Az öko- és a klímaszorongás valós problémák, interjúnkban Csapó Krisztina gyászkísérővel és online mentálhigiénés tanácsadóval beszélgettünk a jelenségről, és a lehetséges megküzdési technikákról.
A szélsőséges időjárási jelenségek, a biodiverzitás drámai csökkenése és a bizonytalan jövőkép egyre több emberben ébreszt szorongást, rettegést – és akár gyászt is. Csapó Krisztina gyászkísérővel és online mentálhigiénés tanácsadóval az öko- és klímaszorongás lélektani hátteréről, valamint a megküzdés lehetőségeiről beszélgettünk.
Kezdjük azzal, hogy mi pontosan ökoszorongás, hogyan és miért alakul ki?
Először is felhívnám a figyelmet arra, hogy az „öko-” és „klíma-” előtagot nagyon gyakran használják szinonimaként, de a kettő nem ugyanaz, ahogy az ökológiai válság és a klímaválság sem. Persze szorosan kapcsolódnak egymáshoz.
Tehát mindkettő része annak a polikrízisnek, amiben élünk, és a természeti környezet pusztulása valóban az egyik legsúlyosabb probléma, de csak az egyik. Ezt mutatja az is, hogy az évtizedes múltra visszatekintő ökopszichológia mellett 10-12 évvel ezelőtt megjelent a klímapszichológia is, mint külön terület.
Föld napja: 7 kevésbé ismert ökoszisztéma, amit a pusztulás fenyeget
2025.4.22 11:15
A szorongás önmagában egy fenyegetésre adott normális emberi reakció, mindenki megtapasztalhatja átmenetileg. Pszichológiai értelemben vett zavarról akkor beszélünk, ha ez tartósan áll fenn, ha valódi fenyegetést nem jelentő dolgok váltják ki, vagy túlzott a reakció. Egy bizonyos fokú szorongás még jó is lehet, mert változtatásra késztet, motivációt adhat arra, hogy kezeljük a fenyegetést.
Egyesek szerint feleslegesen aggódunk. Mit gondolsz erről?
Mind az öko-, mind a klímaszorongás esetében többen is hangsúlyozzák, hogy az aggodalmak teljesen jogosak, és az ELTE-s kutatás is azt vizsgálta, hogy ez hogyan fordítható cselekvésbe a környezeti értékek megóvása érdekében. A klímaváltozással kapcsolatos szorongás tárgya ugyancsak elég konkrét és valós, hiszen a 2015-ös „másfél fokos” célkitűzést kevesebb mint 10 év alatt elbuktuk. A szélsőséges időjárás, a természeti katasztrófák, a hőhullámok, aszályok, árvizek már itt vannak, és a helyzet látványosan romlik. Noha vannak törekvések, az érdemi cselekvés túl kevés és túl későn történik. Az 1990-es évek óta téma a kibocsátáscsökkentés, ehhez képest azóta 67%-kal sikerült növelni azt.
A rákkeltő örök vegyi anyagok ott vannak a kontaktlencsében, a samponban és az esőkabátban is, betiltásuk mégis döcögősen megy
2025.3.29 9:05
Az, amit öko- vagy klímaszorongásként azonosítanak (az érintettek és a szakemberek egyaránt), gyakran egy fel nem ismert és nem kezelt gyászfolyamat. Ez különösen a fiatalabb generációknál jelenik meg, és a jövőkép elvesztése miatti gyászt hozza magával, amit sokan traumatikus veszteségek sorozataként élnek meg.
Miért lehet valami, ami „meg sem történt”, gyász tárgya? Hogyan kell ezt értelmezni?
A klímagyász tulajdonképpen egy rövidítés, ami az éghajlatváltozással kapcsolatos veszteségek miatt érzett gyászt jelöli. Ez egy rendkívül bonyolult folyamat, amelynek több rétege van: beszélhetünk egyrészt már bekövetkezett, másrészt a jövőben várhatóan bekövetkező veszteségek miatti gyászról (anticipációs vagy előgyász). A klasszikus, haláleset miatti gyász esetén a jövőkép elvesztése „másodlagos veszteség”, a klímagyász esetében ez önmagában az elsődleges veszteség, ami gyászt kiváltja.
Ráadásul a klímagyász és az ökogyász az el nem ismert gyászok közé tartozik, vagyis akik ezzel küzdenek, minimális megértést kapnak a környezettől, ha egyáltalán kapnak. Sokkal gyakoribb az, hogy a környezet túlérzékenységnek vagy „klímahisztinek” tekinti mindezt. Ez pedig elszigeteli az érintettet, illetve további veszteségélményekhez vezet: például a közösséghez tartozás elvesztéséhez, vagy legalábbis ahhoz az érzéshez, hogy nem mondhatom ki, amit gondolok, így elvész a szabad önkifejezés érzése.
Milyen lelki folyamatokon megy keresztül az, aki ezt megéli?
Sokakban egyfajta identitáskrízist, értékválságot eredményez: a rendszerből nem lehet kilépni, a mindennapi élet működtetéséhez szükséges, hogy a részei maradjunk, viszont a rendszer részeként nem tudunk nem ártani. Hiába szeretnénk óvni a környezetet, ha az életünk a városhoz köt, vásárolni kell, közlekedni kell, fűteni kell. Az életmódunk vezetett ide, és ezen változtatni csak korlátozott mértékben lehet. Hiába vagyunk környezettudatosak, az ökológiai lábnyom csökkentése a fejlett világban komoly kihívás.
A mélytengeri púpos horgászhal, akiért az egész TikTok sír: mit jelenthet a fekete tengeri ördög felbukkanása?
2025.2.21 10:45
Ráadásul egy olyan környezetben szocializálódtunk, ahol például a jó szakma, a jólét számít értéknek. Sokan éveket, komoly pénzeket és energiát öltek abba, hogy karriert építsenek. Erre kiderül, hogy a világ nem olyan irányba megy, ahol ezek a „befektetések” megtérülnek, sőt, egy megváltozott jövőben teljesen feleslegesnek tűnhetnek. Ahogy említettem, a jövőkép elvesztése traumatikus veszteség lehet – minél több energiát fektet valaki a jövőjébe, annál inkább. És a fiataloknál ott van a gyermekvállalás kérdése is: hogyan vállalhatunk gyermeket felelősséggel, ha számunkra is félelmetes a jövő?
A pszichológia számos érzelmet azonosított a klímaváltozással kapcsolatban. A klímaszorongáson kívül létezik klímadüh, klímabűntudat és klímadepresszió. Ezek mind korrelálnak a gyász Elizabeth Kübler-Ross által azonosított szakaszaival: tagadás, harag, alkudozás, depresszió, elfogadás. Ezek a szakaszok nem egyszeriek, nem lineárisak, a gyász hullámzik, szóval nem elég egyszer kipipálni őket.
Egyébként én azt gondolom, hogy a jövővel kapcsolatban eufémizmus a 'szorongás' kifejezés – sokaknál ez jóval inkább rettegés. Különösen akkor, amikor először ébred rá valaki arra, hogy milyen jövő várható. Az konkrétan a pánik, a totális kilátástalanság érzése, és ezt nem szabad félvállról venni.
Milyen veszélyei lehetnek az ilyen típusú szorongásnak?
Az öko- és klímaszorongás egyaránt okozhat pszichés/mentális, fizikai és viselkedésbeli problémákat. Ezek az általános szorongásos tünetek teljes palettáját lefedhetik (ezért is azonosítják szorongásként).
Ami specifikus, az a kiemelt odafigyelés a „zöld”, környezetbarát megoldásokra. Ez önmagában nem baj, de ha kényszeressé válik, ha az emberi kapcsolatokra is kihat, ha erős a bűntudat a hétköznapi élet egyes elemeivel kapcsolatban, mert nem elég környezetbarát, az már probléma. A környezettudatosságra törekvés jó, de ha elszigetelődünk a baráti körünktől, a családunktól, mert folyamatosan kritizáljuk őket az életmódjuk miatt, ha állandóan dühösek és/vagy frusztráltak vagyunk azért, amit mások csinálnak vagy nem csinálnak, ha nem tudunk másra figyelni, mert csak az jár az eszünkben, hogy már megint kivágtak egy erdőt, akkor mindez jelentősen ronthatja az életminőséget. A reménytelenség, a tehetetlenség, a bizonytalanság érzése akár depresszióhoz is vezethet.
Lehet azt mondani, hogy ez egy traumatizáló élmény?
Igen. A klímapszichológia már nem is annyira öko- vagy klímaszorongásról beszél, hanem klímatraumáról, vagyis egy kollektív, mindannyiunkat érintő traumáról. A szembesülés azzal, hogy mit tettünk az ökoszisztémával, hogyan zsigereljük ki a Földet, és ennek milyen következményei vannak és lesznek, sokak számára elviselhetetlen.
A poszttraumás stressz fogalmát sokan ismerik, de a pre-traumás stressz talán kevésbé ismert. Ezt először olyan katonáknál figyeltek meg, akik még soha nem voltak bevetésen, de már indulás előtt PTSD-s tüneteket produkáltak. Hollywood ellátott minket bőven disztópiákkal, a filmek képei beleégtek a retinánkba, és amikor a jövőre gondolunk, könnyen beúsznak ezek a poszt-apokaliptikus képek. A TV és az internet közel hozza mindazt, ami a világ más tájain történik (háborúk, természeti katasztrófák), és ez felerősíti a félelmeket.
Ráadásul az emberi kapcsolatok is kiterjedtek – akinek az ismerőse a világ másik táján személyesen (volt) érintett, az már nem tudja elintézni azzal, amivel a nagy többség: máshol, tőlem messze történik mindez, engem nem érint.
Ha már emberi kapcsolatok, hogyan hatnak ezekre a lelkiállapotokra a generációs különbségek?
A gyerekek, fiatalok általában nem tudnak beszélni ezekről a problémákról a szüleikkel, tanáraikkal, a generációk közti szakadék talán soha nem volt ilyen mély.
Az ötvenen felüli korosztály jogosan érezheti, hogy ők csak haladtak a korral és megpróbáltak a gyermekeiknek biztosítani egy szebb és jobb jövőt, de ennek iszonyatos ára lett. Ezt az árat pedig a következő generációk fizetik meg, akiknek a kétségbeesése, kiábrándultsága és dühe ugyancsak teljesen érhető. A legrosszabb talán az, amikor az idősebbek azt mondják: majd ti megoldjátok, nem a mi problémánk. Holott ebben mindannyian benne vagyunk, és nagyon nagy szükség lenne arra, hogy meginduljon egy párbeszéd a generációk között.
Mit tehet az, aki úgy érzi, a szorongás túlzottan elhatalmasodik rajta? Vannak konkrét technikák, amelyeket alkalmazhatunk a terápia mellett?
Az elmúlt években szinte havonta jelentek meg cikkek az öko- vagy klímaszorongás csökkentésére vonatkozó tippekkel. Ezek mind jók, de tartós hatást azért ne várjunk tőlük, főleg a fentiek miatt. A szorongás csökkentésére vannak bevált módszerek, azonban az anticipációs vagy előgyász, ami csak a felszínen jelenik meg szorongásként, teljesen más megküzdési stratégiákat igényel. Van néhány technika, ami mindkét esetben segíthet.
- Ne maradjunk egyedül! Beszéljünk valakivel, aki megért minket. Az elszigetelődés jelenti ugyanis a legnagyobb veszélyt.
- Figyeljük a légzésünket, lélegezzünk mélyeket! Ahelyett, hogy egy mély levegővétellel kezdenénk, előbb fújjuk ki – például képzeljünk el egy 50 gyertyás tortát, amit egy levegővel kell elfújnunk. Ilyenkor a vákuum teszi a dolgát és önkéntelenül is mélyeket fogunk lélegezni.
- Merjünk sírni! Sírni férfiaknak, fiúknak is szabad. A könnyek által stresszhormonok távoznak a testből, és endorfinok szabadulnak fel.
- Nevezzük meg az érzéseinket! Ha pontosan meg tudjuk fogalmazni, hogy mit érzünk, az csökkentheti a bennünk lévő feszültséget.
Írjunk naplót! Az analóg naplózás gyógyító erejű lehet – erről szólnak James Pennebaker kutatásai is. - Kapcsolódjunk a természethez, a földhöz! Gondozzunk növényeket, kertészkedjünk, vagy csatlakozzunk közösségi kertprogramokhoz!
- Az aktivizmus ugyancsak lehet egy út – egyrészt mert közösséget ad, másrészt mert a cselekvés csökkenti a tehetetlenség érzését. Itt nagyon fontos, hogy milyen elvárásokkal lesz valaki aktivista: fontos emlékezni arra, hogy nem gondolkodhatunk, dönthetünk, cselekedhetünk mások helyett, vagyis ne azért tegyünk bármit is, mert ezzel megállítjuk a klímaváltozást, hanem azért, mert ezt tartjuk helyesnek, bármi lesz is az eredménye.
Mindezek mellett érdemes szem előtt tartani, hogy a szorongás nem fog teljesen megszűnni (evolúciós okai vannak, hogy egyáltalán létezik). Ahogy újabb és újabb veszteségek jönnek, a gyász következő hullámai is megérkeznek, ráadásul ezek az aggodalmak és veszteségek teljesen megalapozottak.
Idén is megmutatkozott, hogy a klímakatasztrófa nem a jövő, hanem a jelen
2024.12.21 9:20
Ha mindenki olyan érzékeny lenne, mint azok, akik most szenvednek, ha a világ állapotára néznek, nem tartanánk itt. Minél szorosabb kapcsolatban vagyunk a természettel, minél fejlettebb az igazságérzetünk, annál fájdalmasabb az, amit magunk körül látunk. Nem az a cél, hogy minél hamarabb túl legyünk ezen, mert ez egyrészt lehetetlen elvárás, másrészt azt jelentené, hogy visszatérünk a társadalmi normákhoz és az ezzel járó pusztításhoz. A cél inkább az, hogy megtanuljuk kezelni az érzéseinket, és a veszteségek elgyászolása után értelmet tudjunk adni a mindennapjainknak, az életünknek. Ez nem sprint, hanem maraton. Fontos tudatosítani, hogy nem a jövő veszett el, hanem az elképzelt, vágyott jövő. És bármennyire fájdalmas, minden cselekedet, ami csökkenti a szenvedést, ami helyreállít bármit is, számít és fontos.
Aki úgy érzi, szeretne segítséget kérni, kihez fordulhat?
Én évek óta vezetek klímaszorongás és klímagyász csoportokat, ezek sorstársi önsegítő csoportok, nem kifejezett terápiák, bár a tapasztalatok szerint a részvétel lehet terápiás hatású. A résztvevők eddig arról számoltak be, hogy a közösen végzett gyászmunka hatására megszűntek a „pánikrohamaik” és tartósan, jelentősen csökkent a szorongásuk. Továbbá évek óta vezetek műhelymunkákat szakemberek számára – a cél nem annyira az, hogy erre szakosodott pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek legyenek, pontosabb talán a „klímainformált segítő” kifejezés.
A klimapszichologia.hu honlapon hamarosan elérhető lesz azoknak a szakembereknek a „katalógusa”, akiket meleg szívvel tudok ajánlani. A jelenlegi 10 alkalmas klímaszorongás/klímagyász csoportok mellett tervezünk alkalmi klímakávéházat is, ahová azokat várjuk, akik hasonló érzéseket megélőkkel szeretnének beszélgetni.
Milyen forrásokat ajánlanál azoknak, akik szeretnék jobban megérteni az öko- és klímaszorongást?
Magyarországon működik a Jem Bendell által alapított nemzetközi Deep Adaptation Forum legnépesebb közössége, a 24 ezer tagot számláló Deep Adaptation Hungary – Készülj és alkalmazkodj Facebook-csoport. Ez elsősorban egy támogató közösség azok számára, akik készek szembenézni a jövővel. Második éve a csoport tagjai rendszeresen szerveznek személyes találkozókat is, ezek nagyon inspirálóak szoktak lenni. Magyarországon az ökopszichológiát az Ökopszichológiai Intézet képviseli, ők elsősorban a természettel való kapcsolódást segítik. Dr. Kőváry Zoltán írásait is ajánlom olvasásra, ő az egzisztenciális pszichológia szempontjából közelíti meg a témát. Angol nyelven sokkal több minden érhető el: kiemelném a Joanna Macy által alapított Work that Reconnects hálózatot, illetve a Climate Psychology Alliance (UK) anyagait. Ők rendszeresen hirdetnek online csoportokat is fiatalok, szülők számára. A nemzetközi Deep Adaptation Forum a hét szinte minden napján biztosít lehetőséget online támogató csoportokhoz való csatlakozásra.
Az akkumulátorgyártók úgy szennyezik a környezetet, mintha érinthetetlenek lennének – Interjú Simon Gergely vegyianyag-szakértővel
2024.8.24 11:10
Hiszek abban, hogy idővel hazánkban is egyre nagyobb teret kapnak ezek a fontos témák, és az öko- és klímaszorongás feldolgozása természetes részévé válik a lelki egészségről való párbeszédnek.
