Műsorra tűzték a mozik Steven Spielberg vadonatúj nagyjátékfilmjét, A leleplezés napját. Mi sem hagyhattuk ki: alább spoilermentes kritikánkat olvashatod az Emily Blunt, Josh O'Connor, Colin Firth és Colman Domingo fémjelezte thrillerről.
Ahogy a Steven Spielberg ufóinváziós filmjeit pedzegető cikkünkben is írtuk, a rendező a zsáner korszakalkotó zsenije. Olyan varázslatos műfaji klasszikusokat köszönhetünk neki, mint a Harmadik típusú találkozások, az E.T. – A földönkívüli és a Világok harca; a háromszoros Oscar-díjas, jelenleg 79 éves alkotó nemcsak az űrlényes filmek, hanem egyben az egyetemes filmtörténet élő legendája. Az egyebek mellett A cápa, az Indiana Jones- és Jurassic Park-filmek, a Schindler listája, a Ryan közlegény megmentése, a Különvélemény, a Lincoln, a Kapj el, ha tudsz és a Kémek hídja direktorának bizonyítania már semmit sem kell, és friss filmjei egyfajta filmművészeti örömünnepként funkcionálnak, hiszen generációk nőttek fel időtlen és lebilincselő történetein, örökzöld tanmeséin.
Spielberg széles műfaji spektruma megkérdőjelezhetetlen; egyaránt dirigált korszakalkotó horrorprojekteket, érzelmes családi drámákat, kultikus kalandfilmeket és sci-fi-alapműveket. Létezik azonban egy fajsúlyos tematika, amelyhez időről időre visszatér: az idegenek, vagyis az ufók misztériuma.
A leleplezés napja a fent említett inváziós etapok örökségéből született meg, tónusát tekintve azonban eltér elődeitől. A film premisszája szerint Dr. Daniel Kellner (Josh O’Connor), a Wardex nevű cég kiberbiztonsági szakértője világmegváltó információk birtokába kerül: az 1947-es roswelli incidens óta rejtegetik az emberiség elől a tényt, hogy nem vagyunk egyedül. A kormányközeli cég feladata, hogy titokban tartsa a földönkívüli észlelésekkel kapcsolatos dokumentumokat, illetve lemásolja és fegyverként használja fel az évtizedek során felhalmozott idegen technológiát.
Kellner a kulcsfontosságú adathordozók birtokában megszökik, majd csatlakozik hozzá a rejtélyes képességek birtokába kerülő időjós, Margaret Fairchild (Emily Blunt) is. A dilemmájuk adott: nyilvánosságra hozzák az emberiség történetét alapjaiban megrengető információt, vállalva a beláthatatlan következményeket, vagy hagyják, hogy a világelit továbbra is palackba zárva őrizze az igazságot? Pörgesd le az előzetest, és utána kivesézzük a látottakat.
Űrlények vannak, varázslat nincs
A film felületesen boncolgatja a hit kérdéskörét egy olyan fiktív világban, amelyben valóságos, isteni képességekkel rendelkező, felsőbbrendű lények vesznek körül minket. Feszegeti az emberiség egzisztenciális aspektusait és az istenhit validitását a korábbi határainkon túlmutató, földöntúli jövőben, továbbá rávilágít a mindenkori elitek kapzsiságára, érdekelvű működésére, öncélú agressziójára.
Futólagosan érinti az említett topikokat, és valójában egy letisztult struktúrájú konspirációs akció-thriller: bár filozofikus hangvételű, minden ízében popcornmozi. Mintha elengedhetetlen kötelességének érezné a film, hogy mélyreható üzeneteket közöljön, holott erre semmi szükség, ha nem organikus. A fennköltnek szánt mondanivaló tálalása javarészt száraz, szájbarágós és modoros.
Üdv az év mozgóképes mélypontján, kerülj beljebb, vegyél kekszet – Átkozott boszorkák 2. kritika
2 nappal ezelőtt
Az előzetesekben és a plakátokon is mantrázott felvetéssel, miszerint joga van-e tudni a társadalomnak arról, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban, a magától értetődő válaszon kívül behatóan nem foglalkozik a cselekmény. A magasztosnak szánt mondandó megragad a filmet marketingelni kívánó reklámszöveg szintjén.
És erre a karakterek szürkesége is rátesz egy lapáttal. A két protagonistánk, Margaret és Daniel, valamint ellenlábasuk, a Wardex vezére, Noah Scanlon (Colin Firth) is egybites, mélységesen alulírt figurák. Átélhető háttértörténetek és kidolgozott karakterjellemek hiányában elmarad az emocionális kapocs, nem valósul meg a nézői bevonódás, így a feszültnek szánt akciójelenetek sem emelik meg a pulzust.
Jacob Elordi csábos mosolya vajon megmentette Ridley Scott legújabb sci-fi-moziját? – Kutya csillagkép-kritika
2026.8.27 8:06
A direktortól szokatlan B-filmes trópok durrogtatása (száz FBI-ügynök is képtelen eltalálni a főhőseinket, nonstop plot armor, irrealisztikus, Knight Ridert idéző autósüldözések stb.) helyett több humort és könnyedséget is elbírt volna a forgatókönyv. Véresen komolyan veszi magát a valódi mélységeket nélkülöző szkript, és rettentően hiányzik belőle az utánozhatatlan varázslat, amelyet megszokhattunk az évtizedek során Spielbergtől. A túlnyújtott, 2,5 órás játékidő pedig helyenként garantáltan unalmas lesz – és nem csak a fiatalabb korosztály számára.
Negyedik típusú találkozások?!
A történet épp akkor ér véget, amikor az utolsó 30 percben ténylegesen érdekfeszítővé válik. A hangsúlyos spoilereket elkerülve csak annyit mondanánk, hogy valójában elkészült a Harmadik típusú találkozások nyersebb, élettelenebb, csodától és ámulattól mentes verziója, amelyben a Wardex emberei és Danielék között lezajló, 2,5 órásra nyújtott üldözési szekvenciát láthatunk. Amint megérkezünk a beígért premissza legizgalmasabb aspektusaihoz, legördül a függöny. A befejezés egyébként a film legelejétől kezdve kiszámítható, de mégis, keserű szájízzel álltunk fel a székünkből, hiszen vérbeli Spielberg-ámulat helyett egy profin összerakott, de milliószor látott hajszamozit kaptunk.
Érdekességek a 30 éves Trainspottingról, az egyik legzseniálisabb kultfilmről – Elárulta a könyv írója, pontosan mire utal a cím
2026.8.23 10:38
Hogy pozitívumot is említsünk: a 94 éves John Williams érzelemgazdag és változatos muzsikája a film csúcspontja, amely csodaelixírként lehel életet az egyébként a legvérszegényebb jelenetekbe is. A leleplezés napja a kultikus duó nem kevesebb, mint 30. kollaborációja a mozivásznon. Williams legikonikusabb Spielberg-filmes zenéi között említhető a Schindler listája, az Indiana Jones- és a Jurassic Park-filmek, a Ryan közlegény megmentése, A cápa, a Harmadik típusú találkozások és az E.T. – A földönkívüli. A zseniális zeneszerző nevéhez fűződnek továbbá a Star Wars- és Harry Potter-filmek dallamai, valamint a klasszikus Superman és a Reszkessetek, betörők! soundtrackjei is.
Amikor John Williams 2016-ban elnyerte az Amerikai Filmintézet életműdíját, Spielberg az alábbi szavakat intézte hozzá:
„John Williams muzsikája nélkül nem kelnek szárnyra a kerékpárok, nem repülnek a varázsseprűk és a köpenyes szuperhősök. A dinoszauruszok sem járják a Földet. Nincs varázslat, nincsenek könnyek, és nincs hit."
A rendező örökös stábjának másik legendás alakja, a kétszeres Oscar-díjas operatőr, Janusz Kaminski (Ryan közlegény megmentése, Schindler listája) szintén végigkísérte díszes pályafutásán a rendezőt, ám a középszerűség árnyékától ő sem tudta megmenteni a produkciót. Bár 35 milliméteres filmtekercsre rögzítették a snitteket, a kékessárgás filterezésnek negatív értelemben véve digitális, streamingfilmes hatása van.
Térjünk ki a főhősökre is: Josh O’Connor, Colin Firth és Colman Domingo stabilan abszolválják a tőlük elvárt minőséget, de a show-t Emily Blunt lopja el – esélyesen élete alakításával. A színészi nívó en bloc felsőpolcos színvonalú – kár, hogy a kvalitásuk nem párosul emlékezetes karakterekkel. Eve Hewson és Wyatt Russell a protagonisták partnereit alakítják, de igazából totálisan felesleges a jelenlétük. Különösen az Emily Blunt párját megformáló Wyatt Russell, aki a comic relief-figura szerepét tölti be, de inkább erőltetett és idegesítő, mintsem vicces a karaktere.
Összességében a rendezés is korrekt, hiszen Spielberg képtelen gyenge filmet csinálni, és kapunk azért néhány erőteljes, mélyreható pillanatot is. Csak a vártnál jóval kevesebbet.
Kevés újat mond az alkotó kedvenc témaköréről; talán szerencsésebb lett volna, ha az életrajzi tematikájú csodálatos filmje, a 2022-es A Fabelman család példáját követve új ihletforrást keres. A műfaj és Spielberg szerelmeseinek azonban megérhet egy misét a nagyvásznon, még úgy is, hogy érdemes alaposan leszállítani az elvárásainkat a moziszékbe huppanást megelőzően.
