A Guess előrukkolt az első mesterséges intelligenciával generált divatmodellel, ami hosszú távon még negatívabb hatást gyakorolhat a testképünkre, mint egy Victoria's Secret modell bármikor a divattörténelem során.
A Vogue augusztusi számában, és talán a magazin történelmében először a Guess divatkampányát övezte a legnagyobb visszhang, de izgalom helyett inkább szorongás és sokk generálta azt. A világhírű divatlap ugyanis két oldalt szentelt az első mesterséges intelligenciával (MI) létrehozott divatmodellnek, ezzel pedig a Guess tagadhatatlanul történelmet írt, hogy milyen minőségben, az vitatható.
A darázsderekú, termékeny csípőjű, dús keblű, fényes szőke hajú és makulátlanul csillogó, pórustalan modell a párizsi székhelyű Seraphinne Vallora kreálmánya, amit a Guess társalapítója, Paul Marciano kérésére készítettek el. A designfókuszú MI-marketing ügynökség alapítói, Valentina Gonzalez és Andreea Petrescu azzal a céllal hozták létre vállalkozásukat, hogy fotórealisztikus emberalakokat készítsenek kereskedelmi használatra. Elmondásuk szerint gyakori tévhit az MI-képekről, hogy egyszerűen legyárthatók, pedig valójában komplex eljárás eredményei. A Guess „modelljét” divatbemutatókkal, kampányképekkel és egyéb divatfotókkal edzett generatív MI-vel készítették, ezzel megspórolva a casting és egy valódi fotózás költségeit.
View this post on Instagram
Mi lesz a hús-vér modellekkel?
Tény és való, hogy a divat sosem állt stabilan a realitás talaján, mivel minden évtizedben más szépségideált hirdetett, virtuóz Photoshop-technikákkal megtámogatva. (Így történhetett meg nemrég, hogy Sabrina Carpenter bordái lemaradtak a Rolling Stone magazin címlapjáról). A spektrum egyik végén ott van az extrém vékonyságot istenítő heroin chic, a másik végén pedig a lapos hasú, D-kosaras homokóra alak, de a kettő között a szuper izmos, nulla testzsírszázalékú sportos, kockahasú női testeknek is jut hely.
View this post on Instagram
Viszont eddig az irreális szépségideálokat legalább olyan emberek közvetítették, akik (általában) kemény munkával tartják fenn a tökéletesség illúzióját, akiknek a látszat ellenére szintén vannak pocsék napjaik, amikor rosszul érzik magukat a bőrükben, pattanásosak, zsíros a hajuk, puffadnak, képesek lebetegedni vagy lesérülni edzés közben. Igaz erről könnyű megfeledkezni, amikor full glamben látjuk őket a képernyőn.
Szerencsére az elmúlt másfél évtizedben a divatszakma egyre inkluzívabb lett etnikum, kor és testi adottságok szempontjából is, tehát az MI-modellek a középkorú, plus size és transznemű modelleket is kiszoríthatják az iparágból, ami végre kaput nyitott nekik. Egyébként elképzelhetetlennek tartom, hogy a sokszínű modellállományban ne akadt volna olyan hús-vér ember, aki kielégíthette volna a Guess igényeit, így több mint valószínű, hogy a márka a spórolás jegyében kereste meg az AI-marketingeseket.
Amikor a divatkampányokat vagy a bemutatókat nézegetjük, hajlamosak vagyunk a modelleket nem e világi lényekké magasztalni, és elfelejteni, hogy a munkájuk része, hogy karban tartsák testüket. Erre egy algoritmus generálta modellnek nincs szüksége, elég pár gombnyomás (bár nem vagyok programozó, de gondolom, nem virtuális pilatesre járatják az MI-modelleket debütálásuk előtt) és a fiktív figura dereka máris 3 centivel vékonyabb lesz. Az emberi test viszont nem így működik, éppen ezért képtelenek a nem létező, bármikor módosítható testek hitelesen reprezentálni az embereket. Ha teret nyernek, akkor a kirakatokban és közösségi médiában visszaköszönő MI-modellek még irreálisabb elvárásokat fognak támasztani velünk szemben, amiknek képtelenség lesz megfelelni.
Lehet bármilyen nádszál vékony az 51 éves Kate Moss, feszes az 55 éves Naomi Campbell, de legalább ők olyan módszerekkel és talán beavatkozásokkal érték el, amik az emberek számára – egy bizonyos rétegnek legalábbis – elérhetők. S ha már az idő és pénz tekintetében is tehetős sztárok, celebek, influenszerek és egyéb felső osztálybeliek szépségápolási szokásaival nem tudunk lépést tartani, mégis hogyan tudnánk követni virtuális lények diktálta trendeket, akiknek egy kattintással eltüntethetők a ráncai?
Mi lesz a művészekkel?
A „spórolós praktika” nemcsak rengeteg modell megélhetését veszélyezteti, hanem a fotósok, sminkesek, stylistok, manikűrösök, fodrászok és megannyi más szakemberét is, akik akár évtizedeket áldoztak szenvedélyüknek. Talán a Vogue szerkesztőségben innovatív lépésnek szánták, hogy teret adtak egy MI-vel készült reklámnak, de ezzel a szerkesztők pont a potenciális visszafejlődést lengették be.
Matthew Drinkwater, a London College of Fashion Divatinnovációs Ügynökségének vezetője szerint az MI-modellek okozta pánik inkább arról árulkodik, hogy az emberek irtóznak a technológiai újításoktól, nem pedig magáról a technológiáról.
Drinkwater szerint az MI nem kiszorítja az emberek tehetségét, hanem a kreativitás újragondolására sarkall minket. Utóbbi kijelentés még talán meg is állná a helyét, ha nem egy szorongást keltő, élethetű, de egyértelműen nem valódi humanoid próbálna eladni valódi embereknek szánt ruhákat.
View this post on Instagram
Mi lesz a művészettel?
Sokan vitatják a divatipar művészeti értékét, s kételkedésük érthető, ha a Shein vagy a Temu kínálatában keresik azt. Az i-D magazin, a Harper's Bazaar vagy a W Magazin oldalain viszont számos példát találunk arra, amikor egy karakteres arcú modell, a színkombinációk, a háttér és a ruhák kontrasztja, a meghökkentő helyszínek és koncepciók életerőt visznek a képekbe. Az alkotók azon dolgoznak, hogy egy olyan világot építsenek, amire a rendezők és a regényírók képesek. A W Magazin júniusi számában például az alkotók azt illusztrálták, hogy nyáron a ruhák helyett ékszereket és más kiegészítőket érdemes rétegezni. De ott van a 2010-es Vogue Italia, melynek címlapját az akkori főszerkesztő, Franca Sozzani az USA történetének legnagyobb olajkatasztrófájának szentelte, amikor a világ legtöbb pontján mélyen hallgattak arról, hogy 3 hónapon át akadálytalanul ömlött az olaj a Mexikói-öböl vizébe.
Az ezen magazinok oldalain megelevenedő fantáziavilágok persze nem mindenkit mozgatnak meg, és pont olyan szubjektív a megítélésük, mint bármelyik filmnek vagy dalnak. Az MI-modell „szerepeltetésével” viszont az amerikai magazin saját közösségét, munkatársait köpte arcon, és saját örökségét hazudtolta meg.
Egy mesterséges intelligenciával megteremtett „modellnek” nincs értékrendje és nincsenek gondolatai a világról, éppen ezért nem tudnak semmilyen értéket képviselni. Nincs személyiségük, amivel gazdagítani tudnák a kollekciók háttértörténetét, ahogy kreatív vízióik sincsenek, amikkel egyedibbé tehetnének egy kampányfotózást.
@ideservecouture Stand up! Clap! Sit down! These pictures from Acne Paper Golden issue are wonderful! #fashion #alekwek #acnestudio ♬ Sun - Adrián Berenguer
