2024.1.19 18:19
Olvasási idő 4:45
Maier Péter Krajnyák Petra Erdős Viktória

Playback Péntek: Green Day, Palaye Royale, Cassyette és Bleachers a hét megjelenései között

Playback Péntek: Green Day, Palaye Royale, Cassyette és Bleachers a hét megjelenései között
Forrás Jamie McCarthy/Getty Images for SiriusXM
ZENE PLAYBACK PÉNTEK

New Music Friday Refresher-módra: a Playback Péntekben ismét a hét legizgalmasabb könnyűzenei megjelenéseit gyűjtöttük össze, ezúttal három dalgyűjteményt és néhány dalt hoztunk nektek, hogy jól induljon a hétvége.

Albumok

Green Day: Saviors

Teljesen más utat járt be a Green Day, mint a nagyobb hiátusokkal tarkított karriert befutó Blink-182. Utóbbi poppunk-zenekar októberi albuma tökéletes ugyan nem, de kifejezetten élénk és szerethető volt. Billie Joe Armstrongék ellenben sosem mentek igazán nagy szünetre, de (nem feltétlen emiatt) rajtuk azért egy ideje érződik a rozsdásodás. Itt nincs egy Travis Barker, aki korszerűsítené a 2000-es évekre hajazó hangzást, és a szövegek is inkább esetlenek, mint ütősen egyszerűek. Afelől azonban semmi kétség, hogy aki szerette az American Idiotot, az most is jó helyen jár, megérkeztek a catchy, megjegyezhető refrének, a könnyed társadalomkritika, és a – kifejezetten nagy Green Day-kedvelőként is inkább idézőjelben leírt – „rock and roll“. Ezek az erények viszont már nem abból a minőségi kategóriából jönnek, mint annak idején. Ettől még megérhet egy próbát a Green Day-fanoknak és a nosztalgiázni vágyóknak egyaránt. (Maier P.)

Palaye Royale: Songs For Sadness

Egészen távol került az elmúlt időszakban megszokott stílusától a korábban az art rock medrében lubickoló Las Vegas-i testvértrió. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a pénteken debütált, Songs For Sadness című ötdalos EP-jük, amely címéből is adódóan egytől egyig szomorkodós számokból áll. Persze a kifejezetten mély és szépen kidolgozott szövegvilágú repertoárjuk az eddigiekben is bővelkedett depresszív kiadványokban (gondoljunk akár a Prágához írt szerelmi vallomásra, az Oblivion című számra, vagy éppen a novemberben megjelent Dead To Me-re), ám az új EP hangzása távolról sem közelíti meg a zongorakíséretre épülő, vagy csak éppen balladikus tempójú pop-rock számokat. A Songs For Sadness gyönyörűen beépítette Emerson Barrett dobos klasszikus zenei ambícióit (Alister néven megtaláljátok Spotifyon a szárnypróbálgatásait), keverte ezt a ’70-es évekre hajazó, koszos akusztikus gitárhangzással és Remington Leith erőteljes vokáljaival, amik gyakran úgy szólnak, mintha egy akvárium fenekéről kapálózna segítségért. Számomra a kislemez abszolút csúcspontja a vonósokra támaszkodó Don’t Cry, amiről egy vakhallgatásra hamarabb hinné bárki, hogy egy új Dominic Fike- vagy Rex Orange County-dalt hallgat, mint éppen egy Palaye-szerzeményt. Hogy a világ legnagyobb rockzenei kiadójához, a Sumerian Recordshoz szerződött banda közönsége mit fog szólni a mindenhez, csak éppen a rockhoz nem hasonlítható albumhoz, az felvet még kérdéseket, egy viszont biztos: a banda művészileg elképesztő szintet ugrott, főleg az EP második etapjával. (Erdős V.)

Waiting Room: Waitingroomwaitingroomwaitingroomwaitingroom

A székesfehérvári Waiting Room nem csak egy zenekar, hanem egy zenei utazás a stoner rock legfinomabb részleteinek szívébe. Zenéjük túlnő a hagyományos határokon, egy olyan bűvös szövetet szőve, amely a hallgatókat a zenei boldogság ismeretlen birodalmaiba repíti. A zenekar ügyessége abban rejlik, hogy zökkenőmentesen ötvözi az összetett szövegeket a döbbenetes gitárriffekkel, létrehozva egy atmoszférát, amely intellektuálisan stimuláló és hangzásában felvillanyozó. 

Kiemelt tartalom
Playback Péntek: Charli XCX és Peggy Gou albumaival térünk vissza a megújult Playback Péntekben Playback Péntek: Charli XCX és Peggy Gou albumaival térünk vissza a megújult Playback Péntekben 2024.6.7 18:09

Másfél év konstans turnézás után megjelent a Waiting Room debütáló minialbuma, és pontosan azt kaptuk, amit vártunk – a lehető legjobb értelemben. A dalok pontosan visszaadják a koncertek hangulatát, az érzelmi skála minden pontját érintik. Egységes hangzásvilág, friss, újító, de jól átgondolt hangszeres megoldások. Zenéjük valódi élét mégis az amerikai születésű Maya Gustafson elképesztően energikus vokálja és nyugati érintése adja meg. Az alternatív rock banda legelső, öt dalt tartalmazó EP-je tökéletes lenyomata annak, hogy miben tudnak újat mutatni a közönségüknek. (Erdős V.)

Számok

Cassyette: Why Am I Like This? / Ipecac

Egy megjelenés alatt két új single-lel jelentette be második nagylemezének megjelenését a brit elektronikus pop-rock szcénából érkező Cassyette. A This World Fucking Sucks című, az év második felére várható albumot egy európai turné is megelőzi, ahol az énekesnő ezúttal az Akvárium KisHall közönségének is bemutatkozik első budapesti headlinerkoncertjén. A Why Am I Like This? és az Ipecac címre hallgató felvezető kislemezek tökéletesen összegzik Cassyette munkásságát. Míg az egyik szám bohókás, kicsit korai Bea Millert idéző hangzást hoz sok-sok elektronikával és rengeteg szarkazmussal, a másik a megszokott dühös, headbangelős szakítós szám, amely már címében is a hányás ellen használatos kanalas orvosságra utal. (Erdős V.)

Bleachers: Tiny Moves

Ahogy írtuk, egészen izgalmas albumra lehet számítani Jack Antonoff zenekarától, ami immáron egy brit független kiadónál, a Dirty Hitnél adja ki új lemezét. Az önmagukról elnevezett kiadványon állítólag a pörgős-táncos dalok, a fanyar szövegvilág és a szaxofonszólamok fognak dominálni. Ez mind átjön a Tiny Moveson is, amely úgy szerelmi vallomás, mint csipkelődés, de többek között ettől hat sokkal őszintébbnek. Ehhez pedig hozzájön a videóklip, amelyet Antonoff felesége, Margaret Qualley táncol végig, míg aztán odatalál az autója motorháztetején üldögélő énekeshez, akinek egyébként is szokása zavarban lenni kamerák előtt, nem hogy még így. Persze, rettentő stilizált az egész sztori (ahogy a március 8-án érkező album köré szőtt vizuális világ is), de közben meg nagyon valódinak és szeretetteljesnek hat. Ahogy kamaszkori álmaidban elképzeled a házasságot. (Maier P.)

Sammy Virji: Moonlight

A nyugdíjazásomkor egészen biztos azt fogom majd felemlegetni, hogy itt a REFRESHER-en írtunk először a UK Garage új generációjának legnagyobb reménységéről. Az oxfordi születésű DJ-producer könnyen lehet, hogy egy nagyobb lélegzetvételű kiadvány megjelentésére készül, amin rajta lesz a felfoghatatlanul fülbemászó If U Need It, illetve a most megjelenő Moonlight, ami egy sokkal kevésbé domináns, de annál izgalmasabb énekmintát kapott. A dal inkább elnyújtott instrumentális részekkel operál, és nem nagyon lehet megállni, hogy ez ember ne álljon fel laptoptól tipegni, mint egy pingvin, ha hallgatja. Sammy Virji egyébként inkább a four-to-the-floor dobokat kedveli a garage-világban népszerűbbnek számító 2-steppel szemben, úgyhogy azoknak is tetszhet, akik oda vannak a house zenéért, például a már popsztárnak számító Fred again..-ért. (Maier P.)

Nia Archives: Crowded Roomz

Bevallom, kicsit örülök neki, hogy nagy, mainstream megjelenések szempontjából ilyen szegényes ez a péntek, mert így több helyet adhatunk a feltörekvő brit elektronikus szcénának, ami jó eséllyel a jövő nagy mainstream megjelenéseit szállítja majd. Nia Archives egyre nagyobb népszerűségnek örvend, sőt, idén még a Szigeten is fellép majd, úgyhogy mindenképp érdemes megismerkedni a munkásságával, főleg azoknak, akik kedvelik a jungle-t vagy a drum'n'basst. Első idei megjelenését Ethan P. Flynn-nel közösen írta, és – nem atipikus módon – ő maga énekel rajta, méghozzá a tömegfóbiájáról. A szöveg fő motívuma („I feel so lonely in crowded rooms“), hogy minél tömöttebb egy tér, annál magányosabbnak érzi magát az ember, ehhez az érzelemvilághoz pedig nagyon érzékletesen passzintotta hozzá a 160 BPM körüli jungle beatet és a baljós szintetizátordallamokat. Nia Archivesnak még nincs albuma, de nagyon bízunk benne, hogy az új single már egy méretesebb projekt előszelét fujkálta meg. (Maier P.)

Tempalay: 今世紀最大の夢

A Tempalay, japán nevén テンパレイ tenperei, idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. A lo-fi pszichedelikus pop és indie rock határmezsgyéjén mozgó zenekar Ázsia egyik legnívósabb zenei fesztiválján, a Fuji Rock Fesztiválon debütált 2015-ben, majd Instant Hawaii című EP-jüket a From Japan című első albumuk követte. A banda származását a From Japan 2 című lemez még egyértelműbbé tette. Legfrissebb, 2022-es From Japan 3 című albumuk alapján gondolhatnánk, hogy a három zenész kreatív energiát aligha emészti fel a címadás, de mindenkit megnyugtatok: a With Love from the 21 Century (21世紀より愛をこめて, nidzsūisszeki jori ai o komete) és a Ghost Album (ゴーストアルバム, gо̄szuto arubamu) című kiadványaik erre erősen rácáfolnak. Legújabb, Konszeiki saidai no jume (今世紀最大の夢), magyarul A század legnagyobb álma című, kéttételes kislemezük lágy vibrálással egy alternatív világba repít minket. A szöveggel felvett verzióhoz a jelenkor káoszában menedékként szolgáló álomvilágot ábrázoló klip is készült. (Krajnyák P.)

Kövessétek a REFRESHER-t, iratkozzatok fel közösségi csatornáinkra is, hogy ne maradjatok le a folyamatosan frissülő tartalmainkról: @refresherhu néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!