A mai fiatalok egyszerre beszélnek a szerelemről többet, mint valaha, miközben egyre nehezebben tudnak valódi kapcsolatokat kialakítani. De vajon miért lett ennyire bonyolult szeretni egymást egy olyan világban, ahol elvileg minden adott a kapcsolódásra?
- Lehet, hogy a barátságok lettek a Gen Z elsődleges érzelmi biztonságai, nem a romantikus kapcsolatok?
- A hookup culture szabadságot ígért, mégis egyre többen vágynak valami organikusra és őszintére.
- A végtelen opciók és randi appok között lett egyre nehezebb valóban kapcsolódni valakihez
Általában nem nehéz belekezdenem egy cikkbe. Most viszont kellett hozzá egy séta az esőtől szétázott belvárosban és Olivia Dean új albuma: The Art of Loving. Azon tűnődtem, hogyan tudnék írni a szerelemről, miközben, óvatosan vizsgálva az elmúlt 22 évemet, nem vagyok túl jó benne.
Számtalan hibát elkövettem már. Adtam túl sokat vagy túl keveset, mondtam rossz dolgokat, elvesztettem a hitem, vagy hittem akkor is, amikor nem kellett volna. De rá kellett jönnöm, figyelve a körülöttem élőket, hogy legyünk őszinték: egyikünk sem túl jó ebben a szerelem-dologban.
Persze, beszélünk róla folyamatosan. Podcastokban, TikTok-videókban, ottalvósokon, privát sztorikban, na meg terápián. A szerelem lett a generációnk kedvenc témája, miközben egyre kevesebben vannak tényleges kapcsolatban. Miközben minden adott lenne ahhoz, hogy kapcsolódjunk egymáshoz.
Vagy legalábbis ezt hisszük.
A nyugalom tényleg unalom?
„Eddig talking stage volt, de a hookup óta már egy situationship. Attól félek, elég nagy a bodycountja, de ez fiúknál nem big deal, ugye? Múltkor a ghostolása picit triggerelte az anxious attachmentem, de a dry text után lestalkoltam, tudom, nem vagyok elég nonchalant. De érted, már tényleg azt hittem, soft launcholni fog. Végül úgy is én double textingelek…
Vagy az túl nagy red flag? Mert mondjuk múltkor ő válaszolt egy tűz emojit a sztorimra, de nem tudom, lehet csak egy friends with benefits az egész. Ja meg múltkor mondjuk írta, hogy “u up?”, miután kitettem a tükörszelfit, de szerintem ez tipik breadcrumb volt csak.”
Vegyünk egy kitalált embert, akinek természetesen semmi köze hozzám. Ez a személy barátainak képes órákig mesélni arról, mi lelkesíti. De amikor valakihez közel akar kerülni, hirtelen elkezd „kevésbé sok” lenni. A barátai között büszke magára, de kapcsolataiban direkt leszólja a saját teljesítményét, nehogy túl büszkének tűnjön. A barátaival nem gondolkodik azon, mit írjon vissza. Természetesen jön. Ha viszont szeret valakit, taktikázni kell és fontossá válik, hogy ki mikor ír vissza.
Heti horoszkóp: a Halaknak megint borzalmas napjaik lesznek, a Nyilasokat ki akarják rúgni
tegnap 16:03 -kor
A modern randizás egyik legfárasztóbb része, hogy már nem emberekként veszünk részt benne, hanem saját magunk PR-osaként. Folyamatosan brandként tekintünk magunkra, legyünk eladhatóak, de ne túl elérhetőek, mert az már nem fog bejönni “neki”. Személyiségek közt válogatunk. Melyik tetszik: vidéki cottage-core, budai old money vagy ozorás indie legyek esetleg? Esetleg goth vagy pink pilates princess? Rettegünk a visszautasítástól, magunk valós megmutatásától, komplexitásától és attól az első egy-két randis szorongástól, ami mindig elkerülhetetlen, ha igazán kapcsolatot szeretnénk valakivel.
A situationshipek talán éppen azért érdekesek, mert valódi kapcsolódások ezek, amelyek sokszor a (fiatalságból fakadó) tapasztalatlanságon csúsznak el. És mit teszünk, amikor nem jön össze az a dolog, amibe annyi lehetőséget láttunk bele? Szakítós zenék kerülnek az Insta Notesba, nézzük a 2000-es évek romkomjaiból készült edit videókat, majd elküldjük őket a barátainknak azzal, hogy „us fr”. Jön néhány repost is, hogy a távolabbi ismerősök is megtudják, mi a helyzet. Vagy tarotkártyás videókat nézünk, hogy kiderítsük, hol ment félre a dolog. Esetleg készül egy Pinterest-tábla „new me” címmel.
A hookup culture nem olyan szexi, mint ahogy eladták nekünk
Sokáig azt hittük, hogy a szabadság azt jelenti: nincs szükségünk senkire. Nem kell a commitment, a címkék, a kapcsolatba belefektetett energia. Tinder, Bumble, Hinge, Grindr, Insta DM-ek sokasága ad lehetőséget kapcsolatok meg-nem-találására. Egy olyan világban élünk, ahol végtelen lehetőségünk van egyéjszakás kapcsolatokat találni, és sokkal kevesebb arra, hogy valódi, közeli barátokat. Ki kell nyújtóznunk a valóság felé, és ott megtalálni azt, akit keresünk. Mert hiába lett a szex könnyebben elérhető, az intimitás közben brutálisan felértékelődött. Hiszen mi az intimitás, ha nem érzelmi nyitottság? És mára az a legritkább, legnehezebben megszerezhető valuta.
De van egy tagadhatatlan oldalra húzás, figyelve a fiatalokat, a randiappok már inkább játékként működnek, megnézzük ki van fent, nevetünk rajta, de keveseket ismerek a tinderezők közül, akik ténylegesen elmentek egy randira. Egyre határozottabbak vagyunk: organikusan akarunk párt találni. Volt egy érezhető változás az elmúlt 2-3 évben, ahogy a randiappok bűvköre oldódni kezdett, és már lassan a Gen Z használja a legkevesebbet aktívan.
Júniusi horoszkóp: a Halakra pokol vár, a Szüzek Európán kívül utazhatnak
2026.6.1 15:05
A potenciális lehetőségek száma végtelen. A pszichológiában ezt hívják choice overloadnak. Minél több opciód van, annál nehezebben köteleződsz el bármelyik mellett. Így egyedül maradunk, építjük a brandet, és a bennünk felgyűlő szeretetet inkább barátainknak adjuk.
A legszomorúbb, hogy közben egyre többen vágynak egy valódi mélységű kapcsolatra. Egy barátnőm pár hete azt mondta: „Legszívesebben már most egy két-három éve tartó kapcsolatban lennék. Az elejét nem akarom megélni, az alakulást. Nem akarok még egy Bumble-randit, ahol megkérdezik, mi a kedvenc színem.”
Lehet, hogy a barátság az új romantika? “Sisters before misters!”
Feldobtam a témát az esti impromptu borozás közben, mit gondol az asztal körül ülő többi egyetemista. „Én tudom, hogy akinél majd végül kikötök, vele először barátok leszünk, és akkor nincs ott az első randis fura szorongás, már ismeritek egymást és ott vannak a közös sztorik, aztán egy nap rájövünk, hogy itt nemcsak szeretet van.” Teljes volt az egyetértés: ez a legjobb forgatókönyv.
Nem csak a nagymamák hobbija: a kötés és a horgolás a függőségeken is segíthet, és az agyadnak is jót tesz
2026.5.26 10:47
Azért szeretjük a barátságainkat, mert ott nem kell úgy előadnunk magunkat, mint bármelyik randin: nem félünk, hogy a valós énünk nem felel meg az insta aesthetic-nek. Talán ezért lettek ennyire fontosak a barátságok is a Gen Z életében. Egy csomó fiatal már nem romantikus kapcsolatokban találja meg az elsődleges érzelmi biztonságot, hanem a barátaiban. A “chosen family” lassan fontosabb lett, mint a klasszikus párkapcsolati forgatókönyv, amit a nagyszüleink éltek meg, na meg az ő nagyszüleik.
@avinetra #fyp ♬ Une barque sur l'océan from Miroirs - Andre Laplante
Természetesen nem minden változás rossz, inkább azt látjuk: a valódi szabadság nem abban van, hogy a telefonon keresztül bármikor egyéjszakáshoz juthatsz, hanem abban, hogy nincs az a társadalmi nyomás, hogy a szerelmet kell a szeretet elé tenni. Szabad önmegvalósítani, elvakultan az álmainkat üldözni, és útközben belebotlani valakibe. A körülöttem lévők elmondásából: a fiúk dolgozni akarnak és tanulni, hogy legyen hátterük, majd amit az önfejlődésükbe, jövőjükbe, esetleges családjukba fektetnek. És végre a lányok is hasonló cipőben járhatnak, utaznak, önmegvalósítanak és megélik a szabadságot, amit az anyjuk, nagyanyjuk nem tudott.
Mindannyian úgy csinálunk, mintha tudnánk, mit csinálunk, miközben igazából csak próbálunk nem túl cringe-ek lenni valaki előtt. És mégis, amikor egy pillanatra nem játszunk semmilyen szerepet, lehull az álarc, valahogy arra jutunk: ez az egész játék arról szól vajon két ember épp elég bátor-e ahhoz, hogy ne túl okosat vagy vicceset akarjon mondani, hanem valami őszintét.
