2025.7.29 15:08
Olvasási idő 1:26
Tóth Csilla

A zsidó állam a nyugat háborúját vívja, de gyalázatos az anticionista rapbandát kitiltani – Puzsér megszólalt a Kneecap-ügyről

TÁRSADALOM IZRAEL KNEECAP PALESZTINA PUZSÉR RÓBERT

Az északír raptrióról nincs jó véleménye, de még szerinte is gyalázatos, hogy a magyar kormány három évre kitiltotta a Kneecap tagjait Magyarországról.

A múlt hét végén derült ki, hogy a magyar kormány három évre kitiltja a Kneecap nevű északír raptrió tagjait Magyarországról, amiért a banda több koncertjén is felszólalt Izrael katonai tevékenysége ellen, az együttes egyik tagját, Mo Charát pedig terrorcselekménnyel vádolták meg, amiért londoni koncertjük során a Hezbollah nevű terrorszervezet zászlaját lengette. A Kneecap a Sziget fesztiválon lépett volna fel, a kitiltásról Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár akkor úgy nyilatkozott, Magyarországon nincs helye az antiszemitizmusnak, a kormány pedig megvédi a zsidó közösség tagjait. 

A Kneecap kitiltásáról azóta folyamatosan megoszlik a közvélemény, míg a magyar kulturális élet több meghatározó szereplője, művészek, színészek és zenészek is ellenezték, hogy az együttes koncertet adjon Budapesten, addig a kitiltást még a petíció aláírói sem tartják igazságos lépésnek. 

A banda kitiltásáról Puzsér Róbert is elmondta a véleményét, a publicista Facebook-posztban beszélt arról, hogy bár a Kneecap az ő véleményével ellentétes ítéletet alkot Izrael szerepét illetően, mégis gyalázatosnak tartja, hogy „az illiberális rezsim három évre kitiltotta a tagjait Magyarországról”.

„Meggyőződéssel és nem félelemtől vezetve élek, ezért egy olyan társadalomban akarok a magam módján gondolkozni, ahol akár az ellenkezőjét is gondolhatnám, és azért a véleményemért se üldöznének”

– kezdte bejegyzésében Puzsér Róbert.

A publicista szerint bár „a Kneecap tagjai gyűlölik a zsidó államot, amely jelenleg a Nyugat háborúját vívja a dzsihadizmussal“, és ezért az ő szemében a civilizáció árulóinak számítanak, felteszi a kérdést: „De ugyan miért ne árulhassák el szabadon azt a nyugati civilizációt, aminek éppen az az ereje, hogy minden ellene feltörő indulatnak csatornát ácsol, és magába integrál, hanglemezt ad ki, koncertet szervez neki, és pólót gyárt belőle, miközben a nyilvánosság feldolgozó erejével kifejleszti vele szemben a szellemi immunitás képességét? Miért ne élhessenek a Kneecap tagjai az Izrael iránti utálatuk természet adta jogával? Miért ne koncertezhessenek a Sziget Fesztiválon? Mert az enyémmel ellentétes véleményt formálnak?”

Puzsér Róbert szerint a Kneecapnek meg kellene adni a lehetőséget, hogy előadják a szövegeiket és a nézeteiket, ő ugyanis úgy gondolja, hogy „se Izraelnek, se bármelyik másik államnak a politikája nem állhat bírálat felett, és akinek ez a bírálat nem tetszik, az legfeljebb más koncertre látogat”.

A teljes bejegyzést, melyben a publicista kitér a témában Orbán Viktor és Dobrev Klára szerepére is, itt lehet elolvasni: