Cikkünkben arra vállalkozunk, hogy bemutassunk öt olyan televíziós (!) szériát, amelyeket a mai napig érdemes elővenni, még akkor is, ha nem feltétlenül felelnének meg a mostanság divatos elvárásoknak.
Napjainkban, amikor szinte hetente jelennek meg új sorozatok a különböző streaming-platformokon, sokan nem is tekintenek vissza a múltba, elvégre régen minden fekete-fehér volt, meg ötlettelen, és amúgy is sokat cigiztek bennük. Szerintünk azonban bőven akadtak olyan sorozatok, amiket a mai napig érdemes elővenni. Lássuk!
5. The Shield: Kemény zsaruk
Bár a magyar címadás kicsit sántít (az eredeti Shield ugyanis elsősorban a rendőri jelvények pajzs alakjára utal, egyben jelzés is a „szolgálunk és védünk” szlogenre), ettől függetlenül elég velősen összefoglalja, miről is szól a sorozat. A televízió aranykorában készült széria tényleg kemény zsarukról szól, bár talán jobb kifejezés lenne rá, hogy mocskos, hiszen Vick Mackey (a zseniális Michael Chiklis alakításában) és osztaga nem riad meg semmitől, ha a zsebei megtöméséről van szó és elég nagy ívben tojik a közösségre meg arra, hogy védenie, vagy szolgálnia kellene.
Hogy mennyi tabut is döntött le az öt, előre megtervezett és éppen ezért lezárt évadból álló történet, azt számba venni is nehéz lenne, de a kicikizett meleg karakterektől elkezdve a folyamatosan ekézett, a kötelékbe kényszerből felvett kisebbségek is alaposan megkapják a magukét – de természetesen a sorozat nem ezért jó. A pilot epizód befejezése egyből bemutatja, hogy senki sem érezheti magát biztonságban, egyben azonnal leszögezi, hogy itt bizony nem egy klasszikus rendőrsztorira számíthatunk.
4. Boardwalk Empire – Gengszterkorzó
Az HBO a mai napig képes minőségi tartalmakat ontani magából, sajnos azonban akad néhány, amelyet igen hamar elfelejtenek, pedig nem érdemlik meg. A mostanság maratoni filmeket forgató és nem mellesleg a bulvármédiában a szuperhősfilmeket állandóan fikázó Martin Scorsese a Boardwalk Empire-ben nemcsak producer volt, de még a pilot rendezését is magára vállalta, a végeredmény pedig egy hihetetlenül erős és nem mellesleg végtelenül igényes maffiasztori lett a „fénykorból”.
A főleg vígjátékokban szereplő Steve Buscemi egy ízig-vérig „Scorsesés” gengsztersztoriban főszereplőként mutatja be, hogy A keresztapával ellentétben a szervezett bűnözés világából a klasszikus romantika hiányzott, árulásokból, hátba szúrásokból és bizony vérből sem volt hiány.
3. Legend of the Seeker – A hős legendája
Hogy ne csak a vérben tocsogjunk, elővettünk egy olyan fantasy-szériát is ajánlásra, amelyet sajnos méltatlanul kevesen ismernek, pedig nagyszerűen hozta vissza a Xena és a Herkules-sorozatok báját. Tette mindezt úgy, hogy eleinte még a nagyszerű Terry Goodkind forrásregényekből is próbált visszaadni valamit.
Kritika a Pingvin című sorozatról: ismét kiderült, hogy Batman nélkül is képes izgalmas lenni Gotham
2024.11.13 12:48
Egy kortalan meséről van szó, amelyben a fiú szövetkezik egy varázslóval (a többek között a Mátrix-folytatásokból ismert, igen különleges fizimiskájú Bruce Spence-szel) és egy gyönyörű hölggyel, hogy megmentse a világot a gonosztól, akiről persze kiderül, hogy… kár lenne ennél többet elárulni. A klasszikus, epizodikus felépítésű, „monster of the week” felállásra építő mese jóval kevésbé sötét, mint amit a műfajtól elvárunk a Trónok harca óta, de éppen ez jelenti a varázsát.
2. Dexter
A Dexter hosszúra nyílt intrója kábé bárkit képes berángatni a hangulatba – ebben a címszereplő, a zseniális Michael C. Hall ugyanis egyszerű reggeli rutinját követhetjük nyomon, de úgy, hogy a fogselyem használatától kezdve a cipő befűzésén keresztül minden kétértelmű, allegóriaként is értelmezhető a gyilkosságra. És itt is van az a bizonyos jelképes kutya elásva, hősünk ugyanis nappal vérelemzőként dolgozik a rendőrségnél, este pedig afféle botcsinálta igazságosztóként gonoszokra vadászik, hogy a benne levő emberölési késztetést kordában tartsa. Ő azonban nem Batman, így akire szemet vet, az általában holtan végzi.
Megnéztük és végigszörnyülködtük a Szörnyetegek: A Lyle és Erik Menendez-sztorit
2024.10.13 9:28
A sorozatot a bemutatása pillanata óta rengeteg kritika érte amiatt, hogy főszereplőnek egy szimpatikus sorozatgyilkost tesz meg, aki ráadásul mindent elkövet, hogy munkája közben elfedje saját nyomait – mára már az antihősökből Dunát lehet rekeszteni, de az első évad bemutatásakor ez még nagyon újszerűen hatott. Ha fel lehet róni valamit a Dexter ellen, az egyértelműen az, hogy pár izgalmas és tényleg feszült évadot követően brutálisan leeresztett, az alkotók kifogytak az ötletekből, így az amúgy is gyenge lábakon álló hitelesség már-már sci-fibe ment át, ezen pedig a nem is olyan régen bemutatott „plusz egy” évad sem segített túl sokat. Ettől még legalább a „Szentháromság-gyilkost” szerepeltető évadig kötelező néznivaló mindenki számára – de hogy ő pontosan ki, vagy miért is ajánljuk, derítsétek ki magatok.
1. Hannibal
Megint csalunk egy kicsit, mert a most ajánlott sorozat abból a szempontból talán modernebb, hogy az alkotók teljesen nyugodtan mertek változtatni a karakterek nemén – de ez igazából nem tett rosszat neki, sőt, emelte benne a váratlan faktort.
Thomas Harris nem is egy, de rögtön négy regényt szentelt Hannibal Lecter karakterének, ezekből pedig összesen öt film készült: az egyik, az Embervadászat még a nyolcvanas években és Anthony Hopkins nélkül. A sorozat azonban a harmadik (és kissé széteső) utolsó évadot leszámítva nem nagyon táplálkozik a forrásanyagokból. Illetve valahol mégis: a Vörös sárkány című regényben van pár mondatnyi utalás a főhős múltjára, ebből a pár mondatból készített elképesztően gyönyörűen fényképezett, gyomorforgató, mégis, székbe szögező sorozatot Bryan Fuller, nem semmi szereplőgárdával. Mads Mikkelsen sátánibb és embertelenebb Hannibalja, Hugh Dancy érzékeny Willje, Laurence Fishburne főnök és apafigurája mellett többek között Gillian Anderson, Gina Torres, Lance Herriksen is felbukkannak, sőt, egy „pre-Hannibal”-szerű figuraként az amúgy humorista Eddie Izzard új oldalát is megismerhetjük. Fullasztó hangulatú, tökéletesen nyomasztó sorozat, amely ráadásul akkor is – sőt, különösen akkor – tartogat meglepetéseket, ha olvastuk a regényeket, vagy láttuk a filmeket, ugyanis Fuller nem fél megcserélni a szerepeket, váratlan húzásai pedig elég nagyot ütnek.
Természetesen nem azt mondjuk, hogy ma már nem készülnek jó sorozatok, sőt, de azért néha érdemes nemcsak az elkövetkező idők műveit, de a már elkészülteket is betárazni, mert bizony nem csak a streaming-csatornák mertek kimozdulni a komfortzónából – ráadásul a klasszikus televíziókra készült szériák esetében talán még meghökkentőbb, ha olyasmivel találkozunk, amit nem biztos, hogy akár egy Netflix be merne vállalni.
