Nehéz elképzelni a divatipar virágzását a tehetséges fotósok látványos és gyakran ikonikus munkái nélkül. A fényképek ugyanis éppúgy elválaszthatatlanok a divatvilágtól, mint a lélegzetelállító ruhaköltemények, a designerek és a szupermodellek.
Attól a pillanattól kezdve, hogy Joseph Nicéphore Niépce 1816-ban feltalálta a fényképezést, számos művész használta azt különböző módokon, hogy a kameráik lencséin keresztül megörökítsék a körülöttük lévő világot. Ahogyan korábban a festők, szobrászok is az emberi test szépségét kutatták és ábrázolták, úgy az 1900-as évek elején a fotográfusok is érdeklődni kezdtek a női alakok iránt, és egy teljesen új fotográfiai műfajt is megteremtettek, mely nem volt más, mint a divatfotózás. Egyes fotósok pedig elképesztő módon formálták ezt az iparágat, és olyan ikonikus képeket alkottak, amelyekre mind emlékszünk.
Edward Steichen
Bár sokszor Adolphe De Meyer bárót emlegetjük minden idők első divatfotósaként, de vitathatatlan, hogy a 20. században Edward Steichen a modern divatfotózás egyik úttörőjeként írta be magát a történelembe. Az 1900-as évek elején a pictorialista mozgalom és a Photo-Secession kulcsfontosságú tagjaként kezdte karrierjét, de később igazi innovátorrá vált. Fényképei ugyanis addig sosem látott módon tükrözték a mozgás könnyedségét, és mutatták meg ruhák finomságát. A divat művészetként való népszerűsítése érdekében Steichen egy sorozatot készített a híres francia szabó, Paul Poiret által tervezett báli ruhákról. Emellett pedig számos divat- és hírességportrét fotózott a Vogue és a Vanity Fair számára. Kompozíciói mindig kiemelték a modellt és a ruháját, miközben a hátteret és a díszleteket csak arra használta, hogy fokozta művei vonzerejét és eleganciáját. Steichen technikai képességei forradalmasították a divatfotózást.
Irving Penn
Irving Penn a második világháború után csatlakozott a Vogue magazin csapatához, ahol az '50-es években szinte szempillantás alatt forradalmasította az amerikai divatfotózást. Az 1940-es években fehér papír háttérrel és figyelemfelkeltő kompozíciókkal kezdte el hangsúlyozni a modelleket, ezzel bevezetve egy olyan egészen új stílust a divatfotózásba, amely nagyban eltért a korábban jellemző díszes környezetektől. Penn kizárólag stúdiókban fényképezett, nem használt egyéb kellékeket vagy hátteret, csak a ruhákat, amelyeket meg akart mutatni. Ő örökítette meg a divat- és művészvilág legnagyobb neveit, köztük Yves Saint Laurent-t, Picassót, Woody Allent és még sok más hírességet. Sikerének titka az volt, hogy képes volt valós intim kapcsolatot ábrázolni a portréin keresztül. Érdekesség még, hogy Penn élete végéig ugyanazt a színházi függönyt használta háttérként, amelyet 1950-ben találtak neki Párizsban.
Cecil Beaton
A divat és társadalmi körök legendás neve, Sir Cecil Beaton mindig vonzódott a fényűzéshez, ami persze munkásságán is tükröződött. Karrierje 1926-ban indult, amikor Londonban megrendezett első önálló kiállítása révén azonnali szerződést kapott a Vogue-tól, ahol ezt követően harminc évig dolgozott. Ezt persze annak is köszönhette, hogy rendkívül sokrétű érdeklődéssel rendelkezett. A divatvilágon túl a portréfotózás és a háborús fotózsurnalizmus is érdekelte. A második világháború idején az Egyesült Királyság Tájékoztatási Minisztériuma számára készített háborús felvételeket Angliában, Afrikában és a Közel-Keleten. A háború után a jelmez- és díszlettervezés felé fordult. Tony-díjat nyert a My Fair Lady és a Coco színházi adaptációinak jelmezterveiért, valamint Oscar-díjakat kapott a Gigi és a My Fair Lady című filmek látványvilágáért. Annak okán pedig, hogy egész életében elbűvölte a csillogás és az előkelő társaság, 1937-ben a brit királyi család udvari fotósa lett. De az előkelőségek mellett igazi ikonokkal is gyakran dolgozott együtt. Fotózta Audrey Hepburnt, Coco Chanelt, Elizabeth Taylort, Marilyn Monroe-t, Marlene Dietrichet, Pablo Picassot, sőt még Mick Jaggert is.
Helmut Newton
Az erotikusan túlfűtött fekete-fehér divatfotók úttörőjeként Helmut Newton a kortárs művészet egyik meghatározó alakja volt. Érzéki és provokatív képei gyakorlatilag meghatározták és újradefiniálták a hetvenes éveket, azt az évtizedet, amelyet a drogok, a szex és a rock 'n' roll jellemeztek. A modellek merész beállításokban történő megörökítésével dolgozott a French Vogue-nak, majd az 1950-es és '60-as években olyan kiadványoknál is munkát vállalt, mint a Playboy, az Elle és a Harper’s Bazaar. Gyakran olyan témákat feszegetett, mint a megkötözés, a prostitúció és az erőszak, így munkáinak szexualizált töltése pedig kétségtelenül meghatározó eleme volt. Igazi vizionáriusként egyedi látásmóddal rendelkezett, és jobban szeretett utcán vagy tágas belső terekben fotózni, mint szűk stúdiókban. Merész megvilágítás és feltűnő kompozíciók – ezek alkották a Helmut Newton-féle védjegyet. Fotói máig ikonikusak, elég csak arra az Yves Saint Lauren Le Smokingot bemutató képre gondolnunk, mely 1975-ben jelent meg a Vogue-ban.
Patrick Demarchelier
äSzerezzék meg nekem Demarchelier-t” – mondta Miranda Priestly Az ördög Pradát visel című filmben. Ez pedig nem is meglepő, hiszen a Meryl Streep által alakított karaktert a a Vogue legendás főszerkesztőjéről, Anna Wintourról mintázták, aki rajongott a 2022-ben elhunyt Patrick Demarchelier„ időtlenül klasszikus” fotóiért. A fényképész 1975-ben költözött New Yorkba, ahol Henri Cartier-Bresson és Jacques Guilbert mellett dolgozott. 1992-ben csatlakozott a Harper’s Bazaarhoz, majd hamarosan a magazin vezető fotósává vált. Pályafutása során olyan nagy márkák kampányait fényképezte, mint a Dior, Louis Vuitton, Chanel, Yves Saint Laurent, Calvin Klein és Ralph Lauren. A számtalan ikonikus Vogue- és Harper’s Bazaar-címlapot jegyző, néhai francia fotós talán leginkább az 1990-ben Diana hercegnőről készült bensőséges portréiról vált közismertté. Ezek a fényképek ugyanis nagyban hozzájárultak a hercegnő népszerűségéhez és közvetlen, elérhető imázsának kialakításához.
Mario Testino
Szintén sokaknak csenghet ismerősem a perui származású Mario Testino neve, hiszen nemcsak a Gucci és Dolce & Gabbana számára készített kampányfotói felejhetetlenek, hanem ő fotózta a néhai Lady Diana ikonikus Vanity Fair-címlapját is. Testino viszont nem a legmodernebb felszereléssel rendelkező stúdiókban építette fel hírnevét. Karrierje akkor indult be, amikor egy elhagyatott kórház épületében alakította ki bázisát a londoni Trafalgar Square közelében. A művész csupán néhány fontért cserébe készítette el ott a feltörekvő modellek portfólióit. Kiemelkedő látásmódja és az, ahogyan képei szereplőinek szépségét ábrázolta, gyorsan fel is keltette a divatmagazinok szerkesztőinek figyelmét. Mára a szakma egyik legnagyobb alakjaként tartják számon, fotói ugyanis mindig a természetességet és a könnyedséget sugározzák. Legikonikusabb sorozata vitathatatlanul a híres Towel Series, amely akkor született, amikor észrevette Kate Mosst egy fotózás szünetében: a modell fehér fürdőköpenyben és fejére csavart törölközővel ült, ezt a pillanatot pedig meg is örökítette. A Towel Series mára Testino Instagram-oldalán futó, folyamatosan bővülő projekt lett, amely a felszabadultságot és a szépség természetességét ünnepli. Az évek során Moss után olyan ikonok és hírességet álltak neki modellt, mint Anna Wintour, Cristiano Ronaldo, Zendaya, Selena Gomez, Justin Beiber, Irina Shayk és persze Palvin Barbara.
Annie Leibovitz
Az amerikai fotós, Annie Leibovitz leginkább ikonikus portréiról ismert, amelyeken a legnagyobb hírességeket örökíti meg sajátos, drámai látásmódjával. Stílusa letisztult, precízen megvilágított és könnyen felismerhető. Karrierje 1970-ben indult, amikor még diákként kapta első megbízását a Rolling Stone magazintól. Ez pedig nem is akármilyen megbízás volt, hiszen magát John Lennont kellett lefotóznia. A munka olyan jól sikerült, hogy három évvel később a magazin vezető fotósává vált, és sajátos vizuális világot teremtett a kortárs rockzene legnagyobb sztárjairól készült képeivel. 1975-ben a Rolling Stones hat hónapos észak-amerikai turnéját dokumentálta, amely során számos legendássá vált fotót készített Keith Richardsról és Mick Jaggerről. Leibovitz talán legismertebb munkája az a portré, amely John Lennont és Yoko Onót ábrázolja, és amely a Rolling Stone 1981. januári címlapján jelent meg. A képen – amelyet mindössze néhány órával Lennon meggyilkolása előtt készített – a zenész meztelenül, magzati pózban öleli át teljesen felöltözött feleségét.
Mert & Marcus
Az elmúlt húsz évben Mert Alas és Marcus Pigott váltak a divatipar legmeghatározóbb alkotópárosává, persze ismeretségük jóval túlmutat ezen a két évtizeden. A két fotós ugyanis 1994-ben találkozott egymással először Londonban, ahol szinte azonnal kialakult köztük a szakmai összhang, mely naggyá tette kollaborációjukat. A közös hang megtalálását mi sem bizonyítja jobban, minthogy már első közös munkájuk is a Dazed & Confused címlapján landolt. A hiperrealisztikus ábrázolásnak és a fények mesteri használatának köszönhetően fotóik a világ vezető magazinjaiban jelentek meg. Az amerikai, francia, olasz és brit Vogue, valamint a W, Document Journal, Self Service, Interview, LOVE, Vanity Fair és számos egyéb nyomtatott kiadvány hasábjairól köszöntek vissza képeik. A megszámlálhatatlan címlap és divatanyag mellett persze olyan luxusmárkák reklámkampányaiért feleltek, mint a Christian Dior, Calvin Klein, Gucci, Miu Miu, Versace, Lancôme, Giorgio Armani, Saint Laurent és Louis Vuitton. Mindemellett pedig Madonna Girl Gone Wild és Nicki Minaj Regret In Your Tears című dalának videóklipjeiben mint rendezők is megmutathatták különleges látásmódjukat.
