Az izraeli miniszterelnök Washingtonban adta át az ajándéklevelet Donald Trumpnak.
A Fehér Házban adta át Benjamin Netanjahu Donald Trumpnak azt a levelet, amelyben a Nobel-békedíjra jelöli őt, és amelyet elmondása szerint ő maga küldött a Nobel-bizottságnak.

„Miközben beszélünk, ő kovácsolja a békét, egyik országot és térséget a másik után” – mondta Netanjahu, aki Trumppal együtt teljes sikerként értékelte az iráni nukleáris létesítmények elleni közelmúltbeli közös katonai műveletüket. Ahogy az izraeli miniszterelnök elmondta, Izrael az Egyesült Államokkal együtt azon dolgozik, hogy olyan országokat találjanak, amelyek jobb jövőt biztosítanak a palesztinoknak. Egy, a kétállami megoldásról kérdező újságírónak Netanjahu arról is beszélt, hogy „a palesztinoknak rendelkezniük kell azzal a hatalommal, hogy kormányozzák magukat, de azzal a hatalommal nem, hogy ártsanak nekünk”.
„Remélem, hogy a háborúnak vége” – nyilatkozta Trump egy újságírónak, aki megkérdezte tőle, hogy vége van-e az Izrael és Irán közötti háborúnak vagy sem. Steve Witkoff amerikai különmegbízott szerint a jövő héten folytatódnak a tárgyalások az USA és Irán közötti nukleáris programról: „Szerintem Irán találkozni akar... Szerintem békét akarnak kötni, és én ezt támogatom. Nos, ha nem így van, mi készen állunk, akarunk és tudunk” – mondta Trump.

Trump és Netanjahu találkozójukon megvitatták a gázai háborút és a konfliktus szüneteltetését célzó 60 napos tűzszüneti javaslatra irányuló erőfeszítéseket is, az amerikai elnök a hét végéig tető alá hozná a tűzszünetet és a túszalkut is. Ennek előmozdítására Witkoff hamarosan Katarba utazik tárgyalni, bár ahogy az Euronews írja, hétfőn még fennmaradtak az alapvető nézeteltérések a felek között. A Fehér Ház szóvivője szerint Trump elsődleges célja most a gázai háború befejezése és az összes megmaradt túsz kiszabadítása, valamint egy regionális béke keretrendszer létrehozása, amelybe Izraelt és szomszédjait is bevonnák. Ennek egyik kulcseleme egy Izrael és Szíria közötti megállapodás lenne az amerikai elnök szerint.

Mindeközben ahogy arról a 444.hu is beszámol, Israel Katz, Izrael védelmi minisztere a Gázai övezet összes palesztin lakosát egy táborba kényszerítené Rafah romjain, az izraeli Haaretz napilap szerint utasította a hadsereget egy tábor, de általa „humanitárius városnak” nevezett létesítmény előkészítésére. Katz sajtótájékoztatóján azt mondta, a humanitárius városban a palesztinokat „biztonsági ellenőrzésnek” vetnék alá a belépés előtt, aki pedig egyszer bekerül, nem hagyhatná el a tábort, amit izraeli erők tartanának ellenőrzés alatt. A terv jogi szakértők és akadémikusok szerint is az emberiesség elleni bűncselekmények forgatókönyve lenne.