Patrick Schwarzenegger karrierje eddigi csúcsán van, köszönhetően A Fehér Lótusz harmadik évadának. Kíváncsiak vagyunk, hogyan él az, akinek az apja a testépítés úttörője, ezért utánajártunk, hogy mit árult el eddig a színész az életmódjáról.
Arról nincsenek hiteles információink, hogy Patrick Schwarzenegger csak az apja miatt kapott-e szerepet A Fehér Lótuszban, abban viszont biztosak vagyunk, hogy a sikeres castingfolyamatban az is közrejátszott, ahogy kinéz. Persze, ha valakinek illik is izmosnak lenni, az épp a testépítés popkultúrába ékelésében úttörő Arnold Schwarzenegger fia, de pont emiatt azt is gondoltuk, hogy ha valakitől, tőle lehet tanulni arról, hogyan él, eszik és edz egy fitt ember. Utánajártunk tehát, miket árult el eddig életmódjáról az ifjú Schwarzenegger.
5-kor kel
A leghátborzongatóbb része Patrick Schwarzenegger életmódjának a korán kelés. Még 2022-ben, egy 50 napos terv miatt döntött úgy, hogy reggel (hajnal) 5-kor ébred, és a Man's Health riportja alapján eléggé rákapott az ízére. A korán kelésnek közismerten jó hatása van a mentális egészségre is, nem beszélve arról, mennyi szabadidőt képes felszabadítani az ember azzal, ha a napi teendői egy részét a reggeli órákban is el tudja végezni. A színész például ekkor edz, mert – némi táplálék bevitele után – ilyenkor tudja a legintenzívebben végezni a gyakorlatokat. Edzés után pedig marad ideje kajálni (mire más felkel, ő már háromszor evett), és felkészülni a napra.
Rengeteget eszik
Reggel 5-kor, felkelés után egy proteinszelettel kezd, 2-3 óra múlva ledob egy smoothie-t, és csak ezt követően, fél 11-kor érkezünk el a reggelihez, amire általában tojást, zöldséget, esetleg kolbászt eszik. Aztán jöhet egy előrecsomagolt kaja ebédre, aznap, amikor Men's Health magazin nála járt, ez négy darab lazacot tartalmazott. Délután négy körül lever még egy smoothie-t, ilyenkor valamilyen lekváros turmixot készít mogyoró- vagy kesudióvajjal. Aztán fél 6-kor snack time, ami például szárított marhahúst jelent, majd 7-kor vacsorázik, általában ilyenkor megy rá a klasszikus gyúrós kajákra, mint a csirke-rizs és ennek variációi. Lefekvés előtt jön a csalás: jégkrém, amire külön hűtője van.

Ebből viszonylag egyértelműen kiderül, hogy Patrick Schwarzenegger nem egy fogyókúrás tag. Elmondása szerint igyekszik minél több kalóriát bevinni, priorizálva a fehérjét és a komplex szénhidrátokat. Persze, megoszlanak a vélemények arról, hogy mennyire egészséges ennyit enni, de ha az embernek célja minél nagyobb izomtömeget pakolni magára, és rendszeresen edz, akkor elkerülhetetlen a temérdek kalória bevitele.

Schwarzeneggernek – aki állítása szerint nem igazán hisz a trendi diétákban – gyerekkora óta nagyon fontos az egészséges táplálkozás, értelemszerűen a családja alapértékrendjének része volt ez is, ahogy a sport. Nem véletlen, hogy befektetőként több olyan, frissen alapított vállalkozásba is beszállt, amiknek az a célja, hogy egészséges, alternatív élelmiszereket biztosítson a fogyasztók számára anélkül, hogy le kéne mondaniuk arról, hogy finomat egyenek vagy igyanak. Neki ez a szívügye.
Minimum heti ötször lemegy a terembe
Schwarzenegger következetesen tartja, hogy legalább heti ötször, de akár hatszor is lemegy a terembe edzeni, ahogy az is fontos számára, hogy minimum egy pihenőnapot tartson, hisz az izmoknak kell idő a regenerálódásra. Nagy rajongója a csoportos edzéseknek, szerinte ez a teljesítményen is javít, mert az ember nem veszti el a fókuszt, például a telefonja miatt.

Bármilyen fura, a lábedzés a kedvence, de ha jól értjük, leginkább az eufória miatt, amit akkor érez, mikor túl van rajta. „Valószínűleg én vagyok az egyetlen tag a világon, aki utálja a fekvenyomást” – mondja, mikor arról kérdezik, hogy melyik gyakorlatot kedveli legkevésbé. A bench press egyébként azért nem a szíve csücske, mert érzékenyek a vállízületei, korábban vállsérülést is szenvedett egy forgatáson, ami után egy évig nem emelhetett súlyt, meg kellett műteni, akkor jött be a COVID, és elég sokat kihagyott, ami állítása szerint meglátszott az alakján is.

Kardiózni csak időszakonként szokott, leginkább a súlyzózásban hisz, az edzéstervét pedig havonta megcsavarja kicsit, hogy sokkolni tudja az izmait.
Nem hisz az önsanyargatásban
Külön fridzsiderben nagyjából 70 doboz jégkrém, óriási halózások, semmiféle specifikus diéta – Patrick Schwarzenegger nem az önsanyargatós értelemben él egészséges életet. Jégkrém-megszállottsága odáig „fajult“, hogy Instagram-sztorikban pontozta és véleményezte a különböző termékeket, amikhez hozzájutott. Viccből kezdte el, de aztán a gyártók elkezdték felkeresni, hogy küldenék neki a termékeiket kritikára. A GQ-nak azt mesélte, egyszer adott nulla pontot is. „Mennyire krémes, mennyire tejes, mennyire jeges... Utálom, ha jeges” – engedett betekintést szempontrendszerébe.
Másik bűnös szenvedélye (dehogy bűnös – a szerk.) a kávé, amit hidegen (na, ez már bűnös – a szerk.) iszik. Koffeinfüggőségét azzal támasztja alá a Men's Health riportjában, hogy azért sikerül neki 5-kor felkelni reggel, mert az az első gondolata, hogy hamarosan kávézhat.
Mit tanult a fatertól?
Persze, minden bizonnyal megvannak az árnyoldalai annak, ha egy világsztár gyereke vagy. Az viszont biztos, hogy nagyon sok mindenre megtanítanak otthon, amit más az élettől tanul meg: ha az apád testépítők millióinak példaképe, akkor valószínűleg elég hamar elsajátítod a célravezető hozzáállást. Ha azt látod otthon, hogy a fater azért kel korán, mert le kell mennie a terembe edzeni, az valószínűleg elég hamar belövi számodra a prioritásokat.
Patrick és Arnold többször is edzettek már együtt, ráadásul az ifjabbik Schwarzenegger pár éve még arról számolt be, hogy 70-es éveiben járó apja többet nyom, mint ő. Amikor arról kérdezik, milyen az öreggel edzeni, mindig azt hozza fel, hogy olyankor a telefonok ki vannak tiltva az edzőteremből. Állítólag nagyon ideges tud lenni attól, ha emberek a telójukat nyomkodják a teremben.
Patrick Schwarzeneggertől azt is megkérdezték, mi a legjobb tanács, amit édesapjától kapott edzés szempontból:
Apám mindig azt mondja, ha nem lazsálsz az edzőteremben, akkor valószínűleg a munkádban vagy az életed más területein sem lazsálsz.
Az öreg Schwarzenegger szerint bárki képes eredményeket elérni a teremben, aki elszánja magát. A sport- és az edzés jellemformáló ereje tehát az, amit kiemelnek, és ezzel mindenki azonosulhat, akár van az alagsorában egy saját edzőterem, akár nem. Ideális esetben ez az, ami miatt az ember képes ráfüggni a sportra vagy az edzésre: érzi, hogy minden egyes alkalommal jó irányba formálódik a személyisége, ami egy katartikus, addiktív élmény.