Az állatkertek fénykora egybeesett a jelenség sötét középkorával is: a 19. században sorra jelentek meg az Afrikából elhurcolt törzseket bemutató műsorok, új szintre emelve a kizsákmányolást.
Az állatkertek története
Az állatkertek elődjei már egészen az Ókorban megjelentek. Akkoriban az volt a cél, hogy az uralkodók saját gazdagságukat reprezentálják az általuk felhalmozott állatállomány méretének és az egyes ritka állatfajok bemutatásával. Ezzel ellentétben a mai modern értelemben vett állatkertek megjelenését már sokkal inkább az emberi kíváncsiság indukálta. Az európai polgárok nagy érdeklődéssel hallgatták azoknak a felfedezőknek (mi hívjuk őket gyarmatosítóknak) a beszámolóit, akik az afrikai vagy dél-amerikai kontinensen látott egzotikus állatokról beszéltek. Innen jött az ötlet, hogy mi lenne, ha a nyugati ember ezeket a különleges teremtményeket nemcsak könyvekből és elbeszélésekből, hanem első kézből, élőben is láthatná.
Ekkor kezdték el behozni az Európában nem őshonos állatokat az egyes kontinensekről, és ekkor nyílt meg az első európai állatkert a bécsi Schönbrunnban, egészen pontosan 1752-ben. A Mária Terézia által kezdeményezett projektet 1828-ban a londoni, 1844-ben a berlini, majd 1866-ban a budapesti vadaspark követte, az egyre szaporodó állatkertek népszerűsége pedig töretlennek bizonyult a látogatók körében. A kor állatkertje persze össze sem hasonlítható a jelenlegiek működésével, hiszen komoly zoológusi munka és folyamatos ellenőrzés helyett az állatokat ketrecbe zárva, ma már elképzelhetetlenül méltatlan körülmények között tartották.
Hogyan lettek az állatkertekből emberkertek?
Az „emberkertek” vagy embereket felvonultató állatkertek ötlete Carl Hagenbeckhez kötődik, aki az apjától örökölt állatok iránti rajongásaként útjára indította saját, egzotikus állatokkal kereskedő vállalkozását. Egy barátja tanácsára az elsők között hozatott be a lappokat és szamoaiakat 1874-ben, eszközeikkel és hagyományos ruházatukkal, majd egy olyan berendezett, növényekkel és állatokkal körülvett környezetbe helyezte el őket, amely „pontosan tükrözte természetes élőhelyüket és életmódjukat”. Az egzotikus, ismeretlennek és primitívnek tartott őslakosok olyannyira szenzációszámba mentek, hogy Hagenbeck európai, majd észak-amerikai turnéra indult velük. Sőt, a német üzletember ennek hatására 1876-ban, majd 1880-ban azzal bízta meg a ügynökeit, hogy az újabb és különlegesebb vadállatokon túl vadembereket is hozzanak, először núbiaiakat Szudánból, később pedig eszkimókat.
Hagenbeck sikerén felbuzdulva a 19. század vége felé egyre elterjedtebbé és népszerűbbé váltak az emberkertek, a 1878 és az 1889-es Párizsi Világkiállítás egyik legfőbb attrakciójának számított a „Negro Falu” név alatt futó látványosság, ahol is 400 őslakost elhurcolva hoztak létre mesterséges díszletet, az afrikai törzsek autentikus élőhelyeként eladva azt a nyugati közönségnek. De a kor meghatározó, bennszülötteket felvonultató eseményei közé tartozik az
- 1897-es Brüsszeli Nemzetközi Kiállítás, ahol egy teljes kongói falut,
- az 1895-ös londoni Afrika Kiállítás, ahol 80 szomáliai lakost,
- vagy éppen az 1904-es St. Louis-i Világkiállítás,
amikor is az újonnan megszerzett gyarmatokról többek között 1100 filippínót raboltak el a megbízott emberkereskedők a kiállítás kedvéért. De Budapest sem maradt ki a jóból, a 1896-os millenniumi ünnepség keretei között szintén Néger Falu néven megtekinthető volt egy 250 főből álló afrikai népcsoport a Városligetben.
Az emberkertek hanyatlása
Az emberkertek népszerűsége egészen a 20. század elejéig kitartott, azonban az első világháború, majd a 1929-es gazdasági világválság nemcsak az amúgy is költséges szállítást nehezítette meg, de a fizetőképes kereslet is lecsökkent. Az emberek fókuszába természetesen nem az állat- és emberkertek látogatása került, így az üzletág hanyatlásnak indult. Ennek ellenére még 1958-ban a Brüsszeli Világkiállításon egy teljes kongói falut mutattak be az odalátogatóknak (a teljes belga lakosság egyharmada jelent meg bennszülötteket csodálni), sőt, még 1994-ben is volt egy eklatáns példa, amikor egy francia szafariparkot töltöttek meg egy elefántcsontparti közösséggel annak ellenére, hogy az ország 1960-ban már hivatalosan is elnyerte teljes függetlenségét Franciaországtól.
Milyen sorsuk volt az idekerült őslakosoknak?
Amit talán a legfontosabb tisztázni, hogy az Afrikából, Ázsiából vagy Amerikából idevonszolt őslakos közösségek nem permanensen laktak állatkertekben. Legtöbb esetben napokra, hetekre vagy éppen hónapokra érkeztek ezekre a helyekre, vagy éppen a különböző kiállításokra. A díszletek elkészüléséig különféle szállásokon laktak, majd a „megépített természetes élőhelyükön” kellett élniük a kiállítás erejéig. Az őslakosoknak először is az volt a feladata, hogy viselkedjenek úgy, mintha valóban a saját falvaikban lennének. Majd, miután a napi tevékenységeik már nem voltak kellően figyelemfelkeltőek az embereknek, mutatványokat és erőpróbákat is be kellett mutatniuk a járókelők kedvéért.
Spagettiszörny, Fülöp herceg mozgalma és a szekta, aminek Tom Cruise is a tagja – Ezek a világ legfurcsább vallásai
2024.3.23 9:53
A kiállítások vagy éppen turnék után visszaszállították őket élőhelyükre, már ha éppen megérték, ugyanis amellett, hogy a nyugati emberek teljesen kiszolgáltatott helyzetbe hozták őket, a megfelelő higiéniai ellátás sem volt biztosítva. Többen elhunytak vérhasban vagy tüdőgyulladásban – sokan már az odaút alatt –, hiszen az egészségügyi feltételek biztosításának hiánya mellett a szervezők arra kötelezték a teljesen más éghajlati viszonyokhoz szokott embertársaikat, hogy a hidegben, télen is az autentikus, lenge ruháikban álljanak a szórakozni vágyó közönség rendelkezésére.
Rendkívül tanulságos Ota Benga vagy éppen Saartjie Baartman élettörténete, az előbbi családját ugyanis lemészárolták, Bengát elvitték a 1904-es St. Louis-i kiállításra, ahol a nézők dobálták és hergelték őt, majd a kiállítás végeztével a társadalmi integrációja először sikeresnek látszott, munkát is vállalt. Sorsa végül mégis tragédiába fulladt: szeretett volna hazatérni Kongóba, ugyanakkor az első világháború kitörése ezt ellehetetlenítette, 1916-ban pedig megölte magát. Baartmant egy brit orvos afrikai útja során saját rabszolgájává tette, majd az Angliába való visszatérést követően cirkuszi látványosságként mutogatta a hiányosan felöltözött dél-afrikait. A gazdagabb ügyfelek akár ki is bérelhették őt egy-egy estére, aminek korabeli beszámolók szerint az lett a vége, hogy Baartman huszonévesen szifiliszben hunyt el. Halála után pedig egyes testrészeit preparálták és a francia Nemzeti Természettudományi Múzeum állandó kiállításának részeként lehetett megtekinteni 1974-ig.
Mégis hogy történhetett ilyesmi?
Az emberkertek története a gazdaság és a tudomány egyik korai érdek-összefonódásáról tesz tanúbizonyságot, hiszen a nyugati imperialista törekvésekhez a korabeli természettudományos paradigmák jelentették a legitimációt. A kor egyik fő konszenzusa volt a tudományos rasszizmusként emlegetett felfogás, ami szerint az emberiség felosztható fajokra, és ezek között a fajok között hierarchikus viszony áll fent – a ranglétra csúcsán pedig természetesen a nyugati ember áll. Az elméletet a 20. század elejéig egyetértés övezte a tudományos körökben és csak ezután kezdték elhagyni – ami a gazdasági válsággal együtt – ,szintén hozzájárult az emberkertek arcvesztéséhez.
Ehhez kapcsolódott az a modernizációs szakaszelmélet is, ami a társadalmak fejlődését egy olyan felfelé ívelő lineáris szakaszként képzelte el, ahol minden társadalom a természeti, ősi állapotból eljut a modern civilizált állapotba, megélve az összes átmeneti részt is. Azt gondolták, hogy minden társadalomnak ez az útja, csak térben és időben eltérő, hogy éppen ki melyik stádiumban van. A nyugati ember pedig humánus kötelezettségének érzi, hogy segítsen a még természeti szakaszban lévő népeken elindulni a fejlődés útján. Ezt a nemes küldetéstudatot a gyakorlatban a gyarmatosításra lehet lefordítani, az egyes nyugati országok pedig arra törekedtek, hogy minél nagyobb területeket foglaljanak el és fosszanak ki, az őslakosokat pedig saját szolgálatukba állítsák.
