ma 2025.7.7 17:50
Olvasási idő 0:46

Rendőrség: Nem indul eljárás a Pride résztvevőivel szemben

KÖZÉLET BUDAPEST PRIDE PRIDE RENDŐRSÉG

Az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és az önkormányzati szerepvállalás sokak számára bizonytalanságot okozhatott a jogi értelmezést illetően - érvel a rendőrség.

Nem indít eljárást a Budapest Pride résztvevőivel szemben a Rendőrség, derül ki a szerv hivatalos közleményéből.

Egy magánszemély 2025. június 16-án bejelentést tett 2025. június 28-án Budapesten tervezett vonulásos gyűlés megtartása érdekében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság eljárása során megkereséssel élt a gyűléssel érintett közterület felett rendelkezésre jogosult Fővárosi Önkormányzat irányába, ahonnan az a válasz érkezett, hogy a bejelentéssel érintett helyszínen és időben önkormányzati rendezvényt tartanak.

A Budapest Főváros Önkormányzata által szervezett „Budapesti Büszkeség – Budapest Pride”-nak elnevezett rendezvényt a Budapesti Rendőr-főkapitányság – mivel megalapozottan feltehető volt, hogy a gyülekezési törvényben tilalmazott gyűlés megtartására irányult – határozattal megtiltotta. A határozatot a törvényeknek megfelelően a rendőrség eljuttatta a szervezőkhöz, akik így tudomást szereztek arról, hogy a gyűlés megtartása jogellenes. Mivel a határozatot a szervezők a bíróságon nem támadták meg, így az jogerőre emelkedett.

A szervezők a hatósággal nem kezdeményeztek egyeztetést, és – noha a tiltásról tudomásuk volt – ezzel ellentétes kommunikációt folytattak: az embereket a gyűlésre hívták, azt állítva, hogy az nem jogellenes. Az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és az önkormányzati szerepvállalás sokak számára bizonytalanságot okozhatott a jogi értelmezést illetően, feltételezhették, hogy a hatályos szabályok betartásával vesznek részt a rendezvényen.


A fentiekre tekintettel, a résztvevőkkel szemben a rendőrség nem indít eljárást  – zárul a Rendőrség közleménye.