Mi van akkor, ha a hétköznapok biztonsága korlátozóvá válik? Amikor a rutin már nem megnyugtat, hanem fojtogat, sokan elkezdenek más utakat keresni. Cikksorozatunkban bemutatunk három olyan fiatalt, akik mást választottak a klasszikus munkaidő helyett.
Az El Camino, ami a világ talán leghíresebb zarándokútja, sokkal több egy hosszú túránál: azok számára, akik változást keresnek az életükben, egyfajta kapu. Vannak, akiknek néhány hét zarándoklat elég ahhoz, hogy választ találjanak kérdéseikre, és vannak, akik soha nem térnek vissza a régi életükhöz. Roland is közéjük tartozik. Már több mint tíz éve kötődik ehhez az úthoz: Galícia erdeiben él és dolgozik, kerámiákat készít és árul az elhaladó zarándokoknak, néha egy szamár társaságában. Sátorban alszik, tűzön főz, és közben valahogy mégis többet kap az élettől, mint sokan a városi biztonságban.
Tanárból szamaras zarándok
Roland filozófia-magyar szakon végzett, majd pszichológiát tanult, és tanárként dolgozott. Rövid idő után azonban egyértelművé vált számára, hogy az iskolarendszer szűk keretei nem illenek hozzá. „Hamar világos lett, hogy az oktatási rendszer által kijelölt keretek nem passzolnak az alkatomhoz.” A fővárosba költözött, de a különböző irodai és alkalmazotti munkák sem hozták meg azt az életérzést, amire vágyott. Egyre erősödött benne a vágy, hogy elhagyja a megszokott kereteket.
Önfeláldozó fodrászok, amputáló borbélyok és ágyékszékért felelő királyi bizalmasok: 10 bizarr foglalkozás a múltból
ma 10:44 -kor
A döntés, hogy elinduljon az El Caminón, egy személyes krízis idején született meg. „Úgy éreztem, hogy már úgysincs mit vesztenem, szóval felkerekedek a zsebemben a kemény 300 eurómmal, amit a Camino spanyolországi szakaszára érve egy szamárra fogok költeni.” A szamár végül 700 euróba került, így Roland reggelente előbújt a sátrából, és az elhaladó zarándokoknak három magyar népdalt furulyázott, amiket útközben tanult meg. A kalapjára különböző nyelveken felírta „Szamárra gyűjtök.” Néhány nap alatt össze is gyűlt a pénz.
Roland számára ez lett a megerősítés, hogy lehet máshogyan is élni, hogyha elég rugalmas az ember, a dolgok majd alakulnak maguktól. „Azt tapasztaltam, hogy ha ezzel a szemlélettel lépek tovább, a jövő kiforrja magát, nem kell túltervezni és stresszelni a dolgokat.” Azóta sem volt soha több pénze, mint amennyi feltétlenül kellett. De az attitűd, amit megtanult, végigkíséri: rugalmasság, türelem és bizalom az útban, legyen az a zarándokút vagy a saját élete.
Egy életmód, ami a természet ritmusához igazodik
Ma Roland évente kétszer két hónapot tölt Galíciában, az El Camino egyik erdei szakaszán. Egy kis asztalt állít ki a zarándokút mellé, ahol kézzel készített kerámiaékszereit árulja. A portékák mellé szamárpecsét is jár a zarándokigazolványba, és ha szerencséjük van, a megfáradt zarándokok még egy kis élő zenét vagy erdei kerámiaműhelyt is kifognak. „Van, hogy megáll ott valaki mondjuk egy gitárral, aztán csatlakoznak többen is egy erdei zenebonálásra, egy közös piknikre. Régebben a kerámiákat is helyben, szabad tűzön égettük ki.”
A mindennapjai nem a tanévhez vagy üzleti évhez, hanem egy sajátos ritmushoz igazodnak: kétszer két hónap Spanyolországban, négy hónap Magyarországon és közben négy hónap vándorlás, utazás: gyalog, biciklivel vagy stoppal. A megélhetése meglepően minimális költséggel fenntartható: „Galiciában pár naponta bebicajozok a közeli nagyobb faluba reciklálni: azt eszem, amit a szupermarketek kidobnak. A sátorhelyem mellett csordogál egy patak, tökéletes mosni és mosdani, van a közelben ivóvízforrás, és közben a nap tölti a telefont és a fejlámpát. Mi más kéne még?! A bevételem sosem stabil, de az attitűdöm az.”
„Ráböktem a térképre, és két hét múlva Srí Lankán voltam” – Digitális nomádság, avagy Fiatalok a rendszeren kívül II. rész
2025.8.28 10:26
Roland számára nemcsak a helyszín, hanem a tempó is meghatározó része az életformának. „Egy lovas barátom azt szokta mondogatni, hogy »a ló az emberi lélek sebességével közlekedik«, tehát lóháton épp olyan tempóban teszed meg a távolságokat, hogy tökéletesen be tudd fogadni az összes olyan ingert, amikre szükséged van a világban való éber jelenléthez. Szamárral vagy lóval közlekedve, azzal szinte egy egységbe forrva rengeteget tanulhatsz az emberekről és köztük főleg saját magadról.”
Persze ez az élet sem idilli. Az eső, a sár, a beázó sátor, az ingadozó bevétel mind része a mindennapoknak, de ezek olyan nehézségek, amik „sokkal inkább illeszkednek az ember természetes beállítódásához”. A nehézségek nem idegenek, nem gépek vagy rendszerek hibáiból fakadnak, hanem az élet szerves részei. És ha az ember képes megérteni ezt a ritmust, akkor újra biztonságban érezheti magát, anélkül, hogy fix munkahelye vagy nyugdíjalapja lenne. „Szokták kérdezni (főleg az anyám), hogy mi lesz, ha öreg leszek, és ott állok nyugdíj nélkül. Nincs rá konkrét válaszom, de a kialakult attitűd akkor is velem lesz és megmutatja az irányokat, ha megérem, úgyhogy nem félek ilyesmiktől.” És valóban: amikor például Spanyolországban nemrég országos áramszünet volt, ő csak másnap, a zarándokoktól hallotta a híreket. Az erdőben semmit nem érzékelt belőle. „Az ilyen kis jelek útján relativizálódik az emberben, hogy ki van inkább biztonságban, és ki van ténylegesen külső tényezőknek kiszolgáltatva.”
Lázadás a rendszer ellen vagy menekülés a valóság elől?
Amikor alternatív életutakról esik szó, gyakran hangzik el a kritika, hogy ezek csupán egyfajta eszképizmust képviselnek, a valóságból való kilépés eszközei, nem pedig valódi megoldási kísérletek. Sokan úgy vélik, az ilyen utak elkerülik a szembenézést a „való élet” problémáival, és csupán illúziókba ringatják az embert. Roland szerint azonban az általa választott életmód sokkal inkább válasz, mint menekülés. „A Föld immunreakciójának tartom a kivonulókat, meg az egyre szaporodó alternatív közösségeket”. Egyre többen érzik ösztönösen, hogy a jelenlegi társadalmi-gazdasági rendszer sem gazdaságilag, sem ökológiailag, sem pedig mentálisan nem fenntartható. A kivonulás nem feltétlenül elszigetelődés, hanem egy másfajta kapcsolódás: a természethez, a közösséghez, és önmagunkhoz. Roland életmódja kívülről akár romantikusnak is tűnhet, de számára fontos, hogy ne csak elvonuljon, hanem vissza is adjon abból, amit megtapasztalt: ír, tanít, blogot vezet, és megjelentette első könyvét is A szamaras zarándok címmel, és már a folytatáson is dolgozik.
Roland, Lili és Sári más-más irányból, de ugyanarra vállalkoztak: elhagyni a kijelölt utat, és saját szabályaik szerint újratervezni az életet. Nem volt garancia a sikerre, sem biztos talaj a lábuk alatt, csak egy belső iránytű, ami azt mutatta, merre nem akarnak továbbmenni. A történeteik nem receptet kínálnak, hanem lehetőséget arra, hogy elképzeljük, a megszokáson túl is van élet.
Ha érdekel Roland blogja, írásai vagy könyve, látogass el ide: rolandante.blog.hu vagy keresd a könyvét: „Banka Roland: A szamaras zarándok”.
