2022.12.19 13:50
Olvasási idő 1:30
Szöllősi Anna

A butatelefon az új menő? Egyre több fiatal távolodik el tudatosan a közösségi médiától

A butatelefon az új menő? Egyre több fiatal távolodik el tudatosan a közösségi médiától
Forrás Girl with red hat / Unsplash
TÁRSADALOM Z GENERÁCIÓ

Egy csapat brooklyni tinédzser úgy döntött, megalapítják a Ludditák Klubját, ami a közösségi médiától és a technológiától való elszakadást, és az ezzel járó, felszabadító életet hirdeti.

A Z generációs fiatalok szinte már nem is ismerték az okostelefonok és közösségi médiás platformok nélküli életet: naponta akár nyolc órát is eltöltenek a képernyő előtt, és ők a TikTok mozgatórugói, aminek világszerte több mint egymilliárd felhasználója van.

A New York Times friss riportjában számolt be a Ludditákról, és azokról, akik a kezdeményezés mögött állnak. Az egyik alapítótag, Logan Lane 11 éves volt, amikor megkapta az első okostelefonját, és a kortársaihoz hasonlóan ő is használni kezdte az Instagramot, a Snapchatet és a TikTokot. Amikor 14 éves lett, beütött a járvány, és az iskola is az online térbe helyeződött át. Lane szinte az egész napját a telefonja előtt töltötte, a szociális élete is a közösségi médiás platformokon zajlott, és egy ponton azt érezte, besokallt. A mentális egészsége érdekében törölte a fiókjait, az okostelefonját pedig egy butára cserélte, hogy csökkentse a képernyőhasználatot – az elején azonban nem volt könnyű a hirtelen jött böjt. 

Elképesztően unatkoztam. Nagyon ritka, hogy az emberek unatkoznak és egyedül vannak önmagukkal, mert az okostelefon által folyamatosan kapcsolatban állunk másokkal

– mesélte a New York Timesnak. 

Végül Lane átvészelte a kezdeti nehézségeket, és megérte kitartani: azóta korábban lefekszik és korábban kel, a metrón könyvet olvas, szabadidejében pedig naplót ír, fut és ruhákat készít, és úgy általában véve sokkal több időt enged a kreativitásának.

Kiemelt tartalom
A Z generációs humor egy létező dolog, és meg is tudjuk fogalmazni, mitől specifikus A Z generációs humor egy létező dolog, és meg is tudjuk fogalmazni, mitől specifikus 2024.4.13 10:19

Egy évvel ezelőtt találkozott egy kortársával, akivel úgy érezték, hogy a technológia túl sokat vesz el az életükből, ezért megalapították a mára már 16 főből álló csoportot. Egyeseket a közösségi oldalak miatt ránk nehezedő nyomás és megfelelési kényszer motivált, míg mást Don DeLillo Fehér zaj című regénye vezetett rá, hogy van élet Instagram meg filterek nélkül is.

A ludditák azok a 19. századi angol textilmunkások voltak, akik gépeket tettek tönkre, mert féltették a megélhetésüket. Köznapi értelemben a mai napig ludditáknak nevezik azokat az embereket, akik ellenzik a technológia térhódítását.

A Ludditák tagjai közül nem mindenki vált meg az okostelefontól, de a kulcs a közös szemléletben van: ők is azért csatlakoztak a csoporthoz, hogy néhány órával csökkentsék az online eltöltött időt, és helyette beszélgessenek, örömzenéljenek vagy közösen olvassanak. 

A csapat ars poeticája, hogy bölcsebben töltsék el az idejüket, és a telefonukba menekülés helyett megtanuljanak egyedül lenni, és önismeretet gyakorolni. 

Ha emberek csak heti néhány órát szeretnének a közösségi médiától távol lenni, akkor is szívesen látjuk őket a klubban 

– mondták.