New Music Friday Refresher-módra: a Playback Péntekben ezúttal is a hét legizgalmasabb könnyűzenei megjelenéseit gyűjtöttük össze, ezúttal hat albumot és néhány dalt hoztunk nektek, hogy jól induljon a hétvége.
Albumok
Blink-182: One More Time...
A történet szerint az hozta össze újra a Blink-182-t eredeti felállásában, hogy Mark Hoppus basszeros-énekest rákkal diagnosztizálták 2021-ben. Ez a hír volt a motiváció amögött, hogy az azóta gyógyuláson átesett Hoppus leüljön egy titkos találkozóra Travis Barker dobos-producerrel, illetve Tom DeLonge gitáros-énekessel, aki már kétszer kiszállt a bandából.
„Meg kell halnom, hogy kimondd, hogy hiányzom?“ – szól a címadó dalban a sor, amelyet hallgatva nem kell régi nagy Blink-fannak lenni, hogy az ember libabőrt kapjon. De nem csak ez az érzelmi háttér teszi érdekessé a One More Time...-ot, hanem maga a tény, hogy ez az album egyáltalán nem úgy szól, mintha középkorú emberek csinálták volna. Habár a szövegekből felfedezhetünk némi élettapasztalatot itt-ott, de éppen csak annyit, amennyit az örök félkomoly Blink-182 elbír. Az időzítést persze nem csak Hoppus betegsége motiválhatta, hanem a zenei trendek is, hiszen az elmúlt években fű-fa poppunkot csinált, joggal érezhették úgy a műfaj zászlóvivői, hogy ideje megmutatni a fiataloknak, hogyan is kell ezt művelni.
Mindez valószínűleg annak köszönhető, hogy ez az első olyan lemezük, amelyet teljes egészében Travis Barker producerelt, róla pedig tudjuk, hogy – ha volt is pár félresikerült megmozdulása mai sztárokkal – vágja, mi fán terem a könnyűzene 2023-ban. Azért gondolom ezt az utóbbi hetek egyik legfontosabb megjelenésének, mert úgy nosztalgikus, hogy közben friss, úgy érzékeny, hogy közben bohózat, és úgy kísérleti, hogy közben zavarbaejtően fülbemászó. (Maier Péter)
The Rolling Stones: Hackney Diamonds
Nem is olyan régen mi is megírtuk, hogy a Rolling Stones igen illusztris együttműködőket talált Hackney Diamonds című, legújabb nagylemezének felvezető dalára Lady Gaga és Stevie Wonder személyében, aztán a mai nappal már teljes egészében pörgethetjük a lemezt. Ez a friss, ropogós Stones-album instant visszarepít mindenkit a 60-as évek Angliájába veretős gitárrifjeivel, átszellemült rocksikolyaival, és szinte már a klasszikus zenét idéző, végletekig megkomponált zenei futamaival – olyan időket jelenít meg előttünk, amiben a legtöbben nem éltünk, még gondolati szinten sem, viszont pont a kohezív hangzásviláguk, na meg Mick Jagger mindent felemésztő energiájának köszönhető, hogy a zenekarnak ismét sikerült megmutatnia, hogy egy majd hatvanéves karrierrel a hátuk mögött még mindig képesek jó zenét írni – márpedig ez nem minden esetben egyértelmű. Ez az a fajta rockzene, amit azok is élvezni tudnak, akik ódzkodnak a műfaj világától, ez többek között a már említett közreműködőknek is köszönhető, akik között egyébként ott találjuk még Elton Johnt és Paul McCartneyt is. (Szécsi Krisztián)
Sampha: Lahai
A 34 éves Londonban élő énekes, dalszerző, zenész és lemezproducer, Sampha Lahai Sisay 2017-ben adta ki debütáló lemezét, a Processt. A zaklatott, néhol megrázó, egészében mégis gyönyörű üzenetű és hangzású album egy terápiás munka volt édesanyja halálának feldolgozásához, amelyért elragadó kritikákat kapott, és amelynek több dala is top10-es sláger lett. A zenei kritikusok évvégi értékelésein magasan szerepelt a debütáló lemez, a Brit Awardson és az Ivor Novellón is jelöléseket kapott érte, majd elnyerte a Mercury-díjat is. Samphával kapcsolatban pedig mindenkinek az volt az érzése, hogy egy olyan művész, aki, bár korábban inkább a háttérben húzódott meg – az elmúlt évek legfontosabb albumai közül Kendrick Lamar, Beyoncé, Drake, Kanye West, Solange vagy Frank Ocean lemezének is társszerzője/közreműködője volt – most végre előtérbe került. Hat évvel első lemeze után (és egy újabb visszavonulást követően, amely alatt a mobilja még mindig egyértelműen A listás felkérések miatt csörgött) megérkezett a folytatás is: a Lahai dalai pedig a szorongástól és a határozatlanságtól feszültek, egyben tekintve rájuk mégis kiegyensúlyozottak és nagyon frissek. Elődjéhez hasonlóan ez az anyag is mélynek és személyesnek tűnik, hiszen az album nagyapja neve (és egyben az ő második keresztneve) után kapta a címét, valamint a dalszövegekből ítélve Sampha élete az elmúlt hat évben az apaság körül is forgott, amiről sok intim gondolatot írt ki magából. Az albumon Sampha legközelebbi barátai és kollégái működnek közre, többek között: Yaeji, Léa Sen, Sheila Maurice Grey (Kokoroko), az Ibeyi, Morgan Simpson (Black Midi), Yussef Dayes, Laura Groves és Kwake Bass. Elődjével ellentétben ez a kiadvány egy "közösségi ügy", melyben Sampha azt vizsgálja, hogy mi emberek milyen sokféleképpen kapcsolódunk egymáshoz és egy valami nálunk nagyobb dologhoz. Mindezt a jazz, a soul, a rap, a dance, a jungle és a nyugat-afrikai népzene egyszerre kifinomult és kísérletező elegyével teszi, közben új szintre emelve produceri és énekesi ambícióit. Ha fogékony vagy a hiperszenzitív, finom elektronikán kúszó spirituális soul-, R&B- és gospel hangzásra, akkor a Lahai mély őszintesége rád is hatással lesz. (Hering Andris)
Forest Swords: Bolted
Forest Swords – polgári nevén: Matthew Barnes – augusztusban még a várpalotai Inota Fesztivál lenyűgöző helyszínén zenélt, jövő márciusban azonban már a külföldi előadók egyik kedvenc budapesti koncerthelyszínén, az A38 Hajón játszik, a két magyarországi fellépés között, pénteken, pedig Bolted címmel, ismét a Ninja Tune-nál hozta ki harmadik nagylemezét. A 2017-es Compassion folytatását a producer egy liverpooli raktárépületben vette fel, előtte azonban néhány éven át balettelőadásokhoz, filmekhez és videójátékokhoz írt zenét – többek között ezzel, illetve egy erős fájdalmakkal járó lábsérüléssel is magyarázható a két anyag közötti hatéves szünet. Barnes az alkotás szüneteiben főleg 80-as évekbeli popot, drone metált és dubot hallgatott, ami nyomokban ugyan tetten érhető a lemezen, javarészt mégis a borongós, eső áztatta tél, a liverpooli raktárépület és a fizikai fájdalom komorsága, a klausztrofób bezártság élménye hatja át a 11 számos albumot. (Kovács Dávid)
Balming Tiger: January Never Dies
Harmadjára járt ebben az évben Magyarországon az „egyetlen alternatív K-pop zenekar az egész univerzumban“ anélkül, hogy addig kiadták volna a debütáló lemezüket. A Wavy Budapestre hasonlító kollektíva technikailag 2018 óta létezik, ekkor adták ki az első dalaikat, de egészen 2023-ig nem jelenttettek meg lemezt, ugyanis a legtöbb tag egyéni karrierje is szárnyalt közben Koreában. A jelenleg 11 emberből álló zenekarban nincs egy előadó sem, aki csupán énekes vagy rapper lenne, elég egyedi rendszer szerint működnek, ahol mindenki csinál mindent, kezdve a producereléstől egészen a videók forgatásáig. Elég izgalmas anyag jött így össze, amit a kollektíva már tavaly óta játszik különböző verziókban, úgyhogy ha valaki esetleg elkapta őket tavaly a Turbinában, a Bánkitó Fesztiválon vagy idén a Sziget dropYardon, akkor biztos hallott már legalább három-négy dalt a lemezről. Mindent meg lehet találni a January Never Dies albumon a poppunktól kezdve az elektronikán keresztül az indie gitárzenéig, így biztos mindenki fedez fel magának valamit. A különböző producerek képesek teljesen más moodokat kreálni, miközben legtöbbször négy tagot hallhatunk rappelni és énekelni, néha kritizálva a kormányukat, néha pedig csupán azt kiabálva, hogy „shake your booty“ (ami egyébként rettentő nagyot ment a Szigeten hajnal egykor, a kicsit megkérdőjelezhető állapotú tömeg előre is approve-olta a Buriburi című dalt). Hallgassatok bele és nézzétek meg, nektek mennyire jön be a kaotikus „alternatív K-pop“. (Golács Nóri)
Griff: Vertigo
Taylor Swift már szeptemberben felhívta a világ figyelmét Griff Vertigo című dalára, amikor megosztotta a 22 éves brit énekesnő számát az Instagramon. Sarah Faith Griffiths, azaz Griff, fiatal kora ellenére elég durva pár éven van túl, 2019-es debütálása óta nyert már BRITs-díjat, a Coldplay európai turnéján előzenekarként mutatta be a Vertigót, és egyébként a 2021-es budapesti MTV EMA-n is fellépett, ahol díjat is nyert. A vert1go vol.1 az első része egy sorozatnak, amit turnézások alatt kezdett az énekes, és két új dalt mutat be a címadó mellett. Egy szomorkásabb, szorongós szövegű kislemez lett, az Into The Walls és a 19th Hour is olyan sötét témákkal foglalkozik, mint a depresszió és a veszteség. Borongósabb napokra ajánlott, mintha egy poposabb Phoebe Bridgers zenéje lenne, de hallgassátok meg, ha már Taylor Swift szerint is érdemes figyelni az énekesnőre. A következő projekten egyébként szerepelni fog Chris Martin is, Griff élőben debütáltatta az Astronaut című kollaborációjukat pár napja egy intim kis lemezbemutatón. (Golács Nóri)
Számok
Yungblud, Oli Sykes of Bring Me The Horizon: Happier
Egy kellemes lottózás előzte meg Yungblud és a BMTH frontemberének második közös dalát. A 2020-ban megjelent OBEY után Dom Harrison egy felgyorsított teaservideót osztott meg Instagram-oldalán, és 10 fontot ajánlott PayPalon azoknak a kommentelőknek, akik elsőkként találták ki, ki is lesz a következő featje. A nagylelkű utalások megtörténtek (de komolyan, van róla bizonyíték), Oliver Sykes pedig boldogan szállt be nős férfiként egy Z generációs kötődési problémás himnuszba.
Majdhogynem elköteleztem magam arra, hogy az egész életem fájdalomban éljem le, egyszerűen így funkcionálok a leginkább, csak a sötétséget ismerem. A boldogság gondolata megrémiszt, olyan, mintha mindent elrontana
– mesélte Yungblud a dalról a UDiscoverMusicnak.
Az énekes az elmúlt időszakban félretette a klasszikus alternatív sémáit, sokkal kísérletezőbben és nyitottabban állt hozzá a produceri munkálatokhoz. A Happier stílusában talán a weird! album címadó dalához áll a legközelebb – tempós, kicsit EDM-es pop-rock dal, némi videójátékos elemet belefűzve. Az sosem volt kérdés, hogy a két depresszív brit energiabomba marha jól áll egymásnak, Oli screamjei szépen kiegészítik és alátámasztják Yungblud vokáljait. Az egyetlen kivetnivaló dolog a dalban valójában csak az, hogy ahogy az idők telnek, és Yungblud egyre inkább halad műfajának A listás előadói címéért, a korábban kifejezetten szövegcentrikus dalai gyakran húznak el a társadalom minden rétege által könnyen megemészthető, kommerciális mondanivalók felé. Többen bebizonyították, hogy lehet világslágert vagy TikTok-trendet csinálni okos, explicit megoldásokból is, kár volt elrontani a Happiert a “jobban kellesz, mint valaha, miért bújkálsz előlem” jellegű sallangokkal. (Erdős Viki)
Charli XCX, Sam Smith: In the City
Charli XCX idén nyáron, a Speed Drive című Barbie-dalhoz készült videóban utalt először Sam Smithszel közös együttműködésre, ami most „hangot is öltött” az In the City című közös számukkal. Az új trekket egyébként a londoni elektropopsztár mellett Ilya, a PC Music alapítója, A. G. Cook, Omer Fedi, és a 1975 zenekar dobosa (és egyben Charli szerelme), George Daniel jegyzi. "A dal az elfogadás érzéséről szól, hogy megtaláld azokat az embereket, akiket igazán szeretsz, és akikkel együtt leszel majd vad éjszakákon és a varázslatos helyeken való bulikon át is" – írta Charli XCX a Sam Smithszel közös dal kapcsán, aki a napokban egy TikTok-üzenetben számolt be arról, hogy mennyi gyűlölködő kommentet kapott a közösségi médiában azóta, hogy bejelentette közös dalukat. Anélkül, hogy bármilyen negatív megjegyzéssel vágott volna vissza, Charli példát vett barátjáról és alkotótársáról, majd támogatásáról biztosította Smitht: "Ugyanakkor nagyon büszke vagyok arra, Sam, hogy képes vagy ellenállni és nem leállni, mert tudom, hogy én biztosan nem tudnám szó nélkül hagyni” – mondta videójában Charli XCX. "Sam, szeretlek, szeretem a közös dalunkat, és tisztellek az erőd miatt" – zárta gondolatait a 31 éves dalszerző-énekesnő. (Hering Andris)
Co Lee, DOÓR: Bőröndkísérő
„A Program egy 10 számos szólóalbum lesz, featek nélkül. Minden zenét DOÓR-ral írtunk ketten“ – írja a Twitteren Co Lee, aki megérkezett a készülő projektjének első single-jével, egyfajta pályaudvari elmélkedéssel egy emelkedő, gitáros-vonós alapra. A filozofikus moodban lévő rapper nem csak a dalban, hanem a fent említett Twitter-posztban is emelkedettre vette a figurát: „Nagy tervek felett görnyedünk egy asztalnál, és nevetve megváltjuk a világot. Magunknak, csak úgy szeretetből.“ Izgatottan várjuk, mi sül ki belőle! (Maier Péter)
The Kid LAROI, Jung Kook, Central Cee
Ha van kollab, amire tényleg senki nem számított, az az ausztrál Kid LAROI, a koreai BTS-tag Jung Kook és a brit rapper Central Cee közös száma, a Too Much. Mindhárman tudják már, hogyan kell egy ütős popdalt befuttatni, és úgy látszik, hogy a trió megint az egekbe tör majd, ha csak a YouTube-videó eddigi megtekintéseit nézzük. Elég egyértelmű, hogy itt nem egy nagyon mély lelki összeérésről van szó, de ez talán nem is baj, így is lehet élvezni egy nyilvánvalóan rádió- és TikTok-slágernek szánt projektet. Catchy dallam, erős brit rap és The Kid LAROI összefogó verzéi keretezik a dalt, amiben azon filózik a három srác, hogy vajon azzal ijesztették-e el kedveseiket, hogy túl sokat vállaltak a kapcsolatukban. A szám az ausztrál előadó jövő hónapban debütáló albumán, a The First Time-on fog szerepelni, kíváncsiak vagyunk, hogy mivel tervez még meglepni minket Justin Bieber protezsáltja. (Golács Nóri)
Holly Macve, Lana Del Rey: Suburban House
„Ő az igazi Mianyánk, ki van a Mennyekben, Lelki sérültek Teremtője, Traumák Delejezője, Sugar Bébik könnyfakasztója, Loliták Védőszentje, első ezen a néven” – mondotta igazán elmésen Krajnyák Petra kollegám az e heti Playback Péntek egyik kiválóságáról, Miss Lana Del Rey-ről.
REFRESHER-KVÍZ: Te mennyit tudsz a XX. századi magyar könnyűzene legnagyobb legendáiról?
2 nappal ezelőtt
A Del Rey-fanok igazán nem panaszkodhatnak idén. Nem elég, hogy megkapták az énekesnő kilencedik, s talán karrierjének egyik legjobb nagylemezét, a Did You Know That There's a Tunnel Under Ocean Blvd-ot, a Say Yes to Heavent, amely eddig csupán YouTube-os kalózverzióként keringett a metatérben, illetve édesapjával, Rob Granttel közösen több zongoraballadát is, ezúttal egy újabb kollaborációval kívánta megörvendeztetni apakomplexusos rajongótáborát.
A Suburban House a szerelem lángjának már kialvó parazsait zárja érzelmes zongorajátékába: „Az olyan férfinak, mint te/ Elég egy hét, hogy kiszeressen egy olyan nőből, mint én/ Összepillantás idegen szempárral, mindez elég/ s villanó fényeket képzelsz, egy életet, s én kék vagyok, szomorúkék.” Az ír származású Holly Macve énekesnővel való közös munkáról Lana Del Rey szűkszavúan, de annál inkább sokat sejtetően ennyit írt közösségi médiás felületeire: „Az egyik kedvenc dalom valaha.” (Szécsi Krisztián)
Beabadoobee, Laufey: A Night To Remember
Beabadoobee szépen-lassan az egyik legkísérletezőbb énekes-dalszerző lesz a brit piacon. A 1975 zenekar és annak kiadója által felfedezett bedroompop-előadóból először egy 90-es évek brit gitárzenéjéből táplálkozó rockerlány lett, mostanság meg egyre többet kísérletezik a bossanovával és a kávéházi hangulatú dalokkal. Ezúttal is ebbe az irányba mozog: a Laufey közreműködésével készült A Night To Rememberrel az eddigieknél is visszább utazik a nosztalgiavonaton. (Maier Péter)
Bea Miller: gauche
Pár éve világszerte egy emberként ordította a világ, hogy „I just wanna feel something, I just wanna feel“, Bea Miller neve azonban többszázmilliós hallgatottságú slágerek után sem vonult be annyira a köztudatba, mint ahogy azt érdemelné. A tehetségkutatós berkekből pop-r&b vizekre evezett énekesnő most beleállt az aktuális gitárzenés, amolyan 2004-es Lindsay Lohan-Ashlee Simpson-és Hilary Duff korszakot idéző hangzásba. Hamarosan érkező, harmadik nagylemezének első négy kislemezét, és a legújabb gauche-t is ez a vibe jellemzi, torzított vokálokkal, egy klasszul építkező gitártémával és egy zúzós kiteljesedéssel. Több mint tíz évnyi karrier után, egy még mindig csak 24 éves előadó esetében persze felmerül a kérdés, hogy valójában ez-e az a zene, amit akar csinálni, vagy csak felült az aktuális trendekre, de azt meg kell hagyni, hogy Bea Miller szövegírói készsége és dalszerzői énje továbbra is kiemelkedő a korosztályában. Bőven több, mint a feel something-os csajszi, tessék szépen megjegyezni! (Erdős Viki)
Upsahl: NO HANDS / SLAYYYYY feat. Lay Bankz
Ha Yungbludnál már pont a belevaló, szókimondó szöveget hiányoltam, hozom is az ellenpéldát. Az egykoron az énekes vendégelőadójaként funkcionáló Taylor Upsahl mindent megtesz annak érdekében, hogy ténylegesen kimondjon mindent, amit a hot girl summert még októberben is éltető közönsége gondol. Éljenek a popsik és a cicik, az esték átgondolatlanul kínos végkimenetelei, az aktuális szlengek – mindezt úgy, hogy se nem bugyuta, se nem közönséges irányba nem fordulnak el. Upsahl szépen elkapott egy ívet, amit talán Charli XCX indíthatott el: magabiztos, törtető, brutálszexi, de nem a kínos módon. A Phoenixben nevelkedett popcsaj nyáron kezdte el kétdalonként szivárogtatni UPSAHL PRESENTS: THE PHX TAPES című, a jövőben A és B oldalas kazettaformátumban megjelenő albumát, amelyhez ezúttal a NO HANDS és a – kapaszkodjatok meg – SLAYYYYY dalok csatlakoztak. “Ereszdelahajam” csajbulikhoz kötelező elektronikus popdalok, minden feminine awakening playlist alaptézisei, kizárólag a függetlenség jegyében! (Erdős Viki)
PUNPEE, 親父: Family Sale
Ideje, hogy a K-pop mellett a szégyenletesen elhanyagolt japán hip-hop is bekerüljön a köztudatba. Kezdjük is a J-rappel való ismerkedést Punpee-val, a szigetország egyik legismertebb rapperével, producerével és remixerével. Zenéje tökéletes nélkülözi a kultúrspecifikus elemeket, egyedi, kicsit jazzes hangzásvilága erősen szembemegy a Japánban nagyon népszerű hardcore-rappel. A Family Sale tökéletes példája annak, hogy nyelvtudás nélkül, pusztán a nyelv dallamossága révén is élvezhetővé válhat egy dal, még ha az a világ másik oldalán született is. (Krajnyák Petra)
Lucky Kilimanjaro: Mugensa
A hattagú Lucky Kilimanjaro zenészei egy klubban találkoztak egymással, majd azt tűzték ki célul, hogy világszerte mindenkit, minden nap izgalomba hozzanak. Ezt az ambíciót hűen tükrözi zenéjük is: a zenekar 2018-ban debütált a HUG című EP-vel, majd 2020-ban adta ki első nagylemezét, az !maginationt, amit egy évvel később a DAILY BOP album követett.
Playback Péntek: St. Vincent, Justice illetve Hundred Sins, Kolibri és Co Lee a hét megjelenései között
3 nappal ezelőtt
A Lucky Kilimanjaro eszeveszett gyorsasága és termékenysége még a japán zeneipar nagyjait is meglepte. Minden albumukkal kreativitásuk egy újabb szegletét fedezik fel.
2023. április 5-én jelent meg a zenekar negyedik nagylemeze, a Kimochy Season, amelyet a héten a Mugensa (Végtelenség) című új kislemezük követett. Ez utóbbiban egyszerre van jelen melankolikus indie és vidám citypop. (Krajnyák Petra)
