November 6-án lett tízéves Lady Gaga "Artpop" című kultlemeze. Az évforduló alkalmából nemcsak az album történetét mutatjuk be, hanem azt is, hogyan látja az utókor egy évtized távlatából az énekesnő opus magnumját. Szécsi Krisztián véleménycikke.
2013 egy zeneileg rendkívül telített, sőt, mondhatni túltelített év volt. Aranykorát élte a Tumblr-féle sadgirl-realness virágkoszorúkkal, félig elszívott cigarettákkal, meg a szuiciditás égbe magasztalásával, melyhez a háttérzenét olyan előadók világklasszis slágerei szolgáltatták, mint Lana Del Rey Young And Beautifulja, az Arctic Monkeys Do I Wanna Knowja vagy a Neighbourhood Sweather Weatherje.
Akkoriban elég könnyű volt meg nem értett tininek lenni, de senki nem mondhatná, hogy 2013 csupán a tömeges apakomplexusért volt felelős, hiszen a melankólián túl megannyi ikonikus popkulturális pillanattal is próbálta enyhíteni a második Orbán-kormány nyújtotta társadalmi letargiát. Ez volt az az év, amikor Miley Cyrus kalapácsot nyalogatott és szépen betwerkölt Robin Thicke (nomen est omen?) falloszának a 2013-as VMA-n, Beyoncé a Super Bowl Halftime Show performanszával végleg bebizonyította, hogy nem földi halandó, a Harlem Shake-őrületnek köszönhetően mindenki nyilvánosan csinált magából kiberkretént, és az ezredforduló utáni zenetörténelem egyik legnagyobb csatáját is ebben az évben vívták meg: Katy Perry és Lady Gaga egy és ugyanazon a napon szabadították rá a popzene pink csecsét szopó twinkjeire nagy visszatérő slágereiket, a Roart és az Applause-t.
Elszállt az ihlet? Ezek a kínai social media trendek garantáltan felélesztik a kreatív energiáidat
2 nappal ezelőtt
Gaga eddigre már szépen felépítette maga zenei ethoszát a 2000-es évek Madonnája imiddzsel, s túl három világkörüli turnén, két pofátlanul sikeres nagy stúdióalbumon és egy EP-n, nem igazán volt szüksége arra, hogy a továbbiakban bárkinek is bizonygassa saját muzikális impaktját. Arra már közvetlenül a Born This Way album megjelenése után fény derült, hogy elméleti síkon kész a harmadik lemez koncepciója, sőt, már az album címe is megszületett – ahogy arról maga a projekt egyik legfontosabb producere, DJ White Shadow is beszélt –, de hogy a Haus of Gaga (az énekesnő kreatív csapata) pontosan milyen hangzás- és látványvilágot vizualizált az LG3-nak, titok maradt. Egészen 2013. augusztus 12-ig, amikor is megjelent az Applause, ezzel hivatalosan is megnyitva a következő Lady Gaga-érát.
Andy Warhol Marilyn Monroe-ja, Marcel Duchamp szignózott piszoárja, Claude Monet impresszionista tavacskái, Botticelli Vénusz születése és David Bowie szétmázolt sminkje – az amerikai-holland divatfotós páros, Inez and Vinoodh által rendezett videóklip egy héttel a felvezető dal megjelenése után érkezett, s bár az alkotás éppen a zenekritikusok élcelődésére reflektált, a szakmai visszajelzések még így is pozitívak voltak. A legnagyobb zenei lapok dicsérték a szerzemény „catchy és euforikus“ dallamvezetését, bár olyan vélemény is akadt, mely szerint „az Applause [hangzásvilága miatt] nem valószínű, hogy kiemelkedően fog majd teljesíteni a rádiókban“, ami csak felveti a kérdést: miért ez lett az új album felvezető dala?
'Applause' is a very meaningful song to me, because it addresses what many think of 'celebrities' today, that we 'do it' for the attention.
— Lady Gaga (@ladygaga) September 18, 2013
Az Applause egy nagyon fontos dal számomra, mert arra a gondolatra reflektál, hogy a hírességek mindig mindent a figyelemért csinálnak. De néhányan közülük, vagyis mi, művészek, vagy nevezzük magunkat celebeknek, tudjuk, hogy művészetünk nem élhetne tovább, ha nincs közönség, aki emlékezzen ránk. Szóval először mégiscsak arra van szükségem, hogy figyelj rám ahhoz, hogy elénekelhessem neked a dalomat
– osztotta meg Gaga gondolatait az Applause kapcsán X-fiókján (RIP Twitter). A lead single az izmos küzdelemben végül alulmaradt Katy Perry tigriscsíkos Roarjával szemben. Bár a későbbiekben igen dicséretesen teljesített, hiszen hét országban – köztük Magyarországon is – azonnal a toplisták élén landolt: négy országban arany-, négyben platina-, kettőben kétszeres platina-, az Egyesült Államokban pedig négyszeres platinalemez lett, megjelenésének hetén azonban be sem került a Billboard Hot 100 szakmai listájára. Erre még egy egész hetet kellett várni, a tengerentúlon azonban tapssal is csak a hatodik helyre hághatott fel a második héten. A publikum Applause-ra adott reakciója szépen leírja Gaga harmadik nagylemezének egész sorsát. Megkezdődött az Artpop-éra.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„My Artpop could mean anything“
Már a legelső promóciós marketinglépésekből is egyértelmű volt, hogy az Artpop, bár táplálkozik az énekesnő addigi diszkográfiájából, vizualitását, propagálását, s a később megjelenő kislemezeket tekintve kiemelkedik abból. Míg a The Fame leginkább a hiperszexualizált amerikai álmot üldözte latexbodyjaival és Swarovskiba rakott napszemüvegeivel, a The Fame Monster EP és a Born This Way mind látásmódjában, mind hangzásában egy sokkal sötétebb popethosszal játszott himnikus stílusú dallamainak és igazán reszelős dance beatjeinek köszönhetően.
Ez még a zeneipar azon korszaka volt, amikor streamingplatformok hiányában egy-egy dal vagy lemez promotálása elsődlegesen televíziós megjelenéseken, díjátadó gálákon előadott, majd később a YouTube-ra feltöltött fellépések sikerességén múlott. S bizony, az Artpop-éra alatt semmiből nem volt hiány – többek között ez volt magának az albumnak az egyik üzenete.
Az Artpop valóban egy nagyon lázadó album volt. Egyszerűen nem akartam csupán egy arculati elemhez ragaszkodni: egyszerre akartam mindent, az összes létező vizualitást használni. Az Artpop című dalomban például azt éneklem, hogy „az én Artpopom bármit jelenthet“. Akkoriban művészként, magasba emelt kézzel azt mondtam, hogy semmiféle archetipikus viselkedésnek nem fogom magam alávetni csak azért, hogy a világ komfortosan érezze magát mellettem. Erre a világ csak annyit válaszolt, hogy „akkor baszódj meg, mert tényleg nem érzem magam komfortosan“
– idézte vissza ezt az időszakot Gaga egy 2020-as, már a Chromatica lemezéhez kapcsolódó interjújában, mely azért is számít különlegesnek, mert az Artpopot követő művészi időszakaiban nem volt hajlandó nyilatkozni erről a lemezéről. De erről majd később.
S valóban, az album megjelenését megelőző periódusban szinte el voltunk kényeztetve a legemlékezetesebb fellépésekkel, a projekt koncepciójára nézve olyannyira fontos camp inspirálta outfittekkel, s gyakorlatilag nem volt televíziós műsor és csatorna, ahol legalább egyszer ne csendült volna fel az Applause, vagy a későbbi kislemezek, a Venus, a Do What U Want és a G.U.Y.
Hát ki felejthetné el a 2013-as VMA-n előadott ikonikus fellépését, ahol öt percben tisztelgett az összes zenei izmusa előtt? Amikor az Óz, a csodák csodája Dorothyjaként táncolt nekünk a popkultúra magasművészeti aspektusairól, vagy amikor R. Kellyvel, meglovagolva az amerikai közélet egyik legforróbb teáját, aranystrasszos ruhában énekelte meg Marilyn Monroe és az egykori amerikai elnök, John F. Kennedy szerelmét? Még emlékeztetnünk kell bárkit is, hogyan hozta a septumot újra divatba a londoni iTunes Festivalon előadott szettjével, ahol Britney Spearst megelőzve késsel hadonászva, inkvizíciós fémkalitkából lógva adta elő Aura, ManiCure,I Wanna Be With You (a későbbi Dope) és Swinecímű számait? Nem is beszélve arról a bizonyos esetről, amikor bebizonyítva, hogy igen nagy hatással voltak rá ebben az érában Marina Abramović performanszművész artisztikus víziói, egy kisebb koncert alatt nyársra köttette magát, lehányatta mellét Millie Brown hányóművésszel (sic), majd egy rodeóbikára felülve leszbikus szexet imitáltak, miközben azt üvöltötte, „baszódj meg, popzene, mert ez az Artpop, hát légy végre te is szabad“. Emellett Gagának ebben az időszakban volt egy ikonikus kollabja a Muppetekkel is, mely showműsor alatt olyan világsztárokkal működött együtt, mint a dragművész RuPaul, Eltohn John, a meséből ismert Breki és persze Miss Röfi.
@evannolazco1#ladygaga#themuppets#vinus#artpop#tvshow#foryou#littlemonsters#gagalove#foryoupage#fyp#tendenciatiktok#tiktokviral♬ Venus - Lady Gaga
Ezenfelül készült egy Artpop-applikáció is, melyet a maga idejében én is letöltöttem a feeling kedvéért, bár emlékeim szerint állandóan lefagyott, és tulajdonképpen csak a kislemezeket hallgathattad rajta, de ezeket is csak akkor, ha megvetted őket digitális formátumban. Fun fact: az alkalmazásban látható holografikus asztrális lény, Petga 2018-ban nagyobb szerepet kapott az énekesnő Enigma című Las Vegas-i showműsora alatt.
Szóval igen, gyakorlatilag a felvezető dal és az albummegjelenés közötti időszakba Gaga egy átlag díva teljes zenei, popkulturális és divatkarrierjét próbálta besűríteni, ám a lemez elsődleges üzenete mégsem a külsőségekre, hanem sokkal inkább a belső emberi érzelmekre alapozott, melyek a művészeten keresztül képesek manifesztálódni.
Mialatt az Artpopot írtam, a lehető legmetaforikusabb értelemben, egy tükör előtt álltam, és végre levettem a parókákat, lemostam a sminket, kivetkőztem ruháimból, és feketébe öltöztem: „Rendben – mondtam magamnak –, most meg kell mutatnod nekik, hogy ezek nélkül is zseniális vagy.“ Az Artpop erről szól. Mert tudtam, hogy ha fejlődni akarok, ha tényleg belülről akarok újítani, akkor olyat kell tennem, ami szinte lehetetlen számomra
– nyilatkozta a Guardiannek Gaga, s tulajdonképpen talán ez volt az LG3 érájának legtisztább magyarázata, lévén, hogy sok esetben ez az ellentmondások karrierperiódusa is volt. Gyakorta tűnt úgy, hogy nemcsak a kritikusok és a rajongói, de maga Lady Gaga se nagyon értette, mit is jelent az Artpop.
A lemez első munkacíme a Popart volt, pusztán „a szavak kulturális vonatkozása“ miatt, ám referálva a 60-as évek művészeti irányzatára, s tisztelegve a zene olyan úttörői előtt, mint Prince vagy David Bowie, végül felcserélte morfémáit, s így született meg az Artpop elnevezés.
Az art pop a popzene egy lazán meghatározott stílusa, amely elsődlegesen olyan művészetelméleti és művészetkritikai egységekből táplálkozik, mint a divat, a képzőművészet, a filmográfia és az avantgárd irodalom. A műfaj a pop art magas és alacsony kultúra integrálására támaszkodik, és az artisztikus jelrendszereket, a stílust és a gesztusokat hangsúlyozza a személyes kifejezéssel szemben. Az artpop-zenészek eltérhetnek a hagyományos popközönségtől és a rockzenei konvencióktól, helyettük olyan posztmodern megközelítéseket és elképzeléseket kutatnak, mint a pop kereskedelmi művészetként való státusza, a társadalom és a pszichológiai én kapcsolata.
Bár elképesztő nagy érdeklődés övezte a harmadik Gaga-opus eljövetelét, a kritikusok rendkívül élesen bírálták mind a művészi koncepció kivitelezését, mind gondolatiságát. Élvezetesnek, de lerágott csontnak, szexuálisnak, de nem szexinek, inkoherensnek, ötlettelennek, fárasztóan sablonosnak nevezték, s úgy en bloc az volt minden zenei ítész benyomása, hogy bár Gaga hallhatólag nagyon élvezi a maga sztárságát, az Artpop nem több, mint „örömzene“.
A 2020-as évek potenciális divatikonjai, akik évtizedekre beleégnek majd a kollektív emlékezetbe és a popkultúrába
2024.4.22 16:50
A kritikák alapvetően szeretnek a popkultúra magaskultúrával szembeni alsóbbrendűségével aspirálni, így egy olyan zenei projekt, amely dicshimnuszokat zeng Donatella Versace vékonyságáról, vagy összerímelteti a „Uranus“ és a „My ass is famous“ sorokat, sokak számára komolytalan volt. A gyors és nyilvános szakmai kivégzés egyaránt hatással volt a rajongói közhangulatra és az eladásokra is: az első héten még 258 ezer példány ment el belőle, ám a Born This Way-hez képest (7,1 millió) mégis elenyésző számmal, 2,3 millió eladott albummal zárta az évet.
Flop és bop
Az Artpop csúnyán elvérzett a szemünk előtt, s miután Gaga letudta negyedik világkörüli turnéját, az ArtRave: The Artpop Ballt, szemmel láthatóan ismét koncepcióváltásba kezdett. Ám ezúttal nem csupán egy album erejéig történt az ethoszi transzformáció. A Cheek to Cheek és a Love for Sale jazz kitekintője, a Joanne country inspirációja, a Csillag születik – számomra – sematikusan egyszerű fogyaszthatósága, na meg A Gucci-ház sekélyes drámai mélysége Gagát az egykoron polgárpukkasztó díva imidzséből kirángatva valami komoly művésszé, sőt, színésznővé kívánta avanzsálni. Ez olyannyira jól sikerült, hogy a 2020-ban kiadott Chromatica című album is inkább abban az érzületben készült el, hogy az énekesnő csupán nosztalgikus kitekintéssel, olyan nagyasszonyosan lépett vissza a dancepop és house táncparkettjére.
@gagavideos There can be a hundred people in a room.. #ladygaga#bradleycooper#fyp#foryoupage#astarisborn♬ original sound - Lady Gaga
Igen, az elmúlt években egyértelműen megfigyelhető, hogy Lady Gaga a bombasztikus szupersztár szerepén túl valami olyan előadó ethoszát próbálja magára ölteni, aki talán mindig is ott lakott benne jó mélyen. Ám társadalmunkat nehéz meggyőzni egy popénekesnő relevanciájáról a „magasművészetben“, ha a múltjában olyan szennyes foltok éktelenkednek, mint a Poker Face vagy a Bad Romance.
i don’t remember ARTPOP
— Lady Gaga (@ladygaga) November 11, 2019
Rögös az Oscarig és a legnagyobb hollywoodi kasszasikerekig vezető út, így tanácsos minél kevesebb terhet cipelni. Egy jól összemenedzselt PR-fogás korábbi művészi fázisaink kvázi megtagadásával és egykori perszónáink parkolópályára küldésével pedig valljuk be, nem tegnap feltalált marketingtechnikák.
Kitartok minden mellett, amit valaha is tettem karrierem alatt. Időskoromban, halálos ágyamon tudni fogom, hogy az örökségem, amit magam után hagyok, hiteles és önazonos. Mert mindig olyan dolgokat csináltam, amiket igaznak éreztem
– mondta Gaga, és jó tudni, hogy még a szakmai meghurcoltatás ellenére is ilyen kellemes vágyakozással tekint vissza életének ezen szakaszára, mindazonáltal mégiscsak az a rajongói konszenzus, hogy jobb lenne inkább elfelejtenie az Artpop hektikus és exponált ciklusát, mintsem könnyes szemmel dicsőítenie azt.
Record Store Day: exkluzív magyar kiadványokkal, akciókkal és DJ-kkel jön szombaton a lemezgyűjtők és a zeneőrültek ünnepe
2024.4.18 10:37
Tíz év telt el, s a 2010-es évek igazán menőnek számító zenei trendjei és izmusai egyre csak kikristályosodtak: megannyi technológiai mérföldkövet, politikai turbulenciát átlépve a camp, az elektronikus zene és a 80-as évek szintipopja reneszánszukat kezdték élni – erre csak ráerősített a világjárvány, mely alatt az általános ön- és életigenlés került a művészeti fókuszba. Ezen behatások életünk minden szegmensébe elértek, s a lehető legváltozatosabb gondolatok kerültek teljesen új megvilágításba.
Art és Pop
Amit egykoron az Applause céltüzében is álló kritikusok következetlennek és csapongónak ítéltek, azt ma már művészileg inspiratívnak és kreatívnak látják. Az egyhangúság egyébként már tíz éve sem volt sajátja ennek az albumnak, ami első hallásra talán nem tűnhet többnek egy színtiszta popalbumnál, ám popsága ellenére is teljességében járja át a műfaj műanyag zenei skáláját. Kezdve a mexikói népzenét és az EDM-et (electronic dance music) ötvöző Auracímű számtól, az elektronikus zenét és az eurodiscót ötvöző Artpopon, na meg a szinte behatárolhatlanul rétegzett, hiphoppal kevert, rapben született Jewels N' Drugson át, egészen az album egyetlen lassú szerzeményéig, az elektronikus rock ballada Dope-ig. A színes dallamvezetés színes alkotógárdát kíván, így a lemez az énekesnővel egybevetve pontosan tíz producer tudását zárja magába, akik között olyan értő füleket és kezeket találunk, mint DJ White Shadow, Zedd, Rick Rubin, Madeon, Will.i.am vagy David Guetta.
Elképesztő ez a nő, nem kell senkinek sem megfelelnie, pont amiatt, mert ő az, aki. Már a közös munka elején azt mondta, azzal a gondolattal közelítsük meg a zenét, hogy legyünk teljesen nyitottak, mert semmi sem túl nagy őrültség. Mert ami fasza, az fasza. Azt csinálunk, amit akarunk, és nem kell 3 perc 30 másodperces dalokra korlátozódnunk csak azért, hogy azok beilleszkedhessenek a rádiós mértékekbe. Nem próbáltunk EDM albumot készíteni, ugyanakkor nem is próbáltunk nem EDM albumot készíteni.
– osztotta meg a Rolling Stone magazinnak élményeit az orosz és német származású producer, Zedd, akivel egyébként – akárcsak DJ White Shadow-val – Gaga eredetileg sokkalta több számot rögzített az Artpop session alatt. Saját bevallása szerint megközelítőleg 100 dal született ebben az időszakban – a rajongók többek között ezért is indítottak 2021-ben petíciót, hogy Gaga és az Interscope jelentesse meg közösen a hivatalosan ki nem adott szerzeményeket ARTPOP Act II néven. Eddig közel 75 ezren írták alá a kérvényt.
A Gucci megmentője és a Valentino örököse: bemutatjuk Alessandro Michele forradalmi éveinek eddigi legimpozánsabb munkáit
2024.4.9 19:28
Az illusztris háromjegyű szám többek között azzal is magyarázható, hogy Gaga legelső elhatározása alapján az Artpop egy duplaalbum koncepcióját követte: Art és Pop. Az Art fejezet eredetileg sokkalta experimentálisabb vonalon mozgott, fókuszban tartva az alkotó ember szabadságát és pszichoanalízisét, feszegetve hallgatóinak tűrőképességét és érzékenységét. Ezzel szemben a Pop papíron kizárólag agyonpolírozott, tankönyvszerűen megszerkesztett könnyűzenei szerzeményekre épült. Végül a koncepciót maga az énekesnő vetette el, hiszen rájött, hogy a lemez címadó dalában azt énekli, „Mi még egyek lehetünk, Art-Pop“, így pedig a fő üzenet értelmetlenné teszi az elgondolást.
@empireofgaga Lady Gaga O2 TV commercial! #ladygaga#artpop#dowhatuwant#viralsong#viral#tvcommercial @ladygaga ♬ original sound - EmpireOfGaga
Az Artpop konceptualitása azonban pont azért volt különleges, mert túllépett az egyszerű hangsávokon. Vizuális egységei ugyanolyan fajsúlyossággal bírtak, mint a lemezen található számok, s a kitűzött cél, miszerint az énekesnő ötvözze a művészetet a popkultúrával, már az albumborítón is megjelent, ami erősen inspirálódott az ókori görög és római mitológiai márványművészetből. Gaga ebben az érájában előszeretettel nyúlt antik elemekhez, a G.U.Y. klipjében például kapunk is egy kisebb zanzásított összefoglalót a hellén hitvilágból.
One second I'm a Koons, then suddenly the Koons is me (Az előbb még csak egy Koons-szobor voltam, most pedig már olyan vagyok, mint Koons)
– emlékezik meg Gaga Applause című számában az ikonikus coverről, melyen egy Koons-szobor képében, a popkultúra Aphroditéjeként mereng a maga szőke dívaságán, miközben mögötte napfényszerű sávokból mosolyog ránk Botticelli már sokat emlegetett Vénusza, illetve Bernini Apolló és Daphné párosa. Ez a szobor volt látható egyébként a Vevo által szervezett VEVO Presents: Lady Gaga artRAVE lemezbemutató buliján is.
Fun fact: a Koons-féle albumborító csak tűzoltásként született meg. Az eredeti borítótervet az absztrakt és hiperbolikus látványvilágáról ismert Gianfranco Abela grafikusművész készítette, aki univerzális művészeti elemek helyett az amerikai lét esszenciáját kívánta megörökíteni munkájában. Ezt a tervezetet maga Gaga vetette el, miután úgy találta, hogy a kivitelezés „túl trashy, túl avítt popkultikus“.
Tea és teák
Azon túl, hogy az Artpop session alatt ténylegesen készült egy Teacímű dal, az LG3 valóban a legjuicybb teák, sőt, az ígérgetések és botrányok albuma volt. Szakmai sikertelenségén túl a múlt évtized talán legnagyobb zeneipari marketingbukása is ehhez a lemezhez köthető, miután az énekesnő „alkotói nézeteltérésekre“ hivatkozva végleg szakított menedzserével és régi barátjával, Troy Carterrel. Ez azért is volt egy meghatározó pont Gaga karrierjében, mert a nagy szeparé közvetlenül az album megjelenése előtt pár nappal történt, így Carter a post-release promotálási ciklusban már nem tudta Gagát segíteni szakmai tudásával.
A lemez még alkotói fázisában kicsit felelőtlenül, de megannyi rapkollaborációt lengetett be Gaga legvérmesebb twinkhíveinek, a little monstereknek, melyből végül csak a Jewels N' Drugson hallható T.I., Too $hort és Twista triója valósult meg. A műfaji paletta szélesítése mindenképpen fő szempont volt a produceri munkálatok alatt – ezért is környékezte meg a Haus of Gaga Kendrick Lamart és Azealia Bankset.
Forradalmár, művész és látnok: Pierpaolo Piccioli a Valentinónál eltöltött 25 éve előtt tisztelgünk
2024.4.6 9:37
A Lamarral készült Partynauseous című szám – mely tematikájában az énekesnő és Indonézia zűrös kapcsolatát elemezgeti – talán Gaga legnagyobb slágere is lehetett volna, annak ellenére, hogy a mai napig nem tiszta, hogy az Artpopon vagy Kendrick 2012-ben megjelent debütáló lemezén kapott volna helyet. A szinte berlini rave partykat idéző, hardcore elektropop számot végül az ArtRave-en hallhatták a rajongók átkötődal formájában, egészen addig, amíg „véletlenszerűen“ fel nem került a netre. Az, hogy a Partynauseous végül miért is maradt fiókban, a mai napig kérdéses, de igencsak sokat sejtet, hogy eredetileg Lady Gaga is vokálozott az amerikai rapper Bitch, Don't Kill My Vibe című számában, melyből az énekesnő részeit rejtélyes módon kivágták. Végül Lamar csapata egy YouTube-videóban viccelődve idézte fel a BDKMV igencsak shady körülményeit, amiben úgy nyilatkoztak, szerintük Gaga semmit nem volt képes kontribuálni a dalhoz, így inkább csak kivették.
A New York-i underground szcéna boszorkánya is hasonlóan shady ügyletbe keveredett Gagával. Azealia Banks amúgyis baromi nagy drámakirálynő hírében áll különböző közösségi médiás megnyilvánulásainak köszönhetően, melyekben előszeretettel köt bele szinte akárkibe. Banks és Gaga párosa két dalt is megálmodott közös munkájuk alatt: a Red Flame-et és a Ratchetet. Bár az előbbi hivatalosan soha nem került ki egyik előadó platformjára se, Gaga végül a Ratchetet – csakúgy, mint a Partynauseoust – átkötődalként használta fel koncertsorozatához.
Hogy pontosan mi is történt? Még 2013 augusztusában, Gaga fentebb említett, Óz, a csodák csodája inspirálta fellépése előtt valaki felvette telefonjával, amint az énekesnő úgy fogalmaz Banksről, hogy „igen rossz a modora“. A netes trollokhoz megfelelő reakció ezúttal se maradt el. Azealia habzó szájjal pattant fel a Twitterre, hogy egy azóta már törölt tweetjében annyit írjon: „Legközelebb mondd már el mindenkinek, ki is találta ki a Red Flame címet. Abból a demóból csórtad, amit küldtem neked. De a tiéd lehet. Több is van, ahonnan ez jött. Komolyan... Ez most ingyen volt. A következőt már kiszámlázom“. Majd az őszinteségi rohamot egy decens #TeamKaty-vel zárta, utalva a Roar és az Applause közötti toplistás versengésre.
Nyilván nem telhet el úgy albummegjelenés a zene világában, hogy legalább egy művészről nem derül ki, hogy szexuális ragadozó. A sort a 2010-es évek egyik legfelkapottabb divatfotósa, Terry Richardson nyitotta, aki Kardashianéktól kezdve a legnagyobb márkákig szinte mindenkivel dolgozott a celebvilágban – beleértve Lady Gagát is, aki rendkívül mély benyomást tett rá. A férfi fotózásairól 2014-ben kompromitáló információk láttak napvilágot: több modellt is meztelenre vetkőztetett, majd péniszét „szájukba erőltette“. A fotós soha nem tagadta a vádakat, de védelmében csupán annyit mondott, hogy minden szexuális érintkezés közös beleegyezésen alapult. Soha nem történt ellene bármiféle jogi szankció.
Lady Gaga & Terry Richardson backstage - more pictures here: http://t.co/WKgpUowlRrpic.twitter.com/76G6kKQR1f
— gaga media 🃏 | fan page (@GagaMediaNet) April 10, 2014
Terry Richardson az Artpop-éra alatt valódi múzsájaként tekintett Gagára, nem is csoda hát, hogy ő rendezte a hírhedt, Do What U Want című videóklipjét, mely a Jewels N' Drugs mellett az egyetlen kollaboráció volt az albumon, ami hivatalosan végül soha nem mutattak be. Az együttműködő énekesről, a Grammy-díjas R. Kellyről 2018-ban derült ki, hogy zenei karrierje alatt több fiatal gyermeket molesztált vagy erőszakolt meg, tetteiért 2022-ben 30 év börtönbüntetésre ítélték, melyet idén további egy évvel spékeltek meg.
A ránehezedő médiafigyelem és egy 2013-as interjúrészlet miatt – melyben az énekesnő azt nyilatkozza, hogy azért is szereti annyira R. Kellyt, mert hozzá hasonlóan róla is gyakorta jelennek meg „valótlan állítások“ a sajtóban – Gaga végül 2019-ben nyílt levélben határolódott el a 90-es évek egyik legnagyobb R&B-sztárjától. Ezt követően az Artpop újranyomásaiból már egységesen kivették a Do What U Wantot, valamint Gaga összes streamingplatformjáról is lekerült a dal. Ám az énekesnő – szerencséjére – annak idején Christina Aguilerával is rögzítette a számot.
Aztán végül majdnem Gagára is ráhúzták a cancel culture kulturális kisajátításba mártott vizes lepedőjét Aura, eredetileg Burqa című számának egy sora miatt: „Enigma popstar is fun, she wear burqa for fashion/ It's not a statement as much as just a move of passion“, vagyis „Engima popsztár tök mókás, divatból burkában jár/ De ez nem is annyira állásfoglalás, csak szenvedélyességből csinálja“. Az idézet megint csak az Artpop vizuális elemeire utal, amikor Gaga többször is a sokak által a nők vallási elnyomásának szimbólumaként ismert burkában jelent meg sajtó- és divateseményeken. Ez a merész trendkoncepció az Artpop-éra húsból készült ruhája volt.
Magasművészet vs. popkultúra
A kritikai revíziókat alátámasztva, de azért egy kicsit büszkélkedve is, hogy 16 éves korom körül már ilyen kiváló zenei ízléssel rendelkeztem (ez volt az irónia helye), szentül hiszem, hogy az Artpop a 21. század egyik legjobb poplemeze, de mindenképpen Lady Gaga opus magnumja.
Bár a harmadik lemezt megelőző megjelenések is mind rendkívül ikonikusak, zenei szempontól meghatározóak voltak, az LG3 csupa olyan dologgal aspirált, ami egyáltalán nem jellemezte a Joanne-t, s teljességében hiányzott a Chromaticáról. Ez utóbbiról amúgy is azt gondolom, hogy a teljes Gaga-életművet tekintve is rendkívül gyenge mind hangzásában, mind tematikájában, s nem csupán az énekesnő diszkográfiájának, de talán az elmúlt éveknek is a legrosszabb könnyűzenei albuma.
Az Artpop az a lemez volt, ami túl sokat akart meríteni, túl sok minden akart lenni egyszerre, de amiből merítkezett, az valóban igazi művészi ambíció és céltudatosság – képzőművészet, irodalom, divat és szex. Légüres teret töltött be, a maga nemében semmihez nem fogható, hasonló zeneelméleti és gyakorlati síkokat az elmúlt években talán csak Björknél vélhettünk felfedezni – bár ő nyilván még így is alternatív művésznek számít, mintsem popdívának.
Giccses, ömlengős, nagyravágyó, fura és gejl, de ugyanakkor önazonos, változatos, kísérletező és elszánt. Szinte tökéletes popalbum, s műfajisága mit sem von le értékéből. Mert akármilyen könnyű is a magasművészet trónusáról a popkultúra elfbar-füstös mélységeibe tekinteni, a pop még így is sok esetben tisztábban lát át és ért komplex társadalmi, pszichológiai jelenségeket, ahol magukat komolynak vélő művészeti kánonok még mindig teljesen vakon járnak.
Helyszínét tekintve elég random, de pont november első hétvégéjén a belpesti liberális közeg fellegvárába, az Aurórába szerveztek ünnepi bulit az album megjelenésének tizedik évfordulójára. A közösségi tér pincéjébe alászállva, cső homoszexuális Dante Alighierivé átszellemülve hirtelen beleharaptam a magam prousti madeleine-jébe. Az eltűnt idő nyomában regényciklus egyik pontján Proust azt írja le, hogyan is tört fel egy szempillantás alatt tudatalattijából a gyermeki lét ártatlansága egy süteménynek köszönhetően. Az ismerős ütemek végigsprintelve agyam szinapszispályáján olyan ingerpontokat bizsergettek emlékezetemben, olyan érzéseket hoztak felszínre, amelyek egykoron az egész világot jelentették számomra. Gondolataimban, ahogy csak Proustnál, szentimentális monológ követett szentimentális monológot, és bizony meg kell vallanom, az album utolsó számánál, az Applause záró akkordjainál azért előbuggyant egy-két könnycsepp.
@rolandwinchester ARTPOP BIRTHDAY PARTY AT HUNGARY 🔵🥰🔵 #LADYGAGA#ladygaga#artpop#ladygagaartpop♬ eredeti hang - Roland Winchester
Miután Krajnyák Petra kollegámmal és barátnőmmel jól kiugráltuk magunkat a szétizzadt libsik között, egy cigaretta mellett vitattuk meg, tulajdonképpen milyen mély spirituális szinten tudunk azonosulni az albummal:
Egyik nap még a Stranger Things Steve-jeként ismertük, ma már az egyik legnépszerűbb TikTok-slágert énekli
2024.4.3 18:18
– Hallod, te amúgy érted, hogy pontosan mi is az az Artpop? – kérdeztem Petrát, akinek energiáit a Mary Jane Holland katartikus élménye teljesen felemésztette.
Elnéz, gondolkozik, rákortyol egy kis vizet. Azt mondja, hogy nem.
– Az jó – válaszolom. – Mert én sem.
S ezzel boldogan konstatáltuk, hogy nem kell értenünk a teljes koncepciót, nem kell felfejtenünk minden popkulturális utalást, nem kell kardunkba dőlnünk, ha mégsem érkezik a várva várt folytatás, mert a zene a miénk, és ez pont elég.
