Playback Péntek: Ed Sheeran, Lil Frakk, Co Lee és Oliver Tree a hét legizgalmasabb megjelenései közt

Albumok

Ed Sheeran: Autumn Variations

Alig pár hónappal – (Substract) című albuma után, Ed Sheeran ledobta a pumpkin spice-illatú atombombát: az októbert egy igazi őszi nagylemezzel indítja. Ha 2011-es No.5 Collaborations Project és 2019-es No.6 Collaborations Project lemezeit ténylegesen kollaborációs albumként kezeljük (megfeledkezve a karrierjének kezdetén kiadott Loose Change-ről), akkor az Autumn Variations az első Sheeran-lemez, amit nem egy matematikai jel ihletett.

Az Autumn Variations címében már az egész zenei anyagot jól körülírja: dalok az őszről, ősz ihlette dalok, dalok az őszi hangulathoz, dalok azoknak, akik szeretik az őszt. Az elképzelést Edward Elgar zeneszerző 1899-es Enigma Variations című kompozíciójából merítette – Sheeran ezt löttyintette meg minden bokacsizmás, fedora kalapos lány kedvenc italával. Az énekes-dalszerző még korábban úgy fogalmazott, hogy az album erősen reflektál saját környezetének magánéletére, szerelmi turbulenciáira, családi drámáira. Hogy valóban sikerült-e még egy őszi albumot komponálnia Mr. Sheerannak, azt döntse el a hallgatóság. (Szécsi Krisztián)

Oliver Tree: Alone In A Crowd

Miután jó szokásához híven duplán lehúzta a bőrt Cowboy Tears című második albumáról, Oliver Tree egy harmadik alteregót (vagy inkább Gru-karaktert) unlockolva dobta be legújabb nagylemezét Alone In A Crowd címmel, és tizennégy új trekkel. A melegítős, bilifejű rolleres srácból szőke mulletes westernhőssé avanzsált énekes most fekete bobfrizurával, rózsaszín mintás selyemszettben, hiányzó fogakkal operál. Kaméleonként létezni a popbizniszben szép és jó, váltson stílust egy előadó albumonként nyugodtan, ha a sound is formálódik vele – ez viszont Oliver Tree esetében hiányzik. Az Alone In A Crowd ugyanabban a biztonságos, rappel fűszerezett alter-indie-popmederben evez, amit 2017-es debütje óta hallhattunk tőle, így kérdem én: miért kell lemezenként hozzászoknunk egy új arculathoz és viselkedési formához? Oliver Tree inkább egy mém vagy egy TikTok-celeb akar lenni, mint egy elismert művész? Ne értsetek félre, az Alone In A Crowd egy nagyon jó popalbum – kicsit Post Malone-os, kicsit David Bowie-s, de valójában pont olyan, mintha az előadó nevére keresve hat éve ismétlőben hallgatnánk ugyanazt a dalt. Újoncoknak izgalmas, day1-rajongóknak – mint én – viszont már az unalom határát súrolja. (Erdős Viki)

Animal Collective: Isn't It Now?

Csaknem 25 éves pályája eddigi leghosszabb lemezével jelentkezett az Animal Collective: a 64 perces Isn't It Now? a tavalyi Time Skiffs című albumot követi, a két anyag ráadásul igen szoros kapcsolatban áll egymással, hiszen mindkettő dalai egy tennessee-i elvonulás során íródtak még 2019 nyarán. A Time Skiffsre azok a szerzemények kerültek, amelyeket a világjárvány és a karanténidőszak alatt, lényegében távmunkában is össze tudtak tenni az együttes tagjai, míg a most megjelenő album azoknak a daloknak a gyűjteménye, amelyekben már sokkal inkább az élő dinamikák és az improvizációk dominálnak. Ezt az állítást érdemes komolyan venni, az Isn't It Now? több hosszabb felvételt is tartalmaz, amelyek közül a lemez közepén elhelyezett Defeat emelkedik ki leginkább a maga 22 perces játékidejével. Persze savazás és egyéb utazások közben az idő mértékegységei többnyire értelmüket vesztik, márpedig az Animal Collective továbbra is abban a legerősebb, hogy ezekhez az élethelyzetekhez elhozza a legmegfelelőbb aláfestőzenét. (Kovács Dávid)

Jorja Smith: falling or flying

Sokáig úgy tűnt, hogy Jorja Smith lesz a következő nagy r'n'b díva, de mostanra már inkább az látszik, hogy a brit énekesnő nem elég popos ahhoz, hogy annyira széles körben népszerű legyen, mint Beyoncé vagy Ariana Grande. Második albumán is több kockázatvállalás van annál, mint amit a topnegyvenbe igyekvők vállalni szoktak, köszönhetően elsősorban a kísérletező produceri munkának: a második, She Feels című dalról például meg se próbálnám kijelenteni, hogy milyen műfajból ered az instrumentálja, de ez nem rossz dolog, sőt. Persze, vannak azért slágergyanús dalok, a korábban megjelent Little Thingsből már most több népszerű remix is készült, amik közül nekem például ez a nagy kedvencem. Visszatérve: pörgessétek le a Falling or Flyingot, ha valami olyat akartok adni a fületeknek, amit még nem, vagy ritkán kapott. Hogy az a valami jó-e vagy nem, azt rátok bíznám, de azt, hogy különleges, azt önkényesen kijelentem. (Maier Péter)

Számok

Jung Kook ft. Jack Harlow: 3D

Nem maradhat ki a K-pop sem a Playback Péntekből: megérkezett a BTS legfiatalabb tagjának új dala, a 3D. Jung Kook 15 éves kora óta szerepel a nagyvilág előtt, így nem meglepő, hogy most, 26 évesen már elmozdulna kicsit az eddig kialakított imidzsétől. Debütáló szólódala, a júliusban megjelent Seven magasra tette a lécet, rögtön a Billboard Hot 100 első helyére mászott fel, és nemrég megnyerte a Song of The Summer díjat is az MTV VMA díjátadón. Már a Seven is egy érettebb verzióját mutatta a K-pop-sztárnak, de a 3D egyenesen beletalált ebbe a szövegével és a szókimondó rapper, Jack Harlow szerepeltetésével. A dal és a videó mind hangzásban, mind vizuálisan a 2000-es évek Justin Timberlake-éráját idézi, és lehetne cafatolni, hogy most akkor a 3D, amely egy teljesen angol nyelven előadott, Amerikában forgatott, amerikai rapperrel közös dal, igazából koreai popnak számít-e, de egy biztos: nagyot fog robbanni a következő hetekben. (Golács Nóri)

Lil Frakk: Menedzser

Az egyéni vállalkozói lét előnyeit és hátrányait énekli meg új dalában Lil Frekk, bocsánat, Frakk. A rapper elmondása alapján az elmúlt egy éve ihlette a szöveget, amelyben elkezdte saját magát menedzselni. A dalhoz a Drakula Collective készített videóklipet, amelyet a rapper közössége is alakított, ugyanis az előkészületek során Frakk egy Instagram-sztoriban azt kérte a követőitől, hogy küldjenek tárgyakat, amiket beépíthetnek a videóba – így került bele a Fonogram-szál és Krúbi is. (Maier Péter)

Co Lee: 99

Co Lee biztos szereti Slowthai-t, de hát aki nem szereti Slowthai-t, az annyit is ér. ANUBII$ basszusnehéz posztpunkos beatje és a rapper flow-ja olyan ízlésesen utaztat minket a brit utcákra, hogy simán elhallgatnánk egy Guy Ritchie-filmben. És hogy hogyan is készült a dal? „Christian Hegyi (ANUBII$) négy emelettel felettem ült egy stúdióban, és amikor megtudta, hogy az épületben vagyok, szólt, hogy menjek fel. Az instrumentál váza már szólt, amikor beléptem a szobába, és onnantól minden nagyon gyorsan történt. Nagyjából egy óra alatt kész voltunk, láttuk magunk előtt az egészet“ – mondja a Recordernek Co Lee, aki a megjelenés napján a Budapest Parkban koncertezik a Punnany Massif előzenekaraként. (Maier Péter)

The Rolling Stones, Lady Gaga, Stevie Wonder: Sweet Sounds Of Heaven

A Rolling Stonesnak sikerült az, amiről eddig azt hittünk, hogy csupán a Marvel képes: igazi multiverzumot hozott létre. Bár a Lady Gaga-Stevie Wonder kollaboráció elsőre igazán meghökkentőnek hathat, professzionalizmusukkal, tehetségükkel mégis bebizonyították, hogy a különböző zenei izmusokból érkező művészek bármikor helyt állnak egy közös projektben. Eddig is tisztában voltunk vele, hogy Gaga igenis tud énekelni, de ilyet talán még soha nem hallottunk tőle. A Sweet Sounds Of Heaven a rockzenekar második single-je az október végén érkező Hackney Diamonds című albumukról. A hétperces bluesszámot Jagger még Londonban írta, majd Los Angelesben és a Bahamákon vették fel a Grammy-díjas Andrew Watt irányítása alatt, aki egyébként a lemez (egyik) producere is egyben. (Szécsi Krisztián)

Horányi Juli: Azthittem

Horányi Juli az elmúlt hónapokban folyamatosan a színházi világ és a zenei stúdiók között ingázott. Augusztusban még az István, a király rockoperára készült gőzerővel, szeptemberben pedig már a Madách Színház SIX koncertmusicaljéra próbálta Aragóniai Katalin szerepét. Emellett a júliust Hajnalcsillag című számával búcsúztatta, amelyről mi is írtunk, most pedig az októbert köszönti egy dallal. Pörgős ritmika, zongorás kíséret és introspektív szövegiség – az Azthittem egy fúziós ballada. „Azt hittem, hogy lehetek őszinte, de mikor az vagyok, rá kell jöjjek, hogy mások nem hisznek nekem. Meglepett ebben az évben, hogy mikor őszintén kommunikáltam a nyilvánosság előtt, elmondva a saját igazam, támadások céltáblája lettem. Meglepett, hogy kiderült, az emberek nem díjazzák az igazi őszinteséget, és jobb szeretik, ha csak szépen, csendben elvagyok” – árulta el szerzeményéről Horányi Juli. (Szécsi Krisztián)

Elliphant: THERAPY

Az elmúlt 10-15 évben végignézhettük, ahogy világhírnevet szerzett a svéd női underground szcéna magja – elég csak olyan nevekre gondolni, mint Tove Lo, Loreen, Lykke Li vagy éppen Tove Styrke –, Elliphant viszont valahogy mégis mindig kiesett a mainstream vonalból. Túl kemény lenne? Túl szókimondóak a rapszövegek? Nem elég csajos, nem elég formálható? Ezekre a kérdésekre hivatott most választ adni az énekesnő visszatérő THERAPY című dala és videóklipje, amelyben egy Instagram-live keretein belül válik meg a szépségideáknak megfelelő plasztik maszkjától, és változik egy négykarú, vörösszemű szörnnyé. A számot az ütős traprefrén miatt első hallgatásra fejhallgatóval ajánlom a teljes bólogatásélmény érdekében. Ó, és: az Elliphant név mögött megbújó Ellinor Olovsdotter kislányának featuringje a refrén utáni átvezetésben valószínűleg a legcukibb dolog, amit ma hallottatok. (Erdős Viki)

Chase Atlantic: MAMACITA

Nem egyszerű az ausztrál Chase Atlantic műfaját behatárolni, de ha nagyon erőlködöm, valahol az emo, a pop, az elektronikus zene, a Soundcloud rap és az r&b között helyezkedik el. Na most, ha ehhez az alapból kaotikus soundhoz hozzáadnak némi reggaetont, az nagyobb eséllyel lesz borzasztó, mint zseniális, a Mitchel Clave-vezette triónak mégis sikerült az ízlések határán belül lehozni a dolgot. A végeredménynek semmi köze nincs ahhoz, amit a banda alapvetően képvisel, hamarabb áll közel egy kamuspanyolos Justin Bieber-dalhoz a Changes albumról, azzal meg ugyebár semmi probléma nincsen. Kár, hogy már késő van a nyári, táncolós zenékhez, kicsit jobb időzítéssel simán fesztiválsláger lehetett volna belőle. (Erdős Viki)

aZorka: Cseresznyeszezon

Lackfi Dorottya, azaz aZorka, első nagylemezének előfutára, a Cseresznyeszezon egyfajta felkészülés a télre, és egyúttal új irányba is lendíti az énekesnő zeneiségét. A korábbiakban akusztikus, lágy popdallamokkal jelentkező Lackfi Dorottya ezúttal tőle szokatlan módon belekóstolt a drum&bass ütemeibe. „Egy doboz érett cseresznye hiányzik néha ahhoz, hogy emlékeztessen, mennyire tudom élvezni az életet” – mesélte aZorka, aki költőiséggel satírozott dalszövegeivel igazi fehér holló a kortárs női előadók körében. (Erdős Viki)