A korábbi évtizedek toxikus diétakultúrája és a hírhedt heroinsikk visszatérte ismét újabb irreális elvárásokkal fenyeget.
„Semmi sem ízlik olyan jól, mint amilyen vékonynak lenni” – hangzik Kate Moss hírhedt mottója 2009-ból.
Sajnos lehetséges, hogy ez a mottó ismét meghatározó lesz a következő évtizedben. Adele, Kim Kardashian és más sztárok látványos fogyását csodálva szemléli a sajtó, egyre keresettebb a #bodycheck TikTokon, élvezettel turkálunk más tányérjában a „mit ettem egy nap” videók révén, hódít a mikromini szoknya és az alacsonyderekú farmer. Ahogy a történelem, úgy láthatóan a divat is ismétli önmagát úgy 20 évente. Most épp a 2000-es évek második aranykorát éljük, és fennáll a veszélye, hogy az ikonikus Y2K ruhákkal együtt visszatér a millennium vékonyságfétise is, a heroinsikk esztétika, a pusztító diétakultúrával karöltve.
A „drogos csaj esztétika” a 90-es évek elején vált népszerűvé és az évtized végéig dominálta a divatipart.
Az AIDS járvánnyal párhuzamosan egyre nőtt a heroin fogyasztók száma az amerikai alsó-középosztályban, még a tűhasználat sem rettentette el az embereket, mivel olcsóbb, könnyebben hozzáférhető alternatívát jelentett például a kokainnal szemben. Más drogokkal együtt kiutat jelentett a kilátástalan valóságból a recesszióban felnőtt X-generáció számára, és az újgenerációs fotósok, mint Richard Avedon, Helmut Newton és Guy Bourdin, ezt a nyers valóságot szerették volna megragadni. A 80-as évek fitneszőrületét felváltotta a nihilizmus, ami ajtót nyitott az underground szócsövét jelentő alternatív magazinoknak, mint az I-D vagy a Face. A testiséget, halandóságot bemutató új fotós irányzat született, a „mocskos realizmus”, ami a kíméletlenül lökte a nézőt a felszín alatt meghúzódó sötétségbe.
A szegénység, erőszak, önpusztítás és banalitás sokkoló – mégis megkomponált – képei éles kontrasztot alkottak az idealizált, egészséges, kidolgozott testekkel szemben. Az új műfaj teremtette meg és ironikus módon a divatházak népszerűsítették az ifjúság anti-szépségeszményét, a heroin sikket: sápadt bőr, kócos haj, fáradt tekintet, sötét karikák és extrém vékonyság. Az új szépségideál ősanyjának Gia Carangi tartják, aki nem csak az első szupermodell, de az elsőként melegségét nyíltan felvállaló modell is volt. Ténylegesen heroinfüggő volt, a tűnyomok még a Vogue 1980-as címlapján is láthatók voltak. Bár szó szerint megtestesítette a heroinsikket, közeli ismerősei nyilatkozatából kiderül, hogy nem próbált minél vékonyabb lenni, sőt sokkal inkább szeretett idomait akarta munkájában kiemelni.
A divatházak közül elsőként a Commes des Garcons vetette be az "anti-divat” kampányt, de a tökéletlen valóság csak a Vogue révén vethette meg a lábát a mainstreamben. A Kate Moss-ról készített 1993-as Under Exposure fotósorozat kritikacunamit váltott ki, mivel az akkor még csak 19 éves, csapzott Moss egy szál fehérneműben pózolt a lehangoló díszletek között. A kritikusok úgy vélték a magazin az akkor még ismeretlen törékeny modellel a gyermekpornográfiát népszerűsíti, míg a szerkesztőség azzal kontrázott, hogy a nyers fotóanyag egyszerűen kiforgatja az addig uralkodó male gaze-t. Calvin Klein elsőként építette be a mocskos realizmus képi világát parfümreklámjaiba, a márka új arca pedig a Kate Moss lett, aki a soványsággal rokonértelmű heroin sikk manifesztációját jelenti napjainkban is. A cinikus X-generáció szimbóluma szexuális pózokban promózta a CK One és Obsession parfümöket és a kampányban szereplő modelleket összeségében úgy jellemezték, mint „az elvonó előtt a következő rehabra váró tinik”.
REFRESHER-KVÍZ: Te mennyire ismered a drogokat?
2024.4.7 9:42
Bár semmi újat nem hozott az androgün, vékony modell visszatérése, gondoljunk csak a húszas évek nádszálvékony flapper lányaira vagy a hatvanas évek it-girl modelljére, Twiggyre.
A borzas haj, sötét karikák, csontosabb testek kombinációja a heroin és az étkezési zavarok járványszerű terjedésével riadóra késztette a médiát, és később a politikát is.
A heroinsikk behálózta a szórakoztatóipart is, az olyan kultfilmek, mint a Ponyvaregény, Egy kosaras naplója és a Trainspotting mind a retinánkba égették a heroin használat és a kokainszívás rítusát. Köztudott szerhasználó volt a Kurt Cobain mellett Andrew Wood a Mother Love Bone-ból, Jonathan Melvoin a Smashing Pumpkins-ból. Gyorsan kialakult, vagy inkább megerősödött az elképzelés, hogy a szex, drogok, rock 'n' roll szentháromsága elkerülhetetlen része, sőt követelménye az ismertségnek. A kifutókon elsuhanó nádszálvékony testek köszöntek vissza minden óriásplakáton, értelemszerűen újabb irreális szépségideált eredményezve. Kialakult az a közhiedelem, miszerint az éppen drogokat és a dohányzást esztétikusnak beállító divatszakma egésze függő és velejéig romlott. A lesoványított képivilágban serdülő fiatalok bálványaik után szabadon magukévá tették a klubok mosdóiban kokainozás és láncdohányozás hagyományát.
Nem számított semmilyen kockázati tényező, hiszen „mindenki” ezt csinálta.
A heroinsikknek végül Davide Sorrenti fotós halálával áldozott le 1997-ben. Bár valóban heroinfüggő volt, a sajtó torzított a valóságon, mivel nem heroin-túladagolásban halt meg, hanem meglévő egészségügyi problémáit súlyosbította a kis mennyiségű heroin. Az eset egyszerre eredményezte magát a kifejezést is, és alátámasztotta a közvéleményben élő divat-drog párhuzamot, maga a heroin esztétika halálos természetét. A heroin egészségügyi-közbiztonsági-morális fenyegetését az elnök sem hagyta szó nélkül. Bill Clinton a fotóművész halála után egy sajtótájékoztatón felszólalt a divatipar demoralizáló művészetére:
A heroin magasztalása nem kreatív, hanem pusztító. Nem szép, hanem csúnya. Ez nem a művészetről szól, hanem az életről és a halálról. A halál dicsőítése pedig nem tesz jót egyetlen társadalomnak sem.
Bár az „épp, hogy a buliból jövet beestem a kifutóra” jellegű zilált külső kiszorult a repertoárból, a vékonyság kultusza mélyen gyökeret vert a társadalomban. A heroin sikk öröksége a 2010-es évekig aktívan köztünk élt a címlapoktól kezdve a fast-fashion üzletekig mindenhol. A modellek tábora a súlyukkal ellentétben nem fogyatkozott, az extrém szépséget az extrém vékonyság jelentette. A Victoria’s Secret sikeresen elhitette, hogy angyalai igazi túlvilági lények, valójában a márkák által kizsigerelt fiatal nők, akik ugyanúgy küzdenek az irreális elvárások teljesítéséért, mint mi néző-fogyasztók. Az átlagosnál is szigorúbb paraméterek még a tökéletesnek tartott modelleknek is kihívást jelentettek, a karrierjük csúcsát jelentő show-ért pedig képesek voltak saját egészségüket is feláldozni.
Az egykori, ma már inkább bukott angyalok, sorra tárták fel a mennyei lehetőség pokoli arcát. Volt olyan lány, akit kokainnal és szexszel – hiszen jól égeti a kalóriákat – akart lefogyasztani az ügynöke, mások vizes zsebkendőt ettek a bemutató előtt. Egyértelműen nem a privilegizált felső tízezer képviseli a többségi társadalmat, a fantáziadús reklámok eldöntötték helyettünk, mit akarjunk: tökéletességet. Az aligha Pulitzer-díj-gyanús magazinok előszeretettel csámcsogtak a sztárok felemelkedésén és bukásán, beleértve a testük változásait. Sikeres detoxdiétával ledobott 20 kilót? Bravó! Szülés után egy hónappal még mindig lóg a bőr a hasán? Szégyen. Majd beköszöntött az internet kora új szintre emelve a makulátlanra szerkesztett hirdetések művészetét. Megjelent, talán a legnagyobb vékonyságpromóter social media platform, a Tumblr, ahol Kate Moss képeket reblogolva epekedtünk a kilencvenes évek életérzésért, amit mi tiniként nem élhettünk át. A heroinsikk visszatért az általunk elképzelt grunge esztétikában, kiegészülve Lana Del Rey-idézetekkel, Skins-jelenetekkel és rengeteg Marlboróval. A nosztalgiába ágyazott vagdosós képekkel magasztaltuk a depressziót és önbántalmazást – menő voltál, ha utáltad magad, még menőbb ha megakartad ölni magad. És ahogy a G-Eazy dal szól…
I’m in love with these Tumblr girls with skinny waists and drug habits
Szerencsésen utat tört magának a diverzitás, ezzel együtt felvirágzott a végletes wellness-kultúra. A testpozitivitásra felkapaszkodva teret nyert a nihil önpusztítás ellenpárja, az egészségcentrikus „that girl”, akinek két lélegzetvétel között van ideje napnyugtakor meditálva naplózni, egy órát pilatesezni és házi gyömbérshotot készíteni. A lehetetlen napi rutintól eltekintve megfogalmazódik az önszeretet üzenete, egy apróbetűs utóirattal; azért legyél kisportolt, vékony.
A Kardashian-klán megteremtette az újtípusú termékenység istennő trendjét, persze a domborulatoknak is egy idealizált verzióját. Ugyanakkor megtámogatta részben a testpozitív mozgalmat is, és megtörte a vékonyság kultuszát, viszont nagyon úgy tűnik, most épp a „reformerek” hozzák vissza a régi „szép” időket.
Kim Kardashian vígan ecsetelte Marilyn Monroe ruhájával kompatibilis drasztikus diétáját, amivel három hét alatt 7 kilót fogyott. A feltételezett fenékimplantátum eltávolítás mellett, Khloé Kardashian nagy fogyása szintén média őrület tárgya. Abszolút magántermészetű lenne a súlyvesztés-gyarapodás, viszont az ekkora követőtáborral bíró celebek az indokoltnál sokkal nagyobb befolyással rendelkeznek a fiatalok élete, így testképük felett is. Nyilván mindenki maga rendelkezik a teste felett, valaki fogyni, más hízni szeretne. Viszont felelőtlen „20 kilót fogytam 1 hónap alatt egy ruha miatt”-jellegű kommentek igenis veszélyesek a közszereplők részéről, a hashajtó tea, fogyasztó nyalóka, és izzasztó deréköv reklámozásáról nem is beszélve.
Bár egy elfogadóbb légkörben élünk, elméletileg bárki hordhat bármit, továbbra is, ha sorozatosan egy képpel szembesülünk, ebben az esetben a vékony testekkel, idővel kényszert érzünk az új normával való azonosulásra. Ha a divatházak ismét kizárólag XS-ben mérik a szépséget, hűségesen másolja majd a gyakorlatot a fast-fashion is, ami sokkal nagyobb közönséget ér el. Az inkluzív méretezés helyébe lép a megfelelési kényszer a gyártóknak, az önkifejezés a konfekció méretezés szabta korlátokba ütközik. A tömeges celebfogyások pedig szintén ezt a régi-új trend visszatérését sejtetik. Épp mikor a forradalmi változás bekövetkezne, mintha visszatérnénk a start mezőhöz, a lehetetlen elvárások őrkorába. Elég árulkodó, hogy a végtelen variánsú #weightloss 83,3 milliárd megtekintést számlál TikTokon, míg a #bodypositivity 37 milliárdot.
