2024.3.10 11:44
Olvasási idő 3:37
Vank Antal

A Dűne 2 kapcsán: kell-e, hogy az adaptáció kövesse az eredeti művet vagy jó, ha mer változtatni?

A Dűne 2 kapcsán: kell-e, hogy az adaptáció kövesse az eredeti művet vagy jó, ha mer változtatni?
Forrás Warner Brothers / IMDB
FILMEK + SOROZATOK DŰNE FILMEK GYŰRŰK URA KÖNYV TIMOTHÉE CHALAMET

A Dűne 2 folytatását imádják a kritikusok és a nézők zöme is, a könyv rajongói között azonban sokan hőbörögnek, hogy ezúttal sem sikerült méltó módon adaptálni egy alapvetően is nehezen adaptálható művet. De vajon kinek van igaza?

A Dűne egyike azon műveknek, amelyeket rajongói a kezdetek óta megfilmesíthetetlennek tartanak. A hatvanas években íródó mű rengeteg filozófiával, képzelgéssel és fajsúlyos döntésekkel teli alkotás, amely még az időben is ugrál előre. Nem véletlen, hogy az első mozgóképig közel 20 évet kellett várni – az 1984-ben debütált David Lynch-féle bizarr, igen nehezen befogadható sci-fi pedig nem igazán nyerte el a rajongók tetszését, sőt, sokan egyenesen elrettentő példának tartják: „nézd, értelmetlen megfilmesíteni, hát még Lynchnek sem sikerült!”. Úgy tűnt, Hollywood is kezd beletörődni a dologba, de aztán a SyFy Channel nekidurálta magát a feladatnak, és bár a 2000-ben forgatott Frank Herbert’s Dune, illetve a rá három évre érkező Frank Herbert’s Children of Dune (amely a címben szereplő regény mellett A Dűne Messiását is feldolgozta) mai szemmel igencsak erős nosztalgiaszemüveggel nézhető, tény, hogy a mai napig ezt a kétszer háromrészes minit tartják a HC fanok a legjobb verziónak. Igen, még most is, úgy, hogy már Villeneuve második filmje a mozikban van.


Mitől lesz jó egy adaptáció?

Ha erre a kérdésre tudnánk a választ, valószínűleg milliárdokért adhatnánk el a receptet Hollywoodnak, hogy aztán boldogan éljünk, amíg meg nem halunk. A keményvonalas rajongók minden egyes esetben ugyanazt szeretnék: hogyha már merészelik elkészíteni a lelküknek oly kedves mű filmes változatát, az legyen egyszerű illusztráció, gyakorlatilag lapról lapra adja vissza mindazt, amit ők már annyiszor olvastak. Az elvárás valahol jogos, miért venné meg valaki mondjuk a Star Trek-jogait, hogy utána jogi drámát forgasson belőle? Ugyanakkor számtalan példa van rá, hogy ha maguk az alkotók is szentírásként kezelik a forrásművet, abból nem mindig lesz valójában nézhető film. Egy könyv nem forgatókönyv, egy írás pedig nem filmnyelv: bizonyos változásokat fontos eszközölni, hogy az alapvetően más módon működő médiumok működni tudjanak a saját jogukon is.

Kiemelt tartalom
Imádják a rajongók a Deadpool & Rozsomák trailereit, de hogy lehet a káromkodó szuperhős a megoldás a Marvel összes problémájára? Imádják a rajongók a Deadpool & Rozsomák trailereit, de hogy lehet a káromkodó szuperhős a megoldás a Marvel összes problémájára? ma 19:20 -kor

Persze ritkán megtörténik, hogy egy-egy könyv annyira filmszerű, hogy simán lehet belőle komolyabb változtatás nélkül adaptációt csinálni, ami még nézhető is lesz. A Harry Potter-sorozat első két kötete minimális változtatásokkal, de gyakorlatilag egy az egyben adja át Rowling írásait és szereplőit, Thomas Harris A vörös sárkánya és A bárányok hallgatnakja sem facsarja ki karaktereit vagy változtat rajtuk drasztikusan. Itt a kulcs az, hogy a már említett Dűnével ellentétben ezek a regények önmagukban is filmszerű leírásokkal vannak tele, így nem is nehéz belőlük mozgóképet csinálni.

De mi van akkor, ha a könyv szinte megfilmesíthetetlen?

Ilyenből rengeteg akad, a legtöbb esetben pedig a végeredmény általában nem feltétlenül tragikusan rossz, sőt cserébe nagyon megengedőnek kell lennünk. A „botrányosan rossz adaptáció, de zseniális film” egyik mintapéldája Kubrick Ragyogása: a filmet, amely alapvetően és szándékosan értelmez félre, vagy újra egy rakás dolgot és még a befejezést is megváltoztatta, a mű írója, Stephen King is szívből gyűlöli. Ettől függetlenül a mozit mindenki imádta: bezsebelt egy rakás díjat, nem mellesleg pedig Jack Nicholson olyan sátáni oldalát is sikerült benne megvillantani, ami nem kis munkával járhatott.


De kis túlzással (hiszen Jacksonék azért nem mentek el odáig, hogy például újraértelmezzék a befejezést) ide lehetne sorolni az A Gyűrűk Ura-trilógiát is. Tolkien regénye afféle nemzeti kincs Britanniában, rengetegen próbáltak belőle filmet forgatni – még maga a Beatles is! –, de ezek a próbálkozások szerencsére dugába dőltek. A jogot, hogy „a fantasy bibliát” a vásznon kelthesse életre, végül Peter Jackson és csapata kapta meg – és ha őszinték akarunk lenni, klasszikus értelemben véve, mint adaptáció nem igazán jó. Komplett karakterek kerülnek ki vagy kapnak marginális szerepet, fontos figurák jelleme változik meg drámaian, az időrenddel is akadnak gondok. Ettől függetlenül (vagy pont ezért?) mint film, a trilógia kiváló, nem véletlenül kapott az A király visszatér 13 Oscar-díjat, annyit, mint előtte csak a Ben-Hur és a Titanic tudott behúzni.

Jackson és csapata ugyanis rájött, hogy magát a történetet minden szereplőjével és eseményével tényleg lehetetlenség vászonra vinni, így hát fogták a lényeget, a történet magvát, a fontosabb karaktereket, és ebből gyúrták össze a hatalmas eposzukat, amelyet aztán egy bővített kiadással még tovább terebélyesítettek.


Mert egy működő adaptáció nem feltétlenül attól válik nézhetővé, hogy felolvassa, animálja a regényt, hanem attól, hogy a szellemiségét és a történet magvait képes átadni ennek az új médiumnak.

És mi a helyzet a Dűne 1 és 2-vel?

Villeneuve művei sok szempontból hasonlítanak Jackson-trilógiájára. Íróként csapatával nem fél időugrásokat, konkrét szereplőket kihagyni, mindemellett a kulcsmomentumokat, a legfontosabb konfliktusokat, karaktereket erősen és magabiztosan mozgatja a vásznon, ráadásul nem csorbítja az élét ezeknek. Hoz áldozatot a könyvben leírtak oltárán? Hogy a fenébe ne hozna! Ezek a változtatások rosszabbá teszik a filmet magát? Egy fenét!

A szellemiség – akár csak az A Gyűrűk Ura-trilógiánál – a történet gerince megmarad, olyan dolgok esnek áldozatul, amelyet ő és csapata nem tartott fontosnak. A végeredmény viszont, akárcsak Jacksonék esetében, úgy itt is őt igazolja: lehet, hogy néhány szereplő fiatalabb, néhány öregebb, előfordulhat, hogy bizonyos részek, karakterek megváltoztak, de a Dűne első két része mint film úgy tud izgalmas és lebilincselő lenni, hogy közben nem tesz erőszakot Frank Herbert zseniális művén, inkább az erőteljes audiovizualitással hozzá is tud adni.

Szerelem a homokon Forrás Warner Brothers / IMDB

Már pedig pontosan ez lenne a dolga egy adaptációnak. Ha valaki ugyanis arra vágyik, hogy újraélje a könyvet, bármikor leemelheti a polcról és elolvashatja, senki sem akadályozza meg benne. Aki azonban Herbert drogos, homokszítta, milliók sorsáról döntő vízióját látni szeretné, azoknak végre ott a lehetőség, hogy a mai színvonalon, az alapmű megerőszakolása nélkül tehessék ezt meg. Különös fintora a sorsnak, hogy ezt annak a Warnernek köszönhetjük, ami mostanság gőzerővel azon dolgozik, hogy a lehető leglátványosabb módokon lője magát ágyékon.

Kövessétek a REFRESHER-t, iratkozzatok fel közösségi csatornáinkra is, hogy ne maradjatok le a folyamatosan frissülő tartalmainkról: @refresherhu néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!