Interjúnkban Anne Therese Gennari klímaoptimistát a személyes döntések fontosságáról, a politikai változások ösztönzéséről, a mentális egészségünk megérzéséről és az anyaságról kérdeztük.
Nem véletlen, hogy ennyire elterjedt a klímaszorongás, és sokan bénultságot, tehetetlenséget éreznek a klímaválságról szóló hírek kapcsán. Természetes emberi reakció, pont, mintha egy grizzly medvével szembetalálkozva fagynánk le – kezd bele az előadásába Anne Therese Gennari klímaoptimista, a 2022 októberében megjelent The Climate Optimist Handbook című kötet szerzője.
A New Yorkban élő, svéd származású aktivista egyenesen a reptérről érkezett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) előadótermébe, hogy arról beszéljen, hogyan változtathatjuk meg a klímaváltozással kapcsolatos narratívákat úgy, hogy arra veszély helyett lehetőségként tekintsünk, és hogyan lehet pozitív változást elérni egy cselekvőbb, derűsebb, aktívabb vezetői attitűddel a klímavédelemben.
Az előadás után lehetőségünk nyílt interjút készíteni Anne Therese Gennarival, amely során többek között arról is beszélgettünk, miért van a személyes döntéseknek nagy szerepe a klímaváltozás tekintetében.
Az előadásodban klímaoptimistaként hivatkoztál magadra. Mit jelent ez a kifejezés? Mit értesz klímaoptimizmus alatt?
A klímaoptimizmus számomra azt jelenti, hogy elismerem, hogy az éghajlatváltozás nagyon is valós, de erre tettekkel reagálok, és kíváncsisággal, hogy mi minden lehetséges, ha cselekszünk. Egy klímaoptimista nem attól fél, hogy mi lesz, ha tétlen marad, hanem meg akarja ismerni azt a világot, amit megteremthet, ha a változás mellett dönt és a tettek mezejére lép. A klímaoptimizmus a megalapozott tudatosság és a felhatalmazott cselekvés metszéspontjában születik meg. Ráadásul ez egy öngerjesztő folyamat: ha részt veszünk a változásban, az még optimistábbá tesz.
Jake Bugg: Könnyebb úgy ambiciózusnak lenned, ha szeretnél kitörni abból a közegből, amiben felnőttél
2024.10.23 10:09
Felmerülhet az emberekben, mennyit számítanak az egyéni döntéseik, amikor a nagyvállalatok sokkal nagyobb léptékben szennyezik a Földet. Miért hiszel benne ennyire, hogy a személyes döntések, tettek meg tudnak oldani rendszerszintű problémákat?
Azért, mert az egyéni tetteink, döntéseink megváltoztatnak minket. Erre kell emlékeztetni magunkat.
Megváltanák a személyes döntések a világot? Dehogyis! Persze, igen, idővel összeadódnak az apró változtatások. De ennél sokkal fontosabbnak tartom, hogy milyen emberré válunk a saját apró döntéseink hatására.
Elkezdünk hinni a változásban, hiszen mi magunk vagyunk a változás. A hit pedig nagyon fontos. Ha megtestesítjük a változást, azzal a körülöttünk lévő embereket is inspirálhatjuk. Számomra minden itt kezdődik.
Nem gondolod, hogy ha ennyire az egyéni döntésekre fókuszálunk, a saját kulacsra vagy a komposztálásra, az eltereli a figyelmet például a jogalkotásról, szakpolitikai döntésekről? Szerinted mennyire fontos – a komposztálás mellett – ezek ösztönzése?
Nagyon fontos, és egyetértek azzal, hogy ha megragadunk a „reduce, reuse, recycle” mantra szintjén, akkor nem fogjuk megváltoztatni a rendszert, amire végső soron szükség van. Az egyéni tettek ennek az első lépcsőfokai. Általuk megismerhetsz egy olyan közösséget, akikkel összefogva nagyobb erőtök van rendszerszintű változást elérni, például a helyi képviselőknek levelet írni, vagy valamilyen új szabályozás mellett kampányolni. A személyes döntések meghozatalával sokkal könnyebb felismerni azokat a lehetséges változásokat is, amikre rendszerszinten szükség lenne. Hiszen ha nem kezdesz neki, akkor könnyű megrántani a vállad, hogy oké, ne is próbálkozzunk semmivel, ugye?
Hogyan közelíthetjük meg ezt klímaoptimista nézőpontból?
Egy jó példa erre a döntéstervezés (angolul choice architecture), ami körülbelül azt jelenti, hogy tervezzük meg úgy a társadalmat, hogy könnyű legyen jó döntéseket hozni.
Nemrégiben segédkeztem egy New York-i törvény bevezetésében. Addig alapértelmezett volt, hogy az elvitelre kért rendelések mellé a New York-i éttermek automatikusan eldobható evőeszközt adtak, hátha szükséged van rá. Az embereknek tele van otthon a fiókja ezekkel, hiszen legtöbbször nem kellenek. Az új törvény szerint illegális műanyag evőeszközt adni a rendelések mellé, hacsak nem direkt kér a vásárló.
Ez a döntéstervezésre egy jó példa: a törvény megkönnyíti az embereknek a fenntartható döntés meghozatalát. Ha valaki nagy hatást szeretne elérni, akkor ilyen területeket kell keresni, ahol a társadalom átalakításával pénzt tud megtakarítani, zöldebbé tenni a világot, és egyúttal könnyebbé az életünket. Ez egy remek megközelítés optimista szemszögből.
Szerinted hogy állunk ezen a politikai fronton? Én úgy látom, vannak pozitív hírek, mint ez a New York-i törvény, amihez gratulálok, de a klímakonferenciákon a világ vezetői mégsem hoznak radikális döntéseket. Szerinted mit lehet tenni, ha úgy tűnik, a döntéshozók nem különösebben érdekeltek a változásban?
„Ahol a kollégákat tisztelet övezi, ott a vendégeket is” – interjú Wolfgang Puckkal és Byron Puckkal, a Spago étterem vezetőivel
2024.6.8 10:08
Nos igen, ez engem is frusztrál. Nem mondom, hogy mindig optimista vagyok. Folyamatosan nyomást kell gyakorolnunk a politikusainkra, amíg rá nem jönnek, hogy az éghajlatváltozás nem valami elvont szakpolitikai kérdés, hanem bizony minket, átlagembereket is érdekelnek. A COP (az ENSZ éves éghajlatváltozási konferenciája) nem lehet csak egy show.
Felelősségre kell vonnunk a döntéshozókat. Szerintem ennek a leghatásosabb módja a saját közösségeink aktivizálása. Egy ország vezetője nagyon távolinak és érinthetetlennek tűnhet, de mindannyian aktivizálhatjuk a szomszédainkat, fordulhatunk velük a helyi képviselőkhöz, tudathatjuk velük, hogy ez nekünk egy fontos ügy, ők pedig elkezdhetnek tovább felfelé nyomást gyakorolni. Nem akarom azt mondani, hogy az egyéni felelősségvállalás a válasz a világ megváltoztatására, de közben meg mégis, mert minden ott kezdődik.
Természetes, ha túlterheltek és frusztráltak vagyunk, de ettől az érzéstől úgy tudunk megszabadulni, ha a tetteinkkel is megmutatjuk, hogy mi a fontos nekünk, és milyen változást szeretnénk elérni.
Az előadásodban arról beszéltél, hogy a rossz hírek addiktívak, a negatív hírek spirálja pedig megbénítja az embereket. Ugyanakkor a klímaoptimizmus alapja a tettek és a tudatosság. Van megfelelő módja, hogy anélkül kerüljünk képbe, hogy rámenne a mentális egészségünk?
Igen, és erről sok tippet megosztok a könyvemben is. Számomra a tudatosság azt is jelenti, hogy ismerjük a határainkat. Ha csak fogyasztunk, fogyasztunk, fogyasztunk, és nem hagyunk magunknak időt és teret reflektálni a hallottakra, érzelmileg feldolgozni, amit tanultunk, az aligha fog cselekvésre ösztönözni, ugye? Tudnod kell, mennyi hírt tudsz elfogyasztani, és utána mivel kell foglalkoznod a mindennapi életedben, hogy továbbra is inspiráltnak érezd magad.
Érdemes keresni a pozitív híreket, mert pozitív hírek is vannak. A közösséged megtalálása, a lelkesítő történések figyelemmel kísérete, a megoldások felismerése és azokban való részvétel mind segítenek informáltak maradni anélkül, hogy túlterhelnének vagy szorongást keltenének.
Körbenézve az előadásod alatt sokkal nagyobb számban látok nőket, mint férfiakat. Te mennyire tapasztalod, hogy a fenntarthatóság témája inkább a nőket szólítja meg? Van nemi vetülete ennek a kérdésnek?
Időnként tapasztalom, de hozzá kell tennem, hogy ismerek néhány remek férfit is ezen a területen, nemcsak nők a klímaaktivisták. Viszont egyet is értek. Önkéntes alapú dolgokban elsősorban nők szoktak részt venni. Ez a fenntarthatósági törekvéseknek egy kihívása, meg kell tanulnunk a klímaváltozásról beszélni mindenféle környezetben, akár becsempészni ezt a témát a sportba vagy más olyan tevékenységekbe, amelyek vonzóak lehetnek a férfiak számára. Rá kell venni az embereket, hogy érdeklődjenek a téma iránt, és ehhez lehet, hogy úgy kell beszélni a klímaváltozásról, mintha nem is a klímaváltozásról beszélnénk.
A weboldaladon láttam, hogy nemrég született meg a kislányod. Manapság a szülővé válás előtt álló, fiatal felnőtt generációnak egy nagyon komoly dilemmája, hogy merjenek-e „ebbe a világba” gyereket vállalni. Ha nem érzed túl személyesnek a kérdést, neked, aki klímaaktivizmussal foglalkozol, szempontod volt ez egyáltalán gyerekvállalás előtt?
Hogyne, és eleinte nem is akartam gyereket! Illetve nem tudtam, hogy akarok-e gyereket, két okból sem. Egyrészt, hogyan teremthetnék még egy életet, amikor az emberiség így szennyezi a Földet? Másrészt pedig féltettem szegény gyereket attól, hogy ebben a világban nőjön fel, a klímaváltozás hatásai közepette. Rengeteg szorongásom volt ezzel kapcsolatban. Aztán amikor végre befelé figyeltem, a saját megérzéseimre, akkor tudtam, hogy anya szeretnék lenni. Milyen klímaoptimista lennék, ha nem merném az anyaságot választani?
Vannak napok, amikor tényleg nagyon aggódom, hogy mi vár a lányomra, amikor felnő. De azt is megengedem magamnak, hogy izgatottsággal gondoljak a jövőre, hiszen mi van, ha a dolgok jobbra fordulnak, és talán az még jobb lesz, mint amit ma elképzelünk?
Senkinek nem fogom azt mondani, hogy vállaljon gyereket. Ez olyasmi, amit mindenkinek magának kell eldöntenie. De én ma már nem aggódom, nagyon boldog anya vagyok, és valószínűleg lesz a lányomnak kistestvére is.
Változott a klímaoptimizmushoz és a fenntarthatósághoz való hozzáállásod, amióta anya lettél?
Igen. Illetve, azt hiszem, én változtam. Úgy érzem, még jobban ráhangolódtam a világra. Még inspiráltabb vagyok. Régen állandóan stresszeltem. Volt bennem egy sürgető érzés, hogy a dolgok nem történnek elég gyorsan. Most sokkal inkább flow-ban érzem magam. Nehéz elmagyarázni, de mintha az anyává válás arra kényszerített volna, hogy jobban jelen legyek a pillanatban. Amikor anya leszel, más módon érted meg az életet, és azt, hogy milyen varázslatosak is vagyunk mi mint faj. Nem is tudom, mintha magát az emberiséget látnám másképp, ami által a klímaoptimizmusom is tovább nőtt.
