Szeptember 19-étől idén is látható Budapesten a World Press Photo kiállítása, amit most először nem valamelyik múzeumban, hanem a Biodómban rendeztek meg. Mi is jártunk a kiállításon és elmondjuk, miért ajánljuk mindenkinek.
A World Press Photo kiállítás már 48 éve látható Budapesten is, viszont eddig mindig állami fenntartás múzeumok, az elmúlt hat évben például a Nemzeti Múzeum adott neki otthont. Az elmúlt évek kisebb-nagyobb botrányai miatt viszont a szervezők úgy döntöttek, búcsút intenek az intézménynek. Így került a képbe végül az Állatkert mellett található Biodóm meglehetősen tágas bejárati aulája, ami 2024. szeptember 19-étől egészen október 27-éig várja minden nap az ide látogatókat.
A World Press Photo kiállítás hagyományosan a világ legjobb és legfontosabb sajtófotóit és dokumentarista fényképeit mutatja be, amelyeket egy független zsűri választott ki. Az évente megrendezett World Press Photo verseny 1955 óta a világ sajtófotós munkáinak legmeggyőzőbb és legtartalmasabb (sokszor legmegrázóbb) alkotásait díjazza.
Az idei versenyre 2024. januárjáig lehetett beküldeni a pályaműveket, 3 851 fotós 130 országból összesen 61 062 fotót és szabadon választott formátumú pályázatot küldött be, amiket egy független zsűri értékelt négy kategóriában (Egyedi, Sorozat, Hosszú távú projektek és a Nyílt formátum, ami a fotográfia mellett más technikákat és formulákat használó művészetre vonatkozik.) Ebből választották ki a győztes pályaműveket és alkotókat, 31 fotográfust, 24 országból Ausztrálián keresztül Iránon át egészen Venezueláig, akik a saját életüket és biztonságukat is kockáztatták azért, hogy elkészíthessék a felvételeket.
„A díjnyertes alkotások a világot napjainkban érintő legégetőbb problémákat dokumentálják, a súlyos politikai konfliktusoktól és átalakulásoktól kezdve az éghajlati válságon át a menekültek biztonságos utazásáig. A fontos történések bemutatásával a kiállítás elősegíti az aktuális események mélyebb megértését és tudatosítását, valamint emlékeztet arra, hogy a sajtó szabadságára a világ minden részén nagy szükség van” – fogalmazza meg a World Press Photo saját ars poeticáját.
Hová menjünk, miket nézzünk szeptemberben? – 5 kiállítás, hogy tartalmasan induljon az ősz
2024.9.1 9:31
A kiállításban és alapvetően magában a World Press Photo gondolatiságában is talán az a legnagyszerűbb, hogy a fotóművészet által közelebb hozzák a látogatókat olyan eseményekhez és a világban történt tragédiákhoz, amik a híreken keresztül csak látunk, hallunk, de nem érezzük át és nem vesszük észre azokat az egyéni sorsokat, személyes tragédiákat, amik egy-egy háború, természeti katasztrófa vagy politikai és gazdasági érdekkonfliktusok mögött, vagy pontosabban alatt állnak.
Először Shila, egy háromgyermekes édesanya képe jön velünk szembe, aki vörös virágot tart az arca elé. Sokáig egy fodrászüzletet vezetett, egészen addig, ameddig eritreai katonák megszállták a várost. Őt többször is megerőszakolták, amiből kilenc hónap múlva fia született, de a gyermekeinek nem meri elmondani, hogy mit tettek vele.
Megrázó felvételek készültek az Izrael-Hamász háborúról és a lakosság szenvedéséről. A kiállítás egyik legikonikusabb darabja az a kép, amelyen a gázai bombázások következtében elhunyt unokahúga holttestét öleli magához egy palesztin nő.
A tálib hatalomátvétel után a gazdaságilag teljesen összeomló Afganisztán képeit Ebrahim Noroozi örökítette meg, ahogyan egy kitoloncolt idős nő egy kanapén fekszik a sivatag közepén.
Megismerkedhetünk a Veletek maradok című fotósorozattal, amely egy vizuális naplóként vezet minket végig a rákos beteg édesanya utolsó két évének történetén.
De rengeteg fontos esemény mellett betekintést nyerhetünk az Egyesült Államok első klímamenekültjeinek viszontagságos életébe is, az ukrajnai háború hétköznapjaiba és a mianmari forradalom történetébe is, hogy csak egy párat állítsunk a témagazdag kiállításról.
Nem is olyan szörnyű hely ez a Magyarország
A kiállítás először bűntudatot kelt a nézőben, hogy miért nem figyelt oda ezekre a tragédiákra jobban, miért csak most képes, ezeken a képeken – és ami még fontosabb, a képekhez kapcsolódó történeteken és kontextusokon – keresztül igazán empatizálni a bajbajutottakkal, miért csak most látja igazán a katasztrófák emberi arcát.
Egy új kutatás szerint nyitottabbak és empatikusabbak azok az emberek, akik kiállításokra járnak
2024.8.14 15:23
Másodjára, az alkotásokat látva egy keserű tehetetlenség fogja el az embert, annak az érzése, hogy mind ugyanannyira tehetetlenek és kiszolgáltatottak vagyunk a politikai és a nagytőkés érdekekkel szemben, mint azok az áldozatok, akiket a képeken látunk, és nagyon úgy tűnik, semmit nem tehetünk azért, hogy ez a kiszolgáltatottság bárhogy is megváltozzon.
Harmadjára viszont elönt egy megnyugvás, vagy talán inkább az a hálaszerű érzet, hogy bármennyire is szörnyen működik ez az ország, amiben élünk, bármilyen rossz is a tömegközlekedés, a lakhatás, az egészségügy, az oktatás, a szociális ellátás, a gazdaság, a sajtó, a közbeszéd és még rengeteg minden állapota itthon, bármennyire mérgezőek és újratermelődőek a hazai viszonyok, még így is elmondhatjuk, hogy világszerte sokkal méltatlanabb körülmények között kényszerülnek élni, vagy inkább létezni emberek és bármennyire is elvágyunk sokszor ebből a kelet-európai mocsárból, annál még mindig jobb az, ha mi nézzük ezeket a felkavaró és elkeserítő képeket, mintha minket fotóznának.
