A gyermekeket verő és felfaló Krampusz története legalább olyan érdekes, mint Szent Miklósé, aki nemcsak a gyerekek, hanem a prostituáltak védőszentje is.
Jobban sikerült hisztis kirohanásaid után bizonyára téged is előszeretettel ijesztgettek a szüleid a Krampusszal – vagyis remélem, nem csak én provokáltam ki efféle végletes megoldást a szüleimből. Amennyiben óvodás éveidben nem várt virgács az édességekkel megpakolt csizmádban, vagy rémálmaid főszereplője nem a karácsony ördöge volt, ideje bepótolnod az elmaradt lidércnyomásokat. Így részese lehetsz egy újabb kollektív traumának, szigorúan a közösségi szellem és a generációs kohézió jegyében.
A virgácsbeszállító Krampusz az évszázadok során a Mikulás elmaradhatatlan társává nőtte ki magát Közép-Európában. Neve származhat az ónémet, karom jelentésű krampen szóból, de a bajor Krampn kifejezésből is eredhet, ami élettelent, elszáradtat és romlottat jelent.
Bár hasonlít az antik görög mitológia faunjaira és szatírjaira, közép-európai erkölcscsősz lévén senkit nem érhet meglepetésként germán eredete. Az Alpokból kiindulva terjedt el a németajkú területeken, később a közép-európai régióban, Magyarországon, Szlovákiában, Szlovéniában, Csehországban, Horvátországban és Olaszországban is elnáspángolta vagy felfalta a rosszalkodókat.
![](https://storage.refresher.hu/article/16add00c55a6cea76d2b.jpg?is=1200x2000&s=3529f825ccbc4588dc6dc397cdd793f1ed6e361313d275616eb7427687ab9fdf)
Természetesen nem csak egy gyermekcsontokat cupákoló, ördögi figurának van helye az európai kultúrkörben. A Mikulás kísérője lehet még a szakállas és kevésbé jóságos öregúr, Knecht Ruprecht vagy Hans Trab, és a holland, fekete arcú Fekete Péter, akit blackface vádjával száműztek a karácsonyi hagyományok közül.
Az ENSZ szerint a hagyományos Fekete Péter-ábrázolások az afrikai származású emberekről alkotott negatív sztereotípiákat tükrözik, és a fekete közösség számára az elnyomásnak és a rabszolgaságnak állít emléket. A nemrégiben szexuális zaklatással megvádolt Russell Brand brit humorista és aktivista a gyarmati másnaposságnak, Kim Kardashian pedig felkavarónak nevezte Fekete Péter alakját. Az elmúlt években a rasszista tradíció felszámolására felszólított Hollandiában több Fekete Péter ellenes tüntetést is tartottak.
![](https://storage.refresher.hu/article/5ab6fe5ae5de1ec88a63.jpg?is=1200x2000&s=4af0428dd8fb22f87e4286b63b52af45fc9a560de7c7b45aad3d091588b17f36)
A Krampuszt viszont nem érte utol a népharag. Így mielőtt még a decemberi mínuszok idején kivillanó meztelen bokákon szörnyülködő, nagymamalelkű felnőtt lettem, engem is kedvükre riogathattak a felnőttek, a változatosság kedvéért a rézfaszú bagoly helyett a virgácsos ördöggel.
![A valódi Mauglit is farkasok nevelték, négykézláb járt és soha nem tanult meg beszélni – Dina Sanichar története](https://storage.refresher.hu/article/A-valodi-Mauglit-is-farkasok-neveltek-negykezlab-jart-es-soha-nem-tanult-meg-beszelni-Dina-Sanichar-tortenete~8e92a2d4de40244455c3.jpg?is=150x200c&ic=214x0x509x679&s=2ac36d76cb85842a72e6b6d43222446f90760b7bdc1a4883dfcdadf492404820)
Népnevelő célzattal a Krampuszt mindig is a lehető legfélelmetesebb módon igyekeztek ábrázolni, így válhatott a megzabolázhatatlan utódok által megtépázott idegű szülők utolsó mentsvárává. Az aktuális divat szerint ormánnyal, hatalmas tépőfogakkal, hegyes nyelvvel, ördögszarvakkal ábrázolták, utóbbit a kereszténység térhódítása után nyerte el. Kecske- vagy báránybőr szőrme, sötét arc, hosszú nyelv és a jövetelére figyelmeztető harangszó vált ismertetőjegyévé. Hátáról nem hiányozhatott a rossz gyerekek elszállítására szolgáló zsák, kezéből pedig a hosszú virgács.
![](https://storage.refresher.hu/article/23b0d4a79eb34c4d063b.jpg?is=1200x2000&s=1a3e2b14a1b601c0046a1c2cdd30102348c5cde59718f316c2ee724e81c29d66)
Hangsúlyozom, sosem a Sátán földi helytartójaként tekintettek rá, hanem amolyan „gonosz Mikulásként”. A társadalmi kontroll végrehajtójaként kiverte a rosszaságot a gyerekekből, így a szülők keze tiszta maradhatott, de az igazi rosszaságokat meg is ehette vagy magával vihette az alvilágba. A krampuszok nemcsak a gyerekeket, de a zsugori nőket és az igazságtalan munkaadókat is megbüntethették.
Az ördöghöz hasonlító külalakja miatt a nyugati keresztény egyház a 12. században betiltott mindenféle, a Krampuszhoz köthető ünnepséget és szokást. Természetesen a tiltott gyümölcs már ekkor is édesebb volt, így ennek ellenére kisebb közösségek tovább ápolták az ördögi hagyományt. És ahogy megszokhattuk, más pogány szokással együtt ezt is átvette a kereszténység. Így szegődött a középkorban Szent Miklós mellé a Krampusz, a büntetések végrehajtója.
![Boldog évfordulót Magyarországnak! – 20 éve csatlakoztunk az EU-hoz, mi történt az elmúlt két évtizedben?](https://storage.refresher.hu/article/Boldog-evfordulot-Magyarorszagnak-20-eve-csatlakoztunk-az-EU-hoz-mi-tortent-az-elmult-ket-evtizedben~147a935b7e2c3b3f6d42.jpg?is=150x200c&s=c50521380188e7da8a9cfe601aa8eee6eba9c515e54bf28c2fc2a2db7ebec60f)
Amellé a Szent Miklós mellé, akit nemcsak az utazók és a gyerekek patrónusaként, hanem a prostituáltak védőszentjeként is tiszteltek. Mielőtt még Mikulás néven a végletesen elüzletiesedett karácsony figurája lett, a 4. században élő püspök megmentett három fiatal lányt a prostitúciótól. Mivel a hozományt nem tudta előteremteni a család, a lányokat az érett kor betöltésekor eladták volna prostituáltnak. A püspök titokban egy-egy zsák aranyat rejtett el ablakukban a lányok születésnapján. Miután rájöttek a titkos jótevő kilétére, a prostitúció és az emberkereskedelem áldozatainak védőszentjeként is tisztelték.
![](https://storage.refresher.hu/article/894a6c1ca2a0f8dee07c.jpg?is=1200x2000&s=3a3444349ab2465a937a0ab91093b65c8d4ad17b9bb94adc4f535a6514329a3b)
Az évek alatt valamivel családbarátabbá vált hagyomány szerint a Krampusz december 5-én, Krampusnachtkor (a Krampusz éjszakáján) látogatja meg a rossz gyermekeket. Ahelyett hogy lánccal verné vagy jeges tóba hajítaná őket, csak szenet, követ és virgácsot hagy a gyerekek csizmájában. Majd december 6-án a Mikulás veszi át a stafétabotot, hogy édességet, ajándékot helyezzen el a jó gyermekek otthonában.
Az idő előrehaladtával a terrorizáló Krampusz verbális nevelőeszközzé vált, a kapitalizmus hajnalán pedig ahogy a Mikulás, ő is elüzletiesedett. Németországban és az Osztrák–Magyar Monarchia területén az 1890-es években megjelentek az első gyerekeknek szánt, krampuszos karácsonyi képeslapok, amelyeken a gyerekeket gyepáló, zsákba tuszkoló ördögi figura szerepelt, az „Üdvözöl a Krampusz” vagy a „Viselkedj jól!” burkolt fenyegetésekkel körítve. Az 1900-as évek elején már a felnőtt közönségnek szánt képeslapok is hódítottak, melyek nőrablás, leánykérés vagy romantikus udvarlás közben ábrázolták a krampuszt.
![Tíz éve nem sikerült megválaszolni a nyomasztó kérdést: mi történt a Malajziából Kínába tartó repülővel?](https://storage.refresher.hu/article/Tiz-eve-nem-sikerult-megvalaszolni-a-nyomaszto-kerdest-mi-tortent-a-Malajziabol-Kinaba-tarto-repulovel~45aa91ca697c98aa024f.jpg?is=150x200c&ic=738x0x1279x1706&s=2ca7d2859209690523cffe1fed0302daefd732993abdb2c5946cd343c1e46591)
Később már nem csak a katolikus egyház ellenezte a Krampusz-kultuszt. Bár a kereszténységellenes nácik támogatták a pogány germán hagyományok reneszánszát, a Krampusz-járást mégis betiltották, a hivatalos ideológiai magyarázat ugyanis szocialista találmánynak titulálta.
Napjainkra a Mikulás a Coca Cola reklámarca lett, patás pajtása pedig leginkább a felnőtt közösséget szórakoztatja a Krampusz című horrorfilmben szadista gyerekfegyelmező praktikákkal. Krampusnachtkor továbbra is sok felnőtt rémisztgeti jelmezben a gyerekeket, és népszerű a német területeken a Busójárásra hajazó Krampusz-járás is, mely során Krampusznak öltözött férfiak vonulnak fel az utcán, hogy elűzzék az ártó téli szellemeket.