Fred Gibson, azaz Fred again.. az egyik legnagyobb név most az elektronikus és a popzenében. Honnan érkezik ez a mindig mosolygó, kicsit furi srác, és hogyan vált azzá, ami? Na meg, egyáltalán mi teszi különlegessé a zenéjét? Megnéztük.
Manapság minden második ember egy brit weirdo zenéjét hallgatja, aki úgy csinál valami különlegeset, hogy valójában nagyon is könnyen fogyasztható az, amit alkot. Ő Fred Gibson, azaz Fred again.. – de mit kell tudni erről a 30 éves srácról, aki egybeforrasztotta lakossági house-t olyan rétegműfajokkal, mint az ambient vagy a garage?
Az arisztokrata fiú, aki „szerencsére nem volt jó semmi másban“
Frederick John Philip Gibson a dél-londoni Balhamban született 1993-ban egy jogász apa és egy történelmi arisztokrata családból származó anya gyermekeként. Kiváltságos helyzetének egyik legprofitálóbb tényezője az lehetett, hogy családja konkrétan az elektronikus zene egyik legnagyobb alakjának, az ambient úttörőjének, Brian Enónak a szomszédságában lakott. A fiatal tehetségnek így szó szerint a szomszédba kellett mennie, hogy minden idők egyik legnagyobb elektronikus zenei alkotója a mentoráltjául fogadja. Eno sokat látott Gibsonban, 16 évesen csatlakozott a capella csapatához, illetve később több zenei projektjében is közreműködhetett.
Fred Gibson (ekkoriban még inkább így volt ismeretes) a 2010-es évek végén lett tényező a mainstream zeneiparban. Először inkább rapperekkel, köztük Roots Manuvával és Flowdannal dolgozott, majd 2018-ban George Ezra toplistavezető Shotgun című dalán működött közre producerként. Később volt közös munkája Charli XCX-szel, Stormzyval, a Clean Bandittel és Rita Orával is, mielőtt több Ed Sheeran-slágernek is társszerzője lett. A 2020-as Brit Awardson az év producerének választották, ekkor még kevesen tudták, hogy a szakmán belül óriási nevet szerző zenész egy nap akkora közönség előtt léphet majd fel, amekkora előtt a legnagyobb rocksztárok állhatnak.
Saját bevallása szerint Gibson mindent hallgat, ami a világon létezik. Imádja a popzenét, és nagyon felszínesnek gondolja azokat a véleményeket, amelyek szerint Ed Sheeran és a hasonló popsztárok könnyített pályán mozognak. Ami a zenével való viszonyát illeti, a tehetséges londoni fiú számára sosem létezett semmi más ezen kívül. Nyolcévesen kezdett klasszikus zenei darabokat írni, amelyeket a nagynénje magnójára rögzített, lógott a többi óráról, hogy az énekteremben kísérletezzen.
Elég szerencsés voltam, hogy semmi másban nem voltam jó egy kicsit sem. Így tisztán erre tudtam koncentrálni
– fogalmazott tavaly a Guardiannek.
A mainstream elektronikus zene legújabb zászlóvivője
Azok után, hogy a brit könnyűzene egyik vezető producere lett, Gibson úgy érezte, itt az ideje kilépni a fényre, kidolgozni és megmutatni a világnak a saját ötleteit. 2019-ben jelent meg első szólódala, a Kyle (I Found You), amit a 2020 májusi, Actual Life debüt-EP követett. Az első album 2021 áprilisában érkezett, megtartva az EP koncepcióját, „a valódi élet“-vonalat vitte tovább: Actual Life (April 14 – December 17 2020) lett a címe, és naplószerűen vitte végig a zenész életének 2020 áprilisa és decembere közötti időszakát. Ez éppen a koronavírus miatti lezárások legkeményebb hónapjait foglalta magába, így Gibsonnak rengeteg ideje volt alkotni, mindemellett pedig a közönség is ki volt éhezve arra, hogy olyan zenét hallgasson, ami vissza is adja a melankolikus közhangulatot, de közben azért segíti is a hallgatót odaképzelni magát egy house-buliba, amit akkoriban nem nagyon lehetett szervezni.
Az Actual Life-sorozat a 2021 végén folytatódott az Actual Life 2 (February 2 – October 15 2021)-vel, majd ezt követte tavaly az Actual Life 3 (January 1 – September 9 2022), amit a növekvő népszerűségnek köszönhetően izgatottan várt a szakma.
Tavaly ilyenkor már simán az egyik legnagyobb elektronikus zenei producernek lehetett nevezni Gibsont, aki az Actual Life-sorozat mellett más projektekkel is jelentkezett ez idő alatt. Még 2020-ban ott volt a Headie One-nal közös Gang, a különböző single-ket egybegyűjtő USB válogatás (ezen olyan arcokkal dolgozott együtt, mint Skrillex, Four Tet vagy a Swedish House Mafia), illetve idén májusban droppolta közös ambientprojektjét (Secret Life) mesterével, Brian Enóval, amelyről mi is megemlékeztünk az aktuális Playback Péntekben.
Fred Again.. az elmúlt egy-két évben gyakorlatilag a modern popzene legkurrensebb EDM-producerévé vált, amihez természetesen hozzájárul, hogy a trap dobképletének elunalmasodásával egyre inkább kezd visszatérni a house, valamint a többi klasszikus elektronikus táncműfaj. Mindennek köszönhetően Gibson idén nyáron történelmet írhatott: a 2010-es évek egyik legnagyobb hatású elektronikus zenészével, Skrillexszel illetve a brit zene egyik legnagyobb legendájával, Four Tettel közösen ők zárták a Coachella második hétvégéjét. Az elektronikus zenei szupergrupp szettje ráadásul online is hallgatható, illetve nézhető, mi is lelkesedve ajánlottuk azokra a napokra, amikor jól esne némi boldogságinjekció.
Mitől lesz Fred again.. zenéje trendi, mégis különleges?
Első hallásra Fred again.. tök olyan zenét csinál, amilyet bármikor hallgathatunk a rádióban este tizenegy és hajnal kettő között, úgyhogy első körben én sem igazán értettem, hogy mire fel ez a szokásosnál nagyobb hype egy lakossági house-zenészre. De közben mégis ott van valami, amitől eggyel rétegzettebb, érdekesebbek a dalai, és talán arra is sikerült rájönni, hogy mitől van ez így.
Egyrészt ott az az óriási Burial-, Brian Eno- és Four Tet-hatás, ami miatt egy fokkal izgalmasabb soundot csavar ki az átlagos EDM-producereknél. Ha végighallgatjuk az Actual Life-sorozatot, nagymértékű ambient- és garage-inspirációt fedezhetünk fel a dalokon, bár való igaz, hogy ezek nem a legnagyobb slágerein kerülnek előtérbe. Az Enóval közösen készített Secret Life lemez is bőven reprezentálja azt, hogy Gibson jóval sokszínűbb profilú zenész a klasszikus „pendrive-DJ“ archetípusoknál. Elég, ha megnézzük a Tiny Desk-sessionjét, amelyben különleges hangszerekkel, zongorával és saját énekhangjával színesíti gépi patternjeit.
A másik, ami különlegessé teszi a Fred again..-projektet, hogy az összes lemeze olyan, mint egy „hangnapló“. Idegeneket és az ismerőseit kéri fel, hogy mondjanak vagy énekeljenek fel valamit (ezekhez sokszor videó is társul), és ezeket a mini hangjegyzeteket mintázza, majd rak belőlük össze überslágeres, de mégis intim hangulatú buliszámokat (oximoron?). Kicsit olyanok az Actual Life-albumok, mint a Humans of New York hangzó megvalósulásai. Gibson ezzel megtalálta a receptet, hogyan tudjon nagy tömegeket elérni, de mégis karakteres, egyedi dolgot alkotni – ennek köszönhetően beszélhetünk most arról, hogy a zenei sajtó és a közönség is ajnározza őt, és ennek köszönhetően tartunk ott, hogy lassan nehezebb Fred again..-koncertjegyet szerezni, mint retail áron megvenni az új Nike SB Dunk Low-t, ami egyébként úgy néz ki, mintha a mennyországot belefecskendezték volna egy deszkáscipőbe.
Fred Gibsont joggal lehet nepo babységgel vádolni, és lehet arról is pletykákat olvasgatni a Redditen, hogy az übercuki, mindig mosolygó, spiri zenész álcája mögött egy nem túl jó fej srác személyisége bújik meg. De pletykák helyett nekünk inkább maradjon az, amit biztosan tudunk: ez a brit weirdo az egyik legmenőbb forma jelenleg az elektronikus zenében.