Fellángolt a nagy nepo baby-vita az interneten, a kérdés: hogyan értékeljük azokat a tehetségeket, akik előnyökkel indulnak?
Nepotizmus: A protekciónak az a fajtája, hogy az állások, hivatalok, tisztségek betöltésében dönteni vagy befolyást gyakorolni jogosult személy a rokonait, családtagjait részesíti előnyben mások, érdemesebbek előtt. (Arcanum) Mégis kinek kell bemutatni ezt kis hazánkban, ahol már nem igazán lepődünk meg akkor, ha egy-egy pozíciót, közbeszerzést valaki olyan nyer el, akinek a szülei, rokonai magas státuszt élveznek. Na, de nem csak itthon próbáljuk megérteni, kritizálni vagy magunkban elrendezni ezt a jelenséget. Kevés helyen van nagyobb nepotizmus ma, mint Hollywoodban, ahol előfordul, hogy egy rövidfilmen három sztár gyereke dolgozik (a The Rightway című filmet Stephen King fia írta, Steven Spielberg lánya rendezte, és Sean Penn fia játszott benne). Ha a szívünkre tesszük a kezünket, álmunkból felkeltve valószínűleg hamarabb sorolunk fel 10 olyan sztárt, aki híres vagy magas státuszú szülőktől származik, mint 10 olyat, aki nem. De mit lehet ezzel kezdeni? Az nyilván nem megoldás, hogy mostantól senki nem kap szerepet, bármennyire tehetséges, ahogy az sem, ha úgy csinálunk, mintha nem lenne probléma azzal az intézményrendszerrel, amely ilyen szabadon, megkötések nélkül tudja előnyben részesíteni a híres szülők gyerekeit, avagy – ahogy manapság nevezik – a nepo baby-ket.
Újabb gyorsan terjedő fogalom az interneten
A nepo baby (avagy nepotizmus baba) fogalmát egy 25 éves kanadai tech-support munkás, Meriem Derradji hozta be a Twitterre, aki hétről-hétre a nyilvánosság előtt döbbent rá, hogy mennyi olyan ember kap lehetőséget a legmagasabb szinten, akinek komoly szülői háttere van: ilyen volt például Maude Apatow, az Eufória Lexije, aki Derradji szerint „nem rossz színész, de semmi extra“, azonban a tény, hogy a színésznő Judd Apatow rendező-producer és Leslie Mann színésznő lánya, már nem hagyta érzelmek nélkül a fogalom megalkotóját, aki ezzel felrúgta a port a témában.
Az utóbbi napokban újra fellángolt a nepo baby-vita, elsősorban a Vulture cikkének köszönhetően, amely rengeteg olyan hírességet megnevez, akiknek szembe kell nézni a nepotizmus „vádjával“, de ahogy a cikk szerzője is rávilágít, mint mindig, az internet, különösen a Twitter, fejvesztve el tud szaladni a szélsőségekig. Jonah Hill és testvére, Beanie Feldstein például azért került bele a merítésbe, mert az apjuk a Guns N' Roses turnéin dolgozott könyvelőként, ami – persze, feltételez néhány hasznos telefonszámot az ember névjegyzékében, de – azért túl nagy szakmai háttérországot nem biztosíthatott. Bár, ki tudja.
Billie Eilish és Lana Del Rey közös produkcióval lepte meg a Coachellán bulizókat
2024.4.14 13:07
A Vulture szerint a legjobb, ha spektrumon képzeljük el ezeket a hírességeket. Vannak a klasszikus nepo baby-k, mint Maya Hawke vagy Dakota Johnson, akik kifejezetten híres emberek gyerekei. Emellett vannak azok, akiknek a szülei nem feltétlen közismertek, de erős iparági kapcsolatrendszerrel rendelkeznek, ilyen például Billie Eilish is, akiről köztudott, hogy a szórakoztatóiparban dolgozó szülei gyerekkorától fogva sztárt neveltek belőle (a könnyűzene-specifikus industry plant fogalom egy külön cikket is megérne).
A kérdés persze adott: miért ilyen nagy arányú a nepo baby-k jelenléte a szórakoztatóiparban? Ennek létezik rosszmájúbb és naívabb megközelítése is. Szinte minden hasonló helyzetből érkező embert tehetségesnek és szerénynek írnak le a kollégái a nyilvánosság előtt, ami nyilván egyfajta gesztus, de lehet valóságalapja is: jómódú, szakmabeli emberek gyerekeiről beszélünk, akik feltehetőleg elég jó példát és nevelést kaptak tapasztalt szüleiktől arról, hogyan kell másokkal együttműködni, és milyen fontos a jellem egy emberközpontú iparágban.
De ez természetesen felvet más kérdéseket is: nem megúszós-e a showbiznisz részéről az, hogy nagyrészt olyan emberek gyerekeivel akarnak együtt dolgozni, akik biztosan jól neveltek, otthonról megfelelő munkamorált hoztak? Nem kéne olyan intézményrendszere legyen a szórakoztatóiparnak, amely segíti a feltörekvő, akár nehézsorsú tehetségeket, elfogadja és belekalkulálja, hogy őket nehezebben tudja beilleszteni a gyártás fogaskerekébe? Leegyszerűsítve: lehet, hogy sokkal nehezebb együtt dolgozni egy teljesen névtelen feltörekvő színésszel, mint azzal, akit gyerekkorától arra nevelnek, hogyan kell működni egy forgatáson, de valamilyen szinten – főleg, ha művészetről beszélünk – morális kötelessége kellene legyen (például) a filmiparnak, hogy minél több új arcnak lehetőséget biztosítson.
Persze, a nepo baby-k élete sem játék és mese, ha valaki rendelkezik önkritikával, folyamatosan újra kell értékelnie a saját képességeit és feltenni magának a kérdést, „vajon megérdemlem-e, hogy ott legyek, ahol?“. Lily Allen énekesnő, aki a színész Keith Allen és a filmproducer Alison Owen lánya, illetve a Trónok Harca Theonjának, Alfie Allennek a testvére, a napokban nyilvánított véleményt a Twitteren a kérdéssel kapcsolatban. Szerinte rengeteg olyan problémával kell szembenézniük híres emberek gyerekeinek, amelyeket mások nem ismernek, ráadásul – ahogy ő fogalmaz – a legtöbb híres szülő „valószínűleg nárcisztikus“ is, ami komoly gyerekkori traumákat okoz ezeknek a fiatal művészeknek.
Vannak tehát olyan nehézségek, amikkel kifejezetten a nepo baby-knek kell szembenézniük, de az nem kérdés, hogy a készen kapott kapcsolatrendszerük, illetve neveltetésük miatt óriási előnyökkel indulnak az egyszerű feltörekvő művészekkel szemben. Kérdés tehát, hogy erre mi a megoldás? Ha azt mondanánk ugyanis, hogy akik híres szülők gyerekei, válasszanak más, polgári foglalkozást, akkor rengeteg óriási formátumú művész egyszerűen nem létezne. Nem lenne Jake és Maggie Gyllenhaal, Zoë Kravitz, Billie Eilish, talán még SZA se – nekik vagy a szüleiknek ugyanis hamarabb volt kapcsolatrendszerük, mint tényleges alkotói karrierjük. Az azonban, hogy úgy csinálunk, mintha teljesen rendben lenne, hogy egy versenyközpontú iparágban emberek igazságtalan előnyökkel indulnak egymással szemben, nem megoldás. Steven Spielberg lánya, Destry Spielberg tweetelt arról, hogy tisztában van a saját előnyeivel, és igyekszik támogatni új tehetségek belépését az iparágba, amelyben ő is dolgozik.
Ez – már ha igaz – összességében a legjobb hozzáállás, amit egy nepo baby tanúsítani tud: nem él vissza a lehetőségeivel, reflektál a saját kiváltságosságára és igyekszik segíteni azoknak, akik nem rendelkeznek olyan lehetőségekkel, mint ő.
Mindemellett pedig, megvalósítja saját magát is a művészeti szférán belül, mert azt senkitől nem várhatjuk el, hogy ha tehetséges és van saját víziója, azt ne valósítsa meg csak azért, mert híresek a szülei.
Mi a helyzet a nepó babákkal itthon?
Magyarországon is elég ellentmondásos a hozzáállás a híres vagy státusszal bíró emberek gyerekeivel kapcsolatban. Összesúgunk a hátuk mögött, hogy csókos meg könnyű neki, de aztán meg a nyilvánosságban a különböző sajtótermékek folyamatosan abból csinálnak sztorit, hogy „nézzenek oda, milyen tehetséges (és csinos – szintén másik cikktéma) lett a híres színésznő lányából", meg címlapra rakják a nagy művészdinasztiákat, de soha nem adnak teret arra, hogy ezek a fiatal művészek ténylegesen és őszintén tudjanak beszélni arról, hogyan viszonyulnak a saját státuszukhoz. Ennek köszönhetően meg tovább megy a sugdolózás, ahelyett, hogy nyílt kommunikáció lenne arról, hogyan igyekeznek nem visszaélni a hazai nepo baby-k (amit jelen esetben abszolút nem pejoratív értelemben használunk) a státuszukkal, esetleg nyílt kritika azok felé, akik úgy csinálnak, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy ők eleve sztárnak születtek, mert nyilván ilyen is van.
Playback Péntek: Krúbi, Filo, Billie Eilish és Troye Sivan durrantja be nálunk a hétvégét
2023.7.14 14:59
A legutóbbi emlékezetes sztori a magyar nyilvánosságban az volt, amikor Erős Antónia és Czutor Zoltán fiait néhány napja az RTL meghívta a reggeli műsorába, hogy beszéljenek zenekarukról, amellyel a 13 év körüli fiúk még a Sziget Fesztiválon is felléptek (24.hu). Láthatóan tehetséges és rokonszenves srácokról van szó, de nem lehet leválasztani a történetüket a fent tárgyalt jelenségről. Ebből is jól látható, hogy a hazai média imád ráugrani ezekre a történetekre, de a nepo baby-jelenség kritikája maximum a kommentekben meg halk szóbeszédben jön elő, ami nem biztos, hogy a legelőnyösebb módja egy társadalmi probléma kezelésének. Persze, ne álljanak bele a műsorvezetők kamaszgyerekekbe, hogy „mégis hogy kerültök ti ilyen fiatalon a Sziget színpadára“, de az is vitatható irány, hogy a közszereplő szüleik nincsenek a nyilvánosságban reflektáltatva arra, hogyan jutottak ilyen lehetőséghez a gyerekeik (akik egyébként tényleg tehetségesek).
A média és az emberek véleménye közötti ellentmondást hasonlóképpen látja Kemény Zsófi is, aki íróként, költőként és slammerként ismert, és éppen egy olyan szakmában valósítja meg magát, amelyben édesapja, Kemény István költő tulajdonképpen élő legendának számít. Zsófi többször is beszélt már arról, hogyan viszonyul a saját „nepó bébiségéhez“, már, ha lehet így fogalmazni, úgyhogy mi is hozzáfordultunk, hogy kicsit tisztában lássuk, hogyan éli meg ezt a helyzetet valaki, aki találkozott ilyen kritikával, vagy éppen nem találkozott vele, de érezte a bőrén az ezzel kapcsolatos előítéleteket.
„Első blikkre azt mondanám, hogy szét kéne választani minimum kétfelé a fogalmat is. Mert nagyon más, hogy XY maga helyett, kvázi helytartóként beteszi a gyerekeit és egyéb rokonait valamilyen pozícióba, vagy hogy valaki a szülei foglalkozását vagy üzletét organikusan viszi tovább.“ – fogalmazott. „Én csak az előbbit nevezném nepotizmusnak, az utóbbit nem. Sőt, nekem eléggé természetesnek tűnik, hogy a jó szülő-gyerek viszony valahogy megteremti ezt a helyzetet. Ha az ember felmenői tehetségesek valamiben (pl. a sportban, a matekban, urambocsá' az írásban), nagy esély van rá, hogy a gyerekben egyrészt genetikusan benne van a lehetőség, másrészt, hogy családi háttér erősen rásegít, hogy is ki tudja bontakoztatni ezt a tehetségét.
Elég valószínű, hogy, ha Mozart apja egy muzikális földműves, akkor az ifjú Wolfgang fűzfasípon játszott volna az árokparton, és nem koncertezte volna be fél Európát.
Ahogy Lily Allen, úgy Kemény Zsófi is kiemeli, hogy a neves szüleik szakmájában érvényesülni próbáló embereknek komoly mentális terhet jelent, hogy akármit csinálnak, akármilyen színvonalú munkát végeznek, mindig ott lesz ellenük az az érv, hogy márpedig híres emberek gyermekeiként sokkal könnyebb. És nem csak a külvilág felől helyeződik nyomás rájuk, meg kell feleljenek a szüleik munkásságának is, nem adhatnak ki a kezük közül bármit, „nem égethetik le“ őket. Ő azt mondja, azért is választotta fiatalabb korában a slam poetry-t, mert ott ennek semmi jelentősége nincs, a „slam-színpadra bárki felmehet, és a közönség azonnal dönt, hogy jó vagy-e vagy nem“. A folyamatos önmarcangolás, és a többi ember véleményétől való félelem rengeteg embert visszatart Zsófi szerint, hogy szabadon alkothasson. „Rengeteg konfliktusom volt ebből, mert ha bevádolnak ezzel, arra nincs jó válasz. Nincs korrekt védekezési lehetőség. Ott véged. Mert te magad is mindig azt fogod gondolni, amit ők, valahol mélyen, magadról, hacsak nem vagy pszichopata, akinek soha semmilyen kétsége nem támad a saját munkájáról.“ – fogalmazott.
Arra a kérdésre, hogy szerinte hogyan lehet „nem visszaélni“ azzal, ha valaki ilyen előnyökkel születik, azt válaszolta: „Sehogy. Ha arra gondolunk, hogy a leszakadó országrészekben milyen lehetőségekkel születnek a gyerekek, minden szénmonoxidmentes levegővételünk visszaélés.“
„Ti, srácok, igazi idióták vagytok“ – mondta Billie Eilish, aki úgy érzi, bárhogy öltözik, sose lesz jó
2023.5.30 9:26
Rengeteg kérdés maradt még a témában: miért veri ki jobban a biztosítékot a művészvilágban jelenlévő nepotizmus, mint az üzleti világban vagy a politikában? Lehet nepo baby-ként tekinteni arra is, aki egyébként óriási tehetség? Egyáltalán pejoratív ez a kifejezés? Ezt ma még nem tudjuk, mivel egy teljesen új szóösszetételről van szó. És nem tudjuk azt sem, hogyan kellene viseltetnie a különböző szakmai közegeknek a neves emberek gyerekei felé. Nem is a mi dolgunk megmondani, Hollywoodnak és a hasonló intézményrendszereknek már rég meg kellene legyen a módszere erre. Egyelőre az látszik, hogy két véglet létezik: a rosszmájúság meg a szenzációkeltés, jó eséllyel egyikből sem lehet egy egészséges és szolidáris művészvilágot teremteni.
