2023.11.16 9:05
Olvasási idő 0:38
Szécsi Krisztián

Egy frissen született fekete lyuk rázta meg a Föld légkörét

TECH-TUDOMÁNY NASA ŰRKUTATÁS

Ekkora robbanást még soha nem detektált az emberiség.

A Nature Communications tudományos folyóiratban megjelent friss tanulmány szerint egy éppen születőben lévő fekete lyuk akkorát robbant, hogy még bolygónk ionoszféra elektromos mezejében (körülbelül 500 kilométeres magasságban) is átmeneti, mégis jelentős változásokat hozott. A 2022 októberében észlelt, GRB 221009A jelű gamma-kitörés mintegy 2,4 milliárd fényévre következett be, viszont csak most sikerült teljesen dekódolni.

Mirko Piersanti, a L’Aquilai Egyetem és az Olasz Asztrofizikai Intézet munkatársa, illetve kollégái műholdas megfigyeléseket végeztek, és egy újnak számító analitikus modell segítségével elemezték az adatokat.

Az űrdetonáció igazi rekordernek számít, hiszen a maga 18 teraelektronvoltos erejével az emberiség eddig még soha nem észlelt ekkora robbanást a világűrben.

A gamma-kitörés körülbelül 7 percig tarthatott, hatása azonban 10 órán keresztül is észlelhető volt a felsőbb légkörökben. Az ionoszféra egyébként a Föld egyik fontosabb pajzsa, a Napból érkező ultraibolya- és röntgensugarak itt hoznak létre atomi ionizáción keresztül elektronokat, valamint a telekommunikációban is elengedhetetlen szerepe van. Az ionoszféra ebben a pillanatban is abban segít, hogy te most elolvashasd ezt a hírt.