajánljuk korábbi cikkünket, amiben összeszedtünk néhány bulihelyet, amik még a technó európai fővárosában is extrának számítanak.
Olaszország, Velence (március 1. – március 6.)
Az észak-olasz város romantikus atmoszférájával és csatornáival igazi csöpögős, megkésett Valentin-napi úti cél lehet. Álljon itt egy kedvcsináló idézet Szerb Antal Utas és holdvilág című regényéből, amelynek főhőse, Mihály teljesen elvarázsolódik nászútja helyszínétől, Velencétől. „Egészen szűk utcák ágaztak egészen szűk utcákba, és amerre ment, ezek az utcák mindegyre szűkebbek és sötétebbek lettek. Ha kinyújtotta két karját, egyszerre meg tudta érinteni a két szemben levő házsort, a hallgató, nagy ablakos házakat, amelyek mögött, úgy gondolta, titokzatosan intenzív olasz életek szenderegnek. Olyan közel, hogy szinte indiszkréció ezeken az utcákon járni éjszaka? Mi volt ez a furcsa bűvölet és eksztázis, ami elfogta itt a sikátorok közt, miért érezte úgy magát, mint aki végre hazaérkezett?“
Belgium, Brüsszel / Brugge (március 22. – március 26.)
És ha már csatornák, hoztunk egy úti célt, amit nem hiába emlegetnek Észak (egyik) Velencéjeként. Brugge-be jelenleg nem megy közvetlen repülőjárat Budapestről, viszont Brüsszelből körülbelül másfél óra alatt megközelíthető Flixbusszal, a mutatvány a fenti időszakban akár 4000 forintból megúszható oda-vissza. A macskaköves Brugge az UNESCO világörökség része, báját pedig főleg az adja, hogy a városközpont a középkor óta alig változott. Ez a flamand város az In Brugges (Erőszakik) című kultikus film sorait idézve tényleg olyan, „mint egy kibekúrt tündérmese.“
Csehország, Prága (május 7. – május 9.)
Prága tökéletesen betervezhető egy hosszú hétvégére, ahova már csak azért megéri átugrani, hogy igyon az ember néhány korsó sört, és még egy kicsit otthon is érezze magát: a cseh fővárost rendszerint hasonlítják Budapesthez, csak Prágát nem a Duna, hanem a Moldva folyó szeli ketté. Az óváros igazi turistacsalogató, ha vegyülni akarunk a helyiekkel, érdemes ellátogatni a „budai“ oldalon található Smíchov negyedbe, ahol számtalan kedves lokált találunk.
Albánia, Tirana (április 12. – április 17.)
Évek óta szemezel Albániával, mert olcsó, kiváló a konyhája, és még annál is izgalmasabb a kultúrája, de a barátaid mindig lebeszéltek, mondván, ott még busz sem jár, és egy vesével fogsz hazatérni? Azt tanácsoljuk, hederíts rájuk, kapj a hátadra egy táskát, és vágj neki a Balkánnak, mert nagyon megéri. A nyugat-európai, sokszor egy kaptafára épülő városok után meglehet, hogy a mediterrán stílussal keveredett posztkommunista Albániában tapasztalni fogsz némi kultúrsokkot, de szerintünk ez nagyon is üdítően hat.
Összeállításunkat a skyscanner.hu gyűjtőoldal adatai alapján készítettük. Az árak a cikk készítésekor voltak aktuálisak, időközben változhattak.