2023.8.3 15:40
Olvasási idő 4:56
Krajnyák Petra

Feminista zenetöri nem csak nőknek – Így jutottunk el százéves felvonulási himnuszoktól a melltartóégetésig és Taylor Swiftig

Feminista zenetöri nem csak nőknek – Így jutottunk el százéves felvonulási himnuszoktól a melltartóégetésig és Taylor Swiftig
Forrás REFRESHER Magyarország
ZENE FEMINIZMUS MAGYAR MŰVÉSZ MAGYAR ZENE VILÁGZENE ZENE

Tóth Andi visszavonulása lavinát indított el a női előadók hiányát illetően. Reflektálva az így kialakult légkörre, íme minden, amit eddig nem tudtál a feminista zenéről. Ami nem a férfigyűlöletről szól, hanem az összetartásról és az önkifejezésről.

A Pussy Riot lánybanda a Day For Night fesztiválon 2017-ben. Forrás Gary Miller/Getty Images

Az emberiség történetét az idők kezdete óta zenei aláfestés kíséri; szakrális, evilági és politikai értelemben is. Erőteljes médium, mely teret enged a vallásos buzgalomtól kezdve, a szerelem, politika, életigenlés és életutálat kifejezésének. Kreatív önkifejezési platfrom, melyen dallamokkal tüntethetünk, dalszövegekkel lázadhatunk, gondoljunk csak a punkra. Ezek után senkit sem érhet meglepetésként, hogy az elmúlt 150 évben a feministák is hangszert ragadtak az jogegyenlőségért folytatott harcban.

„Nyilvánvalóan alsószoknyás katonák vagyunk, rettenthetetlen lovagok a nők szavazati jogáért” 

Mary Poppins

Bizony, még mindenki kedvenc daloló dadusa is megénekelte a politikai egyenlőség fontosságát. Minden feminista hullám más politikai, társadalmi környezetben csapott fel, így más jogi, politikai motiváció határozta meg azokat zene terén is. A 20. század elején a szavazati jogért folytatott harcban is fontos szerepet kapott. Ethel Smyth angol zeneszerző szerezte a March of the Women című dalt, mely később nemcsak a szigetországban, de az USA-ban is a nőjogi mozgalom himnusza lett.

Az Eliza Jane egész konkrétan a szavazati jogért küzdő botrányos nőkre reflektál: a buggyos nadrágban (bloomers) bicikliző nőkre. Micsoda fertő! Mivel a női politikai szerepvállalásról, szavazásról szóló beszédeket betiltották Amerikában, a zene jelentette az ellenállás legfőbb formáját. 1909-ben még dalgyűjtemény is született The Suffrage Song Book címmel, ami felvonulási énekeket, tüntetések himnuszait, és börtöndalokat tartalmaz.

Néhány évtizeddel később már a hagyományos nemi szerepek megkérdőjelezése, a testi önrendelkezés, a gazdasági függetlenség kerültek előtérbe a feminista zenészek munkásságában. A háború idején az addig háztűzőrző családanyákat az élet kenyérkereső családfővé léptette elő. A béke beköszöntével viszont mindenkinek ideje volt visszatérni saját kaptafájához: munkaképes férfiaknak a munka világába, a nőknek vissza a konyhába. A régi tradíciók visszaállításáért nem lelkesedett mindenki, nem tetszésüket a zenében is kifejezték.

Billie Holiday Strange fruit című slágere nem csak a szabadságjogok hitelességét kérdőjelezte meg metaforikusan. Megénekelte a rasszizmus borzalmait; a fáról lógó furcsa gyümölcs valójában egy meglincselt fekete ember élettelen teste. Az 1960-as évek Amerikájában politikáról énekelni fekete nőként pedig igencsak kockázatos vállalkozás volt, nem csoda, hogy a dal felvételétől idegenkedett először az énekesnő.

Nina Simone kifejezetten a nők jogairól és problémáikról énekelt, olyan szókimondó alkotásokat köszönhetünk neki, mint az I put a spell on you vagy a Mississippi Goddamn. A Four Women című dalában a fekete nőkről alkotott sztereotípiákat írja le; a "mammy" (fehér családok dadusa egyben házvezetőnője), a "tragikus mulatt", a szexmunkás és a dühös fekete nő szerepét.

Ekkor született a hatvanas évek másik nagy feminista himnusza is, mely sok feldolgozást megélt azóta. Lesley Gore You don't own me című slágere 1963-ben felkerült a Billboard Hot 100 listára, más feminista előadókkal együtt.

Olyan ma már kultikusnak számító előadók kerültek a mainstream-be, mint Aretha Franklin és Nancy Sinatra. Biztos sokaknak ismerősen cseng a These boots are made for walkin’, ami szó szerint értelmezve ideális cipőreklám aláfestő zene, ahogy az a CCC volt kedves bizonyítani. Metaforikusan sokkal inkább az erőteljes női energiákra reflektál.

A hetvenes években megindult a függetlenségért folyó harc a művészvilágban. Ahogy a címből is sejthető Loretta Lynn The Pill című dala a fogamzásgátló tablettákról énekel. A reprodukciós jogok még ma sem könyvelhetők el elcsépelt témának, 1975-ben arról énekelni, hogy segít a fogamzásgátlás a nőknek visszatérni a közéletbe szórakozni ahelyett, hogy a gyermekvállalásnak szentelnék életüket, nos ritkaságszámba ment.

Megjelent a színen Dolly Parton, akinek nem csak 9 to 5 ikonikus nótát köszönhetjük, elsők között szólalt fel a slut-shaming és a melegek hátrányos megkülönböztetésével szemben. A szintén férfiak dominálta underground világba berobbant Patti Smith a feminista punk rock úttörőjeként.

A feminizmus kudarcai leginkább a kirekesztő hozzáállásnak tudhatók be. A kilencvenes évekig a fehér, középosztálybeli feministák élesen elhatárolódtak a fekete, sőt sokszor a leszbikus társaiktól is. Az egyszerre elnyomott, mégis privilégiumokat élvező nők nem nagyon tudtak, vagy nem voltak hajlandóak megérteni, hogy a rendszerszintű szexizmuson túl a rasszizmus tovább rontja nemcsak a politikai, a társadalmi egyenlőség megvalósulásának esélyeit is. Majd beköszöntött az interszekcionalitás kora, amikor a gender, származás, osztály és szexualitás kölcsönhatásban vannak és fokozzák egymást. Magyarul; az interszekcionális feminizmus az elnyomás egymást átfedő, párhuzamos aspektusait állítja a középpontba. Ez pedig a zeneiparban is kifejtette hatását, különösen az punk és hip hop műfajokban.

Elstartolt a Riot grrrls mozgalom, a mérges, fehér feministák lázadása a szexuális visszaélésekkel, zaklatással, molesztálással, antiabortusz képviselőkkel szemben. A teljesség igénye nélkül megemlíthetők a Bikini Kill, Bratmobile, Heavens to Betsy, Excuse 17, Slant 6, Emily’s Sassy Lime, Huggy Bear, és a Skinned Teen női punk zenekarok. Az egykori mozgalom nevét viselő orosz lánybanda, a Riot Girls tekinthető utódjuknak.

Az általam kicsit se szakszerűen, de lényegre törően „genszter gang rage”-rapnek nevezett (elnézést)  muzsika mellett szépen feltörtek a fekete női rapperek is. Sőt, a zenei főáramba is beúszkáltak az évek alatt. A Salt-n-Pepa, az első, csak női előadókból álló hip hop formációk egyike, sorra dobálta ránk erős női nézőpontú himnuszokat. Queen Latifa kitárta az ajtót a művésznők előtt és nyitva is hagyta azt. Felhívta a figyelmet a hip-hopban uralkodó, catcallingban megnyilvánuló nőgyűlöletre. 1995-ben Latifah volt az első nő, aki elnyerte a legjobb szóló rap performanszért járó Grammy-díjat a U.N.I.T.Y. című daláért.

Meg is érkeztünk a jelenbe, amikor a női előadók, legalábbis külföldön, már nem mellékszereplői a zenés szórakoztatásnak, hanem trendalapító alkotói. A 2012-ben kirobbanó globális Me Too mozgalom futótűzként terjedt, és még szorosabbra fűzte a planéta – nem csak nőkből álló – feminista közösségét. Sajnálatos, hogy a mélyen gyökeret vert szexuális erőszak kellett a testvériség megvalósulásához. Az új internetes platformok a kis előadónők gyors szárnyalását is lehetővé tették a széleskörű reprezentáció mellett.

A TIME magazin és a Billboard 2014-et a "popfeminizmus" évének nyilvánította; Beyonce, Katy Perry, Taylor Swift és Rihanna kora köszöntött ránk, és ezért hálásabbak nem is lehetnénk. Előtérbe kerültek az ázsiai előadók, mint Awkwafina, Hayley Kiyoko vagy Chanmina, 2020 óta minden hónap trendé válik egy Doja Cat szám a TikTok-on. Sorra születnek a szabadkozás nélkül (női)szexualitástól fűtött dalok, mint a WAP, a szépségideáltagadó önelfogadást hirdető Lizzo számok (igaz, az énekesnőt éppen most vádolják testszégyenítéssel saját táncosai), mint a Juice. Olyan világban élünk, ahol Isten lehet nő (lásd Ariane Grande - God is a woman), a p*na meg lehet isteni (lásd: King Princess - Pussy is God).

Az elmúlt egy évben nagy visszhangot kapott a hazai női előadók zeneiparban elfoglalt helye, pontosabban annak hiánya.

A felmérések szerint a magyar előadók 80%-a férfi, a fennmaradó 20%-ban pedig alig akad énekesnő, aki képes lenne egy arénát megtölteni. Megalakult nulla, azaz nulla női taggal a Petőfi Zenei Tanács, amit érdemes lett volna legalább egy zeneszerzőről elnevezni, hogy egy kicsit is komolyan vehető legyen.

A miértek és hogyanok megválaszolása még a szakmabeliek számára is nehéz, így totális kívülállóként a szubjektív véleménynyilvánítás mellett az alulértékelt alkotók bemutatását tudom felmutatni, nem csak női szolidaritásból.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 

HORÁNYI JULI (@horanyijuli) által megosztott bejegyzés

Én, akit négyszer is elutasítottak a zeneiskolai felvételin, mondván „bénák az ujjaim a gitárhoz”, és akinek a hangja a reggel hatkor sikoltó flexelés és egy bagzó macskaklán házasításaként írható le, és tömegpusztító fegyverként is bevethető, különösen csodálom azokat, akik nemhogy bármilyen hangszert képesek megszólaltatni, de kommunikálni és képesek vele. A tehetség nemtől független, elismerendő érték, amit mindenkinek jogában el megmutatni, és a szivárványszínű padon is túl, kevésbé egzakt módon szükség van a sokszínűségre. A női perspektívára.

Kiemelt tartalom
Record Store Day: exkluzív magyar kiadványokkal, akciókkal és DJ-kkel jön szombaton a lemezgyűjtők és a zeneőrültek ünnepe Record Store Day: exkluzív magyar kiadványokkal, akciókkal és DJ-kkel jön szombaton a lemezgyűjtők és a zeneőrültek ünnepe 2024.4.18 10:37

Fogadjátok sok szeretettel a szerintem elhanyagolt női zenészek és alkotásaik listáját, szinte garantáltan mindenki megtalálja a kedvére való dallamokat.

Bebe – Barbie

Lenkke – Chill

Solére – Köztünk Liliom

Barkóczi Noémi – Annyi vér

Brenka – Hogyan Fogadjak Szót?

Holnaplányok – Rekviem egy szoftboiért


Deva – Witchcraft

Marge – Nélküled

Antonia Vai – Kali's Song

Sisi – Szia

Pandóra Projekt – Párválasztó

Palya Bea – A nő

Szeder – Körbe-körbe

Kövessétek a REFRESHER-t, iratkozzatok fel közösségi csatornáinkra is, hogy ne maradjatok le a folyamatosan frissülő tartalmainkról: @refresherhu néven ott vagyunk a TikTokon, Instagramon, YouTube-on és a Facebookon is!